Somogyi Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-15 / 243. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — BELPOLITIKA 1994. október 15., szombat Összefogást hirdet és lehetőséget kínál Indul a választáson a Somogyért Egyesület Kié a borjú a tehénben? Napi perpatvaraink A zsidóság jóvátételéről A kormány áttekintette a magyarországi zsidósággal a háborús kárpótlásról folytatott eddigi tárgyalásokat. Megállapította, hogy az Alkotmány- bíróság tavalyi határozatának megfelelően megkezdődtek azok a megbeszélések, amelyek a Párizsi Békeszerződés jóvátételéről rendelkező pontjának végrehajtására hivatottak. Elhatározta, hogy a megfelelő tárcák politikai államtitkáraiból, valamint az Országos Kárpótlási Hivatal elnökéből bizottságot hoz létre. Ennek feladata, hogy folytassa az előző, más összetételű testület által megkezdett tárgyalásokat a megfelelő zsidó érdekképviseleti szervezetekkel a kárpótlás módjáról. T örténelemtanárok konferenciája A Történelemtanárok Egylete immár negyedik alkalommal rendez országos konferenciát. A ma kezdődő kétnapos tanácskozásra több mint ezer tanár érkezik. Jeles történészek és professzorok különböző birodalmak — többek között a görög-római, az oszmán-török és a szovjet — fennállásáról és bukásáról tartanak előadást. A szekcióüléseken aktuális kérdésekkel foglalkoznak: a jelenleg is készülő Nemzeti Alaptantervvel, a múzeumok, a könyvtárak és a tankönyvek szerepével. Az iskolatörténeti szekcióban a magyar iskola ezer éves évfordulójára való felkészülésben segítik a pedagógusokat. A táborilelkészek szolgálatáról A kormány nem kívánja átértelmezni az Antall- és a Bo- ross-kabinet által a tábori lel- készi szolgálatról kötött megállapodásokat — jelentette ki tegnap Tóth András, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára. Mint elmondta: szeptember közepén felgyorsult a tábori lelkészi szolgálat kiépítése, így az az év végére akár be is fejeződhet. Eddig négy történelmi egyházzal kötött megállapodást a HM, míg a többi felekezettel a közeljövőben kívánják tisztázni az együttműködés feltételeit. Egyetlen vallási közösséggel való együttműködéstől sem zárkózik el a minisztérium, ám a — honvédségi állományba kerülő — tábori lelkészek kinevezésekor az egyházak kötelesek egyeztetni a tárcával. A tábori lelkészség a jövő évtől maximálisan 27 személyt foglalkoztat majd. — Az előzetes tárgyalások alapján megyénkben eddig a polgármesterek többsége vállalta a Somogyért Egyesület támogatását a választásokon és a listák kínálta lehetőség ötven százalékát is kihasználtuk már — mondta dr. Gyene- sei István, a Somogyért Egyesület társelnöke. — Nem vagyunk a pártok ellen, de mi sohasem leszünk párt, s tiltakozunk az ellen, ha valaki „kvázi” pártként akar bennünket feltüntetni. Azt valljuk, hogy a valós demokrácia alapja a működő többpártrendszer és az erős civil Sárdi Árpád, az MSZP megyei elnöke: Ezt már három hónappal ezelőtt megmondtam. Akkor sokan támadtak a kijelentésem miatt. Csapó Tamás, az SZDSZ megyei egyeztető tanácsának ügyvivője: A polgári demokrácia — melynek alapját és biztonságát a pártok képezik és szavatolják — minden állampolgár számára biztosítja a választás és választhatóság jogát. Ebbe beletartoznak a nem pártszerű, civil szerveződések is. Amikor a közvélemény „pártérdekről” fanyalog, fel kellene tenni azt a kérdést A kormányprogram tizedik fejezete értelmében minél előbb meg kell választani a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosát. Ehhez alkotmánymódosítás szükséges: a testületi forma helyett be kell vezetni az egyszemélyi biztos jogintézményét. A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény már erre épül, ám az ezzel kapcsolatos rendelkezés hatályba léptetését külön törvényre bízza. Ennek tervezését jóváhagyta a kormány. Nem szól az Alkotmány az szféra. Ezért lehetőséget adunk a pártokhoz nem kötődő, de a közéletiséget a települési és a megyei önkormányzatban is vállaló személyeknek, civil szervezeteknek és kisközösségeknek, hogy bekapcsolódhassanak az ön- kormányzati választásokba. A szélsőséges erők és azok kivételével, akik nem ismerik el a civil szervezeteket Somogy érdekében összefogunk és együttműködésre törekszünk. A Somogyért Egyesület rövid idő alatt a megye közéletének meghatározó elemévé vált. Találkozási és együttműis: a civil szerveződések kiknek, kinek az érdekeit képviselik. Kari Péter, az MDF megyei választmányának elnöke: Szükségét látom annak, hogy egy civil szervezet is induljon a választásokon. Üdvözöljük a bejelentést, partnernek tekintjük a Somogyért Egyesületet, s ígérem korrekt választási ellenfelek leszünk. Barkóczi Gellért, az FKGP megyei elnöke: Úgy gondolom, Somogyért tenni jó dolog. Örülök a bejelentésnek. Természetesen elsősorban saját jelöltjeinket sikeréért harcoadatvédelmi biztosról. Szükséges tehát az alaptörvény szövegének olyan módosítása is, amely utal az adatvédelmi törvénnyel intézményesített biztos megválasztására is. A javasolt megfogalmazás tekintettel van arra is, hogy az Alkotmányon akkor se kelljen ismét változtatni, ha a későbbiekben esetleg újabb úgynevezett külön biztosokat is választanak. ugyancsak a kormányprogramból következik, hogy enyhítik az országgyűlési biztos kizárására vonatkozó szükködési lehetőséget biztosított a megyében működő civil szerveződéseknek, egyesületeknek és intézményeknek. Az egyesület elnöksége — legutóbbi ülésén — egyhangúlag döntött a választásokon való részvétel mellett: programmá fogalmazta azokat a kezdeményezéseket, amelyek az egyre erősödő civil szférából érkeztek. Az egyesület a választásokon nem politikai, hanem választási ellenfele a pártoknak. Támogatja azokat az arra érdemes jelölteket, akik ezt kérik: köztük a legkülönbözőbb pártok jelöltjeit is. lünk, de emellett nem zárkózunk az egyesület törekvéseinek támogatásától. Garbera István, a KDNP megyei elnökségének képviselője: Nem vagyok meglepve, erre számítottam. Korrekt partnerek leszünk. Az egyesületnek joga van az induláshoz, a többit pedig majd a választópolgárok döntik el. Juhász Tibor, a Fidesz kaposvári elnöke: A tövény az egyesületek számára is lehetővé teszi, hogy induljanak az önkormányzati választásokon. Annak pedig kifejezetten örülök, hogy a megye polgárai több jelölt közül választhatnak, mert így nagyobb a valószínűsége, hogy a legalkalmasabb személyt találják meg. ségtelenül szigorú szabályokat, illetve azok egy részét úgynevezett utólagos összeférhetetlenséggé változtatják. Célszerűségi szempontok és a költségkímélés indokolják, hogy az ombudsman és a különbiztosok apparátusi teendőit egy egységes hivatal lássa el. Értelemszerűen hatályon kívül kívánják helyezni az Országgyűlés elé kerülő törvénytervezetek az országgyűlési biztosok választásának időpontjára vonatkozó idejétmúlt rendelkezéseket. Az egyik dél-magyarországi kisvárosban jogutód nélkül feloszlott a helyi termelőszövetkezet és a végelszámolás után maradt vagyonból ki-ki hazavihette az őt megillető, nevesített tulajdonát. Ismerősöm többek között egy szép tehenet is kapott, de mert nem akart állattartásra berendezkedni, a következő héten kivitte az állatvásárra és jópénzen eladta az egyik falubelinek. Nemsokára fülébe jutott a hír: az általa eladott tehén vemhes volt. Nagy jogvita kerekedett: kié a borjú? A történet a jogi megoldás sokféle lehetősége miatt is érdekes. Adás-vételi szerződés létrejöttéről akkor beszél a jog, amikor az eladó a tulajdonában álló dolgot a vevőnek átadja, a vevő a vételárat megfizeti és a holmit átveszi. A tulajdonjog már átadáskor átszáll a vevőre, adott esetben a tehén átvételekor már az új tulajdonos jogosult a „hasznok szedésére” — tehát a borjú őt illetné. De nemcsak átvennie kell, hanem az adott körülmények között a lehető legrövidebb időn belül meg is kell győződnie arról, hogy valóban azt kapta-e, amit megvett? A fenti esetben a vevő nyilván nem tett panaszt, mert „jobb árút” kapott a pénzéért, mint amire számított. Más a helyzet, ha abból indulunk ki, hogy a tehén már a szerződés létrejöttét megelőLapunk tegnapi számában számoltunk be az Ország- gyűlés környezetvédelmi bizottságának kihelyezett balatoni üléséről. Tudósításunkat tegnap dr. Lövey László Gábor somogyi országgyűlési képviselő (MSZP) az alábbiakkal egészítette ki: Tájékoztattam a környezet- védelmi bizottságot arról, hogy somogyi képviselőtársaimmal és a Balaton északi partjának két országgyűlési képviselőjével együtt kéréssel fordultunk a miniszterelnök úrhoz, hogy a Balaton kritikussá vált helyzete miatt nevezzen ki kormánybiztost a tó ökológiai és környezetvédelmi állapotának további romlását megakadályozó munkálatok koordinálására. Javasoltam a környezetvédelmi bizottságnak, hogy határozatában, melyet a körzőén magában hordta a borjút. Ilyenkor azt kell vizsgálni, hogy a felek szerződéses akarata mire irányult? Az esetből egyértelműen megállapítható, hogy mindkét fél akarata csak egyetlen, kiválasztott tehén tulajdonjogának átruházására terjedt ki. Az eladó nem akart ennél többet eladni és a vevő is csak a tehenet akarta megvenni. Ennek megfelelően állapították meg a vételárat is. Az ügyvéd ugyan nem bíró, de ha nekem kellene igazságot tennem, abból indulnék ki, hogy a régi tulajdonosnak nem volt szüksége a tehénre, feltehetőleg annak borjúját sem kívánta megtartani, tehát kérheti a vevőtől a tehén és egy vemhes tehén vételára közötti értékkülönbözetet. A harmadik megközelítés szerint megint más a helyzet akkor, ha a korábbi tulajdonos a tehén vemhességének tudatában nem adta volna el a tehenet. Tévedés jogcímén a vételtől számított 1 éven belül bíróság előtt megtámadhatja a szerződés érvényességét és jóeséllyel követelheti vissza a tehenet és a borjút is. Persze neki is vissza kell fizetnie a vételárat, hogy az eredeti viszonyokat vissza lehessen állítani. Ha az eredeti állapot már nem állítható helyre, mert mondjuk a tehén vagy a borjú elhullott, akkor a vevőnek pótlólagosan kellene megfizetnie az értékkülönbözetet. Dr. Lajer Erika mány számára fogalmaz meg tegyen javaslatot a jogszabályban már eddig is szakmailag jól megfogalmazott feladatokat irányító felelős személy — kormánybiztos — kinevezésére. Alternatív lehetőségként a környezetvédelmi bizottság javaslatában a Balatoni Regionális Tanács operativitásának megnövelése érdekében összetételének és irányításának megváltoztatása szerepel. Itt is javasolva a felelős személy megnevezését. Lényegesnek tartom, hogy az elmúlt évek hasonló céllal összehívott tanácskozásaival ellentétben csütörtökön a céltalanul köröző Füred katamarán fedélzetén olyan javaslat született a kormány számára, amelyet végre egy felelős gazda kezébe adja a Balatonért folytatott küzdelem irányítását. Pártvélemények a Somogyért Egyesület választási rajtjáról Kétkedő kormánypártiak Tegnap délelőtt Kaposváron bejelentették: a Somogyért Egyesület is indul az önkormányzati választásokon. Az eddig megszokott pártok mellett ez új színt jelent a választási palettán. Megkérdeztük a parlamenti pártok megyei vezetőit, mit szólnak az új választási vetélytárs elhatározásához. Uj parlamenti biztosok Kormánybiztost a Balatonért Hálózatos kereskedelmi cég üzletvezetőket keres minden szakmában. Privatizáció '94 jeligére, a kiadóba. (60266) FELHÍVÁS Kaposvár Megyei Jogú Város jegyzője tájékoztatja az érintetteket, hogy az 1994. évi helyi önkormányzati választásokkal kapcsolatban 1994. október 19-én 16.30 órakor a városháza 118. számú termében megbeszélést tart, melyre ezúton meghívja valamennyi, az önkormányzati választáson jelöltet indítani kívánó szervezet, illetőleg független jelölt képviselőjét A megbeszélés során az önkormányzati választások előkészítésével összefüggésben az alábbi témák kerülnek megvitatásra: — a választási törvényből eredő fontosabb teendők; — a választási bizottság összetétele; — a szavazatszámláló bizottságokba tagok delegálása; — hirdetések elhelyezésével kapcsolatos önkormányzati elképzelések ismertetése; — előzetes egyeztetés a városi televízió választási adásairól. Kaposvár Megyei Jogú Város (66463) jegyzője s