Somogyi Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-17 / 297. szám
16 SOMOGYI HÍRLAP — SZÍNES HÉTVÉGE 1994. december 17., szombat A halászok keresik a bandát A kifőzött krokodilfejtől a keszeg becsületének megmentéséig Szakái Tamás a Halászati Rt igazgatója Kutató pedagógusok között Beszédes neveléstörténetek Tanulmány a népiskolák hajdani rendszeréről - Pályamunkák és díjak Kifőzött krokodilfejet simogatott a kezében Szakái Tamás. Válla fölött mérgeskígyók somolyogtak a riporter felé. Szerencsére dunsztos- üvegnyi spirituszban ázva. A Halászati Rt balatoni területi igazgatója korábban három éven át dolgozott halszakértőként Brazíliában, onnan gyűjtötte a ritka relikviákat. Nehéz elszakadni az emlékektől. Indulunk a szemesi halászkikötő felé. Szakái Tamás a keszegekről beszél, hogy vissza kellene adni végre ennek az őshonos halnak a tekintélyét. Mindenki tengeri hekket eszik ugyanis... A Balatonból november végéig 71 vagon, vagyis 710 tonna halat fogtak ki a halászok. Gondot jelent, hogy — a pontyok életterét „elhalászva” — elszaporodtak a kárászok, öröm viszont, hogy egyre több nagytestű ragadozót, például csukát fognak a tóból. Keszegből tizenhét vagonnal került, de gondok adódtak az értékesítéssel. A szemesi kikötőbe pihenni tértek közben a halászhajók. Még a földvári tetőn jártunk, amikor bejelentkeztek rádión; két és fél kosárnyi nemes hal botorkált a hálóba — mondta mester. Akadt köztük jó méteres is. Sokat kibír azért a hal — mondja Szakái Tamás, és emlékeztet a szobájában kiakasztott, űrhajóból fotózott képre, amelyen tisztán látszik, hogy a nyugati medence vize mennyire koszos. — Nagy örömre nincs ok, de a cég teljesítette ez évi tervét — magyarázta a szakember. — Gondot okoz, hogy a halak — a korábbiaktól eltérő módon — még nem verődtek bandába, ezért csak keresik, de nem találják őket a halászok. Nem hűlt le még eléggé a víz. Másrészt itt, a kocsi hátuljában hever kétszáz méternyi háló; ötven kiló hal mozgott még benne, ami— Kásár néni őrzi az eredeti horvát népviseletes ruhákat Tótújfaluban. Iliásics Simonnál nevezik Kásár néninek. Portájának ajtaján nincs lakat. Könnyedén bejut a látogató az ódon, lommal teli pajta és a düledező óllal kerített udvarba. Léleknek nyoma sincs, csupán egy gyapjas birka bámul az idegenre. Az ólban rekedt tyúkok kárálására tűnik föl a 85 éves asszony. Kötényét két marokkal gyűri derekára, s szabadkozik: — A kertet tettem rendbe; koszos, rendetlen a ruhám. Szép vonásai, tengerzöld szeme feledteti korát. — Én még hetven évesen is szőttem — mondja. — Tizennyolc voltam amikor megtanított rá az anyám, de azokat a ruhákat már elhordtám, vagy eladtam. Ami maradt, az a padláson a tulipános ládában porosodik. Senkinek sem kell már. A szövőszék? A pajtában, a sok kacat között — mutat a múlt ereklyéit tároló nyitott fészerre. A fakerítésre támaszkodva folytatja: — Itt született az öregapám nagyapja is. Horvátul beszéltünk, de magyarok vagyunk. Volt egy lányom. Hiába kértem, hogy maradjon itthon, nem fogadott szót. Elment a férje után Belgiumba és ott halt meg, fiatalon. Pedig ezt a házat 1970-ben nekik építettük... kor a halászok megtalálták. Épp, hogy nem futottak össze az orvhalásszal. Füred előtt a minap háromszáz méter hosszú fenékhorgot szedtek fel az embereink. Érdekességként megjegyzem: amikor elkobozták ezt az alkalmatosságot, névtelenül följelentette valaki őket, hogy megsértik a szabályokat, tiltott területen hajóznak... — Véleményem szerint évente annyi halat lopnak ki a Balatonból, amennyit a halászok és a horgászok összesen fognak — mondta Szakái Tamás. — Értékében ennél többet is, hiszen a nagy testű halakra „utaznak”, illetve az értékesebb fogására specializálódtak. Lelle előtt nemrég több százezer forint értékű háSzeme bepárásodik, zsebkendőjével törli kibuggyanó könnyeit. — Amíg itt élt közöttünk, olyan jó élete volt, mint a rózsának a kiskertben — sóhajt fájdalmasan. — Félek-e egyedül? Félek bizony, bár nem vagyok magamban. Van egy kis birkám, pár csirkém, meg Rózsika, a nászasszonypm is itt él. Egymást segítjük. Ő már 89 éves. Nemrégiben elütötte egy biciklis, három helyen törött el a gerince. Ápoltam, forgattam hetekig. Most nem tudja emelni a karját, én segítek neki öltözni. Öregek vagyunk, csak a kis kertre telik az erőnkből. A népviselet után érdeklődöm. Mondom: szívesen megnézném. Kásár néni nehezen mozdul. Egyszer csak kiböki: — Megmondom, mi az igazság. Engem megloptak a kolompár népek. Olyan szépen kértek, hogy csak egy kis vízért engedjem be őket... Aztán amíg térültem-fordultam, ellopták a spórolt pénzemet. Nem volt sok, csak annyi, amennyi nekem meg Rózsikénak tejre meg kenyérre a nyugdíjig elég... Betessékel. A sparhelten, nagy fazékban, héjában fő a krumpli. A falon Krisztus-kép. Egy nagy ágy és egy ebédlő- asztal kispaddal meg a háromlábú szék: ez a földes szoba berendezése. Kásár néni lót találtunk a Balatonban. A tulajdonosa nagyban űzheti a haltolvajlást, ha ilyen komoly befektetést végzett. Tavaly ilyentájt már befagyott a tó, a halászok javában vágták a jeget; ebben hűtik majd a nagy nyári zsákmányt. Fonyódon, Keszthelyen és Siófokon összesen öt veremben tud jeget tárolni a cég. Összesen mintegy 280 tonnányit. Ha nyolc centi vastagra hízott a jég, akkor lehet megkezdeni a munkát. Fából készült törőkalapáccsal próbálják; ha csillagszerűen szétszalad a repedés, és szí- lánkos, akkor megfelelő az állapota. Naponta öt vagonnal lehet termelni — másfél hónap alatt telnek meg a vermek. kulccsal nyitja a tisztaszoba ajtaját. Nesztelenül eltűnik, majd karján tornyozva hozza kincseit. — Nagyon nehéz volt a viselet, főleg mikor a nagy melegben ebben kellett kapálni — mondja, és szétteríti a szőtt, csipkével díszített, ragyogó színekben pompázó holmit az ágyon. — Ez volt a bikla — emeli föl a hófehér, csipkés szoknyát. — Amikor jöttünk miséről, mintha az angyalok szálltak volna le az égből. A biklára jött a rukávé, az ünnepi szoknya. Napokba beletellett, amíg megszőttem. Hatalmas szalmabálával a hátán, botjára támaszkodva — akár a mesebeli öreganyó — megérkezik Rózsika. A ruhákat látva az ágyhoz topog. Gö- csörtös ujjaival szeretettel simítja végig a csipkét. — Idén is végezhetünk még, úgy látom, megjön a hideg — mutatott föl a vadliba- csapatra, ami a tó felől áthúzott a 70-es út fölött. — Amúgy nem leszünk kiszolgáltatva többé a szeszélyes időjárástól; temérdek pénzen jéggyártó gépeket veszünk. Irmapusztára érünk közben. A mintegy húsz teleltető tóban tárolják a karácsonyi ellátáshoz a halakat, vagonszám. Ha kifogynak, helyükre kerül majd a jövő évi tenyész- anyag. A nagy tározó vize leeresztve, benne csak iszap, ami néhol két méter magasan áll. Mondja is Szakái Tamás: valamiképp meg kell most már oldani a zagy kimérését, csak nem tudni még hová tehetik, mert az iszap veszélyes hulladéknak számít. Sába és Bence (férj és feleség), a két berni pásztorkutya vigyáz a telepre. Odébb nagy a sürgés-forgás; új tárolót, hűtőházat építenek, lengyel szakemberek segítségével. Ezért állnak most a gépsorok. Új, elegáns fazont kap a fagyasztott keszeg, aminek jelentős piacot akarnak találni. („Vissza akarjuk adni a keszeg elvesztett becsületét!”) Kézi erővel csomagolnak; nemsokára megérkezik az új adag Marcaliból. Az ottani 420 hektáros, vízvédelmi célokat szolgáló tározón a végéhez közeledik a lehalászás. (Nagyon sok busát is fognak arrafelé!) Mivel a meder fenekén sok a fatönk, amibe beleakadna a háló, a vizet és halat mesterséges mederbe terelik át, ott húzzák meg a kerítőhálót. A gödrökben megbúvó halakat elektromos eszközökkel piszkálják ki. Lassan ránk esteledett. Szakái Tamás fölnézett a csillagokra, beleszagolt a szélbe, és azt mondta: hajnalban a halászoknak jó fogásuk lesz! Czene Attila — Olyan szép volt, akár egy kis baba — kapja szája elé a kezét Kásár néni. Szétterítik a díszes kelmét, s egy pillanatra megfeledkeznek az öregségről, a gondról. Angyali mosoly varázsolja le arcukról a ráncot; a fiatalság emlékezete. — Húsvétkor, pünkösdkor meg az Anna-napi búcsúra öltöztettük egymást — emlékeznek. — Gyakran csúfoltak is: „jönnek a libák”. Hobolban, Istvánéiban, Da- rányban magyar ruhába bújtak kilakoltatáskor az asszonyok. Rábeszélték őket is, hogy vessék le a viseletét, mert a másik ruha sokkal könnyebb, olcsóbb. A szülők halálukig tiltakoztak ellene. Kásár néni azt mondja: a litániára még ma is fölveszi a maga szőtte kelmét. Rózsika a kis székről a hamvadó tüzet élesztgeti. Várnai Ágnes Az idén 12 pedagógus nyújtotta be dolgozatát a megyei pedagógiai intézet által a több intézménnyel közösen az év elején kiírt pályázatra. Az utóbbi években némileg csökkent az érdeklődés az ilyenfajta megmérettetés iránt. Voltak idők, mikor 30-40 munkát kellett elbírálni. Vannak fehér foltok is a megyében, ahonnan szinte soha nem érkeznek tanulmányok. Nem tudni miért van, de csak Kaposvár, Marcali és Barcs környékén hat ösztönzően a pályázati felhívás. Szellemi önvédelem Varga Gyula 75 éves. Nyugdíjazása óta 13 év telt el, és 25 tanulmányt írt. Előtte évtizedeket töltött a megyében, oktatásirányításban. Az idén első díjat kapott munkájáért. — Az egyik lektor azt javasolta, hogy publikálja, és levéltárban helyezik el a dolgozatát. Miről szól? — Az alsófokú iskolák felügyeletének történetét, és változásait dolgoztam fel 1869-1985 között. Valamikor a megyei tanácson a hozzá nem értő emberek sok hasznos iratot kiselejteztek, én ezeket mentettem meg. Most jelent meg nyomtatásban egy korábbi munkám, s ezt tavaly Pécsen az akadémiai bizottság második díjjal jutalmazta. Abban Somogy megye népoktatásának, közoktatás-irányításának a történetét írtam le. — Mi készteti nyugdíjasként a kutatásra? — Az önvédelem. Kell, hogy legyen az embernek valami célja. Nem lehet munka nélkül élni. Alapos felkészültség, tájékozódás — türelem és szorgalom — kell ahhoz, hogy egy-egy témában így elmélyedjen valaki. Könyvek, iratok sorát átolvasva, összegezi a tanulmányokat, derít fényt addig homályos foltokra. S örök elégedetlenséggel — a kutató általában ilyen — még néhányszor átjavítja, kiegészíti, s úgy adja be munkáját elbírálásra. — Mit szólnak egykori kollégái a rendszeres tanulmányíráshoz? — Jópárat meg sem mutattam. A megyei önkormányzattól azonban nagy segítség, hogy legépelik, sokszorosítják a dolgozataimat. Saját erőből nem tehetném meg. A mostani munkám 150 oldalas: egy oldal gépelése 50-60 forint, a sokszorosítás 7-10 forint. A sok pályadíj után Varga Gyula arra a legbüszkébb, hogy szeretettel köszöntik az utcán. Mesélte: a szakfelügyelők nem voltak népszerűek, mert állandóan iskolákat látogattak, értékeltek, bíráltak. Ot mégis mindenütt mosolyogva köszöntik. Kikapcsolódásul a szekrénynek Mayer György, a kaposvári Baross Gábor kollégium nevelőtanára a megye másik ismert neveléstörténet-kutatója. Most második díjat kapott. Korábban több első helyezést is elért. Tanulmánya az egységes, hatosztályos népiskolák rendszeréről szól 1840-69 között. — Tavaly már feltártam az 1870-1945 közötti időszakot, most az előzmények voltak soron. A reformkor az iskolatörténet csúcspontja: szinte minden év hozott egy reformelképzelést. A szabadságharc évében rendezték meg az első magyar nevelési kongresszust, majd az országgyűlés is foglalkozott az oktatásról szóló törvény- tervezettel. Hatalmas anyag volt, de izgalmas. — Rendszeres látogatója a könyvtárnak és a levéltárnak. Mit olvas pihenésképpen? — Nekem ez a kikapcsolódás, de örömmel tartok neveléstörténetből és alkalmazott pedagógiából órákat a tanítóképzőben is. — Mi lesz a sorsa ezeknek az írásoknak? — Gondolom, bekerülnek a pedagógiai intézet szekrényeibe, a megjelentetésükre, úgy tudom, nincs pénz. A szakdolgozat sikere Biacsics Andrea, a kaposvári Petőfi utcai óvoda óvónője kapta a két harmadik díj közül az egyiket. Az óvodáskorú gyermekek mozgásigényének kielégítése volt a témája. — Kilenc éve dolgozom itt. Tanítóképzőt végeztem, ám az új törvény szerint meg kellett szereznem az óvónői képesítést is. Ehhez a vizsgához írtam a diplomamunkát. Az én óvodám nagy gondot fordít a gyerekek testedzésére, külön tornaszobát alakítottunk ki. A kicsik örömmel próbálgatják a szereket, még a bátortala- nabbja is előbb-utóbb bekapcsolódik a játékos sportba. — Mire költi a pénzjutalmat? — Egyedül nevelem a kisfiámat... És szeretném egy kicsit az óvodai alapítványt is gyarapítani. A Petőfi óvodából egyébként négyen is pályáztak, és a díjkiosztásra elment vezetőjük, Milovecz Józsefné is. A kincsesbánya titka Harmadik díjat kapott Kiss Lajosné, a marcali Noszlopy Gáspár Általános Iskola tanára. Intézményükből hárman küldtek be munkát. — Valamikor oda jártam iskolába, ahol 25 éve tanítok. Az iskola története kincsesbánya: 1909-ben pár lelkes marcali polgár, élükön a plébánossal, elhatározta, hogy megalakítják a polgári iskolaegyletet. Önerőből, nemlétező tandíjakból, első világháborús tragédiák közepette működtették a fiúiskolát, saját vagyonukat is feláldozva. Ez a 15 év példaértékű lehet a mai pedagógusoknak. — Mikor tud időt szakítani egy dolgozó családanya a kutatásra? — Az a szerencse, hogy a családban mindenki pedagógus; egyformán gondolkodunk, s megértenek. Amúgy én tavaszi, nyári és téli szünetekben mérem az időt. Izményi Éva Tulipános ládába temetett múlt Az ifjúság emlékezete megszépíti arcukat
