Somogyi Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-24 / 277. szám
10 SOMOGYI HÍRLAP — SPORTMAGAZIN 1994. november 24., csütörtök Magyar delegáció a lausanne-i NOB múzeumban A múlt emlékeiből fontak aranykoszorút A múlt év júniusában nyitotta meg kapuit Lausanneban, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság központi sportmúzeuma. Az impozáns létesítmény iránti érdeklődés óriási, az egyéves évfordulón immár a kétszázezredik látogatóját fogadta. A múzeum megnyitásával, a NOB régi álma vált valóra. Az olimpiákhoz hasonlóan ezért is sok város versengett. A végleges döntésnél azonban nem volt ellenszavazat. Lausanneval mindenki egyetértett. Ez a szép svájci város az első világháború végétől az olimpiai mozgalom központja, megannyi kongresszus helyszíne. A régi szomszédságában nemrégiben ott épült fel a NOB új székháza is. Az olimpiai mozgalom e szentélye első ízben látott vendégül hivatalos magyar küldöttséget. A Magyar Olimpiai Akadémia szervezésében ötven tagú magyar delegáció járt a múlt héten a genfi tó parti városban. A sportmúzeum az ókori olimpiai ligetet idéző oszlopsorokkal Megelevenedik a múlt A hosszú utazás fáradtságát gyorsan feledi az ember. A sportmúzeumhoz érve már az első látványtól felfrissül. A ligetre tekintve dr. Mező Ferencnek, az 1928-as olimpia irodalmi kategória aranyérmesének, idézett epigrammája jut az eszembe. A múzeum egy ősfákkal tarkított parkban fekszik. Teraszáról pazar kilátás nyílik a novemberi napsütésben is élénken csillogó genfi tóra és a szemközti francia alpokra. Már a parkban megérinti a látogatót az olimpia szelleme. Az ókori olimpiai liget hangulatát idéző dór oszlopokkal övezett domboldalban ötkarikás zászló leng, s mellette lobog az olimpiai láng. Szökőkutak között kanyarog a vakítóan fehér épület felé az út. Mindenütt fehér márvány: a görög állam ajándéka. Felfelé haladva a lépcsőn az egyik kanyarban szinte megtorpanunk. Paavo Nurmi, a finn csodafutó tart felénk. Az első olimpiai győztes, akinek még életében szobrot emeltek. E szobor élethű mása található itt. Néhány lépéssel arréb három egymást üldöző versenykerékpáros bronzba öntött alakja tűnik fel. A szobor- kompozíció alkotója a magyar Gábor Mihály. A „Musee Olimpique” felirat alatt automatikusan nyílik az üvegajtó és máris a sport legújabb szentélyében vagyunk. Mintha csak egy ka- tedrálisba toppannánk, s bár sok a látogató, hangos beszéd nem hallik.ltt valóban elakad a szó. Mintha csak egy időgép röpítené az embert a múltba. A mexikói Ramirez Pedró és egy „ismeretlen” svájci építész, valóban lenyűgözőt alkotott. A kintről tetszetősnek, ám szolidnak tűnő, egyáltalán nem monumentális építmény belső tere valósággal kitágul. Kísérőnktől megtudjuk, hogy a múzeum több szintje a hegyoldal gyomrában van. Az olimpiai karikákra emlékeztető belső körkörös sétány is a mozgást fejezi ki, a tér különleges megvilágítása teszi még attraktívabbá az épületet. Utólag Los Angelesben A tanácskozó helységeket az egyes olimpiákról nevezték el. Minket a Los Angeles terembe invitálnak. Talán nem is véletlenül. Köztudott, hogy 1984-es „keleti blokk” miatt mi sem vettünk részt az ottani játékokon. Hivatalos delegációnk — e sajátos formában — utólag pótolhatta ezt. Rövid tájékoztatót kapunk vendéglátóinktól, majd Eger város képviselője átnyújtotta a NOB jelenlevő képviselőjének Juan Antonio Samaranchnak címzett díszes meghívót. A nemzetközi olimpiai bizottság elnöke, szervezete százéves jubileumi ünnepségeinek egyikére látogat Magyarországra a jövő év decemberében. Programjában egri látogatás is szerepel. A földszint maga a régmúlt. A szentpétervári Ermitázsból az 1996-os olimpiáig kölcsönkapott antik vázák képei az egykori játékokat idézik. Mellettük Herakles torzója. Az ókori olimpiák életrehívóját — a monda szerint — az istenek hálából maguk mellé emelték az Olimposzra. Újabb meglepetés: egyszer csak Pierre de Coubertin báró, a modern olimpiák újjáélesz- tője áll velünk szemben. Életnagyságú viaszfigurája eredeti bútoraival berendezett dolgozószobájában áll. Kissé hanyag eleganciával, könyvesszekrényére könyökölve fogadja a látogatót. Szinte várjuk, hogy megszólaljon és elmondja: mi vezérelte 1912-ben Stockholmban arra, hogy igaz francia hazafi létére német nyelven és álnéven írja meg „Óda a sporthoz” című aranyérmet nyert munkáját. Csak sejtések vannak, hogy ő ezzel a gesztussal kívánt hozzájárulni a francia és a német nép közeledéséhez és megbékéléséhez. A Devecseri Gábor fordításában nálunk is ismert művet az olimpiai eszme legszebb megfogalmazásának, a sportmozgalom Himnuszának tartják. Coubertin az athéni játékoktól 1925-ig, a NOB második elnökeként páratlanul sokat tett az újkori játékokért. Papp László mosolya Sétánk során az olimpiai érmek gyűjteménye is elidő- zésre csábít. Az első ver- senyktől a legutóbbi téli olimpiáig valamennyi medál fellelhető. Szemlélődésünk közben a görög Velokasz esetét idézzük. A neves atléta az athéni olimpián alaposan megcsúfolta maratoni ősét. A táv egy részét ugyanis alkalmi szekéren tette meg, ám ez kiderült és diszkvalifikálták. Helyette a magyar Kellneré lett a harmadik hely, de honfitársunk mégsem jöhetett haza érmesként, mert eleinte még csak a két legjobbnak járt medál —, méghozzá ezüst és bronz. A mennyezetig érő üvegfalak mögött megannyi, az olimpiákkal kapcsolatos relikvia található. Tiszteletdíjak, relifek, oklevelek, serlegek, szobrok. A többszörös győztesek arc- képcsarnokában — a vívó d, Oriola, az atléta Oerter, az úszó Fraser, a kajakkirály Fredriksson, a tornász Kató és még jónéhány igazán illusztris bajnok társaságból — Papp Laci mosolyog sunyin ránk. Arrébb a nevesebb bajnokok sporteszközeinek gyűjteményéből Kárpáti Rudolf kardja villan felénk. Ott áll az 1992-es albervillei téli játékok olimpiai dobogója. A vörös fenyőből készített műalkotásnak is tekinthető emelvény alkotója is magyar származású: Martin Székely. A csillogó üvegrudak társaságában szerényen húzódik meg egy bambuszrúd. Kíváncsian kérdezzük egymástól: vajon ezzel a „szerszámmal” milyen magasságig jutott volna el Szergej Bubka? A téli játékok gyűjteményénél szinte megmosolyogjuk a hölgyek egykori kűrruháját. Ott sem marad el a kérdés: a bokát is takaró „neglizsében” miként ugraná mondjuk a dupla Lut- zot Katerine Vitt? Rohamléptekkel fejlődő világunk sportra gyakorolt hatása lépten nyomon lemérhető. A háttérben peregnek a filmek. A szemünk láttára nyeri ismét az antwerpeni száz métert az amerikai Paddock, Párizsban a négyszázméteres gyorsúszást Weismüller és — nem kis örömünkre — Londonban a kardvívást Gerevich Aladár. Csík Ferenc „nem” úszik A múlt felidézésében a látogató érdeklődése szerint választhat. A múzeum gazdag film-és videóanyagát komputer vezényli. Egy keresőgomb segítségével pillanatok alatt ott lehetünk bármelyik olimpián. A színesbőrű Jesse Owens berlini diadalait nézzük. Az 1936-os játékok legnagyobb alakja kimarad abból a képsorból, amelyeken Adolf Hitler ráz kezet a győztesekkel. Nem véletlenül! Fajgyűlölete a sportban is jelen volt. Az amerikai atlétával — bár négyszer győzött — egyszer sem parolázott. A mi Csík Fe- rencünket keresem. Szeretném látni, miként verte meg a japánokat. Sajnos hiába forgatom a „keresőt” a kaposvári születésű „vizisprinter” — az úszóversenyek legnagyobb meglepetést szerzett alakja nincs képben. Csak később tudjuk meg, hogy mi magyarok vagyunk ennek az oka. Mert miközben az egyes országok olimpiai bizottságai a világ „négy sarkából” igyekeztek kellően kiszolgálni a NOB múzeumot, a magyarok kissé elaludtak. A létesítmény belső rendezési-igazgatója ezért is fogadta nagy örömmel a velünk tartó legismertebb magyar sportfilm rendező, Csőke József ajándékát, amely a római játékokig kíséri figyelemmel a magyarok szereplését. Mint elhangzott, ez a felvétel is rövidesen belekerül a rendszerbe. A múzeum könyvtára is szegényes magyar szempontból. Mindössze nyolc — egyébként nem jelentős — magyar mű található benne. Bizony egy-egy kutató nem sokat profitálhat belőlük. Pedig igazán nincs okunk a „titoktartásra”. Ez a „visszafogottság” a fila- télia teremben is megmutatkozik. A magyar olimpiai bélyegsorok is világhírnévre tettek szert. Ezekkel sem találkozhattunk, miként a ma élő művészek terméből is hiányoznak az olimpiát idéző magyar alkotások. Van hát pótolni valónk. A Magyar Olimpiai Akladé- mia.— mindezt sejtve — ezért is szervezte ezt az utat. Olimpiai mozgalmunkban tevékenykedő szakembereink a lehetőségekről, a hiányok pótlásának mikéntjéről, átfogó képet nyerhettek. Alkalmuk volt felmérni, hogy milyen hazai anyagokkal tehetik teljesebbé a Nemzetközi Olimpiai Bizottság múzeumát. Szerencsére lenne mivel dicsekednünk. A népesség lélekszá- mához viszonyítva — eddigi olimpiai szereplésünk révén — világelsők vagyunk. A küldöttségünk méltó fogadása is e sikeres múlt elismerését tükrözte. Jutási Róbert Hajdan idők hírét suttogja az alkonyi szellő, Drága maradványit fák sűrű lombja fedi. Nézem a Szent Ligetet, s sóhaj száll fel kebelemből, Miért fakul el mi ragyog? Miért múlik el, mi dicső? Coubertin báró élethű viaszfigurája egykori dolgozószobájának bútorai között Kerékpárversenyzők. Magyar Gábor Mihály bronz szoborkompozíciója a múzeum parkjában
