Somogyi Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-16 / 270. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — GYERMEKEKNEK 1994. november 16., szerda NAGY AZ ÖRÖM a kaposvári Füredi u. 107-109 szám alatti óvodában. Új, a testmozgást szolgái«.', az ügyességet fejlesztő játékot vásároltak tizennégyezer forintért. A kötéllétra, a gyűrűshinta, a bordásfal újdonságként most a legkedvesebb játéka a gyerekeknek. A tini-kondi nevet viselő eszközök különösen jól jönnek most, a közelgő télidőben, amikor az udvarról a terembe szorulnak a gyerekek. Fotó: Török Anett Dominó négyzet A dominókockákból rakjatok össze egy olyan négyzetet, amelyben a pontszámok összege minden vízszintes és minden függőleges sorban egyformán 15. Egyszerűen oldhatjátok meg a feladatot, ha kivágjátok a dominókockákat és addig forgatjátok, rakosgatjátok egymás mellé, míg sikerül a feladatot megoldani. SICC: Szórakoztató Időtöltések, Cseles Csalafintaságok Hatvanéves örökifjú Nemzedékek olvasták „salátára” a rejtvénykönyvet Szórakoztató Időtöltések, Cseles Csalafintaságok — összeolvasva a négy szó első betűjét ez a SICC. Nemzedékek nőttek fel és játszották „salátává” a magyar „rejtvénykirály” Grátzer József munkásságának legjavát csokorba gyűjtő könyvet. Ez az örökifjú elévülhetetlen könyv ezernyi szellemes ötletet, gondolkodtató rejtvényt, szórakoztató társasjátékok egész sorát, szemkápráztató bűvészmutatványokat, vidám beugratókat tartalmaz. Igen, örökifjú, mert éppen jövőre lesz hatvan éve annak, hogy 1935-ben megjelent az első kiadása. Aztán huszonkét év múlva 1957-ben látott újra napvilágot, — de a SICC ötletességén, humorán semmit sem koptatott az idő. És ez tart a mai napig. Persze az lehet, hogy néhány ötletet, játékot ismerősnek találtok benne, hiszen szüléitektől, nagyszüleiktől, akik ezen nevelkedtek, hallhattatok róla. Ám ez a könyv az ötletek tárháza. Találhattok benne képrejtvényeket, szórejtvényeket, titkosírást, bűvészkedést, rajziskolát, számtani fejtörőket, tréfás nyelvgyöt- rést — és hosszú még a sor. A szerző már nem él, de szelleme, mellyel nemzedékeket szórakoztatott épp oly friss, mintha a mai gyerekeknek — kicsiknek és nagyobbaknak — gyűjtötte volna össze. Vadludak Megbántotta titkon valaki a fákat! Ágaikon minden levél hirtelen elsápadt. Esőt hoz az este, ezüst-csengők csengnek: valahol a felhők mögött csillagok merengnek. Alkonyégen vadlud- csapat lassú V-je, szomorúan tűnik át a messzeségbe. Zalán Tibor HULLÁMOSÁN Ha az ábrát a meghatározások alapján kitöltitek, a hosszú sorban egy olyan vadvirág nevét olvashatjátok, amely egyben kedvelt női név is. 1-3. Maródi. 2-4. Város Moszkvától délre az Oka folyó mentén. 5-7. „Anyám az ...nem hazudnak.” (Petőfi). 6-8. Egy másik virágnév, ami szintén női név is. Az állam ősszel elhal A poszméhek élete A fűszeres és az ügyvéd (Olasz népi adoma) Egyszer egy sokak által ismert ügyvéd a kutyájával sétált a fűszeres bolt előtt. Meglátta a fűszeres, aki egyébként már régóta leste érkezését, kijött a boltból és udvariasan megszólította az ügyvédet: — Lenne szíves megmondani nekem, s adna tanácsot, hogy törvény elé idézhetem-e annak a kutyának a gazdáját, amelyik jó pár napja a kirakatomból ellopott egy szép szál kolbászt és megette. — Természetesen! Magától értetődik! Miért ne tehetné? — válaszolta a mindent tudó ügyvéd. — Az ide vágó törvény 34. 58. 94. cikkelye erre módot ad, és kimondja: a gazda köteles kártalanítani önt a kolbász tényleges értékével. Bizonyára személyesen is ismeri a kutya gazdáját? — Még hogy ismerem-e?! Hát persze! Igen jól ismerem! — Akkor csak jelentse fel, és fizettesse meg a kárát! Titokban nagyon megörült a fűszeres, s diadalittasan, kárörvendően mondta az ügyvédnek: — Hát, ha így áll a dolog, akkor szíveskedjék nekem adni rögtön két tallért, mert az ön kutyája ette meg a kolbászt. — Rendben van — válaszolta egy kis gondolkodás után az ügyvéd —, de mivel én három tallérnál olcsóbban nem adok ügyvédi tanácsot, így adjon nekem egy tallért, és kvittek vagyunk! Ha a méh szót halljuk csaknem mindig a háziméh jut az eszünkbe, pedig ezen kívül nagyon sok hártyász- szárnyút sorolunk a méhek közé, például bányászméhe- ket, a szabóméheket, a ka- kukkméheket, vagy a közismert poszméheket. A poszméh a legnagyobbak közé tartozik, az egész Földön elterjedt mintegy 400-500 faja. Könnyű felismerni őket, mert testük nagy, vaskos és tömött, rendszerint tarka szőrbunda fedi. Amíg a melegebb vidékeken életük Fiatal királynő tavasszal alapít fészket több évre is terjedhet és több királynő uralja a poszméhál- lamot, a mérsékelt égöv alatt, nálunk is, az állam ősszel elhal, megszűnik, csak a megtermékenyített, fiatal királynők maradnak fenn. Ők mohapárnában, vagy fakéreg alatt keresnek maguknak téli menedéket. Sok faj királynője télre beássa magát a talajba. Tavasszal bújnak elő, szorgalmasan repülnek virágról virágra gyűjtik a pollent és a nektárt. A fiatal királynő mindenekelőtt fészket épít. Ezt megtisztítja, viasszal vonja be, elkészíti a méztartó bö- dönt, majd pollenből és viaszból formálja ki a lapos csészére emlékeztető lépet. Ezután mintegy fél tucat petét raknak le. Gondosan szállít mézet a fejlődő lárvák táplálékául, később ezt a munkát a kifejlett dolgozók veszik át. A poszméhállam idővel egyedekben mind gazdagabbá válik, több száz állat is található a bolyban. Nyár közepén a megtermékenyítet- len petékből fejlődnek a hímek, melyeknek egyetlen feladata a fiatal nőstények megtermékenyítése. Aztán jön az ősz, és a királynők kivételével a poszméhállam elhal, megszűnik, — és kezdődik a körforgás elölről. A malacka szerencséje Élt egyszer egy alföldi tanyaházban egy rózsaszínű, turcsiorrú kismalac. Szép, tiszta ól volt a lakása, finom ételeket kapott, de mégsem volt elégedett, folyton azt nyafogta anyukájának, hogy unatkozik, szeretne elmenni világot látni. A mamája oktatta, tanít- gatta, hogy nem való világlátás a malackának, mert igen sok veszedelem fenyegeti, — ám hiába volt a jó szó, mert egyszer, mikor a gazdaasszony az ólat takarította, a malacka kisétált az udvarra. A gémeskút melletti vályúnál éppen ott állt egy kiscsikó. — Szervusz kiscsikó! Én vagyok a malacka, kijöttem az ólból, mert nagyon unatkoztam. Nem akarnál barátságot kötni velem? — Szívesen! Engem Csillagnak hívnak és én is unatkozom. — Hát akkor gyere velem világot látni! Ezzel elindultak a kapu felé, ahol az árnyékban ott szundikált Bundás, a pulikutya. — Hová-hová pajtások? - csóválta a farkát barátságosan. — Megyünk világot látni. Ha akarsz, gyere velünk! Ezzel már hárman mende- géltek tovább. A falu végén találkoztak egy legelésző fiatal barikával, aki mikor megtudta, hová megy a három barát, nyomban csatlakozott ő is hozzájuk. Mentek, mendegél- tek az erdő közepe felé, mikor hirtelen egy égő szemű, piros nyelvű, kiéhezett farkas toppant eléjük. Nagyon megijedt a négy kis állat, ahányan voltak, annyi felé szaladtak. A farkas a malacpecsenyét szerette a legjobban ezért a malackát vette üldözőbe. Futott a malacka, de nem sokára még a lélegzete is elfogyott, meg kellett állnia. Már a bőrén érezte a farkas leheletét, mikor az hirtelen megtorpant. Az történt, hogy a menekülő csikó gondolt egy nagyot: csak nem hagyom egyedül a barátomat! Visszafordult, vad vágtába kezdett és olyan hirtelen toppant a farkas elé, hogy az meglepetésében a farkára ült. És jött már a kiskutya, meg a barika is, mind a farkasra támadt. Az pedig látva, úgysem fér a malackához felugrott és elcsörtetett a bozótba. A négy pajtás pedig vidám körtáncba kezdett, boldogan dalolták: A bősz farkast elkergettük, Barátunkat megmentettük. Ne félj, ha a farkast látod, Nem hagy cserben a barátod. (Német népmese)