Somogyi Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-24 / 277. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP — GAZDASÁG 1994. november 24., csütörtök Javaslatok a fejlesztésre Az idegenforgalom új fej­lesztési koncepciója szerint célszerű volna, ha a jövőben a turizmus az exporttal azonos támogatásban részesülne. Olyan vállalkozásbarát feltéte­leket kell teremteni, amelyek biztosítják a külföldi, belföldi források összegyűjtését és az ebből keletkezett jövedelmek visszaforgatását. Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium szerint az adózás mértékének és módszereinek jövőbeni kia­lakításánál figyelembe kell venni szakmai sajátosságo­kat. Felszámol az ÁV Rt Az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság úgy dön­tött, hogy december 1-jétől meg kell kezdeni a Bőr- és Cipőipari Kutató-fejlesztő Vál­lalat végelszámolását. A válla­lat tevékenysége ma már tel­jes egészében az általa alapí­tott kft-kben folyik. így a kiü­rült vállalati központ fenntar­tása nem indokolt. A Árverés a gabonásoknál Földárverésen kapott kár­pótlási jeggyel licitáltak a pri­vatizáció hazai történetében először a befektetők a Pan­nongabona Rt részvényeire Győrött. Az újfajta termelési forma iránt számottevő érdek­lődés mutatkozott: harmincán jelentkeztek be. A licitálás írásban zajlott a több mint 333 millió forintos névértékű 25 százalékos részvénycso­magra. Hitel a Strabagnak A Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. 22 millió dolláros, 10 éves futamidejű hitelt nyújt a Strabag Hungária Kft-nek. A hitelből a Visegrád-nagyma- rosi térség tájrehabilitációját finanszírozzák. A bank a hitel- nyújtásra konzorciumot szer­vezett. Ez az első alkalom, amikor hazai bankok közre­működésével folyósítanak ilyen jelentős összegű deviza­hitelt. A Dunaferr stratégiája Belső privatizációja kereté­ben a kiegészítő, zömében a cégen belüli szolgáltatásokat végző vállalatait szeretné ma- gánosítani a Dunaferr Rt Stra­tégiája alapján azoknak a tár­saságainak keres gazdát, amelyek szolgáltatásai jó mi­nőségben, megfelelő kínálat­ban meg is vásárolhatók. Új központ Sárvárott Jelentős állomásához érke­zett Sárvár és Celldömölk tér­ségében a telefonhálózat fej­lesztése. Megérkezett a sár­vári RábaCom Rt-hez az a Siemens gyártmányú digitális telefonközpont. A berendezés ára mintegy 530 millió forint. A Kertimag számításai Megközelítően egymilliárd forintos forgalomra számít az idén a Kertimag Vetőmagke­reskedelmi Kft. Készleteik je­lentősek: mintegy 6 millió ta- sak zöldség-, virág- és gaz­dasági vetőmagot tudnak pi­acra adni. A cégénél jelentős terméskiesés a vetőmag ter­mesztés során nem volt eb­ben az évben. Nem halogatható a vasútkorszerűsítés (Folytatás az 1. oldalról) A MÁV racionalizálása elke­rülhetetlen, e nélkül az idei 28 milliárd forint veszteség jövőre már elérné a 34 milliárdot, és végül az egész finanszírozha­tatlanná válna. Kálnoki Kis Sándor elmondta, hogy a sza­nálási program keretében már 56 milliárd forintos kormány­zati segítséget kapott a társa­ság, és jövőre 25 milliárd forint konzorciális hitelt vehet fel a tervezett veszteségek csök­kentésére. Azzal ő is egyetér­tett, hogy magántársaságok vagy önkormányzatok ered­ményesebben tudnák működ­tetni a mellékvonalakat mint a MÁV. Ehhez persze az is szükséges, hogy a társaság megegyezzen az állammal a személyszállítás költségeinek finanszírozásáról, hisz az a kulcskérdése az egész átala­kításnak. Egy tíz éve tartó válságot csak hosszú idő alatt lehet megszüntetni— mondta Rigó Zoltán. —Mivel az alapfinan­szírozás töz éve nem magol­dott, minden tarifaemelés és más változtatás psak felületi kezelés volt a MÁV életében, amelyek közül több pont el­lenkezőleg hatott. Most a há­lózatcsökkentés jönne mint megoldás, és éppen ezt kell más racionalizálási módsze­rekkel megakadályozni. Szó sincs arról, hogy a magánvas- utakat magukra hagyná a MÁV, már csak azért sem, mert a pályák állami tulajdo­núak és azok is maradnának. Megfelelő együttműködéssel megoldható a gazdaságos üzemeltetés, már csak azért is, mert nem a mellékvonalak, hanem a személyszállítás okozza a veszteséget. A terv egyébként — tette hozzá — nem mindenhol váltott ki fel­háborodást, több helyről már az együttműködés részletei iránt érdeklődtek különféle társaságok. A vonalmegszüntetésről te­hát leghamarabb márciusban kezdődnek konkrét tárgyalá­sok, ám a vasutasok bérének emelése igencsak mai téma, hisz a szakszervezetek már a sztrájkbizottságok megalakítá­sával foglalkoznak. Lotz Ká­roly reméli, hogy elkerülhető a vasutassztrájk, ám megerősí­tette: jövőre semmiképpen sem növekedhet a vasutasok­nak kifizetett bértömeg. Ez azonban a szakszervezetek szerint nem tárgyalási alap. Várhatóan jövő kedden folytat megbeszélést a vasutasok jövő évi béréről az érdekkép­viseletek vezetőivel a minisz­ter. Varga Ottó Megyénk kérdéses vasút­vonalain nőtt a forgalom Sülé Ferenc, a MÁV pécsi üzemigazgatóságának igaz­gató-helyettese elmondta: A személyforgalom nőtt a Ka- posvár-Siófok, a Somogy- szob-Balatonszentgyörgyi il­letve a Középrigóc-sellyei szakaszon. Siófok felé a tava­lyi első háromnegyedév során 345 ezer utas vette igénybe ezt a járatot, míg az idén 359 ezren. Az utóbbi időben az utasszám ismét megemelke­dett, viszont az utaskilométer csökkent. A MÁV-tól kapott tá­jékoztatás szerint idén eddig 437 ezer személy utazott a megyeszékhelyről Fonyódra: ezzel naponta 1600 embernek biztosították a biztonságos közlekedést. Somogyszob és Balatonszentgyörgy közötti já­ratok sem futottak üresen: na­ponta 530-an vették igénybe a kupékat. Hasonló a helyzet a megyénket érintő középrigóci szakasszal: ott 2 ezerrel nőtt az utasok száma. Megtudtuk, több árut szállí­tottak a megyeszékhely és Si­ófok között: idén — a tavalyi 46 ezer tonnával szemben — 54 ezret. Fonyód felé 24 ezer tonnányit árut adtak fel, míg a szentgyörgyi-szobi vonalon 60 ezret. Megyénkben a teherszállí­tás során többnyire mezőgaz­dasági és faárut, míg kisebb mértékben ipari terméket vit­tek a vagonok. (Harsányi) AZ ŐSZI BETAKARÍTÁS megyeszerte befejezéséhez közeledik. Ezekben a napokban a cukorrépa és a kukorica betakarítás ad munkát. Tengerit 85 ezer hektáron vetettek és ed­dig több mint 300 ezer tonna került a raktárakba. A cukorrépa szedése is lassan befejező­dik: 3780 hektárnyi területről 90 ezer tonna répát remélnek. Somogybán a szakemberek már végeztek a burgonya, a szója és silókukorica betakarításával. Fotó: Kovács Tibor Somogyi kiállítók a Foodapest-en (Budapesti tudósítónktól) Balatonszabadi székhellyel bejegyzett kft Bélapátfalván működő gyárában görög la­zacsalátát, pekingi halfalato­kat, paradicsomos heringet, és sokak emlékezetes ked­vencét, olajos balatoni halat gyárt évi 10 millió doboz nagyságrendben. Jelenlegi termékskálájuk 10 féle hal­konzervből és 5 féle ecetes, marinírozott halból áll — tud­tuk meg a Foodapest 2. Nemzetközi Élelmiszer, Ital és Élelmiszeripari-gépipari Szakkiállítás megnyitóján a Pető & Pető Kft egyik tulajdo­nosától, dr. Pető Béla marke­ting igazgatótól. — Amelyik dobozunkra rá van írva, hogy balatoni hal, az egészen bizonyosan az is, mert hatalmas tételben vásá­roljuk a nyersanyagot a halá­szoktól. Különlegességeink alapanyaga pedig a lengyel- országi és nyugat-európai halpiacokról származik. Á hal mellett hús is érkezett Somogyból a Foodapestre a Kaposhús márkanév alatt szereplő Pini Hungary Kft jó­voltából. Az olasz tulajdonos határozott igénye szerint új készítmények egész sora lát­ható a bemutatón, köztük például a Pini Mortadella, a Pini Delikát termékcsalád, amely pisztácia, olíva, uborka és pritamin ízesítéssel ké­szült. Guba Pál kereskedelmi igazgató abban látja kiállítási megjelenésük fő célját, hogy a Kaposvári Húskombinát ko­rábbi zilált sorsát követően visszaszerezzék a kereske­dők bizalmát, továbbá a ve­vők igényeinek megfelelő termékekkel jelenjenek meg a piacon. Ételhez természetesen ital is dukál, Somogy kiállítói ezen a téren is jeleskednek. Kezdjük mindjárt az aperití- veknél. Szikra László feltaláló jóvoltából a Traianus Com­pany nevű kaposvári köz­pontú cég hat féle új terméket fejlesztett ki, amelynek közös jellemzője, hogy természetes alapanyagokból készülnek. Tejszínes, vaníliás, kóku­szos, tojásos, csokoládés és — ami egészen bizonyosan különlegességnek számít majd az ünnepek előtti aján­dékozási lázban — geszte­nyés ízesítéssel kerülnek li­kőreik a boltokba. A hazai gyümölcslépiac vezető hatalma a Sió Eckes cég, amely a hagyományos termékek felvonultatása mel­lett két új itallal jelentkezett: a literes dobozolású, gyü­mölcshúsos valódi narancs­lével és a multivitaminos gyümölcslével, amely 8 fajta gyümölcsből 3 vitaminnal dú­sítva készül. Molnár Péter ke­reskedelmi igazgatótól meg­tudtam, hogy az Eckes névje­lölés Európa legnagyobb gyümölcslégyártóját, a Sió-cég 100 százalékos tulaj­donosát jelzi. Ez azt is jelenti számukra, hogy termékeik mindegyikének a legszigo­rúbb európai szabványok szerint kell készülnie. Ezen a kiállításon 9 féle gyümölcsle- vükkel jelentek meg, s hírlik, hogy kitüntetés is kilátásban van. Látható és kóstolható a Foodapesten a BB Élelmi- szeripari Kft Multivitamin nevű rostos nektárja is. A másik BB néven szereplő cég, a Borgazdasági Rt a ne­véhez és híréhez méltó ter­mékekkel jelentkezett. A gyümölcslevekhez hasonló csomagolásban, dobozban hozza forgalomba a literes töltésű Princess Blanc félszá­raz asztali fehérbort és a Princess Roubge nevű vörö­set, s kétdecis dobozban az „Egy Pohár Bor” nevű italt. Orbán Gergely, az rt buda­pesti képviselője elújságolta, hogy a hazai bőrgyártás első helyén álló bogiáriak elnyer­ték az 1994-es Országos Borverseny Vándordíját, amely a legeredményesebb termelőnek jár, s ezen aligha lehet csodálkozni, ha az évi 13 millió palack belföldre ke­rülő 7 millió palack exportra jutó bort figyelembe vesszük. Ismerősként köszönthettük a Foodapesten a szintén bog­iári illetőségű Eifert és Légii Borházat, amely 93-as évjá­ratából 5 féle itallal jelentke­zett, s nemcsak a részvételt tartja fontosnak, hanem — mint Légii Ottó mondta — sze­retnék alaposan megismerni a konkurenciát is. Új kiállító volt a borosok között az Öregbaglas Borá­szati és Kereskedelmi Kft, egy svájci vincellércsalád magyarországi cége, amely a hajdan híres kéthelyi borá­szat feltámasztását tartja cél­jának, s ennek szellemében elsősorban különleges minő­ségű fehérborok előállításá­val foglalkozik. De már terve­zik fehérborok előállítását is, karácsony előtt akarnak meg­jelenni termékeikkel az üzle­tekben Az eredeti terveknek meg­felelően a Pannon Agrártu­dományi Egyetem is képvisel­teti magát a kiállításon azzal a bevallott szándékkal, hogy az élelmiszeripari ágazat me­nedzsereinek felkeltsék az érdeklődését a Kaposváron végző fiatal szakemberek iránt. Polesz György Karácsonyi? hétvégén is várjuk Ont! WtKSWAGfK (SÖPÖRI SEAT Zsillé 7400 Kaposvár, Zaranyi u. 8. Tel.: 82/41 5-741 10BB FORMÁBAN, MINT VALAHA! Belsl: Volkswagen technika, mint mindig. >• Knnl: formásabb, mintyaUka. »- Hátsé spoil«, sportkwwny, sportülések, csucsmodellre jellemző üléshuzat és belső kárpit. Előleg nélksl, részletre! >■ Magánszemélyeknek keies nélkül, regeknek fizetési könnyítéssel. 14 éves a kaposvári DOMUS ÁRUHÁZ Ünnepi nyitvatartás november 27-én vasárnap 9-17.30 november 28-án hétfon 9-17.30 ezen a két napon az akciós termékek mellett minden más termék 10% engedménnyel megvásárolható. Karácsonyi akció december 15-ig! 100 000 Ft feletti vásárlás esetén árucikkét díjtalanul hazaszállítjuk. November 27-én vasárnap DOMUS a Somogy Rádióban! A Somogy Rádió a DOMUSBAN! ^engedménnyel J Hallgassa a Somogy Rádió hirdetéseit délután kettőtől a középhullámon és mindent megtud erről a különös vasárnapról. Keresse a telefonszámot áruházunkban, ezen játszhat vasárnap és megnyerheti karácsonyfáját és díszeit. IGAZI OTTHONT TEREMT." Akciós termékek 20-30%-os i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom