Somogyi Hírlap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-03 / 2. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP —VILÁGTÜKÖR 1995. január 3., kedd Új elnök Brazíliában Letette a hivatali esküt Fernando Henrique Cardoso, Brazília új elnöke. A most hatvanhárom éves politikust október 3-án választották meg. ő a dél-amerikai ország harmincnyolcadik elnöke. Korábban elődje, Itamar Franco elnöksége idején pénzügy-, majd később külügyminiszter volt. Beiktatási beszédében kijelentette, hogy a társadalmi igazságosságot kívánja megteremteni. Szakadárok merénylete Hét gyermeket, nyolc nőt és két férfit öltek meg törökországi kurd szakadárok vasárnap. Hivatalos ankarai közlés szerint a kurdok Diyarbakir tartományban egy falura támadtak. Több lakóépületre gép- pisztolytüzet nyitott és rakétavető gránátokat is a védtelen házakra zúdítottak. A Kurd Munkapárt 1984 óta folytat fegyveres harcot a kurd autonómiáért. Gyakran olyan településekre támadnak, amelyek lakóit azzal vádolják, hogy együttműködnek a hatóságokkal. Határőrposzt ellen támadtak Jemen azzal vádolta a sza- údi erőket, hogy vasárnap reggel támadást intéztek egy jemeni határőrposzt ellen a vitatott északi határterületen. A jemeni fővárosban, Szanaá- ban kibocsátott közlemény szerint az incidens az észak- nyugati Szaada tartományban történt - jelentette hétfőn a Reuter. Az elmúlt két esztendőben számos miniszteri szintű megbeszélés zajlott le a két ország között a harmincas évekre visszanyúló határvita rendezésére. Tüntetés Etiópiában Az új etióp alkotmány mellett több százezren - egyes becslések szerint közel félmillióan - tüntettek vasárnap Ad- disz-Abebában - jelentette hétfőn az AFP. Az új alaptörvény biztosítja Etiópia népeinek önrendelkezését, még az országtól való elszakadást is megengedi, valamint az államot teszi a föld kizárólagos tulajdonosává. BANGLADESI TÜNTETÉS. Nyolc órás sztrájkot szerveztek Dakkában azért, hogy előrehozzák a választásokat. A tüntetőket katonai alakulatok figyelték FEB-Reuters Elnöki kormányzás elemei Lengyelországban Walesa új támadása A lengyel politika uj eve Lech Walesa államfőnek a kormány és a parlament ellen intézett újabb támadásával vette kezdetét. A köztársasági elnök, aki tegnap találkozott Waldemar Pawlak miniszterelnökkel, közölte, hogy nem fogad el más jelöltet a nemzetvédelmi miniszter posztjára, mint az általa kijelölt Wojciech Okonskit. Kijelentette, hogy nem fogadja el Andrzej Olechowski külügyminiszter lemondását, és ragaszkodik ahhoz, hogy amíg ő az államfő, Olechowski maradjon a lengyel diplomácia vezetője. A továbbiakban bejelentette, hogy a nagyköveti posztok betöltésének elhúzódása miatt úgy határozott, hogy ezentúl maga nevezi ki a nagyköveteket. Ami a költségvetés sorsát illeti, amelynek megvétózását kilátásba helyezte, úgy nyilatkozott: ebben az ügyben csak azután hajlandó dönteni, hogy ha az értelmezése szerint hozzá tartozó három minisztériumot (külügy—, belügy- és nemzetvédelmi) 'illető követeléseit a kormány teljesíti. Ezek közé sorolta a kormány által az e tárcákhoz delegált miniszter- helyettesek távozását is - amiről korábban személyesen állapodott meg a parlament legnagyobb frakcióját képező Demokratikus Baloldali Szövetséggel. Varsói megfigyelők szerint Walesa követeléseinek teljesítése a három legfontosabb minisztériumot kivonná a kormány ellenőrzése alól, sőt e modell elfogadásával az elnöki kormányzás elemeit vezetné be, mivel a kulcsminisztériumok vezetői elsősorban nem a parlamentnek, hanem a köz- társasági elnöknek tartoznának felelősséggel. Kereskedelmi háború fenyeget Büntetővám Kínának Az Egyesült Államok és Kína között kereskedelmi háború fenyeget a szellemi tulajdon védelme miatt. Az USA az év utolsó napján 2,8 milliárd dollár büntetővámot helyezett kilátásba kínai árukra, ha Peking február 4-ig nem lép fel erélyesen az amerikai szellemi termékek elrablása ellen. A kínai kormány viszont ellenintézkedéseket jelentett be, ha Washington tényleg életbe léptetné a szankciókat. Az amerikai vállalatok hatalmas veszteségeket szenvednek, mert Kínában szabadon másolják az amerikai CD- lemezeket, számítógép-programokat és más szabadalom alá tartozó termékeket. Peking csak 10 amerikai mozifilmet enged be az országba évente és korlátozta a videofilm behozatalt is. Ezzel valójában megengedte, hogy a hatalmas kínai piacot illegális kópiákkal lássák el. Ezeket külföldre is exportálják. Ha az USA életbe lépteti a szankciókat, Kína meg akarja kétszerezni a vámot az amerikai video- és hangszalagokra, cigarettára, alkoholra és kozmetikai termékekre. A múlt év végén tárgyalások indultak a két ország illetékes szervei között a szellemi értékek kölcsönös védelméről. A tárgyalások azonban eredménytelenül végződtek. Az amerikai kereskedelmi deficit Kínával kapcsolatban október végéig 29,5 milliárd dolláros rekordot ért el. Ennél nagyobb deficitet csak a Japánnal folytatott kereskedelemben szenvedett el az USA. Ez 1994-ben 64,7 milliárd dollárt tett ki. Kérdőjelek Kocsis Tamás kommentárja Milyen a kezdet? Amilyen a kezdet, olyan lesz az egész évünk? Bizonyos területeken jó szívvel vállalnánk ezt, más ügyekben nem vennénk szívesen a folytatást. Hogy az első kérdéskörnél maradjunk: kedvező változás például, hogy január 1-jétől Ausztria is tagja az Európai Uniónak, s így mostantól (újból) Hegyeshalom a határa annak a világnak, amelyet — joggal vagy sem, az más kérdés — Európaként szoktunk emlegetni. Ez több új lehetőséget jelent-e Magyarországnak, vagy csak erősebb hitet, hogy talán még ebben az évezredben mi is csatlakozhatunk a világ immár legnagyobb, az USA-nál is többet termelő (!) gazdasági tömörüléséhez? Azért bizakodva várjuk a folytatást. Viszont nem szeretnénk egész évre „tartósítani” azt a világhelyzetet, amelyben még az új év első napján is dörögtek a fegyverek: Csecsenföld, Bosznia és újból Szomália a legriasztóbb példák. Ami pedig az itthoni évkezdést illeti? 1995 drágábban indult. Többet kell fizetni például a kenyérért, az energiáért, a telefonért és egyéb postai szolgáltatásokért, s drágábban utazunk. Ebből nem kérnénk az év további részében, bár félő, hogy ennek ellenére újabb áremelésekben is részünk lesz. De legalább abban szeretnénk bízni, hogy végetér a céltalan, hiábavaló „nadrágszíj-megszorítás” időszaka, vagyis az a pénz, amelyet most a magasabb árak révén kiszippantanak a pénztárcánkból, valóban közös (állami) háztartásunk rendbetételét szolgálja, és nem folyik el a pazarlás különböző csatornáin. Lesz végre szőlő, ha kezdetben kicsi is a fürt? Göncz Árpád bíztatott bennünket, csak legyen még — elnökünk szavaival élve reménység- és türelem-tartalékunk. Tény, sokaknál éppen ez van kifogyóban. Épp ezért 1995 talán legnagyobb kérdése: lesz-e reális alapunk e fontos tartalékok feltöltésére? BEIKTATTÁK HIVATALÁBA a magyar származású George Patakit, New York állam új kormányzóját FEB-Reuters Újabb újságíró-áldozat Groznijban Heves harcok Csecsenföldön Véres merényletek Egyiptomban Elkeseredett harcok folytak tegnap délelőtt utcáin a város védői és az ostromló orosz csapatok között. Közben újabb támadásra készültek a csecsen főváros ellen az orosz légierő helikopterei és repülőgépei. Különösen heves harcok folytak a grozniji pályaudvar körül. A szomszédos Ingus- föld alelnökére hivatkozva a rádió azt közölte, hogy Groznij ostroma következtében eddig több száz ember vesztette életét. A város utcáin halottak tömege hever. Orosz részről nem erősítették meg a hétfői harcok hírét. A Postfactum hírügynökség az orosz kormányra hivatkozva azt jelentette, hogy az ostromló csapatok továbbra is ellenőrzésük alatt tartják Groznij központját. Körbevették az elnöki palotát, ahol késő este is folytatódott a lövöldözés. A kormány szerint a város védőinek több csoportja éjszaka elhagyta Groznijt. Az utolsó hírek szerint Dzsohar Dudajev elnök Groznij mellett egy óvóhelyen tartózkodott, ahonnan rádión beszélt alakulatainak parancsnokaival. Állítólag az orosz különleges alakulatok egységei hajtóvadászatot indítottak Dudajev elfogására. Az orosz hivatalos hírügynökség jelentése szerint újabb újságíró vesztette életét Csecsenföldön. A Krasznaja Zvezda munkatársa, Vlagyimir Zsitolenko, újévre virradó éjszaka halt meg. A múlt év végén, Groznij bombázásának kezdete után egy amerikai fo- toriporternő életét oltotta ki egy repeszdarab. Az ostromlott csecsen fővárosban nincs elegendő élelmiszer, víz és világításFEB-Reuters Tizenketten - nyolc rendőr és négy polgári személy - életüket vesztették, három további polgár pedig megsebesült a felső-egyiptomi Mínjában hétfőn, három különböző helyen elkövetett merényletben. Feltehetőleg három iszlámista a Mellávihoz közel lévő Roda faluban Kalasnyikov- fegyverekkel megállított egy teherautót az utasok papírjainak ellenőrzése céljából. Amikor kiderült, hogy az utazók közül hat rendőr, tüzelni kezdtek a rendőrökre, megölve va- lamennyiüket és még három embert. Ugyanez a kommandó előzőleg a Mellávihoz ugyancsak közeli Asmunin faluban hasonló módon egy autóbuszt kényszerített megállásra, s az utasok közül megölt egy rendőrt. A harmadik merényletben Melláviban ismeretlenek egy rendőrt lőttek le. Termékeiről méltán híres, elismert gyógyszergyártó- és forgalmazó cég ORVOSLÁTOGATÓT keres Somogy-Tolna megye területére. Olyan önálló, határozott, jó kapcsolatteremtő készséggel rendelkező orvosok, ill gyógyszerészek jelentkezését várjuk, akik angolul vagy németül beszélnek. Keresse Salamonná Borvári Máriát! /*o\ 1 INTERNATIONAL Vezetői és Vállalkozói Tanácsadó KM 7621 Pécs Király u. 37. Tal/lax: (72) 242-720 (72) 242-740