Somogyi Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-13 / 293. szám

1994. december 13., kedd SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TÁJAK 5 A szabadidő szerepe a tanulók nevelésében A meggyesi nebulók műsorral készülnek — A somogymeggyesi kis­iskolás diákok délutánonként sem unatkoznak — mondta Kovács György iskolavezető. — A harmadikos tanulók szá­mára német szakkört indítot­tunk, s ezen szívesen vesznek részt a gyerekek. A szabad­idős programokat, például a játékdélutánt ugyancsak ked­velik. Emellett készülünk az év végi ünnepekre is... A meggyesi kisdiákok a múlt hónapban jótékonysági akcióban is részt vettek. A Somogyért Egyesület, illetve a megyei önkormányzat által hirdetett tankönyvgyűjtés so­rán 15 tanuló 87 kiadványt ho­zott be. A nemes tettet a me­gye emléklappal köszönte meg, s egy tanuló ingyen üdülhet a nyáron a fonyódli- geti táborban. December ele­jén 23 iskolás tapsolt a tabi művelődési házban Eszményi Viktória és Heilig Gábor műso­rán, 6-án pedig a helyi óvodá­ban közös műsorral fogadták a Télapót, aki ajándékcsoma­gokkal köszönte meg a színes műsort. A két somogymeggyesi gyermekintézmény együttmű­ködése eredményes, és to­vábbi közös programokat is terveznek. A kisdiákok csütör­tökön Tabon vesznek részt a játékos sportversenyek körzeti döntőjén, majd péntek délután a tanulók vendégül látják az óvodásokat. Somogymeggye- sen a péntek lesz az idei utolsó tanítási nap — akkor rendezik meg a karácsonyi ünnepséget. A kis műsorban — ez már hagyomány náluk — verseket és egy színdara­bot adnak elő. Somogymeggyesen a taní­tók a szabadidő tartalmas, hasznos eltöltését is fontos­nak tartják. A tanulás mellett — mint mondják — ezzel tel­jesedik ki a gyermekek neve­lése. K. J. • • Összevonja két cégét a tulajdonos Eladják a Kemping Kft épületeit — 40 millió forintos beruházás kezdődik Hótolók a télre Nagyobb odafigyelést, szervezettebb munkát ígér a tabi gamesz-vezető Hogyan készült föl a télre a gamesz? Sok kritika érte a múlt télen a tabi gamesz-szer- vezetet amely a belterületi utakat tisztítja, ha esik a hó. Emlegették az akkori gondokat — hogy későn kezdték a hóto­lást, a mellékutakra eseten­ként nem értek oda — a képvi­selő-testület ülésén is, amikor a város közrendjét vitatták meg. A téli közlekedés nehéz­ségeivel külön is foglalkoz­tak... Mire számíthatnak most Tabon az emberek? Németh Lajos, a gamesz vezetője: — A városon átvezető Kos­suth Lajos, Munkás, Szent Ist­ván és Dózsa György úton a hóeltakarítás a közúti igazga­tóság feladata. A Kapoly és Daránypuszta közötti útsza­kasz azonban nem tartozik az őrjáratos utak közé, ezért ide később érkeznek a hótolók... A tabi gamesz-szervezetnek 22 kilométeres úthálózatot, il­letve a közintézmények előtti járdákat kell takarítani, ez nem kis feladat, ha hirtelen nagy- mennyiségű hó esik vagy fo­lyamatos a havazás. November közepétől már­cius 12-ig hóeltakarítási ügye­letet tartanak reggel hattól dél­után két óráig. Az ügyeletes művezető ellenőrzi — szabad­ás ünnepnapokon is — a vá­ros útjait. Ha a lehullott hó vas­tagsága meghaladja az 5 cen­timétert, megkezdik a takarí­tást. — Elsősorban a buszmegál­lókból, a gyalogátkelőhelyek­ről, a lépcsős és lejtős útsza­kaszokon és az iskolához ve­zető utakról kell letakarítani a havat — mondta a gamesz-ve­zető. — Ehhez két Ifa teher­gépkocsira és egy Zetor trak­torra szerelhető hótoló áll ren­delkezésünkre. Van egy ho­mokszóró gépünk és egy kist- raktorunk. A sózott homokot már kihelyeztük a gyalogátkelő helyek mellé, a zöldterület kö­zelébe azonban csak homo­kot. Nyolc mázsa só és 30 köbméter homok áll rendelke­zésünkre, s ha kell, azonnal pótoljuk, ami elfogyott. Tabon évente mintegy 2 mil­lió forintba kerül az utcák, jár­dák hótól való tisztítása. Kézi lapátolásra 10-30 közhasznú munkás áll rendelkezésre. S nagyobb odafigyeléssel, jobb szervezéssel és fegyelmezet­tebb munkával, mint a ga­mesz-vezető ígérte, igyekez­nek a városban a közlekedés feltételeit megteremteni. (Krutek) Sátrakat varrnak a Kempingcikk kft dolgozói Nagy Lajos vállalkozó, a tabi Kemping Kft egyszemélyi és a Balaton-Textil Kft több­ségi tulajdonosa már döntött: január 1 -jétől összevonja a két céget. Az új cég valószínűleg Tabi Kemping Kft néven mű­ködik tovább; tevékenységét a néhány éve átadott új gyártó- csarnokban és telephelyen folytatja. A Kemping Kft helyzetéről, kihasználatlan épületeiről a tu­lajdonos elmondta: a két cég párhuzamos munkavégzéssel gazdaságosan nem működ­het, tevékenységét minden­képpen egy helyre kell kon­centrálni. Az ipari termelés célszerűsége azt diktálja, hogy egy fedél alatt s ne szét- tagoltan dolgozzanak. — A korszerű anyagmozga­tás és termelés követelménye­inek a Kemping Kft épületei már nem felelnek meg — mondta Nagy Lajos, a tulajdo­nos. — A háromszintes varro­daépületben a gyártást azért állítottuk le, kiürítve az üzem­csarnokot, mert szűk a lift. Pedig itt tonnaszámra kell mozgatni az anyagot. A belső oszloprendszer kialakítása sem felel meg a termelés kö­vetelményeinek. Az irodaépü­letben egykor hatvanan dol­goztak, most mindössze hat személy végzi el azt a mun­kát... Csak az egyszintes csarnokban működik a pony­vaüzemünk. A néhány éve átadott Bala­ton-Textil Kft épületegyüttese már korszerű tervek alapján épült, s ez továbbfejleszthető. Nagy Lajos elmondta: csak­nem ezer négyzetméter alap- területű gyártócsarnokot és hasonló nagyságú raktárépü­letet tervez ide. Ha elkészül — mintegy 40 millió forint szük­séges hozzá —, az új cég kié­pítettsége teljessé válik, és nem kell az egykori szovjet laktanyában raktározni az anyagot. Mint megtudtuk, az építkezést a jövő évben kez­dik. — Hányán dolgoznak most, Fotó: Sebők Dezső és milyen a cég piaci hely­zete? — A két társaság csaknem 140 embernek ad munkát, s további jelentős létszámfej­lesztést már nem tervezek. A feladatokat ezzel a munkás­létszámmal még gazdaságo­san megoldhatjuk. A külföldi partner számít ránk, s remé­lem, hogy jövőre a belföldi piac is megélénkül. A nagyke­reskedelem működését mi nem érzékeljük. A cégnek van jövője: a szaktudás megvan, csak jobb és szervezettebb üzemben kell dolgozni. A profi­lunk változatlan: fő tevékeny­ségi körünk a sátor- és pony­vagyártás. Megmarad a kem- pingsátor-készítés is, csak a honvédségi sátrak előállítását csökkentjük. A Kemping Kft ingatlanait és épületeit — mint megtudtuk — a tulajdonos értékesíteni kí­vánja. Vagy ipari célra, vagy szakmunkásképzésre megfe­lel. Krutek József Milliók telefonfejlesztésre Az idén mintegy ötmillió fo­rintot költött a Matáv Rész­vénytársaság a tabi távbeszé­lőközpont elektronizálására, felújítására. Ezáltal gyorsabb lett a tárcsázás lehetősége Tabon és környékén, köny­nyebben elérhetővé vált a kapcsolatteremtés, reklamá­ció esetén pedig az előfize­tőknek részletes telefonszám­lát is tudnak adni. A hálózati rekonstrukció keretében több szakaszon is biztonságosabb kábelekre cserélték a tíz éve lefektetett vezetékeket. A rendszert üzemeltető tabi körzetmesterségen mert azt tervezik, hogy jövőre tovább folytatják a telefonhálózat üzembiztonságának javítását. Ezermester tanította a szakma csínjára Bognár, a kapolyi mester Szerencsés embernek mondhatja magát Kapolyon Bognár Zoltán. Olyan pályát választott, ami a szívéhez nó'tt. Azt csinálja amit szeret, amihez profi módon ért. Egy személyben a főnök és a beosztott, akinek naponta bizonyítania kell. — A szakma tanulásakor szerencsés voltam — mondta Bognár Zoltán villanymotor-te­kercselő. — Az oktatóm, a tabi Vajda Kálmán bácsi ugyanis ezermester volt. Nála sajátítot­tam el a rádió- és villanyszere­lés, valamint a háztartási gé­pek javításának alapjait. Dol­goztam a sérsekszőlősi és a torvaji házak villamosításánál, s közben rádióműszerész Bognár Zoltán villanymotort tekercsel Fotó: Sebők Dezső szakmunkás-bizonyítványt sze­szereztem Kaposváron. Első munkahelye a Sió Ipari Szövetkezet volt, ott szerette meg a villanymotorok teker­cselését. Igazi sikerként élte meg, ha működésképtelen vil­lanymotor — új zománchuzal tekercselésével — ismét „életre kelt”, s dolgozhattak vele. Kétévi gyakorlat után Pécsre ment, egy tekercselő­üzembe. — Olyan motorokat ismer­hettem meg ott, amilyeneket korábban nem láttam, létezé­sükről nem tudtam. 1970-ben aztán válaszút elé kerültem: vagy üzemben dolgozom, vagy kiváltom az ipart. Az utóbbi mellett döntöttem; sok gonddal járt és óriási kockázat­tal. Induláskor a szüleim na­gyon féltettek, de látva kitartá­somat, akaratomat, azt, hogy önállóan is boldogulok, anyagi­lag is támogattak. A javító-szolgáltató kisipa­ros 1976-ban levelező tagoza­ton villanyszerelői szakmun­kás-bizonyítványt is szerzett. A zicsi műhelyt időközben ki­nőtte, s a település elzártsága is arra ösztönözte, hogy for­galmasabb településen épít­kezzen. Kapolyon most jól fel­szerelt műhelyében dolgozik. A munkahelyek megszűnésé­vel mind kevesebb pénze van az embereknek, az anyagárak pedig folyamatosan emelked­nek. Ha most kellene indulnia — mint mondta — aligha merne belevágni... Bognár Zoltán javító-szol­gáltató kisiparost több mint harminc településről keresik föl ha baj van a villanymoto­rokkal, elektromos háztartási gépekkel. Krutek József Portrékiállítás nyílt Tabon Boérné Botta Adrienn tabi pedagógus rajzkiállítása lát­ható a hét végéig a városi mű­velődési központ földszinti ki­állítótermében. A mostani bemutatóra 15 diák portréját állította ki a tanárnő. Az alkotó évek óta december közepén mutatja be legújabb műveit, melyekről a diákok mellett, a felnőttek is mindig érdeklő­déssel beszélnek. Határozatlan időre szóló szerződés Határozatlan időre szól a torvaji önkormányzat és a tabi katolikus egyház által kötött szerződés. Az egyház tulaj­donába visszakerült ingatlan iskolai oktatás céljára történő bérbe vételéért évente 20 ezer forintot fizet az önkormányzat. Az aláírók a megállapodás szerint 1996-ban felülvizsgál­ják a bérleti szerződést. F fítéskorszerűsítés Kisbárapátiban Kisbárapátiban korszerűsí­tette az orvosi rendelő és a kultúrház fűtését az önkor­mányzat. A téli szezonra elké­szült tartályos PB gázfűtési rendszer több százezer forint­jába került. A kivitelezés költ­ségeihez jelentős összeggel hozzájárult a község házior­vosa is. Juhász Ervin kör­jegyző tájékoztatása szerint a beruházás tapasztalatai alap­ján a településen tervbe vették további közintézmények fűté­sének korszerűsítését is. Vasúti megállót kértek Tabnak A vasúti személyforgalom növelése érdekében, a tabi önkormányzat kéréssel fordult a MÁV Rt pécsi igazgatósá­gához: a városközpont jobb és gyorsabb megközelítéséért vasúti megálló létesítését ké­rik a Vörösmarty utcában. Je­lenleg ugyanis a város déli ré­szén lakó polgároknak több ki­lométert is kell gyalogolniuk, hogy elérjék a vasútállomást. Tengődi Krónikás A Tengődi Alapítvány kura­tóriumának kiadásában a na­pokban jelent meg a Tengődi Krónikás című helyi újság próbaszáma. Az alapítók ter­vezik, hogy a következő idő­ben rendszeresen tájékoztat­ják a lakosságot a községben történt eseményekről. Bábonymegyer árokrendezése A bábonymegyeri önkor­mányzat az idén több mint 300 ezer forintot költött árokrende­zésre. Először a település megyeri részén a falu határá­tól alakítottak ki vízelvezető árkot a Dél-balatoni Vízgaz­dálkodási és Talajvédelmi Társulás dolgozói, majd a község bábonyi részén tisztí­tották ki a a Rudnay és a Dó­zsa György utca közti patakot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom