Somogyi Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-21 / 248. szám

1994. október 21., péntek SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 7 Edzőváltás Barcson A hír nem ért minket várat­lanul, hiszen tíz bajnoki for­duló után a Barcs SC NB lll-as labdarúgócsapata — mind­össze egyetlen győzelemmel és két döntetlennel (hét vere­ség mellett) — az utolsó he­lyet foglalja el az NB III Dráva-csoport tabelláján. Az eddigi edző, Karsai Tibor és a klub közös megegyezéssel megvált egymástól: már a hét végi, Pécsi DD Gáz SC elleni mérkőzésre sem utazott el Karsai, helyette Kelemen Géza szakosztályigazgató ült a kispadon. Az új edző szemé­lye nem ismeretlen: Guzsvány János 43 éves testnevelőta­nár, aki korábban hat évig a PMSC-nél dolgozott a jelen­legi újpesti sikeredző, Garami József mellett. Guzsvány Já­nossal 1995. június 30-áig kö­töttek szerződést. Kíváncsian várjuk, hogy az új edző irányításával megin­dul-e végre felfelé a barcsi együttes, avagy neki is idő előtt kell majd felállnia a kis- padról... (Fenyő) Ralizárás Kisbéren Szombaton Kisbéren rende­zik meg a magyar ralibajnokság utolsó futamát. Az abszolút bajnokság sorsa ugyan már el­dőlt, ám úgy tűnik mégsem telik majd unalmasan a rali hétvége. A harmadik helyért ugyanis várhatóan ádáz csatát vív majd egymással a Forddal ver­senyző Ferjáncz Attila és az Audi S2-est kormányzó Tóth „Gili” Ferenc. Kaposvárról két Ladás páros indul Kisbérre. A Kiss László, Bedő Miklós kettős célja a kategóriagyőzelem, Hi­deg Krisztián új navigátorával, Varsányi Ottóval pedig sze­retné egy a Mecsek ralihoz ha­sonló jó szerepléssel megala­pozni helyét az élmezőnyben. — A kisbéri pálya ugyan nem kedvez a Ladáknak, mi mégis bízunk a győzelemben — mondta Kiss László. — Egész évben technikai gonddal küsz­ködtünk, most is csak az utolsó pillanatban lett kész az autó. Az abszolút bajnoki címet megszerző Rangáék sem lesznek ott Kisbéren és várha­tóan az előző versenyen mű­szaki hiba miatt kiállni kény­szerült ifj. Tóth János is csak előfutóként indul. — A Toyotán tönkrement a hengerfej és félő, hogy a ko­csinak nagyobb gondja is akadt — mondta ifj. Tóth Já­nos. — Ha sikerül autót sze­rezni, akkor előfutó leszek Kis­béren. A Toyotát pedig igyek­szünk rendbe tenni, hogy no­vemberben a tízszeres szor- zójú EB-futamon, az ausztriai Semperit ralin el tudjak indulni. A kisbéri verseny rajta szombaton 9 órakor lesz Kis­béren. Hét gyorsasági után a szervezők a befutót 14 órára tervezik. B. Zs. A lettek helyett lettek világbajnokok Győztes kenguruföldről Hetekig hiányzott bajnok röplabdacsapatunk edzéseiről. Az első mérkőzéseken sem ült ott a „kispadon”. Többen is kérdezték: csak nem vált meg a klubtól? A válasz mindenkit megnyugtatott: Demeter György edző a távoli Ausztrá­liában járt. Reményekkel telve kelt útra, és — ha úgy tetszik — világbajnokként tért haza. Ott volt a brisbane-i világjá­tékokon és nem adta alább az aranyéremnél. Az egykori sok­szoros válogatott röplabdázó- nak „öreg fejjel” adatott meg ez a megtisztelő cím. —■ Harmincegy sportág kép­viselői vettek részt a „Wold Masters Games”-en — idézi vissza az eseményeket Deme­ter György —, köztük mi, röp- labdázók. Az egykori magyar csillagok közül olyanokkal ke­rültem egy csapatba, mint Ta­tár Mihály, Buzek László, Mondi József és a tabi szár­mazású Nagy István. — Miként bonyolították le a játékokat? — A résztvevők életkora alapján különböző kategóri­ákra osztották a mezőnyt. Mi­után Győri Attilával mi még negyven alattiak vagyunk, ezt vették alapul, így a magyar csapatot a legfiatalabb, tehát a legerősebb mezőnybe sorol­ták. — Kikkkel játszottak és ho­gyan alakultak az eredmé­nyek? — A tizenhat csapatot né­gyes csoportokba osztották. Mi három ausztrál tartományi válogatottal kerültünk össze, s őket,egyaránt 3-0-ra vertük. Útun'k továbbra is sima volt, az elődöntőben egy újabb auszt­rál együttes legyőzése után a legerősebbnek tartott lett vá­logatottal játszottunk a világ- bajnoki címért. Az egykori szovjet válogatottakkal tűzdelt fiatalabb átlagéletkorú lettek — esélyességük ellenére — nem lettek világbajnokok. Mi lettünk azok, méghozzá játszmaveszteség nélkül. A kinti vélemények szerint telje­sen megérdemelten. Hogy mi volt a jutalom? Egy plakett és egy meleg kézfogás. Köztu­domású, hogy, ezeket a játé­kokat teljesen amatőr alapon rendezik. — Kinek a költségén utaz­tak ki? — Hogy idézzek a tévéből ismert szlogenből: ez az út nem jött volna létre, ha nincs a Kordax. Ez a cég állta az úti­költségünket, de minden egyebet mi magunk fizettünk. — Egyéb élményei „kengu­ruországból”? — Volt még egy mérkőzé­sünk; Brisbauetől nyolcvan ki­lométerre a tengerparton részt vettünk egy nemzetközi strandröplabda versenyen is. Egyik párosunk ugyan máso­dik lett, de nekünk többieknek nem jutott babér. A sportág Demeter György a világbaj­noki plakettel Fotó: Lang Róbert eme vállfájában a világelső amerikaiak arattak. — Ön hány mérkőzésen szerepelt? — Valamennyi találkozón a kezdő hatos tagja voltam. Még elmondanám, hogy ott e távoli földrészen is meggyő­ződhettünk a sport összetartó erejéről és az ember életében játszott szerepéről. Nagyon sokan jöttünk össze a földgo­lyó különböző pontjáról és megint csak a sport hozott össze bennünket. Újabb ba­rátságok szövődtek, s öröm­mel nyugtáztuk, hogy a sport­ban a távolság és az életkor nem lehet elválasztó. Jutási Róbert SPORTMŰSOR PÉNTEK Kosárlabda NB I, férfi „B”-csoport: Nyír­egyháza—Balatel KE Siófok. Nyíregyháza, sportcsarnok, 18 óra. Erdőgép Kupa '95 megyei férfi kosárlabda-bajnokság. Marcali, városi sportcsar­nok. „B”-csoportos mérkőzés: Marcali diák-Törzsök-Somogy Rádió SE 17.45 órakor. „A”-csoportos mérkőzés: Marcali VSZSE-Hurrikán KK 19 órakor. Asztalitenisz NB I, női „A"-csoport: Tolna SE-Kaposplast. Tolna, 17 óra. Teke NB III: Kaposvári Fáklya- Pécsi DD Gáz SC II. Kapos­vár, Közút-Strabag SE teke­csarnoka, 16 óra. Sakk Dr. Sipos Ferenc pénzdíjas nyílt egyéni sakk-emlékver- seny. Kaposvár, Édosz Művelő­dési Ház (Cukorgyár köz 8.). Hatodik forduló: 17 órától. Díjlovaglás Díjlovagló verseny. Kaposvár, Pannon Agrártu­dományi Egyetem fedett lo­vardája. Verseny: 9 órától. Futás Utcai futóverseny. Nagybajom, általános is­kola. Rajt: 14 órakor. SZOMBAT Röplabda Férfi Interliga: Kaposvári Ba­latel RC-Donaukraft Wien. Kaposvár, városi sportcsar­nok, 18 óra. NB I: Dunaújvárosi Volán- Kaposvári Balatel RC II. Du­naújváros, 15 óra. NB II (férfi): Tabi RC-Keszt- helyi Castellum SC. Tab, 11 óra. Kosárlabda NB I, férfi „Alcsoport: Ka­posvári Kosárlabda Club- Szombathelyi Falco SE. Ka­posvár, városi sportcsarnok, 16 óra. Ifjúsági mérkőzés: 14 óra. Erdőgép Kupa 95 megyei férfi kosárlabda-bajnokság. „A’’-csoportos mérkőzések (Kaposvár, Eötvös Lóránd Műszaki Középiskola torna- csarnoka): Tanítóképző SE- Cifa-Pick-Out Lubricanis 8 órakor, Titán KK-Invest- ment-Toldi DSK 9.20-kor, Munkácsy BK-Henger KK 10.40- kor, SP 54 SC-Posi- vorce-Széchenyi DSE 12-kor. „B”-csoportos mérkőzések (Kaposvár, Munkácsy Mihály Gimnázium tornacsarnoka): MBKE-Tungsram- Sprint-Coop KK 8 órakor, KASI kadett-Eötvös Műszaki DSE 9.20-kor, Építőipari DSK-Kan-Ászok KK 10.40- kor, lrodagép-503. DSE-Security-Max 12-kor. Asztalitenisz NB I, férfi „A”-csoportos mérkőzések: Kapos-Zselic AC-Ceglédi VSE. Kaposvár, Kapos-Zselic AC asztalitenisz-csarnoka (városi sportcsarnok mellett), 11 óra. Budaörs-Balatonföldvári SE. Budaörs, 14.30 óra. NB I, női „B”-csoport: Sta- tisztika-Metalloglobus II.—Ba- latonföldvári SE. Budapest, Statisztika-Metalloglobus Marczibányi téri asztalite- nisz-csrnoka, 10 óra. NB II (férfi): APEH-PATE-Spárta Alapít­vány, Kaposvár-Celldömölk. Kaposvár, Kapos-Zselic AC asztalitenisz-csarnoka, 15 óra. Körzeti egyéni asztalite­nisz-bajnokság. Somogysárd, általános is­kola tornaterme. Verseny: 9 órától. Teke NB I: Kaposvári Építők SC- Kaposvári Közút-Strabag SE. Kaposvár, Építők SC teke­csarnoka, 10 óra. NB lll-as mérkőzések: Kaposvári Építők SC II- Komlói Bányász I. Kaposvár, Építők SC tekecsarnoka, 14.30 óra. Kaposvári Építők SC női- Komlói Bányász II. Kaposvár, Építők SC tekecsarnoka, 16.30 óra. Kézilabda Megyei kézilabda-bajnok­ság. Női mérkőzések (az elöl álló csapatok a pályaválasztók): Balatonboglári SC-Siófoki VSE (9.30 óra), Kutasi Nosz­talgia KK-Marcali VSZSE II. (10.30 óra), Kocsolai Tsz SE- Nagyatádi VSE (11 óra), Barcs SC-Kaposvári Közgaz­dasági Szakközépiskola DSK (14.30 óra), Kaposfői KK-Ba- latonszárszói SÉ (15 óra). Férfi mérkőzés: Babócsa- Kaposvári KE. Babócsa, 15 óra. Tollaslabda Segesd Kupa 94 nemzet­közi tollaslabdaverseny (12 évesek számára). Segesd, általános iskola és művelődési ház. Verseny: 9 órától. Díjlovaglás Díjlovagló verseny. Kaposvár, Pannon Agrártu­dományi Egyetem fedett lo­vardája. Verseny: 9 órától. Futás „Vivicitta — Szeresd a vá­rost!” városvédő utcai futóver­seny. Kaposvár, Együd Árpád Vá­rosi Művelődési Központ (Csokonai utca 1.). Nevezés, jelentkezés: 8 órától. Rajt: 9 órakor. Útvonal: Fő utca (rajt) — Kossuth tér — Zárda utca — Bajcsy-Zsilinszky Endre utca — Széchenyi tér — Fő utca (cél). Versenytáv: 2 kilo­méter. Kerékpár Tájékozódási kerékpárver­seny. Kaposvár, városi sportcsar­nok (rajt és cél). Nevezés, je­lentkezés: a verseny előtt a helyszínen. Rajt: 14 órától. Korcsoportok: gyermekek, serdülők, ifjúságiak, felnőttek és seniorok. Labdarúgás NB II: Veszprémi FC-Sió­foki Bányász. Veszprém, 13.30 óra. V.: Molnár J. (Szabó J., Tamássy P.). Megyei I. osztályú bajnok­ság (az elöl álló csapatok a pá­lyaválasztók, a kezdési idő 13.30 óra): Kaposvári Gazdász-So- mogysárd (Tabi), Balaton- szentgyörgy-Patalom (Maj- danics). Kispályás labdarúgás IV. Sprint-Coop Kupa kispá­lyás labdarúgótorna. Nagybajom, sporttelep. Mérkőzések: 9 órától. VASÁRNAP Röplabda Férfi Interliga: Kaposvári Ba­latel Röplabda Club-ASV Salzburg. Kaposvár, városi sportcsarnok, 11 óra. NB I: Kaposvári Balatel Röp­labda Club ll.-Veszprémi RC. Kaposvár, városi sportcsar­nok, 15 óra. Kézilabda NB II (női): Fonyódi Petőfi SE-Szigma-Tolna SE. Fo­nyód, városi sportcsarnok, 16 óra. NB II, férfi mérkőzések: Kéthely SE-Zalaegerszeg. Kéthely, általános iskola, 11 óra. Segesdi SE-Harkány. Se­gesd, sporttelep, 15 óra. Megyei kézilabda-bajnok­ság. Női mérkőzések (az elöl álló csapatok a pályaválasztók): Siófoki VSE-Lengyeltóti KK (10 óra), Csurgó-Konzol II- Tamási SE II. (10.30 óra), Ku­tasi Nosztalgia KK-Balaton- boglári SC (11 óra). Férfi mérkőzések (az elöl álló csapatok a pályaválasz­tók): Kéthely SE ll.-Balaton- boglári SC (12.30 óra), Ka­posvári Gazdász-Csurgói KK II. (17 óra). Országos Serdülő Kupa (leányok): Fonyódi Petőfi SE- Vasas SC. Fonyód, városi sportcsarnok, 11 óra. Sakk Megyei I. osztályú sakk-csapatbajnokság. Marcali VSE-Nagyatádi Művelődési Ház II. Marcali, Sport utca 3., 9 órától. AC Nagybajom-Balatonbe- rény. Nagybajom, művelődési ház, 9 órától. Fonyódi Petőfi SE-Kapos- vári Móricz Zsigmond Műve­lődési Ház II. Fonyód, Tűzol­tószertár, 9 órától. Díjlovaglás Díjlovagló verseny. Kaposvár, Pannon Agrártu­dományi Egyetem fedett lo­vardája. Verseny: 9 órától. Labdarúgás NB III (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési idő 13.30 óra): Barcs SC-Rákóczi-Kapos- cukor FC (Lehel), Balatonföld- vári SE-Bonyhádi SE (Béni), Balatonlelle SE-Bólyi SE (dr. Berta), Bátaszéki SE-Nagy- atádi VSE (dr. Rugási), Sellyéi SK-Marcali VSE (Oszterma- jer). Megyei I. osztályú bajnok­ság (az elöl álló csapatok a pá­lyaválasztók, a kezdési idő 13.30 óra): Fonyód-Csokonyavisonta (Szűcs), Balatonkeresztúr- Szulok (Tamás), Csurgó-Ta- szári Honvéd (Juhász), Tör­zsök SE (Toponár)-Juta (Bóna), Balatonszárszó-Ka- posszerdahely (dr. Csapó). A Lengyeltóti-Tab mérkőzés (já­tékvezető Révész) 13 órakor kezdődik. Megyei II. osztályú bajnok­ság (az elöl álló csapatok a pá­lyaválasztók, a kezdési idő 13.30 óra). Északi-csoport: Balatel SC Nágocs-Balatonboglár, Bö- hönye-Nagyberki, Horvát- kút-Balatonszabadi, Mernye- Somogyvár, Balatoni Vasas- Kőröshegy, Balatonendréd- Andocs, Zamárdi-Táska, Ba- latonberény-Öreglak. Déli-csoport: Kastélyos­dombó-Nagybajom, Kaposfő- Somogytarnóca, Bélavár-Ta- rany, Háromfa-Kadarkút, Somogyudvarhely-Lakócsa, Homokszentgyörgy-Görge- teg, Gyékényes-Berzence, Somogyszob-Vízvár. Tekerangadó Kaposváron Amióta két kaposvári csapat is szerepel a teke élvonalá­ban, azóta a sportág fénypont­jának számít Kaposváron ket­tőjük összecsapása. Mindkét együttes jó sorozatot tudhat maga mögött, de hát — mint minden sportágban — azért a szomszéd legyőzése az igazi nagy fegyvertény. Nos, ennek szellemében készül szombati randevújára az Építők SC és a Közút-Strabag SE legény­sége. Hogy ki a legény a gá­ton — azaz a pályán —, az majd eldől szombaton délelőtt az Építők Arany úti otthoná­ban 10 órakor kezdődő viada­lon. A teke barátai kíváncsian várják az összecsapást. Férfi uralom az NB Ill-ban Kaposvári Építők SC II.­Kaposvári Építők SC női 7:1 (2490:2296) Eredmények: Mucsi S. 430, Ládonyi Cs. 426, Kalocsa J. 421, Győrfi J. 409, Nezdei L. 408, Tóth J. 396, illetve Hor­váth V. 407, Stégemé Ládonyi A. 399, Dézsiné Erdős B. 388, Majzik A. 373, Szabó Sz. 366, Steinbacher V. 363. A kaposvári NB lll-as teke-házirangadón a férfiak alaposan kitettek magukért; öten is 400 fa feletti ered­ményt értek el. Az idei bajnoki szezonban most nyújtották a legjobb játékukat, s biztosan, csaknem 200 fával verték el a nőket. Az ellenfélnél Horváth Valéria most dobott először 400 fa felett. Siófoki tekeparti Az újonnan alakult Siófoki Városi Teke Sportegyesület a napokban rendezte meg a Ba- laton-parti város tekebajnok­ságát. A nőknél Somogyván Imréné (135 fa), Borsányi Ti- borné (114 fa) és Tanay Lívia (112 fa), míg a férfiaknál Barna László (151 fa), Tamás Dezső (149 fa) és Takács Sándor (145 fa) lett a végső sorrend. Mimica vezet Kaposváron az Édosz Mű­velődési Házban az ötödik fordulóval folytatódott a dr. Si­pos Ferenc pénzdíjas nyílt egyéni sakk-emlékverseny. Eredmények: Szabó L.-Mi- mica 0-1, Veress-Ronga 1-0, Béres-Molnár R. 1-0, Kiss A.-Bárány 0,5-0,5, Heinrich- Cserti 1-0, Kadlicskó-Szabó I. T. 0,5-0,5, Sasvári-Takács 1-0, Kis-Bank-Néber 0,5-0,5, Horváth A.-Nagy Z. 0-1. Az élcsoport állása: Mimica 4,5 pont, Veress, Béres 4-4 pont, Heinrich 3,5 pont, Kiss A., Bá­rány 3-3 pont. Sámóczy Alex ezüstérmes Budapesten rendezték meg az újonc korú toilaslabdázók Tízek-bajnokságát, amelyen öt somogyi sportoló is érdekelt volt. A legfiatalabb tollaslab- dázók seregszemléjén a leg­jobb eredményt a segesdi Sámóczi Alex érte el, aki csu­pán egyetlen alkalommal ka­pott ki, s ezüstérmes lett. Az ugyancsak segesdi Hajú Csongor a kilencedik helyen végzett. Több éves szünet után a kaposvári Gyakorló Ál­talános Iskola tollaslabdázói ismét a legjobbak között sze­repelhetnek. A fiúknál Walter Richárd a hatodik, a leányok­nál pedig Sajti Tímea az ötödik helyen végzett. Perényi Car- mennek sajnos egyetlen mér­kőzést sem sikerült nyernie, így neki csak a 10. hely jutott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom