Somogyi Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-18 / 245. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — GAZDASÁG 1994. október 18., kedd Terméktanács alakulóban Terméktanáccsá kíván válni a két éve alakult Gyógynövény Szövetség, hogy a földművelésügyi tárca partnereként a korábbinál erőteljesebben képviselhesse a szakma érdekeit. A leendő terméktanácsba eddig 98 termeléssel és értékesítéssel foglalkozó cég jelentkezett. Ezek a vállalatok a hazai legális forgalom 55-60 százalékát adják. A várhatóan december végére megalakuló terméktanács részt kíván venni mindazon döntések előkészítésében, amelyek a gyógynövény-termeltetést, -feldolgozást vagy -kereskedelmet érintik. Magyarország a B-körzetben Az ENSZ keretén belül működő Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) múlt heti kyo- toi meghatalmazotti értekezlete elfogadta Magyarországnak a „C” körzetből a „B”-be való átsorolási kérelmét, s ennek révén közelebb kerültünk az Európai Unióhoz, de e lépés elősegítheti országunk integrációját is az OECD tagjai közé - jelentette be Kovács Kálmán, a KHVM politikai államtitkára a minisztériumban tartott sajtótájékoztatóján. Húsakció nyugdíjasoknak Kedvezményes húsvásárlási lehetőséget hirdet a nyugdíjasoknak a Budapesti Húsnagykereskedelmi Közös Vállalat mától szombatig. A vállalat vezérigazgatója elmondta: a központi telepükön - az érdeklődők a IX. kerület, Soroksári út 58. szám alatt találhatják meg - az utolsó havi nyugdíjszelvényük felmutatásával a nyugdíjasok a kiskereskedelmi árnál mintegy 25 százalékkal olcsóbban juthatnak sertéshúshoz úgy, hogy a nagykereskedelmi árból mintegy 5 százaléknyi engedményt adnak ezen a héten. Almásfüzitőn még termelnek A korábban bejelentettel szemben nem állt le a termelés az Almásfüzitői Timföld Kft úgynevezett nedvesüzemében, noha működtetésére termelésének veszteségessége miatt korábban csak október 15-éig kapott haladékot. Az Állami Vagyonügynökség és a Hungalu Részvénytársaság ezirányú javaslatával szemben az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium haladékot kért a kormánytól. Képviselői ugyanis tárgyalásokat folytatnak egy szlovák partnergyárral. Amennyiben egyezségre jutnak, akkor a nedvesüzemben bérmunkát végeznek a szlovák félnek, s nem kell bezárni ötszáz ember munkahelyét. Hitel a kistermelőknek Kedvezményes, egy esztendei türelmi idő után két év alatt törlesztendő, bruttó nyolc százalékos kölcsönnel támogatja a lajosmizsei nyúlvágó- híd a tenyésztők egyik legköltségesebb beruházását, a ketrecvásárlást. A pénzintézetek közreműködése nélkül az alapanyag-termelés fejlesztéséhez nyújtott hitel napjainkban a magyar mezőgazdaság egészében is ritkaságnak számít, a nyúlágazatban pedig egyelőre egyedülálló kezdeményezés. Billogoztak Böhönyén A törzskanca csikaja nyereghelyen kap számot Müller János az elmúlt négy évtizedben több százezer lovat sütött be Fotó: Török Anett — Kétoldalt húzzák le a fülét, szorítsák a száját — hangzott az instrukció a minap a böhönyei vásártéren. Müller János lótenyésztési felügyelő ezúttal forró vassal fogadta kedvenceit. A környék csikói ugyanis számot kaptak. Négyen-öten fogták le a lovakat. Némelyik állat jól tűrte a számbesütést, de volt olyan is, amelyik igencsak szabadulni akart a „szorítóból”. — Mi a feladata egy lótenyésztési felügyelőnek? — kérdem Müller Jánost, miközben a sütővasat melegíti. — A fedezőmén kihelyezéstől a törzskönyvezésig sokféle feladat tartozik hozzám, így a csikóbélyegzés is — mondja. — 1953 óta vagyok a szakmában. Most Baranya és Somogy tartozik hozzám. Amikor arról faggatózom, vajon a négy évtized alatt hány ló kapta meg általa az azonosítóját, nem érkezik pontos válasz. Több százezer, hiszen csak a múlt esztendőben hétezer állatot bélyegzett meg. — A csikó bal oldalára az SY kerül — magyarázza, s közben füst csap a magasba, s égett szőrszag érződik. — Ez a megye első és utolsó betűje. A sütés évszámának utolsó két számjegye is ide kerül. A jobb oldalra pedig egy sorszámot sütök a ló nyakára. A törzskanca csikaja nyereghelyen kapja a számot. S hogy milyen a somogyi lóállomány? Müller János szerint is kiváló. Jó a hideg és a melegvérű anyag is. Szép állatokkal találkozik nap mint nap. Majer Lajos, a böhönyei ménállomás vezetője, a csikósütés egyik szervezője is eképp vélekedik. A megye egyik legszebb méné nála van, s erre nagyon büszke. Két ménnel fedeztet; Tavaly hatvan kanca fordult meg nála. Egy fedeztetés 3850 forint Áfával együtt. A csikósütésért, ha ismert a származása, 220 forintot kell fizetniük a gazdáknak. Ha viszont zugméntől van a csikó, akkor egy ezrest. A böhönyei vásártérre nemcsak a helybéli állatokat hozzák a gondos gazdák. A vései, tapsonyi, nagyszakácsi, nagybajomi és segesdi paripák is gyakran megfordulnak itt. (Lőrincz) Idén csaknem 30 ezer köbmétert értékesítettek Somogyi fában van az olasz exportlehetőség (Folytatás az 1. oldalról) — Van piaca a somogyi fának. A legtöbbet Olaszországba szállítjuk, de sokat visznek Ausztriába is. Belföldön ugyanakkor évente csak néhány vagonnyira akad vevő — mondta Hornyik István, a taszári erdészeti kerület vezetője. A szakember szerint az olaszok a méteres export tűzifát kedvelik, ám a rönkökért is jó árat fizetnek. A tölgyet, a csert és a bükköt keresik leginkább, míg az osztrákok a kérgezett hársat és a fenyőt vinnék a legszívesebben. Az erdészetnél egyébként idén már az utolsó vagonokat rakják. Az ütemterv szerint vágására kijelölt erdőrészekben végeztek a favágók, a kért fát a megrendelőknek nagyrészt leszállították. Amit a téli hónapokban termelnek majd ki, azt nagyrészt készletezik és csak jövőre értékesítik. — Míg jópár évvel ezelőtt százezer köbméter fát termeltek ki a közeli erdőkben, addig ma ez a mennyiség alig éri el a hatvanezer köbmétert. Kevesebb az erdő és így kevesebb a kivágásra érett fa is — tette hozzá a kerületvezető. Parlament előtt: a jövedéki törvény módosítása Zárjegyről ismerhető meg a jó paprika Hamarosan ismét jövedéki terméknek minősítik a fűszer- paprikát és a paprikaőrleményt. Amennyiben a parlament megszavazza a jövedéki törvény a múlt héten benyújtott módosítását, úgy jogszabályi keretek közé szorítják a fű- szerpaprika teljes „termékpályáját” a termeléstől a raktározáson, a tároláson és a kereskedelmi forgalmazáson át egészen az exportig. A javaslat szerint a jövőben csak jövedéki engedély birtokában lehet majd pirospaprikát őrölni, forgalmazni, illetve árusítani. Az engedélyeket a megyei vámhivataloknál, egyéni vállalkozók esetében a polgármesteri hivataloknál kell majd igényelni. A fogyasztásra üzletekbe kerülő csomagokat a törvény hatálybalépését követően zárjeggyel látják el. E zárjegy tanúsítja, hogy az áru a minőségi követelményeknek megfelel és a törvény előírásai szerint hozták kereskedelmi forgalomba. A csomagolásra ragasztott „bélyeget” az állam állíttatja elő és szigorú elszámolási kötelezettség mellett bocsátja a gyártók illetve az importőrök rendelkezésére. Újdonságnak számít az is, hogy a fűszerpaprika termelőknek a jövőben naprakész nyilvántartást kell vezetniük az általuk belföldön értékesített árumennyiségről, de nyilvántartási kötelezettség terheli majd a paprikaőrlemény gyártóit is. Várhatóan véglegesen száműzik a piacok szabad standjairól a pirospaprika árusítását. A törvény szerint ugyanis fűszerpaprika őrleményt kiskereskedelmi forgalomban csak élelmiszer áruházakban, szaküzletekben, valamint élelmiszer árusítással is foglalkozó vegyes üzletekben lehet majd árusítani. A zárjegy nélkül, vagy hamis zárjeggyel forgalmazott termékeket — szigorú büntetés kirovása mellett — elkobozzák és hivatalos körülmények között megsemmisítik. (újvári) A KSH friss jelentése árakról, bérekről A létminimum már maximális... A fogyasztói árak szeptemberben augusztushoz képest 2,3 százalékkal emelkedtek. Egy évvel korábban szeptemberben 2,9 százalékos volt a drágulás. Akárcsak a múlt évben, az idén szeptemberben is a hús, a húskészítmények, a zsiradékok ára nőtt jelentős mértékben. A KSH tájékoztatója szerint 12 hónapot figyelembe véve 18,9 százalékkal nőtt az árszínvonal, ugyanez az érték tavaly szeptemberben 23 százalékot tett ki. Miként tavaly és tavaly előtt, az idén is az élelmiszerek drágultak a legnagyobb ütemben, a hús- készítmények árai például szeptemberben 8-9 százalékkal emelkedtek. Az alapanyagok árai miatt drágább lett a vendéglői étkezés is, míg augusztusban 1,2, szeptemberben 3,8 százalékkal nőttek az árak. Júniustól folyamatosan emelkedtek a kávéárak is: a júliusi 16 százalékos árnövekedést augusztusban 11 százalékos, szeptemberben újabb 17 százalékos áremelkedés követte. A zöldség- és gyümölcsárak szeptemberben lényegében nem változtak, de a gyümölcsök jóval többe kerülnek, mint tavaly. Az előző hónapokhoz képest alig változtak a tej- és tejtermékek, a cukor, a liszt és a lisztből készült termékek árai. A fogyasztási cikkek közül augusztusban és szeptemberben 6,1 százalékkal nőttek a személygépkocsik, s 2-4 százalékkal a televíziók és videókészülékek árai. Tovább drágultak a tankönyvek, átlagosan 150 százalékkal kerültek többe, mint a múlt évi tanévkezdéskor. A létminimum ösz- szegét a két felnőtt és két 15 éven aluli gyermekből álló városi családoknál a statisztikusok 55 ezer forintban határozták meg. Az áremelkedést figyelembe véve a létminimumérték növekedése augusztushoz képest e családtípusnál 1200 forint. A létminimum egy főre jutó összege a legmagasabb az aktív korú városi egyedülállóknál - 19 ezer 200 forint -, és a legalacsonyabb a két felnőttből és négy 15 éven aluli gyermekből álló községben élő családoknál, akiknek 65 400 forintból kellett szeptemberben megélniük. Valutaárfolyamok Árverseny a hazai áruszállításban Környezetvédelem és érdekvédelem A MÁV Rt vezetése előzetesen nem értesült arról az elvi megállapodásról, melyet a közlekedési és az ipari tárca vezetője kötött az export-import vasúti fuvardíjak csökkentéséről. A vasúti társaságot azonban nem érte váratlanul a bejelentés, hiszen a MÁV már több javaslatot készített — mondta Rigó Zoltán vezérigazgató. Néhány éve az export-import vasúti fuvardíjak a magyarországi szakaszon a szabad árkategóriába tartoznak. Ezért a külkereskedők többnyire a belföldi fuvarozás átlagos tarifájának másfél, kétszeresét fizették, ha árujuk átlépte az országhatárt. A MÁV Rt célkitűzései között szerepelt, hogy a jövőben a két fuvardíjat egységesítsék, és erre vonatkozóan több javaslatot is készítettek a minisztérium számára, melyekről jelenleg is tárgyalnak a szakemberek. Az egyik ilyen javaslat szerint már jövőre egy lépcsőben csökkentenék az export-import szállítások belföldi fuvardíjait. A tervezet szerint azonban ezzel egy- időben a belföldi fuvardíjakat megemelné, a vasúti társaság. Az árcsökkentés eredményeként a vasút arra számít, hogy a jelenleg közúton fuvarozott áruk egy részét a kereskedők ezentúl inkább vasúton szállítják majd. Ezt némileg rontaná, ha a belföldi áremelkedés hatására csökkenne a belföldi megrendelések száma, ezért ezt a MÁV Rt - kedvezményekkel - kompenzálni kívánja. A versenyszféra béreihez kívánnak felzárkózni a környezetvédelem területén dolgozó köztisztviselők, közalkalmazottak. Többek között ezt is megfogalmazza a Környezetvédelmi Dolgozók Országos Szakmai Tanácsának tegnapi konferenciájára kiadott állásfoglalás-tervezet. A rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter elmondta: bár alapos indokok hozhatók fel erre, mégsem lehet a környezetvédelmi területen más szabályokat alkalmazni, mint a közalkalmazotti, köztisztviselői körben, országosan. Azzal a szakszervezeti igénnyel kapcsolatban, hogy egységes környezetvédelmi szakigazgatást kellene kialakítani, megszüntetve a párhuzamosságokat, türelmet kért. Elmondta: ez egy hosszabb folyamat lehet, s a közigazgatás korszerűsítésének keretei között. Elhangzott: a szakszervezetnek nem lehet kérdéses, hogy jövő év január 1-jétől a köztisztviselők az illetmény- tábla szerinti 100 százalékos mértéket megkapják. Mint érdekképviseletek nem tudják elfogadni a létszámleépítéseket. A javadalmazás korlátái, a szakmai színvonalat erőteljesen befolyásolják. Tisztább helyzetképet jelentene, ha a létszám- és bérgazdálkodásra vonatkozó rendelet elkészülne. (Az MNB árfolyama okt. 17-én) Pénznem Vételi Eladási árfolyam 1 egységre forintban Angol font 170,64 173,64 Ausztrál dollár 78,00 79,34 Belga frank (100) 343,37 348,87 Dán korona 18,03 18,33 Finn márka 22,96 23,30 Francia frank 20,63 20,97 Görög dra. (100) 46,03 46,83 Holland forint 63,08 64,12 Japán yen (100) 108,45 110,31 Kanadai dollár 78,33 79,85 Kuvaiti dinár 357,00 363,66 Német márka 70,58 71,78 Norvég korona 16,19 16,47 Olasz líra (1000) 69,08 70,13 ATS (100) 1003,03 1019,73 Port. esc. (100) 68,99 70,13 Spanyol pes. (100) 85,04 86,50 Svájci frank 84,81 86,13 Svéd korona 14,68 14,92 USA-dollár 106,09 108,09 ECU (Közös Piac) 134,64 136,88 i >