Somogyi Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-25 / 251. szám
1994. október 25., kedd SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Kongó termek az alakuló üléseken Híján van tagoknak a Kézműves Kamara Nem akadt képviselőjelölt a kaposvári tagok közt Boldogulni akarnak a nagycsaládosok A kamarai törvényben foglaltaknak megfelelően Somogybán is javában tartanak a megyei kézműves kamara ideiglenes osztályainak alakuló ülései. Az érdeklődés azonban már nem valószínű, hogy a törvényalkotók elképzeléseit tükrözi — tudtuk meg Büki Ernőmétől az IPOSZ megyei szövetsége, és Luki Imrénétől a Kaposvári Ipartestület képviselőjétől. Mint elmondták, 6600 meghívót küldtek ki az elmúlt hetekben, a kézművesek újságjában is szerepeltek a szükséges tudnivalók, ám az üléseken alig vett részt 10-15 iparos. Országszerte hasonlóan elszomorító a kép, a fővárosban pedig, ahol 35 ezer taggal lehet számolni, még ennél is nagyobb az érdektelenség. — Érthetetlen számunkra ez az közömbösség, hiszen a kamara a vállalkozók érdekeit hivatott képviselni — mondták el. — A már működő személyi érdekképviselet mellett a kollektív gazdasági érdekképviseletüket látja' el a jövőben. Az üléseken jelenlévők közül megválasztották a kamara ideiglenes osztályainak tisztség- viselőit. A megválasztott vezetőknek azonban nincs valóságos bázisa — ez a véleménye Sárdi Lajosnak, a Vállalkozók dél-Dunántúli Egyesülete és a FUVOSZ megyei titkárának. — Ez nem is csoda — mondja —, hiszen azok az emberek hozzák létre ezeket a szervezeteket, akik évtizedeken keresztül ellene voltak. Szegény vállalkozónak az érdekeit már annyian védik, hogy abba rokkan bele — állítja Sárdi Lajos. — Mi lesz a szerepe ezután az IPOSZ-nak, a vállalkozói központnak sa- többieknek? Hiszen bárhogy is hangoztatják az ellenkezőjét, a kamarák és a már régebb óta működő érdekképviseleti szervezetek tevékenysége igen is fedi egymást. Mint elmondta, célszerűbb lett volna a helyi, már működő érdekképviseleti szervezetekre támaszkodni, nem pedig egy teljesen új szervezetet felépíteni. (Nagy) Az egybegyűltek nevéhez mérten nagyon családias hangulat honolt tegnap a nagycsaládosok kaposvári egyesületének ezévi második közgyűlésén, amelyet a pártok házában tartottak késő délután. A félemeleti, zsúfolásig megtelt nagyteremben az egyéves ka- ronülőtől az ötvenévesig számos korosztály színesítette a résztvevők körét. Egy kissrác szerint még maga a Télapó is tiszteletét tette, ám egyelőre még inkognitóban, apukának öltözve vegyült el a tömegben. A kedvezményes csokivásár és szaloncukor-jegyzés végeztével, kisgyermeki gőgicsélés közepette dr. Ureczky József, a kaposvári egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd bejelentette: egy elnyert alapítványi pályázat lehetőséget teremtett arra, hogy a háromgyerekes családoknak 3000 forintos energiaszámla-jóváírást adjanak, a kevesebb gyermeket nevelők pedig arányosan kisebb öszszeget kapnak. A napirendek ismertetése és megszavazása után az országos elnökség tagja kapott szót. Bálint Ede elmondta, a megalakulásának 7. évfordulóját éppen tegnap ünneplő országos egyesületnek a kezdetekkor 117 család volt a tagja, ma több mint 20 ezer. Szerinte ez a legdinamikusabban fejlődő egyesület az országban, tekintettel arra, hogy havonta 250-300 család tagjai lépnek a sorába. — A 87-es alapelveink értékállónak bizonyultak, ma is a családot tartjuk a társadalom legfontosabb alapelemének, fontos szocializációs és értékteremtő tényezőjének — mondta Bálint Ede. — Ma is, mint az alakuláskor, azért vagyunk — tette hozzá —, hogy a családellenes intézkedések, adórendszer és szociálpolitikai lépések ellen tegyünk. A közelgő önkormányzati választásokról szólva az elnökség tagja elmondta, hogy sok párt kereste az egyesület támogatását, de ezeket elutasította a vezetés, mivel pártsemlegesek kívánnak maradni. — Ugyanakkor közel 300 tagunk van, akik különféle pártszínekben indulnak, s akiket mi is támogatunk — mondta., Ureczky József ezt követően arról szólt: a januári közgyűlésen maguk is foglalkoztak a jelöltállítás kérdésével, ám a kaposvári tagságban nem akadt vállalkozó a képviselő-jelöltségre. Két napirend között szólalt föl dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke, aki arra buzdította a jelenlévőket: ne misztifikálják a képviselői munkát, és igyekezzenek a soraikból választott jelöltekre bízni a képviseletüket. Ha nem lesz vállalkozó, akkor legalább jöjjenek össze a választás előtt, és döntsék el közösen, ki érdemes szavazataikra. (Balassa) Ritkuló hajójáratok Egyre kevesebben utaznak a Mahart balatoni hajóin. Az utasforgalom visszaesése miatt az utolsó kompjáratokat megszüntette a cég; tegnap óta Szántód-révből reggel hét és délután öt óra között, óránként indulnak a hajók. A tihanyi felszálló rámpától hét harminckor kötik el az első kompot, az utolsó járat délután öt óra harminckor fut ki a déli part felé. A kompok december 11-ig közlekednek a Balatonon. Siófok-Füred illetve Fo- nyód-Badacsony között ezen a héten szállítanak idén utoljára utasokat a személyhajók. Menza Alapítvány Kaposváron Két kisdiák ebédje Az utóbbi időben számos pedagógusnak feltűnt: délelőttönként a gyerekek közül többen szédelegnek az éhségtől. Mint megtudták, Sok kisdiák reggeli nélkül indul az iskolába, korgó gyomorral „húzzák” ki délig, majd hazamennek. Ám otthon sem várja ezeket a tanulókat meleg ebéd. Többek között ezért született meg a Menza Alapítvány létrehozásának gondolata. S a tervek után — immár — a bíróság által is bejegyzett alapítvány megkezdte működését. A kuratóriumnak minden kaposvári általános iskolából egy szülő a tagja. A Menza Alapítvány célja a szociálisan rászoruló gyerekek segítése napi egyszeri meleg étkezéssel. Jelenleg 61 ezer forint van a számlájukon (MHB Rt, Kaposvár 397-11016), amelyet adományokból szeretnének bővíteni. A kuratórium a közeljövőben ül össze, s ekkor döntik el, hogy a szerény összegből melyik két kisdiák étkeztetését biztosítják majd. Mert hogy egyelőre csak két tanuló éhségét csillapíthatják az alapítvány segítségével... A kuratórium szeretné elnyerni a helyi önkormányzat támogatását is, mivel akkor a szociális alapból kifizetett összeg ténylegesen a gyerekek érdekét szolgálná. (Tamási) Megnyílt a DÁK áruház Kaposváron tegnap megnyílt a DÁK Vállalkozói és Kereskedelmi Kft új áruháza. Az 1400 négyzetméter alapterületű üzletben ötezer féle árucikk közül válogathatnak a vásárlók. A boltban élelmiszer, vegyi- és műanyagáru, finomkozmetika és tartós fogyasztási cikk is kapható Fotó: Török Anett SOMOGY HÍRLAP Varga Ottó jegyzete A tudás — pénz A somogyi vállalkozások 70 százalékát még ma is a kényszer szüli, ráadásul kilencven százalékuk első generációs vállalkozó. Legtöbbjük persze a kereskedelem terén igyekszik boldogulni hisz ehhez igazán nem kell érteni — gondolják — elég egy utcára nyíló garázs, és máris indulhat a bolt. Nem nehéz megjósolni az ilyen típusú vállalkozások sorsát: háromnegyed részük még az első évforduló előtt tönkremegy. Eladható terméket gyártani nem könnyű, de manapság eladni talán még nehezebb. Épp ezért a legegyszerűbb garázsdiszkont üzemeltetéséhez sem ártana némi felkészültség. A legalapvetőbb vállalkozói ismeretek hiányoznak — hangzott el minap, a Somogy Megyei Vállalkozói Központ rendezvényén, ahol az alközpontok vezetői számoltak be a tapasztalataikról. Elmondták: a kezdő vállalkozók első kérdése feléjük az, hogy mennyi hitelt vagy támogatást tudnak adni az induláshoz, s ha azt hallják, most nincs pénz, már indulnak is az ajtó felé fittyet hányva a központ többi szolgáltatására. Pedig ezek közt kiemelt helyen szerepel a kezdő vállalkozók oktatása. A legjobb támogatás is kútba dobott pénz, ha azt ésszerűtlenül használják fel. Márpedig ésszerűségről csak megfelelő tudás birtokában lehet beszélni. Először talán arra kéne költeni a vállalkozóknak is, nem csak a központnak... Félezer kistermelő érdekét tartják szem előtt Somogybán nem változik a tej felvásárlás rendszere Az ország több tejipari feldolgozó üzeme ettől a héttől kezdődően beszüntette, vagy tervezi beszüntetni a fizikai tisztaság alapján történő tejátvétel. Nehéz helyzetbe kerülhetnek ezáltal a kistermelők, hiszen a zárt technológiájú fejőberendezés és hűtve tároláshoz szükséges gépek beszerzéséhez biztosít elég jövedelmet a tejtermelés. A somogyi helyzetről a két legnagyobb feldolgozót kérdeztük. — Termeltetési körzetünkben mintegy négyszáz gazdálkodót érintene, ha felhagynánk a fizikai tisztaság alapján történő tejátvétellel. Ezt nem engedhetjük meg magunknak, hiszen naponta mintegy hétezer, évente két és fél millió liter tejről van szó — mondta dr. Ács Tamás, a Class-Tej rt. elnök vezérigazgatója. A barcsi Dráva-Tej kft sem fontolgat ilyen döntést. Évente hétszáz-nyolcszáz ezer liter tejet vásárolnak fel a kisgazdaságokból, napi begyűjtésük is meghaladja az ezernyolcszáz litert. — Felvásárlási körzetünket inkább bővítettük. Barcson a napokban helyeztünk ki egy ki- lencszázötven literes hűtőtárolót és tizenöt darab vemhesüsző vásárlásához nyújtottunk segítséget mezőgazdasági vállalkozóknak. Szulokban is jelentősen nőtt kisgazdasá- gokbók származó tej mennyisége, amióta Kadarkút is a kft partnere lett, naponta hétszáz-nyolcszáz liter fizikai tisztaság alapján átvett tejet szállítanak be a barcsi üzemünkbe — mondta Francz Rezsőmé, a kft ügyvezető igazgatója. Somogybán tehát indokolatlan a tejtermeléssel foglalkozó kisgazdaságok aggodalma, szükség van minden megtermelt liter tejre, még fizikai tisztaság alapján is. (Mészáros) Svajda József a soros elnök Velencében ülésezett az Alpok-Adria Munkaközösség Szakszervezeti Munkaközössége. Jubileumi, 10. konferenciájukon egyhangú szavazással Magyarország látja el a soros elnökség tisztét. A soros elnök pedig Svajda József, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének Somogy megyei elnöke lett. Rekord a cukorgyárban Rekord mennyiségű cukorrépát dolgoztak fel a kaposvári cukorgyárban. Vasárnap ösz- szesen 4510 tonna répát szeleteltek és dolgoztak fel a Ka- poscukor Rt. szakemberei. Ekkora mennyiséget — egyetlen nap leforgása alatt — még nem dolgoztak fel az elmúlt százegy évben a kaposvári gyárban. Kéthelyi szobrok felújítása A kéthelyi önkormányzat a közelmúltban felújíttatta a település szobrait. Á Szent Flórián, a Szentháromság és az I. világháborús emlékmű rekonstrukciója már elkészült, a Szent Vendel szobor felújítása pedig folyamatban van. A községben most fejezték be — mintegy két kilométeres szakaszon — a járdajavításokat. A felújítás egy millió forintba került. Fenyvesi kerékpárút Balatonmáriától Bélatelepig 6,3 kilométer hosszú szakaszon kerékpárutat kívánnak építeni a közeljövőben. Erre a balatonfenyvesi önkormányzat nyújtja be pályázatát. Az út tervét a kaposvári Investing Kft készíti el. A beruházás mintegy 30 millió forintba kerül, ám a sikeres pályázat elnyerése esetén az útalapból a költség 85 százalékát megkaphatja a település. Somogyi művészek Budapesten Az Élő népművészet című XI. Országos Népművészeti Kiállításon több somogyi alkotó munkája is szerepel. A budapesti Néprajzi Múzeumban megrendezett tárlatot Török András, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes államtitkára ajánlotta a szépszámú érdeklődők figyelmébe. A népművészeti kiállítás 1995. január közepéig tekinthető meg. Kromatográfiás vándorgyűlés Balatonszéplakon tartották a XVIII. Kromatográfiás Vándorgyűlést. A hazai kromatográfiás elválasztási technikával dolgozó hazai szakemberek legjelentősebb évenkénti konferenciája volt ez. A kaposvári állattenyésztési kar kutatói közül Csapó János, Csapó Kiss Zsuzsanna és Csordás Endre, valamint több külföldi kutató tartott előadást. Állástalanok Csurgón A Somogy Megyei Munkaügyi Központ legutóbbi jelentése szerint Csurgón 1118 regisztrált munkanélküli van. A munkaügyi központ csurgói ki- rendeltségén tíz textilipari szakmunkás, egy minősített hegesztő, tíz lakatos, öt esztergályos és öt hegesztő állást ajánlanak.