Somogyi Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-22 / 301. szám
10 SOMOGYI HÍRLAP — SPORTMAGAZIN 1994. december 22., csütörtök Hat nagybajomi cselgáncsarany A hét végén Lentiben Karácsony Kupa elnevezéssel nemzetközi cselgáncsversenyt rendeztek, amelyen részt vettek a nagybajomiak is. A gyermek „□’’-korcsoportban Bogyó András (38 kg), a gyermek „C”-korcsoportban Pintér Zoltán (32 kg), a gyermek „B”-korcsoportban ugyancsak Pintér Zoltán (32 kg), Farkas Róbert (35 kg) és Horváth Zoltán (44 kg), a gyermek „A”-korcsoportban pedig Epres Krisztián (54 kg) szerzett aranyérmet. A gyermek „B”-korcsoportban a 41 kg-os Babai Tamás a második helyen végzett. Kaposvári teniszsiker Szolnokon fedettpályás teniszversenyt rendeztek, amelyen rajthoz állt Gyenesei István, a Kaposvári TC versenyzője is. A II. osztályú férfi egyesben (16 induló) második kiemeltként magabiztosan jutott be a döntőbe, ahol az első helyen kiemelt újpesti Lengyel Zsolt volt az ellenfele. Gyene- seit azonban ő sem tudta megállítani: magabiztos játékkal két játszmában (6:4, 6:3) győzött, s ezzel első ízben nyert felnőtt II. osztályú teniszversenyt. Gyékényesi tornagyőzelem Szép sikert ért el a Gyékényesi DSK Zalaegerszegen a III. korcsoportos Apáczai Kupa fiú kézilabdatornán. Az előcsatározások során előbb a keszthelyi Csokonai iskolát verték nagy küzdelemben 22- 20-ra, majd a Zalaegerszeg „A” csapata következett (24— 16). A döntőben a zalaegerszegi „B” gárda volt a gyéké- nyesiek ellenfele, akiket négy góllal, 22-18 arányban győztek le. Két különdíj is a somogyi községbe került. A legtechnikásabb játékosnak 77- volth Jánost, míg a legjobb kapusnak Szilágyi Szabolcsoi választották meg. Főszerepben az öregfiúk Marcaliban a városi sport- csarnokban a „B”-csoport mérkőzéseivel folytatódott a városi amatőr kosárlabda-bajnokság. Az előzetes várakozásnak megfelelően az „öreg” kosarasokból álló Sportcsarnok csapata szerezte meg biztosan a csoportban az első helyet. Eredmények: Mikszáth BK-Összeomlás 30-23, Sportcsarnok-Mikszáth BK 47-22, Sportcsarnok-Összeomlás 56-32. A helyosztók párosítása: az ötödik helyért Összeomlás-Rap-per-vers, a harmadik helyért Mikszáth BK-Link Panthers, az első helyért Sportcsarnok-Magi Boitais. A helyosztókat január 8-án játsszák majd. Röplabda A megyei röplabda-bajnokság őszi végeredménye Nők: 1. Kaposvári Fáklya SE 6 6 18- 2 12 2. Munkácsy Gimn. I. 6 S 1 15- 9 11 3. Tabi Rudnay DSK 6 4 2 14- 8 10 4. AC Nagybajom 6 3 3 15- 9 9 5. Tabi Privát 6 2 4 7-12 8 6. Munkácsy Gimn. II. 6 1 5 4-16 7 7. Kasi gyermek 66 1-15 6 Férfiak: 1. Búzavirág SC I. 5 5 _ 15- 2 10 2. Búzavirág SC II. 5 4 1 14- 5 9 3. AC Nagybajom 5 3 2 10- 6 8 4. Balatel RC serdülő 5 2 3 7- 9 7 5. Kasi gyermek 5 1 4 3-14 6 6. Tabi Rudnay DSK 55 2-15 5 Látogatás a kaposvári judósoknál Utánpótlást nevelnek Többéves kényszerű kitérő után ismét a régi edzőcsarnokukban készülhettek feladataikra a kaposvári cselgáncsozók. Ott kértük rövid beszélgetésre Poré Lászlót, a Kaposvári Judo Klub ügyvezetőjét. — Milyen körülmények között dolgoztak ebben az évben? — Az idén ideális környezetben tárhattuk foglakozásainkat. Négy edző irányításával készültek sportolóink. A vezetőedző Pálfi Zoltán mellett Kovács Ferenc, Bencsik Ernő és Horváth Zoltán is társadalmi munkában végezte feladatait. Ezen a nincstelenségen változtatni szeretnénk. Megpróbálunk szponzori segítséget szerezni és ebből honorálni a szakembereket. A versenyeztetési költségeinket a Városi Sportbizottság által nyújtott támogatásból és a Somogy Megyei Közgyűlés Sportbizottsága által elfogadott pályázatunk pénzéből fedeztük. — Hányán sportolnak jelenleg a klubnál? — Negyven-ötven sportolónk van. Létszámunk fele versenyszerűen foglalkozik a cselgánccsal, a többiek a tanfolyamainkat látogatják. — Kik érték el a legkiemelkedőbb eredményeket? — A junior kategóriában Novák Szilvia, a gyermekeknél Budai Anita nyert országos bajnokságot. De volt jónéhány további dobogósunk is. Négy versenyzőnk teljesítette az aranyjelvényes szintet. Azt gondolom, hogy az egyesület méreteihez és lehetőségeihez képest ez jó eredmény. — A fiatal bajnokok az utánpótlás nevelés hatékonyságát sejtetik. Bizonyára erre fektetik a hangsúlyt. — Természetesen, a klub egyetlen lehetősége a korábbi eredmények elérése érdekében, hogy utánpótlást neveljen. Ebben a sportágban a kisebb vidéki kluboknak nem lehet versenyzőket vásárolni, vagy nagy neveket igazolni. Ezért az iskolákban kell népszerűsíteni a cselgáncsot. Kaposváron is több tanintézetben vezették már be kísérletképpen a cselgáncsoktatást. — Országos viszonylatban milyen helyet foglal el a klub? — A „B” kategóriás egyesületek élmezőnyében vagyunk. A csapatok közti rangsorban a 12-13. helyen állunk. Néhány vidéki klub és a budapesti egyesületek előznek meg bennünket. — Beszéljen a jövő évi terveikről? — Szeretnénk változatlan körülmények között dolgozni. Versenyzőinknek csak így maradhat esélye újabb bajnoki címekre. Abban is bízunk, hogy Novák Szilvia továbbra is a válogatott keret tagja marad. Kun Zoltán MOSZKVA-IZVESZTYIJA KUPA Alexander Prokop- jev, az orosz csapat játékosa Libor Prohaczka-val, a Cseh Köztársaság játékosával küzd a korongért. Az oroszok 1-0 arányban győztek a döntőben FEB-Reuters Balatonszárszó egyéni asztalitenisz-bajnoksága Hét aranyat tartottak otthon a szárszóiak Minden Balaton-parti településnek jutott érem Ötnapos balatoni sportkavalkád Siófoki évbúcsúztató A hét végén rendezték meg Balatonszárszó egyéni asztalitenisz-bajnokságát. A szárszóiak mellett leltelek, bogláríak, földváriak és za- márdiak is asztalhoz álltak, s valamennyi településnek jutott érem. Összesen 51-en (16 hölgy és 35 férfi) sorakoztak fel; a legnépesebb mezőny a serdülő fiú egyesben jött össze, ahol 21-en indultak. A verseny a házigazda szárszóiak nagy sikerét hozta: a nyolc aranyéremből hetet tartottak otthon, s csak egyet engedtek át Balaton- boglárnak. Emellett még öt ezüstöt és két bronzot is begyűjtötték. A zamárdiaknak két-két ezüst és bronz, a bogiáriaknak — az előbb említett arany mellett — egy ezüst és két bronz, míg a lelleieknek és a földváriaknak egy-egy bronzérem jutott. A végeredmény. Serdülők — leány egyéni (7): 1. Polányi Veronika (Balatonszárszó), 2. Vincze Andrea (Zamárdi), 3. Csutak Alexandra (Zamárdi). Serdülők — fiú egyéni (21): 1. Dobos Zoltán (Balatonszárszó), 2. Halasi Gábor (Balatonszárszó), 3. Tóth Péter (Balatonszárszó). Ifjúságiak — leány egyéni (5): 1. Polányi Veronika (Balatonszárszó), 2. Fehér Annamária (Balatonszárszó), 3. Vincze Andrea (Zamárdi). Ifjúságiak — fiú egyéni (10): 1. Dobos Zoltán (Balatonszárszó), 2. Halasi Gábor (Balatonszárszó), 3. Szabó Zsolt (Balatonszárszó). Ifjúságiak — fiú páros (11): 1. Dobos Zoltán, Tóth Tamás (Balatonszárszó), 2. Halasi Gábor, Tóth Péter (Balatonszárszó), 3. Fasching, Kocsis Z. (Balatonboglár). Ifjúságiak — vegyespáros (8) : 1. Dobos Zoltán, Polányi Veronika (Balatonszárszó), 2. Tóth Tamás, Polányi Judit (Balatonszárszó), 3. Kocsis Zsolt, Kötél Bernadett (Balatonlelle). Felnőttek — női egyéni (7): 1. Fehér Annamária (Balatonszárszó), 2. Hirsch Judit (Zamárdi), 3. Herczegné Harcsa Erzsébet (Balatonboglár). Felnőttek — férfi egyéni (9) : 1. Békés András (Balatonboglár), 2. Finta László (Balatonboglár), 3. Horváth Lajos (Balatonföldvár). Több évre visszanyúló szép hagyomány, hogy Siófokon ötnapos sportbulival búcsúztatják az esztendőt. így lesz ez az idén is; a karácsonyi ünnepek után a sporté lesz a főszerep a Balaton-parton. December 27-e és 30-a között reggeltől estig foglalt lesz a Foki-hegyi iskola tornacsarnoka, 31-én pedig az elmaradhatatlan szilveszteri futásra kerül majd sor. A labdarúgás napjával indul a „BUÉK, Siófok ’95” rendezvénysorozat. A december 27-ei délután fénypontja a Siófoki Bányász és a Zalaegerszegi TE öregfiúk csapatának mérkőzése lesz. Az 1984-ben MNK-t, illetve ugyanebben az évben MLSZ-teremtornát nyert gárdák lépnek pályára. Az egyik oldalon Olajos, Bódi, Virág, Tieber és a többiek, a másikon pedig (Gellei Imre edző irányításával) többek közt Soós, Péter, Gass, Ga- lántai és Czigány. Másnap kosárlabda, 29-én pedig kézilabda-tornákra kerül sor különböző korcsoportokban. Akinek tekézni vagy biliár- dozni támad kedve, az is megtalálhatja a számításait. A teremsportokat december 30-án a vetélkedők napja zárja le színes kiegészítő programokkal. Szilveszter délelőttjén, 11 órakor rajtol el a „Pezsgő-futás”, ahol a merész vállalkozókra mintegy három kilométer megtétele vár majd a belvárosban. A „BUÉK, Siófok '95” sportnapok programja. 27- e (kedd) — A labdarúgás napja, 8 órától. 28- a (szerda) — A kosárlabda napja, 9 órától. 29- e (csütörtök) — A szabadidősportok és a kézilabda napja; teke és biliárd 10 órától, kézilabda 13 órától. 30- a (péntek) — A vetélkedők napja, 13 órától. 31- e (szombat) — „Pezsgő-futás”, rajt 11 órakor a Shanghai teázónál. (Fónai) Ismét választottak a szövetségek A sportágak legjobbjai 1994-ben Az év legjobbjai sportáganként: (A zárójelben lévő szám azt jelzi, ki hányadszor lett első.) Aerobik: Simkó Andrea (dumping Jack Klub, 3), asztalitenisz: Németh Károly (Postás SE, 4), Bátorfi Csilla (Langweid, 8), atlétika: Horváth Attila (Haladás VSE, 1), Ináncsi Rita (Bp. Honvéd, 1) autó-motor: Ranga László (Marlboro Rallye Team, 2) és Büki Ernő (Marlboro Rallye Team, 1) - autó, Harmati Árpád (Dunaújvárosi Racing Team, 1) - motor, Bakos András (Mozart Motorsport SE, 4), Forró Judit (Mozart Motorsport SE, 1) - gokart, birkózás: Repka Attila (Diósgyőri Birkózó Club, 1), Úszonyos és búvárúszás: Gurisatti Gyula (Dunaferr Könnyűbúvár Klub, 1), Bedő Gabriella (Dunaferr Könnyűbúvár Klub, 3), és Katona Zsuzsa (Amphora Búvár Club, 4), cselgáncs: Hajtós Bertalan (Bp. Honvéd, 4) Lám- falusi Anna (Debreceni Sl, 1), evezés: Mitring Gábor (Győri Vízügy SE, 4) és Dani Zsolt (MTK, 2), Ferenczy Dóra (Danubius Nemzeti Hajós Egylet, 2), gyeplabda: Kosárszky Norbert (Rosco HC, 1), Fazekas Éva (Tabán Szabadidő és Sportegyesület, 1), íjászat: Pfeifer Ferenc (Tipográfia SE, 1), Kiss Tímea (Bp. Spartacus, 1) - húzós íj, Vári Zsolt (Corvin Számszeríj Klub, 1), Zsótér Judit (Toldi Számszeríj Egyesület, 1) - számszeríj match Sulyok László (Corvin Számszeríj Klub, 2), Lénárt Ágota (Corvin Számszeríj Klub, 2) - számszeríj field, jégkorong: Ocskay Gábor (Álba Volán, 1), kajak-kenu: Borhi Zsombor (Kaposvári Vízügyi SC, 2) - síkvízi férfi kajak, Pulai Imre (Bp. Honvéd, 1) - síkvízi kenu, Kőbán Rita (Csepel, 5) - síkvízi női kajak, Tóth László (Váci Hajó, 1) és László Csaba (BSE, 1) - maratoni férfi kajak, Gyulai István (BSE, 1) és Bohács Zsolt (Szegedi Olajbányász, 2) - maratoni kenu, Pitz Andrea (Bp. Spartacus, 1) - maratoni női kajak, kerékpár: Havarik Tamás (Stollwerck-FTC, 1), Pataki Ibolya (BVSC-lntertra- verz, 1), kézilabda: Zsigmond György (Fotex Veszprém SE, 1), Kocsis Erzsébet (Dunaferr SE, 2), korcsolya: Kerekes Zsolt (BKE, 1), Czakó Krisztina (BKE, 4) - műkorcsolya Berkes Enikő (BKDSE, 1) és Tóth Szilárd (BKDSE, 1) - jégtánc, Dolp István (MTK, 5), Egyed Krisztina (Rozmaring SE, 6) - gyorskorcsolya, Kun Bálint Tibor (BKDSE, 4), Vincze Petra (Micro SC, 2) - rövidpályás gyorskorcsolya, kosárlabda: Dávid Kornél (Alba-Comp, 2), Csák Magdolna (BSE, 1), labdarúgás: Illés Béla (Kispest-Honvéd FC, 1) , Szarka Éva (Tüvati-László Kórház, 1), lábtenisz: Farkas János (Pannon ATE SK, 3), modellezés: Reé András (Budapesti Műszaki Egyetem MK, 2) , - repülőmodellezés, Kiss Barnabás (Debreceni Városi MK, 3), - hajómodellezés, Zsarnóczky László (Berva MSE, 1),- autómodellezés, műugrás: Lengyel Imre (Laguna Diving Club, 1), Pintér Orsolya (BVSC, 2), ökölvívás: Kovács István (Vasas, 3), öttusa: Martinék János (Bp. Honvéd, 2), Köblő Emese (MAFC, 1), rádióamatőr: Orosi János (Nyíregyházi VRK, 3), Ladikné Zarnóczay Klára (Nyíregyházi VRK, 2), ritmikus sportgimnasztika: Fráter Viktória (OSC, 2), röplabda: Kántor Sándor (Dachau, 4), Bárdi Györgyi (Vasas, 5), sakk: Por- tisch Lajos (MTK, 23), Polgár Judit (OTP Sport Plusz SE, 4), sí: Panyik János (Honvéd Zalka SE, 1), Keszthelyi P. Szvetlána (Rozmaring SÉ, 1), sporthorgászat: Katus Gyula (Kalocsa és vidéke Horgász Egyesület, 1), Devecseri Jó- zsefné (Ráckevei Horgász Egyesülete ), sportlövészet: Gombos Károly (Honvéd Bolyai János KMFSE, 1) Igaly Diana (BPLE, 1), súlyemelés: Czanka Attila (Szekszárdi Húsos SE, 3), Takács Mária (Veresegyházi Fitness SK, 4), tájékozódási futás: Viniczai Ferenc (Pécsi Vasutas SK, 2), Oláh Katalin (Szegedi Vasutas SE, 9), teke: Csányi Béla (SKC Victoria, 17), Kovácsné Grampsch Ágota (FTC-Ybl Tervező, 2), tenisz: Krocskó József (Vasas, 2), Temesvári Andrea (egyesületen kívüli, 10), tollaslabda: Szalai Gyula (Honvéd Zrínyi SE, 1), Harsági Andrea (Nyíregyházi VSC, 4), torna: Supola Zoltán (Dunaferr SE, 4), Krausz Nikoletta (KSI, 1) - szertorna, Káló Tímea (Építők SC, 2), Mester Réka (Építők SC, 3) és Szilvágyi Szilvia (Építők SC, 3) - sportakrobatika, triatlon: Kropkó Péter (Vízművek Sport Club, 5), Walkó Andrea (Csepeli Papírgyár SE, 1), duatlon: Lehmann Tibor (Küllő Triatlon Klub, 1), Molnár Adél (Tritex Triatlon Club, 1), úszás: Rózsa Norbert (OTP Sport Plusz SE, 1) Egerszegi Krisztina (Bp. Spartacus, 7), vitorlázás: Eszes Tamás (BKV Előre, 1), Bácsics Katalin (Keszthelyi Yacht Club, 1) és Németh Enikő (Keszthelyi Yacht Club, 1) Vívás: Szabó Bence (UTE, 4), Szalay Gyöngyi (Tapolcai Bauxit SÉ, 1), vízilabda: Benedek Tibor (UTE-Primavera, 3), Szalkay Orsolya (BVSC, 1).