Somogyi Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-27 / 253. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1994. október 27., csütörtök Aláírták az izraeli- jordániai békeszerződést Kérdőjelek Ferenczy Europress kommentárja Ki nem mutathatná? Megrendültén hallom az adóhivatal munkatársainak panaszát: ha elvonják a költségvetésükből azt a kétmilliárdnyit, amit a pénzügyminiszter említett, működésképtelen lesz a Hivatal. Ebből a 2000 millió forintból 600 millió béremelésre kellett volna, a többi a dologi kiadások fedezetére, hiszen az élet drágul, több pénzre van szükségük a megélhetéshez. Ha nem kapják meg? Majd megmutatják! Kinek nem kellene több pénz ma ahhoz, hogy úgy élhessen, mit ahogyan tegnap élt? Bizony több kellene a kórházaknak is, hiszen alaposan megdrágultak a gyógyszerek, növekedtek a vám- és adóterhek, drágább lett szinte a levegő is. Ha nem kapnak többet? Majd megmutatják! Nyolc óra munka után hazamennek az orvosok, az ápolónők, bezárnak a műtők. No, és a pedagógusok? ők aztán tényleg panaszkodhatnának. És ha nem kapnak pénzt? Majd megmutatják! Nem fognak készülni az órákra, nem javítanak otthon dolgozatot, nem vezetnek szakkört délutánonként. Soroljam a katonákat, a rendőröket? Egy-két milliócskát tőlük is elspórolt az a szőrösszívű miniszter, de sebaj, nincs háború, nem kell a katonákat túlfizetni; ami pedig a rendőröket illeti, remélhetőleg belátóbbak lesznek a bűnözők is... Ki nem mutathatná meg? Hiszen mindenkinek fáj, hogy drágább az élet és kevesebbet költhet. Az APEH tudja a legjobban, hogy most ilyen időket élünk. Mi, adófizetők. Funar fenyegető cikke a Cronica Romanában Magyarellenes vádak Magyar nagykövet kitüntetése A Finn Oroszlánrend Nagykeresztjével tüntette ki a helsinki magyar nagykövetet a finn köztársasági elnök. Martti Ahtisaari a magyar-finn kapcsolatok fejlesztése érdekében kifejtett kimagasló tevékenysége elismeréséül adományozta Jávorszky Bélának a külföldi nagyköveteknek adható legmagasabb kitüntetést. Ausztria ünnepelt Ausztria ügyvezető kormánya Franz Vranitzky kancellár elnökletével tegnap ünnepi ülést tartott abból az alkalomból, hogy 39 éve ezen a napon foglalták alkotmányba az ország örökös semlegességét. A kormányülés nemcsak az ünneplés jegyében zajlott: a kormány ezen a tanácskozáson hagyta végleg jóvá az Európai Unióhoz való csatlakozás törvénytervezetét. A parlamenti vitát az új törvényhozás folytatja le november 8-i megalakulása után. Lappok az EU ellen A svédországi lapp parlament egyhangúlag az Európai Unió-tagság ellen szavazott. A svéd lappok attól tartanak, hogy az EU-hoz való csatlakozás turisták ezreit hozná Svédországba, ahol ezentúl gazdasági okokból a vadászat, a halászat és az erdőír- tás nagymértékben fokozódna. Svédország belépéséről az Európai Unióba november 13-án tartanak népszavazást. Muzulmán erők kivonása (Folytatás az 1. oldalról) A 46 éve tartó ellenségeskedést lezáró békeszerződés az első ilyen jellegű megállapodás, amelyet a közel-keleti békefolyamatot 1991 októberében elindító madridi konferencia óta kötöttek. Bili Clinton amerikai elnök előtti Kairóban találkozott Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel és Jasszer Arafat PFSZ-vezetővel. A találkozó után tartott közös Clinton-Mu- barak sajtóértekezleten az amerikai elnök elégedettségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Arafat kötelezettséget vállalt a Hamász szélsőséges szervezet elleni harc mellett. — Arafat jelezte, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel folytatni fogja a harcot a terrorizmus ellen, elsősorban a Hamásszal és más terrorista csoportokkal szemben — mondta Clinton, hangsúlyozva, hogy a PFSZ vezetőjétől határozott és egyértelmű választ Pavel Gracsov orosz védelmi miniszter tegnap Habarovszkban, távol-keleti szem- lekörútján, felvetette annak gondolatát, hogy az ázsiai csendes-óceáni térség államainak védelmi miniszterei kerékasztal-tárgyalásokon vitassák meg a térségbeli biztonsági rendszer megteremtésével kapcsolatos kérdésékapott a terrorizmus elleni harccal kapcsolatos amerikai kérésre. Az amerikai elnök szerint Arafat világosan látja, hogy a Hamász az ellensége. Clinton hangoztatta, hogy nem 100 százalékos sikert, de 100 százalékos erőfeszítést vár el. Az amerikai elnök megemlítette, hogy Egyiptom bátor példát mutatott az Izraellel való megbékélésben, „ami utat nyitott a mai nap sikeréhez”. Szíriával kapcsolatban Clinton elmondta: azért utazik Damaszkuszba, hogy elősegítse az izraeli-szíriai békemegállapodás lehető leghamarabbi kidolgozását. Közölte, hogy haladás várható, de nagy áttörésre azonnal nem lehet számítani. — Nem mondhatok dátumot, mivel az valóban a két félre tartozik — tette hozzá. A jordániai parlamentben tegnap este mondott beszédében az amerikai elnök felelősségre vonta „a terror és a szélsőségesség erőit”, s egyúttal két. Jelenleg az érintett országok képviselői kétoldalú megbeszélések formájában igyekeznek megoldani a problémát, ám - mint Gracsov hangoztatta - orosz vélemény szerint a közös erőfeszítések hatékonyabbak lennének. A miniszter ismételten cáfolta azokat az értesüléseket, hogy Moszkva kivonná a Kuril—szitiszteletét fejezte ki az iszlám előtt. — Amerika elutasítja, hogy kultúráinknak szükségszerűen konfliktusban kell állniuk. Tiszteljük az iszlámot mint a civilizáció bölcsőjének egyik nagy vallását — hangsúlyozta. Rámutatott, hogy a szélsőségesek és terroristák „a vallás és a nacionalizmus köntösébe bújnak”. Ezeket az erőket a szegénység és a kétségbeesés táplálja; erőszakra bujtogatva, a béke eredményeit akarják lerombolni — jelentette ki Clinton, majd hozzátette: — Ezeknek az erőknek azt mondom: nem fognak győzedelmeskedni. A jordániai törvényhozásnak még jóvá kell hagynia a tegnap aláírt kétoldalú békemegállapodást. A képviselők előtt az egész népnek üzenve, az amerikai elnök kijelentette: „Semmit sem nehezebb megtenni mint az önök előtt álló lépést, melynél semmi sem fontosabb”. geteken állomásozó csapatait. Gracsov leszögezte: semmiféle csapatkivonást nem tervez az orosz katonai vezetés. „Nem az a célunk, hogy csökkentsük csapataink harckészültségi szintjét, hanem az, hogy ebben a térségben megteremtsük a legmegfelelőbb katonai helyzetet államunk biztonságára. Gheorghe Funar magyarellenes tirádáinak sorában is párját ritkító nyilatkozattal emlékezett meg a Román Nemzeti Egységpárt Románia felszabadulásának 50. évfordulójáról. A Cronica Romana című bukaresti lap tegnapi számában közölt, Gheorghe Funar pártelnök által aláírt provokatív szöveg szerint a román nép, amely „mindig itt volt a Dnyeszter és a Tisza között” nem azok közé tartozik, amelyek „a nyers húst a nyereg alatt puhítva lépték át a határokat”... A bécsi döntés után „a magyar nép barbár szelleme teljes mértékben érvényesült, ami románok ezreinek bestiális meggyilkolásához vezetett” stb. A múltra vonatkozó kijelentések után Funar azzal vádolja a romániai magyarságot, hogy az RMDSZ vezetése alatt szorosan együttműködik a budapesti kormánnyal, és megtéveszti a nemzetközi szervezeteket „azzal a céllal, hogy elérje Erdély autonómiáját és Magyarországhoz való csatolását”. Az egységpárti vezér javasolja a romániai magyarok áttelepedését... Az orosz csapatok és a csendes-óceáni térség biztonsága Gracsov Távol-Keleten Carlos, a sakál (9. rész) Az utolsó találkozás Carlos egyik illegalitásban készült képe A Szarajevó környéki demi- litarizált övezetben állomásozó muzulmán erők kivonása jó esetben néhány napig, rossz esetben pedig több hétig fog tartani — jelentették ki tegnap a kormánycsapatok visszavonását felügyelő ENSZ-erők parancsnokai. Szarajevói források szerint a helyi vezetőkkel kötött több megállapodás ellenére a mintegy 500 katona kivonása rendkívül vontatottan halad, így aligha tartható a kivonás befejezésére kitűzött csütörtöki határidő. ENSZ-források szerint eddig 120 katona vonult vissza a demilitarizált zónából. Libanoni gerillák rakétatámadása Röviddel az izraeli-jordániai békeszerződés aláírása előtt libanoni gerillák rakétatámadást intéztek Izrael északi része ellen. A támadók mintegy fél órával az arabai aláírási ünnepség kezdete előtt libanoni területekről sorozatvetővel hét rakétát lőttek át Izraelbe, a Libanon és Szíria között észak felé kiékelődő, „Ga- lilea ujjának” nevezett keskeny sávba. Dagesztáni gépeltérítők Az orosz belügyminisztérium közlése szerint a hatóságok tegnap délután teljesítették a dagesztáni gépeltérítők minden követelését, s azok cserébe újabb hat túszt engedtek szabadon. Ellentmondásos hírek érkeztek ugyanakkor magukra a terroristákra vonatkozóan: a korábbi jelentésekkel ellentétben valószínűleg mégis csak egyetlen ember tartja hatalmában a Jak-40-es utasszállító gépen tartózkodókat. Késő este érkeztem Damaszkuszba. A szobámban az asztalra tettem egy nevekkel és telefonszámokkal teleírt cédulát, és szerencsét próbáltam. A papíron azok a nevek álltak, melyeket a Washingtonban tartózkodó libanoni férfi adott meg a feleségemnek. A második, próbálkozás sikeresnek bizonyult. Ismertetőjeleket váltottunk, és a férfi a vonal túlsó oldalán barátságosabb lett. A várost az idő tájt kettészelő zöld vonalat sajnos nem léphette át, de kész volt arra, hogy nyíltan beszéljen a telefonban. Mivel a hívott félben a libanoni titkosz- szolgálat egyik munkatársát tisztelhettem, feltételeztem, hogy nem hallgatnak le minket. Néhány szóban elmagyaráztam damaszkuszi látogatásom okát. Meséltem neki a problémámról is, hogy nem jutottam Carlos nyomára. — Ez természetes. Sohasem fogják bevallani, hogy ott van. — Igen, ezzel tisztában vagyok. Tudja, milyen nevet használ e pillanatban, és hogy hol tartózkodik? — Diszkréten tudakozódjon egy mexikói üzletember, név szerint Michel Asszaf után. Mézzé körzetben lakik. Az Al-Ahrám utcában. — És ez az úriember el tud vezetni ahhoz a férfihoz, akit keresek? — David, ez az úriember az a férfi, akit keres. Miután visz- szatértem a szállodába, megkerestem az utcát a várostérképen. Nem volt messze a szállodától. Három héten át gyakorlatilag Carlos ajtaja előtt ültem. Nemcsak a neve volt hamis, de az a valóság is, amit balga módon kerestem: ón olyasvalakit hajkurásztam, aki legalább részben egy forradalmi vezető életét éli, és forradalmi vezetőkkel érintkezik. Pedig csak egy kereskedőt kellett volna keresnem. Mit mondott Carlos 1976-ban Jemenben Pe- ter-Jürgen Broocknak és a többieknek? Hogy már csak a „kemény dolgok” érdeklik. Materiális szempontok. Luxus. Sajnálni kezdtem magamat, s azon töprengtem, vajon nem takarítottam volna-e meg egy csomó időt, ha körülnézek a Wall Streeten és a londoni börzén vagy átlapozom a Lloyd s névlistáját. Az elkövetkezendő napokban szállodám közvetlen közelében maradtam, mert telefon- hívást vártam néhány embertől, ők azonban nem jelentkeztek. Sétálgattam a közelben lévő Tisrin parkban. — Mr. Yallop? Megálltam, és döbbenten rámeredtem az elegáns öltö- zékű arabra, aki megszólított. Valami ismerősnek tűnt rajta, nagyon ismerősnek, és mégis teljesen idegen volt számomra. Odamentem hozzá. Felém nyújtotta a kezét. — Michel Asszaf vagyok. Most ismertem fel. Zavart a vastag bajusz, valamint az, hogy idősebb és testesebb lett. A haja szintén sokkal ritkább volt, mint ahogy vártam. Arcán nyoma sem látszott plasztikai műtétnek. Füle pontosan olyan volt, mint a fotóin. Úgy festett, mint egy szír üzletember, aki levegőzni jött a parkba. Ez alkalommal biztosra akartam menni. Túl sok év telt el, túl sok minden jött közbe. Leültünk a padra. — Üzenetet hozott az apámtól? — Igen, de először meg kell győződnöm róla, hogy a címzettnek adom át. Nagyon egyszerű üzenet. Senor Navas számára azonban nagyon fontos. Fel szeretnék tenni önnek néhány kérdést. — Nem adhatok önnek interjút. Az akcentus félreismerhetetlen volt. Pontosan olyan, amilyet két alkalommal Észak-Li- banonban hallottam, és ez a férfi mégsem az volt, akivel ott találkoztam. — Természetesen nem, de tudja, hogy író vagyok? — Igen, mondták. — Kicsoda? — A barátaim. Nem kérdezem meg tőle, kik ezek a barátok. Nem volt fontos. — Jó az emlékezete? — Kiváló. — 1971-ben Londonban meghívták egy esküvőre. Ön volt az egyik tanú. Aláírta a házasságlevelet. Hogy hívták a menyasszonyt? A férfi elmosolyodott. Úgy tűnt, lassanként tetszeni kezd neki a dolog. Sejtettem. — Nellie. Nellie Gouverneur. A vőlegényt Lionel Isaacsnak hívták. — Előtte, amikor visszatért a Közel-Keletről, országának amszterdami követségével kiállíttatott egy új útlevelet. Az útlevélfotón pulóvert viselt. Emlékszik még, kitől kapta. A férfi rám meredt. — Ezt honnan tudja? — Az apjától. Kitől kapta? — Georges Habastól. — A szüleinek volt egy kislánya. Túl korán jött a világra. Még a három hónapos kort sem érte meg. Hogy hívták? — Natasa. Ráharapott. — Milyen márkájú cigarettát szívott az apja, mikor ön még kicsi volt? — Egyáltalán nem dohányzott. Azon a napon, amikor megszülettem, abbahagyta a dohányzást. Az egészségem kedvéért. — Az egyik dal, amit a Fer- mín Toróban énekelt, ezzel a sorral kezdődik: „Isten az égben uralkodik”. Hogyan folytatódik a dal? — En la tierre los christianos ...a keresztények a földön. Lelkesen összecsapta a kezét. Kövér és nagyon ápolt kéz. Kéz, amely sok embert megölt. — Ennyi elég. Apja üzenete, mint már mondtam, nagyon egyszerű: „Mondja meg lljics- nek, hogy szeretem. Mindig szerettem és mindig is szeretni fogom. Ha egyszer örökre letelepedik egy szocialista országban, eljövök hozzá, és életem hátralévő részét mellette fogom tölteni.” A férfi hallgatott egy pillanatig. — Köszönöm önnek. Nagyon köszönöm. Utánanéztem. Ez volt Carlos. Ferenczy Europress
