Somogyi Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-15 / 217. szám
1994. szeptember 15., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Cégbírák tanácskoznak Zamárdiban A piacgazdaság újabb kihívásai A szőlőkben is hívatlan vendég volt a sok csapadék A nyári aszály után a penész is szüretel Hordóba készül a must, de kevesebb lesz belőle Fotó: Török Anett A Cégbírák Országos Egyesülete és a társasági jog egységesítéséért és fejlesztéséért alapítvány három napos konferenciát szervezett Zamárdiban. A tegnap délután kezdődött tanácskozás előtt dr. Jordanics Józseffel, a megyei bíróság elnökhelyettesével beszélgettünk a cégbíróságok létrejöttéről, illetve feladatairól. A Somogyi Hírlap kérdésére válaszolva elmondta: 1989. január 1-jével lépett hatályba a gazdasági társaságokról szóló törvény, amely előkészítette a piacgazdaságra való zökkenőmentes átállást. Ez a törvény hozta létre 1990-ben a megyei bíróságok keretein belül működő cégbírósági szervezetet. Ez többek között azért is jelentős vívmánynak értékelhető, mivel a gazdasági élet szereplőinek fontos érdeke, hogy a cégnyilvántartások hitelesek, naprakészek legyenek. Ajándék A 182 lelkes kisközségben nyolcvan családi házba érkezik vezetéken a vas- és mangánmentes víz. Örülnek ennek a rinyakovácsiak, hiszen régi vágyuk teljesült ezzel. A falut többnyire öreg, beteg emberek kapják. Létükön könnyít, hogy ezentúl nem kútból kell húzni a vizet. — Mi beljebb hozattuk a kerítéstől, hogy közelebb legyen, ne kelljen annyit gyalogolnunk — mondta a helybéli születésű Filotás József né, aki 1947 óta él a Béke téri házban. — Előbb kellett volna már, de hogy most, idősebb korunkra jött a vezetékes víz, így is nagy az örömünk. Művészeti Tegnap Budapesten a Művészetbarátok Egyesületének évadnyitó klubösszejövetelén az egyesület ötvenkét tagját tüntették ki. A tizenöt, illetve a húsz éves jubilálok közül negyvenen budapestiek, ti- zenketten pedig vidékiek. TiA cégbíróságok feladata egyrészt a cégnyilvántartások vezetése, illetve az egyéb változások adatainak a nyilvántartása, másrészt pedig a gazdasági társaságok törvényességi felügyelete. A cégbíróság ezutóbbi keretében vizsgálja, hogy a társasági szerződés és a gazdasági társaság szervezetére és működésére vonatkozó okiratok — valamint a bejegyzési eljárás során az alapító okirat — meg- felelnek-e a jogszabályoknak, továbbá, hogy a társaság szerveinek határozatai nem sértik-e a társaságok szervezetére és működésére vonatkozó szabályokat. A háromnapos konferencián — amelynek immár hagyományosan, harmadszor ad otthont Za- márdi —, e jogterület neves szaktekintélyeinek előadásai, konzultációk és tapasztalat- csere segítségével a mindezekkel kapcsolatos problémákra keresnek megoldást a résztvevők. (Tamási) az ivóvíz Orbán Margit, Rinyakovácsi polgármestere négy éves ténykedése legfőbb művének tartja, hogy faluja ivóvizet kapott. A tervek 1992 őszén elkészültek, a kivitelezés tavaly nyáron indult. A vezetékrendszerhez negyven, a vastalanító megépítéséhez ötven százalékos cél- támogatást kaptak. A többit önerőből teremtették elő. Tudatos tervezéssel, évről-évre tartalékolt pénzzel... Minden falubélinek kerti csapot és vízórát szereltetett fel az önkormányzat a kerítésen belül egy méterre. Amikor fizetni akartak, akkor derült ki: az ön- kormányzat egyetlen fillért sem kér a bekötésekért. (Lőrincz) évadnyitó zenötéves tagságot bizonyító emléklapot, valamint plakettet Somogyból a kaposvári Szir- mayné Bayer Erzsébet festőművész vehette át. A plaketteket Búza Barna örökös elnök és Gergely Mihály író, az egyesület elnöke adta át. Amíg egész nyáron a szárazság okozott fejtörést a gazdáknak, most a sok csapadék készteti kapkodásra a szüretelőket. Az elmúlt hetekben lehullott nagy mennyiségű eső hatására erőteljes penészedés indult meg a fürtökön. A kéthelyi Öregbaglas Borászati és Kereskedelmi Kft ügyvezető igazgatója, Kalmár Gáspár elmondta: — Az idén augusztus elejéig 274 milliméter csapadék esett Kéthelyen, míg augusztusban 170 milliméter. Ennek következtében a szemek hirtelen duzzadni kezdtek, és a vékonyabb, rugalmatlanabb héjú fajták bogyói szétrepedtek. Ez történt például a rizlingszilváni és muskotályos esetében. Sajnos a permetezés sem csodaszer, a rothadást nem tudjuk megakadályozni. Ezen kívül a szükséges várakozási időt is A lélekszámához képest ugyancsak nagy területen fekvő Ecsenyben az utóbbi időben mind több gondot fordítottak az utak állapotának javítására. S tették ezt korántsem véletlenül: az utaknak kevesebb mint a fele volt Kárpátaljai magyar diákok számára szervezett tankönyvgyűjtést a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A kaposvári szervezet a város 12 általános iskoláját kereste meg, hogy fölöslegessé vált, nélkülözhető tankönyveiket gyűjtsék össze. Alig egy hét alatt sok tankönyvet sikerült összegyűjteni. A máltai szervezet teherautója tegnap járta végig az iskolákat. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola igazgatója, Virovácz Márk elmondta: három zsáknyi tankönyvet sikerült összegyűjteni. Mint Virovácz Márk iskolaigazgató elmondta, nyelvkönyvek kivételével szinte minden tantárgyhoz tudnak elsőtől nyolcadikig tankönyvet küldeni Kárpátaljára. A Kodály Zoltán ének-zenei tagozatos általánosban már kicsit kevesebb tankönyv gyűlt össze. Andrási Antalné igazgató szerint ennek többek között az az oka, ki kellene várni, arra pedig nincs lehetőségünk. Amit tehetünk, hogy minden fajtát előbb szüretelünk le a tervezettnél. A jó minőségű bor érdekében a zöld másodtermést, valamint a száraz és penészes fürtöket nem szedjük le. Nem bő a termés, mennyisége az elmúlt évek átlaga alatt van, de a minősége jobb. A sok napsütésnek köszönhetően a Tramininek már most tizennyolcas a cukorfoka. A leszüretelt termés nyolcvan százalékát palackos kiszerelésben, húsz százalékát pedig hordós bor formájában értékesítjük. Kalmár Gáspár arról is tájékoztatta lapunkat, hogy nagyon nehezen kapnak munkaerőt a betakarításhoz. Nagyatádi munkanélküliek, horváthországi menekültek, valamint a csurgói szakiskola szilárd burkolatú. A helyzet mára némiképpen változott, miután az ecsenyi képviselők rátértek az egyetlen járható útra, és megrendelték a járhatatlan horhosok egy részét szilárd burkolattal való ellátását. Pécsről szállítják az összegyűjtött könyveket Kárpátaljára Fotó: Török Anett hogy a mai tankönyvek hamar tönkre mennek. Sok könyvet pedig megőriz a tulajdonosa, mivel a nyolcadik év végi záróvizsgához, illetve a továbbtanuláshoz is felhasználhatók. tanulói 50-50 fős csoportokban vesznek részt a munkában a Kft. saját dolgozóival együtt. Nagyberkiben, a Kapos Völgye Mezőgazdasági Szövetkezetben is feszített ütemben folynak a munkálatok. — Részes művelők végzik a betakarítást, de most kétszer akkora az igény a dolgos kezekre, mint máskor — mondta Parrag Imre, a szövetkezet elnöke, majd így folytatta: — a helyi általános iskolások segítségét is igénybe vettük három napra. Szüret után feldolgozzuk a szőlőt és a mustot Budafokra szállítjuk. A rothadás miatti terméscsökkenés eléri a harminc százalékot, erre azért nem számítottunk. Reménykedünk, hogy két hétig nem lesz most eső, hogy további kár már ne essen a termésben... Legutóbb 3,6 milliós saját beruházásban fogtak hozzá, mivel pályázati kérelmüket elutasították, a munkákhoz. Terveik szerint tán jövő ilyenkorra már minden második út szilárd burkolatú lesz Ecsenyben. A Toldi utcai iskolában is gyéren csordogált a tankönyvfolyam, ezért például mesekönyvekkel, illetve az iskolai könyvtárból leselejtezett könyvekkel egészítették ki. — Korábban rengeteg könyvet küldtünk Erdélybe is — mondta el Garami Attiláné igazgató. (Nagy) Felsőmocsoládi vízműátadás Három éves beruházásban, 17 millió forintért építették meg Felsőmocsoládon a vezetékes ívóvízrendszert, amelynek átadása a közelmúltban megtörtént. Megtartották az üzemeltetési versenytárgyalást is, ezen két pályázó, a DRV és a kivitelező Vízcoop Kft vett részt. Kedvezőbb ajánlatott az utóbbi tett, így a Vízcoop kapta meg a tizenöt évre szóló koncessziós üzemeltetési jogot. A felső- mocsoládiak jelenleg a 45 forint áfával megnövelt összegéért kapják a vizet. Somogy aszalói diákoknak Sok más önkormányzathoz hasonlóan a somogyaszalói is döntött az idei tanévkezdési támogatások mértékéről. A testület most nem tett különbséget az általános iskolások, középiskolások és a felsőfokú oktatási intézményben tanulók támogatásában, hanem mindannyiuknak ugyanazt az összeget, 1500-1500 forintot szavazott meg. Somogya- szaló eképpen több mint kétszázezer forintot költött a beiskolázási támogatásra. Iskola épül Mikében Az elmúlt években egyre több kistelepülés próbálta visszahozni iskoláját. Mikében azt szeretné az önkormányzat, ha korszerűen felszerelt környezetben, helyben tanulhatnának a gyerekek. Négytantermes iskolaépítésbe fogott az önkormányzat. A modern épületben — amelyhez egy 280 négyzetméteres tornacsarnok is kapcsolódik — az alsó tagozatosok kezdik meg tanulmányaikat. Az intézményt a tervek szerint október 1 -jén adják át. Kaposfői fejlesztés A helyi önkormányzat csaknem kétmillió forintos beruházásával építenek Kaposfő belterületén utat a Közúti Igazgatóság szakemberei. A mintegy 800 folyóméteres szilárd burkolatú út építése a Csokonai, a Zrínyi és a Ságvári utcában folyik ezekben a napokban. Felújítás a kultúrházban Felújítják a barcsi művelődési ház nagytermét. A szakemberek eddig a belső meny- nyezet és az oldalfal átalakítását, valamint a villanyszerelési munkálatokat végezték el. A színházterem felújítása során hátra van még a festés, a mázolás és a parkettázás. A megszépült művelődési házat a tervek szerint várhatóan október közepén vehetik birtokba a barcsiak. Ingyen étkeztetés az iskolában is Ez évben is átvállalta az óvodások és az általános iskolások étkeztetésének térítési díjfizetését, és ezzel éves szinten jelentős terhet vett a szülők válláról az ecsenyi ön- kormányzat. A 37 általános általános iskolai tanuló Felső- mocsoládra, míg a 21 óvodás az ecsenyi óvodába jár, amely a település egyetlen intézménye. Döntött a testület a beiskolázási segélyekről is, eszerint az általános és a középiskolások egyaránt 2500 forintos támogatást kaptak Ecsenyben. SOMOGYI HÍRLAP Lengyel János jegyzete Épül? - Nem épül... Nem épül a házunk... Nem hangosak a falvak az otthonokat építő hétvégi kalákáktól. Nem dívik az építkező rokonok és ismerősök között az ugratás, a kalaphajigálás, s talán egyre kevesebb a kőművesmondóka is. Pedig igény lenne az önálló lakásra... A lehangoló tendencia az idén is folytatódik. Nem az épít házat magának, akinek szüksége és kedve, hanem akinek lehetősége van rá. Alig akad vállalkozó... Az év első felében megyénkben 260 lakást építettek, ezzel a teljesítménnyel sikeresen alulmúltuk a tavalyi mélypontot is. A városokban s a községekben egyaránt 130 lakást vettek használatba. Januártól júliusig mindössze 3 olyan lakás készült, amelyet nem a lakosság épített. Nemcsak építettünk, hanem bontottunk is: mégpedig 45 lakást. A lakásigények száma gyorsabban növekszik mint a lakásoké... Drága a telek, az építőanyag, a fuvar és a mesteremberek is megkérik munkájuk árát, magas a kölcsön kamata. Régebben már a lakodalomban összetáncolta az újasszony legalább a fél ház árát. Amikor kiborították a táncpénzt és hozzászámolták az borítékokban kapott ajándékot, mehettek a tervezőhöz. Majd jött a rokonság és az ismerősök hada: hamarosan állt a takaros épület. Most (az infláció miatt is) vastagabb a boríték, kimerülésig táncol az újasszony, minden fillért összekuporgat a család és mégis csak egy telekre futja... Rinyakovácsi tizenötmillió forintos beruházása Ecseny a járható úton Tankönyv Kárpátaljára x