Somogyi Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-05 / 261. szám

16 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1994. november 5., szombat Fellendülő gazdaságra épül a hadsereg-korszerűsítés Keleti György a honvédség állapotáról, az átszervezés szükségességéről és a jövőképről nyilatkozott a Somogyi Hírlapnak Keleti György miniszter és Fehér József Közigazgatási államtitkár a Somogyi Hírlap számí­tógépközpontjában Fotó: Lang Róbert — Az elmúlt négy eszten­dőben mintegy tízezer tiszt, tiszthelyettes vált meg a had­seregtől — felelte a Somogyi Hírlap kérdésére Keleti György miniszter. — Akik ma­radtak bíztak abban, hogy a nehézségeknek előbb-utóbb vége lesz. Most újabb gond van kialakulóban. Nekünk — személy szerint nekem is — felelősségünk az, hogy ezek az emberek ne csalódjanak. Olyan állapotot örököltünk, amely tovább nem tartható, ilyen költségvetési finanszíro­zás mellett nem maradhat meg a jelenlegi struktúra, mert nemcsak a bér- és bérjellegű kiadásokat nem tudjuk kifi­zetni, hanem a technikai esz­közök karbantartására, felújí­tására, esetleg újak vásárlá­sára sincs pénz. S akkor még nem volt szó az élet- és mun­kakörülményekről, amelybe a hivatásos katonák lakáshely­zete éppúgy beletartozik, mint a laktanyai munkakörülmé­nyek vagy a sorkatonák élel­mezése, a kiképzés színvo­nala és mennyisége. A közel­múltban vezettünk be komoly takarékossági intézkedést. Ez a válságkezelés azonban so­káig nem tartható fenn. Hiszen szigorú — véleményem sze­rint esetenként már az éssze­rűség határát is túlhaladó — takarékosságról van szó, ami átmenetileg elviselhető, de tartósan nem lehet ilyen álla­potra építeni. Az elmúlt 8-10 esztendőben jó néhány had­erőreformot megértek már: többségében olyat, ami soha nem fejeződött be, és ez itt a nagy gond. Mi most olyanra gondolunk, amelynek első lé­pését nagyon korán, már a jövő tavasszal megtesszük. Ez azonban el fog húzódni anyagi megfontolások miatt legalább 6-8 évre. Az első év után azonban — egy 1996-os feltételezett gazdasági fel- emelkedéssel — reményünk szerint folytatódhat úgy, hogy a hadsereg több pénzt kap. Ezt elsősorban a hivatásos ka­tonákra fordítjuk, de megin­dulhat egy technikai fejlesz­tés, korszerűsítés is. — Ez a fegyelmezett vára­kozás, amivel Kaposváron találkozott, jellemző általá­ban a katonákra? — Azt gondolom, igen. A tisztek azt is tudják, ha nem is szűnik meg a munkahelyük, akkor is hiányzik a rendkívül fontos haditechnika korszerű­sítése. Nem morális, hanem finanszírozási válságról van szó. Néhány esztendeig lehet még a haditechnikai hiányos­ságokat emberi tényezővel pótolni, de ha azután sem jön változás, akkor a finanszíro­zási válság átcsaphat morális válságba is. — Említette: a hadsereg ma azért van ilyen állapot­ban, mert az elmúlt négy esztendőben egy sor szük­ségessé vált intézkedést el­halasztottak. Melyek ezek? — A struktúraváltoztatási igény a finanszíroztathatóság oldaláról körülbelül 4 évvel ezelőtt megfogalmazódott a katonai vezetésben. A kato­nák, ismereteim szerint, elké­szítették a javaslatukat, de a politikai döntés elmaradt. Az elmúlt négy esztendőben rak­tári készletekből pótolták a költségvetést. A felméréseink szerint négy év alatt mintegy 50 milliárd forint értékű raktári készletet éltek föl. Ezért is kénytelenek vagyunk mielőbb megcsinálni a struktúraváltást, kialakítani azt a rendszert, amelyhez a meglévő raktári készletek is jók s amelyek ré­vén meg lehet szabadulni bi­zonyos ingatlanoktól, mert fö­löslegessé válnak. Ugyanak­kor az új struktúra következté­ben, áttekintve a térség biz­tonságpolitikai helyzetét, más harckészültségi mutatókat és elosztásokat kell az ország te­rületén is kialakítani. — Végső cél egy kisebb, de hatékonyabb hadsereg? — Reményeink szerint egy kisebb hadsereg lesz. Arra a kérdésre, hogy hatékonyabb lesz-e, nehezen tudok vála­szolni, mert itt haditechnikai korszerűsítésről most nem lesz szó. De a meglévő és vi­szonylag jó állapotú haditech­nikai eszközöket sokkal cél­szerűbben csoportosítjuk, mellérendelve természetesen a tiszteket, tiszthelyetteseket. Ezzel tudjuk egyrészt a harc­készültségi feladatok végre­hajtását, a kiképzés folyama­tosságát úgy biztosítani, hogy nem növekszik, hanem csök­ken a hivatásos állomány le­terheltsége. — Milyen hadsereget kép­zel a korszerűsítés kezde­tén? — Nagyon sok szempontot kell figyelembe venni az el­képzeléseknél. Először is azt, hogy eltökélt szándékunk a NATO-hoz való csatlakozás, amely reményeink szerint még ebben az évezredben megvalósul. Tehát olyan szer­vezetet kell létrehoznunk, amely integrálható a NATO katonai szervezetébe. A má­sik követelmény, hogy a be­vonuló fiatalok normális, a kornak megfelelő követelmé­nyek között töltsék le katonai szolgálati idejüket. Jogos a társadalom másik igénye is — és itt, a déli határ mellett na­gyon erősen megfogalmazó­dik ez —, hogy hadseregünk legyen képes válságkeze­lésre. Véleményem szerint ez a hadsereg most még alkal­mas erre. A tisztcsaládok megfogalmazta követelmény az, hogy legyen olyan egzisz­tenciájuk, amely a társadalmi rangjukhoz méltó életkörül­ményeket biztosít. A Honvé­delmi Minisztérium és Magyar Honvédség Parancsnokságá­nak követelménye, hogy olyan tisztjeink legyenek, akik képe­sek önállóan elvégezni a fel­adatot, képesek alegységeik fegyelmét, kiképzését, egyéb katonai munkáját irányítani. A hivatásos katonák pedig azt várják, hogy korszerű techni­kával lássuk el őket. Olyannal, amelyre főiskolai, egyetemi, akadémiai végzettséggel már rászolgáltak és felkészültek. Tehát összetett, bonyolult a helyzet. Ezeket ötvözni kell, és valamilyen módon sor­rendbe állítani. Nem filléres gondok ezek: fellendülő gaz­daságra számítva lehet csak ezt a hadsereget kialakítani. — Kaposváron átszerve­zést jelentett be. Mi történik azokkal, akiket érint ez? — Végső döntés nem szüle­tett még. Körvonalazódik azonban az az elgondolás, hogy ezen a bázison, ahol na­gyon jól képzett tisztek, tiszt- helyettesek vannak, kialakít­sunk olyan átképzőközpontot, amely a hadsereg különböző szintű parancsnoki beosztású embereinek továbbképzését biztosítja. A végső döntés az év vége felé várható. Ha meg­születik, az azt is jelenti, hogy lesznek akiknek fel kell aján­lani más helyőrségben, más parancsnoki vagy egyéb be­osztást, mert itt egy ilyen át­képző- vagy kiképző- köz­ponthoz sokan vannak. — A déli határ mentén fo­lyó háború idején fontos feladataik voltak a taszári repülőknek. A technikájuk viszont nem a legkorsze­rűbb. — A légierő, sajnos, elég bajban van. Van 28 darab MIG-29-es repülőgépünk, amelyre a magyar pilóták át­képzése még nem fejeződött be. Egy század állt rend­szerbe, a többiek képzése fo­lyik. Vannak SZU-22 vagy a MIG-21-es és MIG-23-as tí­pusú repülőgépek, amelyek közül egyik-másik közel áll ahhoz, hogy repülését rövi- debb-hosszabb időre le kelljen állítani a megfelelő repülési tartalék miatt. A pilóták repül­tetésével is gondjaink vannak; hiszen most átlagosan évi 60- 70 órát repülnek, s ez sajnos, már a minimum. Ha ettől lej­jebb megyünk, akkor az már a repülés rovására mehet. Ezért mi azt gondoljuk, hogy a kö­vetkező évek egyik nagyon fontos feladata lesz megvizs­gálni, bizonyos repülőgéptí­pusokat miként lehet pihen­tetni, hogy megmaradjon a tar­talékuk. Nem hiszem ugyanis, hogy 2000-nél korábban új tí­pust tudunk a Magyar Hon­védségnél rendszerbe állítani. Ahhoz pedig, hogy a légvé­delmünk megbízható legyen, ez elengedhetetlenül szüksé­ges. Azt is el kell árulni, hogy rendezetlen a pilóták fizetése is. A repülés az egyik legve­szélyesebb üzem, s a pilóták alul vannak fizetve. Bízom ab­ban, hogy jövőre a vadászre­pülő anyagi elismerésében lesz előrelépés. Ehhez az is hozzátartozik, hogy akkor jog­gal fog kérni a másik fegyver­nem is valamilyen plusz pénzt, mert ők is nehéz helyzetben vannak. Tehát súlyoznunk kell. Ami a pilótákra vonatko­zik, nagyon komoly gondjaink vannak, hiszen itt ellentmon­dások feszülnek. Ha nagyobb repülési óraszámot adunk, akkor kockáztatjuk, hogy ha­marabb kifut az a repülőgéptí­pus. Itt a vezérkarnak lesz fon­tos feladata, hogy ezt tisztes­séggel, a harckészültséget és az időtényezőt is figyelembe véve tervezze meg. — A katonák panasza a passzív választójog hiánya. Vagyis: nem választhatók országgyűlési vagy önkor­mányzati képviselőnek. Mi­ként vélekedik ön erről az önkormányzati választások küszöbén? — Tökéletesen igazat adok a katonáknak. Fehér József közigazgatási államtitkár a jo­gászokkal történt konzultáció után előkészített egy olyan jogszabályt, amely már a mos­tani választásra lehetővé te­szi, hogy a hivatásos katonák valamilyen módon választha­tók legyenek, de nem mint hi­vatásos katonák. — Köszönöm a beszélge­tést. Kercza Imre A katonai válságmenedzser Bátor Ferenc dandártábornok a kaposvári 2. sz. katonai kerü­let parancsnoka. Tábori tüzértisztként végzett 1972-ben a Kos­suth Lajos Katonai Főiskolán, Cegléden szolgált 1978-ig. 1982-ben helyezték Marcaliba. „Addig pontosan azt sem tud­tam, hogy a térképen hol van Marcali, mert én születésileg Szolnok megyei vagyok.” Marcaliban először törzsfőnök, majd parancsnok lett. Itt ismerkedett meg a hadsereg átszervezésé­nek gondjaival, amely csapatmegszüntetést éppen úgy jelen­tett, mint ezredfelállítást. Marcaliból 1991 áprilisába került át Bajára. Onnan 1993 augusztusában előzetes kinevezéssel a kaposvári kerületparancsnok-helyettesi funkcióba. Most pedig a 2. katonai kerület parancsnoka lett. Nős, két gyermeke van. Fia a Kossuth Lajos Főiskolán tanul Szentendrén, a lánya pe­dig Székesfehérváron a Kodolányi János Alapítvány Főiskolán német-újságíró szakon. Felesége közgazdász, magánvállal­kozó. Hétvégeken van együtt a család. Bátor Ferenc dandártábornok, a kaposvári 2. katonai kerület parancsnoka Fotó: Lang Róbert — Beosztásába a korábbi tapasztalatok alapján vál­ságmenedzsernek érkezett... — Elképzelhető, hogy ilyen szándék is meghúzódik a kine­vezésem mögött. Minden bi­zonnyal méltányolták azt, hogy kiválóan sikerült elvégeznem az akadémiát. Az álszerénysé­get kifejezetten visszataszító­nak tartom. Negyvennégy éves korában az embernek tudnia kell, hogy mire képes és mi az, arpi benne van. Azt is, hogy mi az a terület, ami neki szimpati­kus, és szívesen csinálja. — Néhány éjszakát már el­töltött a katonai kerület pa­rancsnokaként. Végig gon­dolta, hogy mit kellene tenni? Végig gondolta a felelőssé­get is, ami a nyakába szakadt? Hogyan alszik? — Nem túl jól, de tudom, hogy több mint 710 tiszt, tiszt- helyettes, közalkalmazott sor­sáról kell törnöm a fejemet. Az alárendelt csapatokról akkor még nem is beszélek. Ez a ke­rületparancsnokság igen ko­moly tapasztalatokra tett szert. Kimondott jó szakmai felké­szültséggel, segítőkészséggel találkoztam. Tudom, hogy mi­lyen tudás, tapasztalat halmo­zódott itt föl. Ezzel a tudással, amíg áll a kerületparancsnok­ság vezényelni kell mind a 18 alárendeltet, és föl kell készülni az átszervezésre. Úgy gondo­lom, hogy a tavasszal megtud­juk mi vár a kerületparancsnok­ság egyes szervezeteire, a 18 alárendeltje közül kiket fog lé­nyeges érinteni az átszervezés. Akkor számba tudjuk majd venni, hogy az egyes emberek és családok sorsa hogyan ren­dezhető. Abban is bízom, hogy az átszervezést a logika dik­tálja, és nem egy gazdasági kényszerűség. Ha így lesz, ak­kor a családoknak, a közalkal­mazottaknak el tudjuk mon­dani, hogy felmértük a helyze­tét, javaslatot teszünk a megol­dásra. Ők is el tudnak menni és szétnéznek: eldöntik, hogy el- tudják-e fogadni a megoldást. — Mit gondol: a lakosság hogyan ítéli meg, milyen lesz a biztonságérzete az átszer­vezés alatt és után? — Remélem: az átszervezés eredményeként a lakosságnak a biztonságérzete nem csök­ken. Úgy tűnik: a déli határaink alatt dúló háborúnak meg van a megoldási lehetősége, és ez kedvező hatást vált ki, mert fe­szültségforrások szűnnek meg. — Mit gondol: a lakosság — Elég sokat hallani, hogy milyen nehéz anyagi körül­mények között él a honvéd­ség. Mit mond erről a ka­tona? Meg van-e az, amire szüksége van? — Egy katona soha nem úgy gondolkodik, mint egy maxima­lista. De a biztonságot neki kell szavatolni. Az nem is katona, aki legalább háromszoros ga­ranciát nem akar. Nekünk min­dig többszörös átfedéssel kell dolgozni. Az biztos, hogy a ka­tonai kerületnél a pénztelenség jelentősen csökkenti ezt a há­romszoros garanciát. Sőt a ha­ditechnikai eszközeinken tech­nikai kiszolgálása elmaradt a pénzszűke miatt. Ennek az lesz a hatása, hogy nyakunkba sza­kad majd minden. Amit nem csináltunk meg az elmúlt évben azt pótolni kell. A pótlás költsé­gesebbé válik. Az idén nem volt tisztavatás, jövőre keveset avatnak. Ha a hivatásos állo­mányból veszítünk, akkor nincs, aki vezesse a hadsere­get. A pénztelenség, az után­pótlás hiánya is szorosan kap­csolódik a biztonsághoz. — Mikor lenne elégedett? — Ha tudnám, hogy eltudom tisztességesen rendezni a tisz­tek, tiszthelyettesek dolgát. Távlatokban pedig akkor, ha olyan hadsereggel rendelkez­nénk, ahol a tisztek, tiszthelyet­tesek és a szerződéses kato­nák örömmel szolgálnak, jól ér­zik magukat, nincsenek túlfe­szítve, és anyagilag is jó hely­zetben vannak. Remélem ez 8-10 év múlva így lesz, mert ez mindenkinek érdeke. Lengyel János

Next

/
Oldalképek
Tartalom