Somogyi Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-04 / 233. szám
1994. október 4., kedd SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 9 Röplabda NB II Győzelemmel rajtolt a KASI csapata Lendületben a kaposvári együttes Fotó: Csobod Péter Kézilabda NB II Segesd és Kéthely nem örülhetett Női mérkőzésen: KA SI-MA FC-Martos 3-0 (10, 13, 14) KASI: Tárnái, Antal, Vajda, Varga, Ékes, Majtán. Csere: Poszovácz, Pajzs, Ivanovits. Edző: Kökényesy Péter. A tavalyi csapathoz képest két változás is történt a KASI-ban. Az idei bajnokságban hiányzik az eltávozott Va- iek— ő Tatabányán játszik tovább — és Gelle J., aki pedig Szombathelyen főiskolán folytatja tanulmányait. A helyüket fiatalok foglalják el. A bajnoki nyitómérkőzés szoros eredményt hozott. A játék változó volt; a hibákat jó megoldások követték. A jobb ütőerővel rendelkező hazai együttes idény eleji formában játszott, de így is győzni tudott. Jók: Varga, Vajda. Férfi mérkőzésen: Jáki RC-Tabi RC 3-1 (-6, 14, 12, 9) Tabi RC: Lakatos, Angyal, Kudich, Steinbacher, Riba, Csizmadia. Csere: Puha, Mi- zerák, Hajba. Edző: Csizmadia Nándor. Nem sikerült az NB ll-es rajtja a tabi csapatnak. Az első játszmában még jól ment a játék, de a folytatásban már akadozott a gépezet. A lelkes hazaiak sikeresen hárították az ütéseket és jól sáncoltak. Az ifjúsági mérkőzésen: Jáki RC ifi-Tabi RC ifi 3-0 (15, 13, 14) Csurgói KK-Peac-Ketteie 24-23(10-11) Csurgó: Nagyvizeli N.-Ga- rai (3), Szolár (5), Csolcz (7), Kovacsics (4), Telkes (2), Nagyvizeli J. (1). Csere: Búzás, Kunecz, Faragó, Fényi (2), Misei. Edző: Madarász János. Végig lendületes, és izgalmakban bővelkedő mérkőzést vívott a két csapat. Az eredmény nem tükrözi igazán a hazaiak fölényét. A csurgói gárda fegyelmezetten és magabiztosan játszott és sorrendben immár ötödik győzelmét aratta. Jók: Csolcz, Szolár. Szigetvár-Kéthely 28-21 (16-10) Kéthely: Sipos-Bohár (1), Kisgyura (3), Varga Cs., Nagy G. (8), Vörös (1), Pencz (3). Csere: Győré, Varga L. (1), Rácz (4), Tóth J, Eőri. Edző: Nagy Gábor. Az egyik bajnokesélyes otthonában nagy küzdelemre késztette ellenfelét a Kéthely. A hazaiak az első félidőben Nagyatádi Műv. Ház- Nagykanizsai Tungsram II. 8,5-3,5 A két csapat tavalyi összecsapását a kanizsaiak nyerték 9-3-ra, volt tehát miért visszavágniuk az atádiaknak. A re- vans a vártnál is fényesebbre sikerült, a somogyi gárda remek játékkal nagy különbségű győzelmet aratott. Ezzel a sikerrel ötvenszázalék feletti eredménnyel a középmezőnyben áll a Nagyatád, amire még nem volt példa az OB ll-es szereplésének történetében. Az atádiaktól győzött Percze János, Ferencz Miklós, Mimica Slavko, Béres Kornél, Sasvári Tamás, Ehrár Tibor, Fekete Lajos és Bar- kóczy Gábor, döntetlent ért el Horváth Miklós. Kaposvári Móricz Műv. Ház- Pécsi DD Gáz 6-6 A nyitófordulóban az újonc pécsiek legyőzték a bronzérmes Komlót, s a kaposvári mérkőzésen is igazolták jó hírüket. A vendégek a szerencsével sem álltak hadilábon, hiszen 6-5-ös kaposvári vezetésnél egy minőséghátrányos pontosabban lőttek, ám fölényük szünet után már nem volt ilyen egyértelmű. Jók: Sipos, Győré, Nagy G., Rácz. Zalaszentgrót-Segesd 27-21 (13-8) Segesd: Pánovics-Tóth (1), Méhes (5), Orbán (9), Horváth (5), Majer, Akácos (1). Csere: Kocsis, Ifj. Kocsis, Jeszen- csák. Édző: Orbán László. A segesdiek tartalékos csapattal keltek útra, s bár vereséget szenvedtek, küzdenitu- dásból valamennyien jelesre vizsgáztak. Nők. Áfor SC-Csurgó-Konzoi 20-21 (8-12) Csurgó: Horváth Á.-Bő- zsöny (7), Balogh V. )4), Kepler (4), Balogh P. (4), Simon (1), Nyilasi B. (1). Csere: Boncz, Ráskó. Edző: Balogh Veronika. Jó egyéni teljesítményekre épülő eredményes csapatjátékkal rukkolt ki ellenfele otthonában a csurgói együttes. Az első félidőben szerzett előnyét taktikus küzdelemben végjátékot nyertek meg a hazai játékos „elnézése” következtében. A kaposváriaktól győzött Horváth Tamás, Csíki István, Ronga Attila és Dóczi Balázs, döntetlent ért el Veress Róbert, dr. Illés Attila, dr. Horváth János és Néber Ákos. mindvégig sikerült megtartania. Pécsi Lepőke ifi-Fonyódi Petőfi 15-15 (8-9) Fonyód: Kirchenbaumné- Deák (8), Fridii (1), Varga (3), Nagy, Kiss (2), Brunne. Csere: Szabó (1), Antos, Kenéz. Edző: Kocsis Géza. Idegenben a fonyódiak figyelmetlenül és tervszerűtle- nül támadtak, de így is csak a nagyszerűen védő kapusuk mentette meg a hazaiaknak az egyik pontot. Jó: Deák. Zalalövő-Marcali VSZSE 13-20 (8-10) Marcali: Domokos-Mészá- ros (4), Kovács (2), Szántó (3), Urbánné (6), Peti (3), Laczó (1). Csere: Vékony, Gyöngyösi (1), Péntek, Szigetvári, Tóth. Edző: Kiss László. Jó csapatjátékának köszönheti zalai sikerét a marcali együttes. Szünet után védekezése feljavult és támadójátéka révén győzelme akár nagyobb arányú is lehetett volna. Jók: Domokos, Urbánné, Peti. A bajnokság állása a 2. forduló után: Tamási 17,5, Zala Volán 16, Komló 15,5, Szek- szárd 15, Kaposvár 13,5, Veszprém 13,5, Nagyatád 13, Pécsi DD Gáz 12,5, Csuti SK II. 12, Sárvár 10,5, Székesfehérvár 10, Tungsram II. 7, Szentgotthárd 7, Tapolca II. 5. Dobribán Géza ismét „aranyos” Már hírt adtunk arról, hogy milyen jól szerepel a veterán atléták ausztráliai olimpiáján a zamárdi Dobribán Géza. A 69 éves örökifjú sportember a folytatásban is kitett magáért. A magasugrás és a 100 m gátfutás után a zárónapon távol- és hármasugrásban is olimpiai bajnok lett korcsoportjában. Jól gyalogoltak Komló volt a színhelye az évad utolsó versenyének, a „Süni” nemzetközi gyaloglótúrának. A homokszentgyörgyi leányok jól zárták az évet. A 13 éves Farkas Margit egy korosztállyal feljebb is első lett. Békési Éva a 13 évesek mezőnyében szerzett bronzérmet, Bogdán Katalin pedig az ötödik helyen végzett. Baseball-évzáró A hét végén mindkét, még hátralévő mérkőzését lejátszotta a Siófok Denewares SC baseball-csapata. Előbb Ajkán nyertek fölényesen 19-1 arányban, majd a fővárosban a 424-es Alaplabda Egyletet verték ugyancsak magabiztosan 15-1-re. A siófoki együttes a közép ág első helyén fejezte be a bajnoki szezont, s így jövőre résztvevője lehet a hat csapatot számláló felső ágnak. Horváth Károly edzi a Sopront Az EMDSZ-Soproni LC-től kapott tegnapi tájékoztatás szerint október 3-tól Győrfi László, az NB l-es labdarúgócsapat vezetőedzője olyan szakirányú megbízatásokat kap, amelyeknek ellátása csak gyakori utazással oldható meg. Éppen ezért a labdarúgó-együttes edzéseit ideiglenesen Horváth Károly technikai igazgató (aki a nyáron Siófokról érkezett Sopronba) vezeti. Bővebb információval a hónap második felében szolgál majd a soproni egyesület. Kétszázezret ér a tizenkettes A Szerencsejáték Rt tájékoztatása szerint a totó 39. fogadási hetének nyereményei a következők. 13 plusz egy ta- lálatos szelvényt nem találtak. A következő hétre átvitt plusz egy jutalom nyereményösz- szege nettó 2 440 024 forint. 13 találatós szelvény ugyancsak nem volt. A 12-esek (38 darab) 181 932, a 11-esek (885 darab) 3125, a 10-esek (8621 darab) pedig 481 forintot érnek. Sakk OB II Visszavágott a Nagyatád A kaposvári csapatból Ronga Attila (a kép jobb oldalán) és a mellette ülő Dóczi Balázs is győzött a pécsiek elleni találkozón Fotó: Török Anett Különleges TOTÓ-kombinációk A 40. heti tippajánlatunkat az első oszlopban ismertetjük. Számítógépünk ennek alapján készítette húszoszlopos kombinációját. 1. 1 211 xx 2112x 11x21 12x11 posvári KC-Fehérvár KK. Ka2. 1 xx112 11x11 2x211 xx112 posvár, városi sportcsarnok, 3. 2 xx112 211 xx x1x21 1x1x2 18 óra. Ifjúsági mérkőzés: 16 4. 1 x2211 2121x 1x122 2x211 óra. 5. X x121x 2x1x1 12xx1 121 xx NB 1, férfi „B"-csoport: Bala6. X 112xx x121x 1xx21 21x1x tel KE Siófok-Salgótarjáni KK. 7. X 1211x x2112 2x121 112x2 Siófok, Foki-hegyi iskola tor8. X 11xx2 x112x 21x1x x2x11 nacsarnoka, 18 óra. Ifjúsági 9. 2 1x2x1 x2x11 1x21 x 1xx12 mérkőzés: 16 óra. 10. 1 1x122 x1xx1 x2xx1 2x1x2 11. 1 112xx xx112 21x1x 21x1x Kézilabda 12. 1 x221x x212x 21x2x 1xx22 Magyar Kupa, női mérkő13. 1 112x1 12x21 1x211 x21x1 zés: Marcali VSZSEA TOTÓ-kombinációt a SOL-INFO Kft (Budapest) számítógépe készítette olvasóink számára. Pelikán János SPORTMŰSOR SZERDA Kosárlabda NB I, férfi „A”-csoport: KaPEAC-Babits. Marcali, városi sportcsarnok, 18 óra. Megyei kézilabda-bajnokság. Férfi mérkőzés: Kaposvári Kézilabda Egyesület-Kaposvári Gazdász. Kaposvár, 503. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet sportpályája, 16.30 óra. Labdarúgás Magyar Kupa-mérkőzések: 8. csoport: Rákóczi-Kapos- cukor FC-Stadler FC. Kaposvár, Rákóczi-stadion, 13.30 óra. 16. csoport: Marcali VSE- Zalaegerszegi TE. Marcali, sporttelep, 13.30 óra. 8. csoport: Lánycsók-Sió- foki Bányász. Lánycsók, 13.30 óra. Megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság: Fonyódi Petőfi SE-Balaton- szentgyörgy SE. Fonyód, sporttelep, 15 óra. (V.: Nyerki.) — Az augusztus 28-ai, harmadik fordulóból elmaradt mérkőzés pótlása. Teke NB I A Közútnak jobb volt az optikája Közút-Strabag- MOM- Vízmüvek 7:1 (4135:3961) Bodor 694 Kókány 670 Pintér 718 Fekete 686 Pados 657 Jakubecz 632 Láng 684 Farkas 636 Varga 692 Litavszky 683 Mettner 690 Horváth 654 Budapesten is meglepően magabiztos játékkal rukkolt ki a közutas legénység. Bodor és Pintér elsöprő lendülettel játszott és tetemes előnyhöz juttatta csapatát. A folytatásban Láng, Varga és Mettner jó játékkal járult hozzá a sikerhez. MOM-Vízművek ifi- Közút-Strabag ifi 1:3(1274:1348) Lapat 695 (új pályacsúcs), Páll 653. Schleining Endre Asztalitenisz NB ll-es férfi mérkőzések: Szondi SE-APEH-PATE- Spárta Alapítvány, Kaposvár 10:7 Győz: Herczig 3, Háhn 2, Nagy 1, valamint a Háhn- Nagy páros. A székesfehérvári találkozón nagy küzdelemben tartotta otthon a bajnoki pontokat a Szondi SE. Pécsi Kinizsi-APEH-PATE- Spárta Alapítvány, Kaposvár 10:6 Győz: Herczig 3, Háhn 2, valamint a Herczig-Dani páros. Herczig és Háhn jó játéka is kevés volt a végső sikerhez. NB lll-as férfi mérkőzésen: Lengyeltóti-Mohács 10:4 Győz: Márton 3, Benkő 3, Muskó 2, Jónás 1, valamint a Márton-Muskó páros. Magabiztos játékkal nyert Mohácson a vendég Lengyeltóti.