Somogyi Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-02 / 284. szám
1994. december 2., péntek SOMOGYI HÍRLAP — EMLÉKEZET 11 Nyitott város volt Kaposvár A szovjet csapatok 1944. szeptember 23-án átlépték a magyar határt. Magyarország Németország külső védelmi zónája lett. Horty kudarcba fulladt fegyverszüneti kísérlete, majd az ezt követő nyilas hatalomátvétel a háború gyors befejezésének reményét is tönkre zúzta. Elszállt annak a lehetősége is, hogy Magyarország nem válik hadműveleti területté. Német tisztek a kaposvári Kossuth téren 1944 őszére Kaposvár már nem volt az a nyugodt kisváros, amely a háború előző időszakában jellemezte. Erre az időre a város már átélte a 100. légiriadót. A város több pontját érte légitámadás; a Nyár utcára hullott bombák 13 áldozatot követeltek. Szeptember közepétől érkeznek menekültek a városba az ország keleti részéből, létszámuk átmenetileg elérte a 12-15 ezer főt. Új helyzet 1944. október 15-én a kaposvári állomásparancsnokságon tartott tiszti gyűlés még támogatásáról biztosította a kormányzót proklamációjának végrehajtását illetően. A nyilas hatalomátvételről érkező hírek azonban Kaposváron is új helyzetet teremtettek. Másnap, 16-án a Somogyi Újság „Magyarország nagy napja” címmel közölt cikket. Ebben ismerteti Szálasi Ferenc hadparancsát, amelyből kiemelte, hogy „a nemzet az igazságot és az életet választotta és az útból eltávolította az akadályokat”. A nyilasok fokozatosan átvették a közigazgatás vezetését. A megyevezető Kuhl József, a főispán vitéz Vigh Imre lett. Október 17-én a városházán a polgármesterhelyettesi hivatalban megjelent Kuhl József és Szabó Ferenc. A polgármesterhelyettest, Csukly Józsefet felszólították, hogy „amíg új polgármester nem lesz folytassa a hivatal vezetését, méghozzá hungarista szellemben”. Sárdi Strehn Károlynak, a nyilaskeresztes párt kaposvári nemzetszolgálata parancsnokának aláírásával szinte naponta jelent meg felhívás a helyi sajtóban, s jelentkezésre hívta fel a város lakóit. A nyilas párt szervezési feladataira — némi ösztönzés után — a bankokból 70-30 ezer pengőt gyűjtöttek össze. A katonai helyzet rosszabbodása miatt a déli megyékben is bevezették a különleges katonai közigazgatást. Az új katonai hatóság vezetője Vida Gyula vezérőrnagy lett, aki kinevezéséről azonnal értesítette a polgári hatóságokat. Az új hatóság megalakulása után kidolgozta a Tolna-Somogy és Baranya megye kiürítési tervét. A tervezés során 1000 fős menetoszlopokkal számoltak. A meneteket gyalogosan tervezték végrehajtani, mert a szűkös gépjármű és vagonparkot a hadianyag és élelmiszer hátra- szállítására használták fel. Október 29-én a hadihelyzetre való tekintettel a kaposvári iskolákban beszüntették a tanítást. Más program híján a kaposvári fiatalokat jelentkezésre hívták fel a Hunyadi páncélgránátos hadosztályba. A felhívásban szerepelt, hogy rájuk is vonatkozik az a rendelkezés, amely szerint „öt hold földet kap az a honvéd, aki közelharci eszközökkel kilő egy ellenséges tankot; amennyiben a honvéd az ellenséges harckocsi leküzdésében elesik, a családja 10 holdat kap”. A városban megszigorítják a rendőri és katonai intézkedéseket. Zaklatják és felelősségre vonják a katonaszökevények hozzátartozóit. Az internáló táborokból elszállítják a fogva tartottakat. Nyilasuralom 1944. november 1-jén ünnepélyes keretek között iktatják be dr. Tóth Jánost, Kaposvár nyilas polgármesterét. A város körpecsétjét és kulcsát dr. Csukly József polgármesterhelyettes főjegyző adta át, aki beszédében hangsúlyozta, hogy a „háború kapcsán Kaposvárt hadműveleti területté nyilvánították és így most egymagám képviselem a város minden rendű polgárát”. November 19-én kaposvárra látogatott Vájná Gábor belügyminiszter, aki további kitartásra buzdította a megye vezetőit. November 23-án délelőtt a német LXVIII. hadtest parancsnoka, von Felmy tábornok új- petrei harcálláspontjára katonai és polgári vezetőket hívott ösz- sze, akiktől a súlyos katonai helyzetre való tekintettel segítséget kért. A IV. honvéd kerület parancsnoka, Kálmán altábornagy felajánlotta a „Mecsek” zászlóalj 500 emberét. Mogyo- rossy Imre hadműveleti kormánybiztos 1000 nyilas pártszolgálatost, köztük 500 Somogy megyeit ajánlott fel, akik másnap Beremenden jelentkeztek a „Brandenburg” páncélgránátos hadosztály parancsnokánál. Szálasi Ferenc „nemzetvezető” november 26-án Vigh Imre Somogy megyei főispán személyében új hadműveleti kormánybiztost nevezett ki. A nyilas főispán kinevezése után hangsúlyozta, „Ha kell és szükség lesz rá és ha csak a nemzetszervezet alakulatai állnak rendelkezésemre, akkor is az utolsó csepp vérig küzdeni fogok szűkebb hazám, Somogy ősi földjén. A küzdelemből nem vonhatja ki magát senki, mert én ott állok az élen és példát mutatok az elszántságban”. A főispán alárendeltségébe kerültek a megye területén lévő magyar katonai alakulatok, valamint a csendőrség és a rendőrség. A megye területén élelmiszer-korlátozást vezettek be. Szt. Margit oltalma November utolsó vasárnapján Kaposváron valamennyi templomban kihirdették a fogadalmat, hogy amennyiben a város védőszentje — Szent Margit — megóvja a várost a háborús pusztítástól, tiszteletére a hívek adományaiból templomot építenek. Ekkor ismertették Se- rédi Juszticián hercegprímás felhívását, amelyben meghagyja minden katolikus lelkésznek, hogy „bármilyenné alakuljon a helyzet, helyükön kell maradniuk még a vértanúság árán is”. A hadműveleti kormánybiztos több alkalommal felkereste főhadiszállásán a területileg illetékes német parancsnokságot. Az utolsó találkozás alkalmával közölte vele Angelis német tábornok, hogy Kaposvárt a németek nem tervezik védeni „az orosz csapatok közeledtével nyílt városként elhagyjuk a várost”. A német csapatok halogató harcok után a Margit-vo- nal mögé vonulnak vissza. Kaposváron ekkor a 6. SS rendőrezred csapatai állomásoztak. A polgármester kiürítési parancsát az Új Somogy utolsó száma november 29-én közölte: „Közlöm a város közönségével, hogy a város önkéntes kiürítése elrendeltetett. Ennek értelmében felhívom a város közönségét, hogy azok a nők és gyerekek, kik a várost elhagyni óhajtják a saját maguk által megszerzendő járműveken vagy gyalogosan, ezt minél előbb tegyék meg. Kaposvár város felvevő területe a sümegi járás”. A kiürítési parancsnak — a más megyékből menekülteken kívül — mintegy 300-an tettek eleget. A hadműveleti kormánybiztos mindössze két napig védte Somogy ősi földjét. Utolsó intézkedésként ötmillió pengőt utaltatott ki a tisztviselők fizetésének kiegészítésére. Ezekben a napokban a városban felbomlott a rend. Lumpen elemek, nyilasok német és magyar katonák fosztogattak, raboltak, üzleteket, raktárakat törtek fel, kifosztották a zsidó templomot is. November 30-án a város tisztikara elhagyta a várost. A Baross laktanyában 250 leventét szereltek föl a „város védelmére”, valójában a kiürítés biztosítására. Velük együtt vonult ki a város határába — Szentjakab — Dévai zászlós vezetésével mintegy 50-60 magyar honvéd. A város határában már berendezkedett védelemre egy főhadnagy vezetésével az a század amely előzőleg a taszári repülőteret védte. A főhadnagy még a nap folyamán hazaküldte a levente gyerekeket. Éjszaka a magyar katonák is visszavonultak. A magyar katonai alakulatok 30-án éjjel 12 és 1 óra között hagyták el a várost. December 1-jén hajnalban Pilisy rendőrtanácsos utasítására a rendőrség is elindult nyugat felé. Tolbuhin marsai november 30-án adta ki a 0892. számú direktíváját, amelyben a megerősített 57. hadseregnek azt a parancsot adta, hogy a „Vejti és Sásd 35 km-es szakaszon menjen át üldözésbe Nagykanizsa általános irányába. December 5-re el kell érnie a Ba- bócsa-Lábod-Kaposvár-Ma- gyaratád terepszakaszt és meg kell akadályozni, hogy az ellenség védelemre rendezkedjen be a Margit vonalon”. Ezzel szemben a német Délkelet-főparancsnok hadműveleti naplójában olvasható „Dél-Magyar- országon a nagy csata döntő szakaszába lépett... Az ellenség egy erős csoportosítással a Balaton északi végének irányába és egy másik, azonos erejű csoportosítással e tó déli végének irányába támad. Az ellenséges támadó ékek a LXVIII. hadtest északi szárnyát megkerülve elérték Kaposvárt.” A bevonulás A szovjet előőrsök december 1 -jén megjelentek a város határában. A főerők beérkezéséig biztosítási feladatokat láttak el. A városban ekkor már nincs vezetés, nincs hatalom. A lakosság rettegve várja a bevo- nulókat. December 2-án hajnalban a szovjet 57. hadsereg Kaposvártól DK-re szétverte a német „Brandenburg” páncélgránátos hadosztályt. A német csapatok a korareggeli órákban vonultak ki a városból. A város határában álló szovjet csapatok elé a vasutasok egy küldöttséget akartak kiküldeni, amelynek tagjait azonban összeállítani nem tudták. Ugyanebben az időben egy másik küldöttség is készülődött. Dr. Baráti János apát-plébános elmondta, hogy „Kaposvár egyház vezetőiből álló küldöttség ment ki a város határába és tájékoztatta a szovjet katonákat, hogy a városban ellenséges katona nincsen”. A délelőtti órákban a szovjet 10. gárda-légihadosztály egyik ezrede vonult be a városba. Számottevő ellenállással nem találkoztak. Lövöldözésre került sor a cseri sorompó környékén. Dél körül a vasutasok a sorompónál kettő, a Nostránál öt német katona holttestét látták. Valószínű, hogy a németek az őrséget elfelejtették visszavonni. A város lakói lassan kijöttek az utcára, és tömegesen olvasták a funkciójába visszahelyezett dr. Kaposváry György polgármesterfelhívását. „Haladéktalanul foglalja el munkahelyét minden tisztviselő... hatósági személyek, munkaadók és munkások. A kereskedők és iparosok üzleteiket illetőleg munkahelyeiket azonnal nyissák ki, annál is inkább, mert teljes garanciát kaptam arra, hogy senkinek bántódása nem történik”. Puskás Béla 4 Somogyi katonák kilőtt szovjet harckocsikkal A szerző felvétele Ötvenhárom éve történt Vonaton Berditseffíg Elindult velünk a vonat. Soha nem voltam félős, de most egy kis szorongást éreztem. Sok megválaszolhatatlan kérdés foglalkoztatott. Mi vár ránk? Meddig leszünk oda? Hányán jövünk haza? Az utóbbi kérdésre igencsak kínálkozott a válasz, hogy mindannyian, hiszen „csak” meg-megszálló és nem harcoló egységként indítottak útnak bennünket. A „megszálló” kifejezést mindannyian úgy értettük, hogy csak ott leszünk, valahol, fenntartjuk a rendet, őrséget adunk. Egyszóval olyan tevékenységet végzünk, mint itthon, viszonylag békés körülmények között. A valóság természetesen egészen más volt. Ez azonban jóval később derült ki. Világéletemben kíváncsi voltam, így mikor a váltókon csattogott a vonat, igyekeztem kideríteni, hogy milyen állomáson halad át, s feljegyeztem. Nagyon érdekes volt az útvonal. 1941. november 8-án reggel érkeztünk Berditseffbe, a vonat végállomására. Ott kirakodtunk, s gyalog mentünk tovább. A Kaposvár és Berditseff közötti útvonal, amit megjártunk, fontosabb állomása volt: Dombóvár, Sárbogárd, Székesfehérvár, Komárom, Érsekújvár, Pöstyén, Trencsénteplic, Hava, Zsolna, Teschen, majd Karvin, Ratibos, Krakkó, Tarnopol, Reichof, Przemyszl, Lemberg és végül Berditseff. A több száz kilométert öt nap alatt tettük meg. Arra nem derült fény, hogy étkezésünk és a vonat állása hogyan viszonyult egymáshoz. Akkor ettünk-e, amikor a szerelvénynek hosz- szabban kellett várakozni vagy azért állt meg, hogy étkezhessünk. Tény, hogy rendesen étkeztünk; szakácsaink menet közben főztek, s ha megállt a vonat, ettünk. Étkezés után vízhordás következett a mosogatáshoz és az új főzéshez. A szakácsokon kívül még kocsisoknak (fogathajtók) volt több elfoglaltságuk: az állatokat rendszeresen etették, és almoltak. A lovak nehezen viselték az állandó bezártságot. Az emberek hangulata nem volt rossz; egyelőre a körülményekkel voltunk elfoglalva. Ekkora utat még egyikünk sem tett meg. Ha megállt a vonat és leszállhat- tunk, mindenki igyekezett megmozgatni végtagjait. Még a különböző munkáknak is örültünk, mert mozgással járt. A végállomás, Berditseff neve mindannyiunk emlékezetébe bevésődött. Itt á kivagonírozás- sal megkezdődött az a látszólagos káosz, ami Kaposváron volt — csak most fordítva. Sok óra eltelt, míg újra katonás egységbe rendeződve elindultunk — most már saját lábunkon, zörgő szekereink kíséretében. Kíváncsian néztük az elénk táruló új világot, és összehason- lítgattuk az otthonival. Mentünk az újabb élmények felé. Kárai Sándor egykori honvéd 36/11. zlj. 5. szd. 4 1
