Somogyi Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-11 / 239. szám

12 SOMOGYI HÍRLAP — KRÓNIKA 1994. október 11., kedd Karalábérekord Kovács László kaposvári kertjében évek óta termel nagy­méretű karalábékat. Képünkön az idei legnagyobbak; az egyik 10, a másik 12 és fél kilogramm. Ezek a karalábék nem szálkások; lereszelve megsütik és utána hűtőben tárolják és káposzta helyett is fogyasztják. Fotó: Király J. Béla Tehergépkocsinak ütközött Megsérült gyalogosok Nem az út- és látási viszo­nyoknak megfelelő sebesség­gel vezette autóját Kisgyalán- ban Pápai Ferenc 17 éves ka- zsoki lakos és nekiütközött egy, az úttestre kitolatott te­hergépkocsinak. Pápai Ferenc és egyik utasa súlyos, másik utasa pe­dig könnyű sérülést szenve­dett. A személyautóban nyolcvanezer, a teherautóban pedig negyvenezer forint kár keletkezett. A 24 éves Pápai Lajos mesztegnyői lakos társaival gyalogosan az úttest menet­irány szerinti jobb oldali sávjá­ban közlekedett, majd áttért a baloldalra, ahol egy személy- gépkocsit akart megállítani. Az autó vészfékezés ellenére ellökte a gyalogost, aki súlyo­san megsérült. Sebesen menekült a rendőr jár őr elől Siófok és Balatonszabadi között augusztus 31-én este 11 óra körüli időben erősen itta­san vezette DVD 119 frsz-ú Fiat Tipo típusú autóját Kocsis Tamás balatonszabadi lakos. Az őt megállítani szándékozó rendőrjárőr elől nagy sebes­séggel elmenekült, ám közben három gyalogos nőt majdnem elütött. A siófoki kapitányság kéri azokat a hölgyeket, akik abban az időben ott gyalogo­san közlekedtek és csak úgy tudták elkerülni a balesetet, hogy félreugrottak az autó elől, jelentkezzenek a siófoki kapi­tányság közlekedési osztályán (Siófok, Sió u. 12-20.), illetve a 310-700-as telefonszámon. OKTOBER A nap 5.57 órakor kél, és 17.05 órakor nyugszik; a hold 12.49 órakor kél, és 22.24 órakor nyugszik. Hideg őszi idő A reggeli órákban párás, helyenként ködös idő' vár­ható. A légmozgás mérsé­kelt marad. Az éjszakai hő­mérséklet -2, +3, a legma­gasabb nappali pedig 10-15 fok között alakul. 20 kézműves 140 alkotása a kiállításon Mesterremekek Olaszországban Kedd Brigitta, Gitta Ökumenikus egyházi naptár Kedd. Köznap. Napi igék: Kát.: Gál 5,1-6. Lk 11,37- 41. Ref.: Neh 1. Zsid 5,7-14. Ev.: Jer 17,12-17. Gál 6,1- 10. Őrt.: Ef 2,19-3,7. Mk 11,11-23. Brigitta. Óír eredetű név, jel.: erényes. Védőszent: Szent Brigitta, az első ír apácakolostor alapítója (+523). Virága: szalmavirág. Az őrt. és a gör. kát. naptár­ban Szent Fülöp apostol és Szentéletű Teofán hitvalló. Határsértők a gyors­vonatokon A Nagykanizsai Határőr Igazgatóságtól kapott infor­máció szerint október 3-tól 9-ig a magyar-szlovén határ- szakaszon hatvanan (56 ro­mán, 3 jugoszláv és egy bos- nyák állampolgár) próbáltak meg jogellenesen átlépni. A magyar-horvát határsza­kaszon öten akartak Horvát­országba, egy személy pedig Magyarországra jutni jogelle­nesen. A murakeresztúri vas­úti átkelőnél a kilépő nemzet­közi gyorsvonat padlásteré­ben bújt el két román állam­polgár, Berzencénél pedig há­rom jugoszlávot fogtak el. A gyékényesi vasúti átkelőnél egy belépő nemzetközi gyors­vonat egyik ülése alatt bújt el egy román állampolgár, így próbált illegálisan hazánkba jutni. Beutazási feltételek hiá­nya miatt harminchat külföldi állampolgártól tagadták meg a beléptetést. Aldo De Zardonak, a San Dona di Piave-i Kézműves Egyesület elnökének meghí­vására utazott Olaszországba egy hat tagú, somogyi delegá­ció a huszadik alkalommal megrendezett kézműipari kiál­lításra. Húsz somogyi kiállító száz­negyven terméke került a ma­gyar pavilonba, amelyet meg­tekintett Paulo Bonazza Scarpa, az olasz Mezőgazda- sági Minisztérium helyettes ál­lamtitkára, valamint Gyapay Dénes, a Magyar Köztársaság főkonzulja is. Molnár István, a megyei ön- kormányzat területfejlesztési főosztályának vezetője — ő vezette a küldöttséget —, el­mondta: az évenként megren- dezendésre kerülő vásáron mindig más-más nemzetnek van alkalma a bemutatko­zásra. Tavaly Horvátország, az idén hazánk kapta ezt a le­hetőséget. A magyar étkekből Tóth Imre, a kaposvári Szé­chenyi István Kereskedelmi Szakközép- és Szakmunkás- képző Iskola igazgatója, és Kovács Mihály mesterszakács egy gasztronómiai esten tar­tottak bemutatót. A magyar pavilon somogyi kiállítását Őszi Zoltán, a me­gyei művelődési központ munkatársa rendezte. A leg­nagyobb érdeklődés Czóbel Marianna kaposvári tűzzo­máncművész míves alkotásai iránt volt. A buzsáki Verseghy Ferenc habán kerámiáival ara­tott sikert, de a látogatók meg­csodálták a balatonboglári Boglárka Hagyományőrző Egyesület hímzéseit is. A marcali Kutas János és a ka­posvári Szőke István faragá­sokkal, a somogysárdi Csikós Nagy Márton szobraival, a somogyvámosi polgármester, Hanzel László pedig patkóit to­jásaival jeleskedett. A kiállításon sok vendég ér­deklődött a vadászatról, a fa­lusi turizmusban rejlő lehető­ségekről is. (Lőrincz) Elítélték az ittas járművezetőt A vesztébe rohant Halált okozó ittas járműve­zetés bűntettében mondta ki bűnösnek a 25 éves, igali Schwendtner Zoltánt a Ka­posvári Városi Bíróság dr. Völgyi Dezső tanácsa, és 2 évi 8 hónapi börtönre ítélte. Öt évre a közúti járművezetéstől is eltiltotta. Kötelezte a bűn­ügyi költségek megfizetésére. Minden jól indult. A rendőr­ségnél szolgáló — majd a bűn- cselekmény után elbocsátott — vádlott azon a tragikusvégű napon barátaival saját Barkas kis teherautóján a göllei disz­kóba ment. Ekkor még óvatos volt: a jármű vezetését egyik barátjára bízta számítva a szó­rakozás közbeni italozásra. Ám az éjszakai órákra az elfo­gyasztott szeszesital már meg­tette „jótékony” hatását: Schwendtnerben nyoma sem maradt a felelősségérzetnek. Az ugyancsak alaposan leitta- sodott Jakab Ferenccel úgy döntöttek: felautókáznak a környékbeli pincéhez. Hiába igyekeztek őket erről lebe­szélni. A Gölléig vezető jóbarát nem volt hajlandó odaadni a kocsi indítókulcsát. Emiatt a vádlott belekötött. Némi szóvál­tás után engedett azzal a meg­jegyzéssel: „tiéd a kocsi, jogod van hozzá, de te felelsz azért is, ami ezután történik”. A fi­gyelmeztetés nem használt. A Barkas elindult a hegy felé. A jóbarát még ezután is megpró­bálta Schwendtnert megakadá­lyozni az őrültségben. Mások­kal együtt kocsiba vágta ma­gát, és utánuk hajtott. Még a fa­luban sikerült megelőzni az ámokfutókat. A kocsiból ki­szállva, lámpával a kezében, rendőri „Állj” jelzéseket leadva parancsolta őket az útpadkára. A vádlott azonban nem állt meg. Ehelyett — a megenge­dettnél jóval nagyobb sebes­séggel — belerohant az út jobb oldalán, egy lámpa alatt álló — jól látható — pótkocsiba. Az utas: Jakab József az ütközés következtében életét vesztette. A vesztébe rohanó vádlott a tárgyaláson sem a tragédiára, sem az előtte történtekre nem emlékezett. Csak büntetése enyhítését kérte. Az ügyész három nap gondolkodási időt jelentett be. (Szegedi) Tarka sorok Többet ésszel! Két kissrác beszélget a homokozóban. — Te, én már kiskorom­ban is nagyon okos voltam. Kilenc hónaposán már jár­tam. — Még te beszélsz? — mondja a másik. — Én még annál sokkal okosabb vol­tam. Még négyévesen is ci- peltettem magam! Vizsgán — Gratulálok hölgyem, ön jelentős lépést tett előre a vezetési gyakorlatban! — mondja az oktató a tanuló vezetőnek, miután vissza­tértek a telephelyre. — Miért? — Mert ma végre nyitott szemmel előzött! Biztos tipp — Bocsásson meg, nem tudja, hol van az a csinos pincérlány, aki az előbb kí­nálta a narancslét? — kér­dezi a fogadáson Kovácsné. — Egy pillanat, máris ho­zok önnek! — mondja udva­riasan az egyik vendég. — Nem, köszönöm, nem kérek italt. — Akkor miért keresi a pincért? — Mert tudni szeretném, hova tűnt a férjem. Megoldás Kovácsnét megharapta egy kutya. Az eb gazdája még mindig nem került elő, így nem tudni, be volt-e oltva veszettség ellen. — De erős a gyanú, hogy nem! — mondja az egyik szomszéd. Erre Kovács be­rohan a házba és papírt, ce­ruzát vesz elő. Aztán gyorsan írni kezd. — Neked most fontosabb a levélírás, mint az én egészségem? — kérdi szemrehányóan az asz- szonyka. — Tudod, ha az a kutya tényleg veszett volt, akkor én semmit nem tehetek ér­ted. Viszont most gyorsan összeírom azoknak az em­bereknek a névsorát, akiket meg kellene harapnod. Odafigyelés Kis úr olvas. A fiacskája körülötte szaladgál, percen­ként kérdez valamit. Kis úr a végén már oda se figyel, csak rutinszerűen válaszol- gat. Ekkor a gyerek felkiált! — Papa! A mennyezeten mászik valami! — Biztos bogár! — És mit csinálunk vele? — Taposd el! — Balatonlellén Mtb 18 seb., 16.900 Ft-ért kapható a Leile Áru­házban. Tel.: 85/351-451. (57027) — Az Express Utazási Iroda is­mét indítja közkedvelt isztambuli járatát. Időpont: nov. 22-26. Rész­vételi díj: 11.500 Ft. Érdeklődni: Express Utazási Iroda, Kaposvár, Ady E. u. 8. Telefon: 82/318-416. (58923) Óriási árengedmény! Amíg a készlet tart! Egyes gyermekruhák UfkM és Skiny fehérneműk Bourjois, St. íves illatszerek Árengedménnyel kaphatók! FÁMA DIVATHÁZ Kaposvár, Fő u. 22. Nyitva: hétfő péntek 9.30-18.00 óráig szombat 9.00-12.00 óráig ^ (59886j> Tolvajok a Balaton-parton Siófokon a Fő utcában az ismeretlen tettes betörte egy vonyarcvashegyi lakos sze­mélygépkocsijának ablakát és az autóból egy kézitáskát vitt el, amelyben mintegy kétszá­zötvenezer forintnyi valuta volt. A siófoki Pepita italnagyke­reskedésből készpénzt, ciga­rettát és italt loptak el több mint negyedmillió forint érték­ben. Tizenkét televíziót, egy mikrohullámú sütőt és egyéb tárgyakat zsákmányolt a tolvaj a szántódi Vízgazdálkodási Társulat üdülőjéből. A kár 800 ezer forint. Mindhárom ügy­ben a siófoki rendőrkapitány­ság nyomozást rendelt el is­meretlen tettes ellen lopás bűntette miatt. Jól bokán rúgta... s Értéknap Az október 10-én megjelent Ma­gyar Államkötvények vételi és el­adási árfolyamait tartalmazó táb­lázatban a felhalmozott kamat ér­téknapja helyesen 1994. október 7. A Kadarkút és Vidéke Áfész bérleti üzemeltetésre átadja a következő egységeit:- 27. sz. Vegyesbolt, Bárd- 31. sz. Vegyesbolt, Bánya (eladásra is)-11. sz. Italbolt, Csököly -10. sz. Italbolt, Alsótapazd -15. sz. Italbolt, Bárd- 8. sz. Italbolt, Kadarkút Bővebb felvilágosítást az áfész főkönyvelője ad. Kadarkút, Petőfi u. 2. Tel.: 4 (59428) Milyen lehet a meglepe­tés, ha váratlanul jön és fáj­dalommal jár? Erre az a 30 éves nagyatádi lakos tudna válaszolni, akit minden elő­zetes szóváltás nélkül bokán rúgtak az utcán. A nagyatádi rendőrkapi­tányság elrendelte a nyo­mozást Orsós János 27 éves helyi lakos ellen, aki alaposan gyanúsítható sú­lyos testi sértés bűntettének az elkövetésével. A megrú­gott férfinek ugyanis eltört a bokája... SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Főszerkesztő-helyettes: BÍRÓ FERENC Vezetőszerkesztő: KURUCZ FERENC Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS Rovatvezető: JUTÁSI RÓBERT (sport), LANG RÓBERT (fotó) LENGYEL JÁNOS (belpolitika), DR. TRÖSZT TIBOR (kultúra), VARGA OTTÓ (gazdaságpolitika) Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644 Telex: 13-360, Fax: 312-315. Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: KILVINGER OTTÓ. Telefon és fax: (82) 311-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 311-668, Telefax: (84) 310-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: GERHARD MEYER Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS Telefon (terjesztési ügyekben): 82/423-213 Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, az OTP Rt Somogy megyei fiókja­inál, a balatonföldvári, a barcsi, a csurgói, az igali, a nagyatádi és a nagybajomi takarékszövet­kezetnél a Postabank Rt siófoki fiókjánál, a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással az OKHB 390-11581-7014 számú pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyedévre 1254 forint. ISSN 0865-9125 _______________Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza._______________

Next

/
Oldalképek
Tartalom