Somogyi Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 178-204. szám)

1994-08-16 / 191. szám

1994. augusztus 16., kedd SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 9 27. nemzetközi cselgáncs Balaton Kupa, Fonyód Kovács Antal volt a sztár Ezúttal már 27. alkalommal rendezték meg Fonyódon a városi sportcsarnokban a cselgáncs Balaton Kupát. A ma­gyarok mellett olasz és német versenyzó'k is tatamira léptek, így nemzetközivé bővült a nagyszabású viadal. A teljes ma­gyar válogatott is rajthoz állt a Balaton-parti városban, s így a nézők olimpiai és világbajnoki érmeseknek tapsolhattak. Az olimpiai és világbajnok Kovács Antal mérkőzése a bronzérmes Csonka József ellen Fotó: Török Anett A nagy hagyományokra visszatekintő nemzetközi cselgáncs Balaton Kupa tör­ténetének egyik legnagyobb szabású versenyét sikerült összehoznia a rendezőknek az idén. Összesen 37 egyesü­let színeiben 171-en — 62 hölgy és 109 férfi — mérettet­tek meg. Hogy milyen magas színvonalú verseny volt a mostani, azt jól bizonyítja, hogy a külföldieknek mind­össze két ötödik helyezés ju­tott. A férfiaknál — az előzetes várakozásnak megfelelően — általában az esélyesek győz­tek. A magyar judosport leg­nagyobb csillaga, az olimpiai és világbajnok paksi Kovács Antal magabiztosan lett első súlycsoportjában. Valamennyi ellenfelét iponnal verte, azaz remek formának örvend. A legnagyobb meglepetést a 71 kg-os súlycsoport küzdelmei szolgáltatták. Az olimpiai és vi­lágbajnoki ezüstérmes Csák József a döntőbe jutásért ki­kapott klubtársától, Cserno- vicki Csabától, s így meg kel­lett elégednie a harmadik hely- lyel. Csernovicki viszont a döntőben maradt alul Kanzler Istvánnal szemben, így meg­lepetésre a paksi sportoló sze­rezte meg a győzelmet. A 60 kg-os Tar Mihály (Debreceni Dózsa) és a plusz 95 kg-os súlycsoportban szereplő Csősz Imre (Debreceni Dó­zsa) esélyeshez méltóan sze­rezte meg az aranyérmet. A nőknél a legkisebb súly­csoportban, a 48 kg-osok kö­zött két somogyi versenyzőért is szoríthattunk. Közülük a nagyatádi Domonkos Berna­dett szerepelt jobban, aki bronzérmes lett, míg a kapos­vári Novák Szilvia az ötödik helyen zárta a versenyt. A végeredmény. Nők (62 induló). 48 kg: 1. Kiss Andrea (Paksi ASE), 2. Fridrich Katalin (I. ke­rület SE), 3. Vadászi Zsu­zsanna (Bp. Honvéd SE) és Domonkos Bernadett (Nagy­atádi VSE), 5. Novák Szilvia (Kaposvári Judo Club) és Ku- rucz Krisztina (Tata). 52 kg: 1. Gergely Éva (UTE-Comex), 2. Jánosi Esz­ter (Bp. Honvéd SE), 3. Nagy Réka (Bp. Honvéd SE) és Till Barbara (Paksi ASE), 5. De­meter Katalin (Miskolci VSC) és Dovicsin Katalin (Tata). 56 kg: 1. Pekli Mária (Bajai Honvéd), 2. Kónya Judit (Paksi ASE), 3. Nagy Erika (Bajai Judo Club) és Hegedűs Zsuzsanna (Szajol), 5. Sági Edina (Debreceni Dózsa) és Kiss Anita (Miskolci VSC). 61 kg: 1. Csizmadia Eszter (MAC), 2. Majnek Edina (Bp. Spartacus), 3. Szabó Nikolett (Bp. Spartacus) és Farda Krisztina (Miskolci VSC), 5. Martini Zita (Véménd) és Vetró Edina (Szajol). 66 kg: 1. Sóss Rita (Bp. Spartacus), 2. Péter Kamilla (UTE-Comex), 3. Magyar Re­náta (Klauzál Diák SE) és Re­iner Cecília (Ajka), 5. Rázber Andrea (Kertészeti Egyetem) és Nagy Andrea (Debrecen). 72 kg: 1. Lányfalusi Anna (Debreceni Sl), 2. Weisz Ma­rianna (Miskolci VSC), 3. Pál Gyöngyi(Kertészeti Egyetem). Plusz 72 kg: 1. Gyimesi Ni­koletta (Győri TE), 2. Laukó Hajnalka (Bajai Judo Club), 3. Virág Mónika (Miskolci VSC), 4. Fekete Mónika (Szentesi VSC), 5. Koncz Katalin (Szen­tesi VSC). A csapatversenyben: 1. Miskolci VSC, 2. Paksi ASE, 3. Bp. Spartacus. Férfiak (109 induló). 60 kg: 1. Tar Mihály (Debre­ceni Dózsa), 2. Andrási Barna (Testnevelési Egyetem), 3. 01- lári Péter (Győri Vitái) és Kieső Gábor (Duna Club), 5. Bükki Péter (Bp. Honvéd SE) és Treszl Gábor (Paksi ASE). 65 kg: 1. Dallos Konrád (KSI), 2. Szabó Szabolcs (Bp. Honvéd SE), 3. Szabó Tivadar (KSI) és Hegyes Tamás (Bajai Honvéd), 5. Horváth Róbert (Győri Vitái) és Kovács Nor­bert (Bp. Honvéd SE). 71 kg: 1. Kanzler István (Paksi ASE), 2. Csernovicki Csaba (UTE-Comex), 3. Csák József (UTE-Comex) és Bod­nár András (Debreceni Dó­zsa), 5. Havasi Viktor (PM Sport Club) és Haronisz Kosz­tasz (Bp. Honvéd SE). 78 kg: 1. Bodnár József (Miskolci VSC), 2. Nagy István (Debreceni Dózsa), 3. Németh Tibor (Szolnok) és Kálmán Gyula (Közgazdasági Egye­tem), 5. Rigó Mario (Olaszor­szág) és Tölgyesi Botond (UTE-Comex). 86 kg: 1. Havasi Péter (UTE-Comex), 2. Tones Péter (Bp. Honvéd SE), 3. Herédi László (Szeged) és Gulyás István (Bp. Honvéd SE), 5. Pusztai Őrs (Bp. Honvéd SE) és Csehi István (KSI). 95 kg: 1. Kovács Antal (Paksi ASE), 2. Szabó Ferenc (Debreceni Dózsa), 3. Csonka József (Debreceni Dózsa) és Juhász Attila (Bp. Honvéd SE), 5. Szász István (Kecs­keméti SC) és Lazarini (Olaszország). Plusz 95 kg: 1. Csősz Imre (Debreceni Dózsa), 2. Csikesz Csaba (Bp. Honvéd SE), 3. Haja János (UTE-Comex) és Tamás Attila (Bajai Judo Club), 5. Szigetvári Zsolt (Pé­csi VSK) és Weiber Mihály (ESC). A csapatversenyben: 1. Debreceni Dózsa, 2. Bp. Hon­véd SE, 3. UTE-Comex. (Fenyő) Béres Erika és a strandröplabda Kaposvári „félsiker” a férfiaknál Szombatról vasárnapra vir­radóra elloptak a siófoki Hotel Ezüstpartból két BMX-kerék- párt. Az ügy a rendőrségi ro­vatban is szerepelhetne — ez a járgány most a sláger a Ba­laton-parti „bűnözőcskék” kö­rében —, ám szorosan kap­csolódik a hétvégi országos strandröplabda-bajnokság eseményeihez is. Ezt a két ér­tékes bringát ajánlották fel ugyanis a szponzorok a kö­zönségjáték nyerteseinek. Volt is vagy száz jelentkező... A profik eközben két napon át gyötörték egymást a szál­Csepeliek egymás ellen: sem a Fogi, Torma, sem a Nyíri, Lakatos duó nem ke­rült az első hat közé Török Anett felvétele loda kvarchomokjában (per­sze, nincs ilyen a siófoki Ezüstparton; teherautókkal szállították oda a pályák finom alapanyagát). Az OB-döntő előtti utolsó fordulóra került sor. A kaposvári-újpesti „ve­gyespáros” Mészáros, Sárik kettősnek már nem kellett ezért idegeskedni, így aztán nem is törték össze magukat — majd a döntőben... így sem maradt azonban kaposvári si­ker nélkül a siófoki verseny. Nem kis meglepetésre ugyanis a férfiak között a Szűcs, Karmos (csepeli-ka­posvári) duó végzett az első helyen, a döntőben a favorit Budai, Gulyás párost le­győzve. Az Ezüstpart Kupát a hölgyeknél Fésűs és Nyári vi­hette haza. S hogy mit kaptak a legjobb amatőrök? Az országos ver­senysorozat fő szponzorainak ajándéktárgyait. A fiúk Old Spice-dezodorokat, borotva­habot, a lányok Always-ter- mékeket. Tudják, Béres Erika felfedezte (nem, nem a stran- döplabdát...). A végeredmény. Nők: 1. Fésűs, Nyári (Ext- rade-Komplex EC), 2. Bóta, Sztankó (Budmill), 3. Lengyel, Lőrincz (Rucanor-Rudolf Biz­tosító). Férfiak: 1. Szűcs, Karmos (Csepel-Kaposvár), 2. Budai, Gulyás (Komplex EC-Szol- nok), 3. Vejtey, Gubik (P. Me­tal), 4. Forgó, Schildkraut (Sa- nex), 5. Mészáros, Sárik (Ru- canor), 6. Zirigh, Koch (Fitás Kft). Fónai Imre Különleges TOTÓ-kombinációk A 33. heti tippajánlatunkat az első oszlopban ismer­tetjük. Számítógépünk ennek alapján készítette húsz­oszlopos kombinációját. 1. 1 1x211 x12x1 121x2 1x121 2. 1 xx112 11x11 2x211 xx112 3. 1 xx112 211 xx x1x21 1x1x2 4. X X2211 2121x 1x122 2x211 5. X x121x 2x1x1 12xx1 121 xx 6. 1 112xx x121x 1xx21 21x1x 7. 2 1211 x x2112 2x121 112x2 8. 1 11xx2 x112x 21x1x x2x11 9. 1 1x2x1 x2x11 1x21x 1xx12 10. X 1x122 x1xx1 x2xx1 2x1x2 11. 1 112xx xx112 21x1x 21x1x 12. 2 x221x x212x 21x2x 1xx22 13. 2 112x1 12x21 1x211 x21x1 A TOTÓ-kombinációt a SOL-INFO Kft (Budapest) számítógépe készítette olvasóink számára. Pelikán János Labdarúgó NB I Menetel a Ferencváros Ferencváros-B VSC-Dreher 4-1 (2-1) Budapest, Üllői út, 12 000 néző. V.: Piller. Bár a vendégek szerezték meg a vezetést 11-esből, a Fradi öt percen belül egyenlí­tett, majd még további három góllal terhelte meg a BVSC-Dreher kapuját. Gólszerzők: Czéh (13. p.), Neagoe (39. p.), Christiansen (47. p.), Szekeres (81. p.), il­letve Bognár (8. p. — 11-es­ből). Kiállítva: Marozsán (BVSC-Dreher) a 69. percben. A Parmalat FC-ZTE mérkő­zés lapzártakor ért véget. Baseball gyerekcipőben Merítőháló végzett a Moszatokkal Barátságos baseball mérkő­zésre került sor magyarok és finnek között Siófokon. A helyi Denewares (Moszatok) és az Oulu városából érkezett Lippo (Merítőháló) mérte össze ere­jét a Siófoki Bányász focicsa­patának Fő utcai salakos pá­lyáján. A mérkőzés megegyezéssel egyéni szabályok szerint zaj­lott. A szabályszerű kilenc in­ning (időtartam, amíg mindkét csapat egyszer támad) helyett csak hetet játszottak. A 6:5-ös vereség ellenére jól játszottak a siófokiak. Az egyet­len home run-t is a magyarok ütötték, azaz a labda olyan messzire repült, hogy az ellen­fél játékosa nem tudta elkapni. A csapatok végig fej-fej mellett haladtak, de a végén mégis a finnek vitték el a pálmát. A balatoni szezon ellenére is érdektelenségbe fulladt a mér­kőzés, ami azzal magyaráz­ható: kevesen ismerik a bonyo­lult szabályokat és ennek a sportágnak hazánkban még nincs igazán mecénása. Ha lenne pénz felszerelésre, és nem kartonlapokkal kellene ki­jelölni a játszóteret (a base-k helyét) , ha jobban reklámoz­nák a mérkőzéseket, talán töb­ben látogatnának el a pályára. Soós Melinda Elhunyt Balogh József Gyászol a somogyi asztali­teniszsport népes tábora: va­sárnap este tragikus hirtelen­séggel elhunyt Balogh József. A népszerű és ismert szak­ember több mint négy évtize­den keresztül szolgálta a me­gye asztaliteniszsportját. Számtalan olyan játékos nőtt fel a kezei között, akik később egészen az NB l-ig vitték. A városi asztalitenisz-szövetség titkára volt, s természetesen a megyei szövetség tagjaként is tevékenykedett, segítette sze­retett sportágát. Balogh Jó­zsef — vagy ahogy csak so­kan ismerték, Kokoj — 57 éves korában távozott közü­lünk. Ifjabb Németh második A hét végén Ausztriában, Grosshöfleinben osztrák baj­noki motokrossz-futamot ren­deztek. A 80 ccm-es kategóri­ában — ahol mintegy 30-an sorakoztak fel a rajtnál — in­dult a Balatonszemesi Neptun SE üdvöskéje, ifjabb Németh Kornél is, akit mindhárom fu­tamban a második helyen in­tettek le a célban. A Yamahá­val versenyző fiatal krosszozó — aki egyre szebb eredmé­nyekkel hívja fel magára a fi­gyelmet — így összesítésben is az értékes második helyet szerezte meg. Mansell a hatodik helyen Az IndyCar autós gyors­asági verseny lexingtoni futa­mát az amerikai AI Unser nyerte a kanadai Paul Tracy és a brazil Emerson Fittipaldi előtt. A pontversenyben: 1. AI Unser (amerikai) 153 pont, 2. Emerson Fittipaldi (brazil) 117 pont, 3. Paul Tracy (kanadai) 91 pont, 4. Michael Andretti (amerikai) 90 pont, ... 6. Nigel Mansell (brit) 79 pont. Chang győzött, Edberg a vesztes Az amerikai Chang sikeré­vel zárult Masonban az 1,72 millió dollár összdíjazású férfi tenisztorna, miután a döntő­ben két játszmában legyőzte a második helyen kiemelt svéd Edberget. A férfi egyes döntő­jében: Chang (amerikai, 4.)- Edberg (svéd, 2.) 6:2, 7:5. Meglepetések Németországban Két óriási meglepetést ho­zott a német labdarúgó kupa első fordulója. Mindkettőről a Bayern München gondosko­dott, pro és kontra. A bajorok amatőr együttese ugyanis 2- 1-re legyőzte és kiverte a ku­pavédő Werder Bremen csa­patát. A bajnok Bayern Mün­chen viszont 1-0 arányú vere­séget szenvedett a RSC Ves- tenbergsgreuth nevű, a terü­leti bajnokságban szereplő gárdától. Háromszáznál is több telitalálat A Szerencsejáték Rt tájé­koztatása szerint a totó 32. fogadási hetén 309 darab teli- találatos szelvényt találtak; a nyereményük egyenként 14 023 forint. A 13-asok (121 da­rab) 7711, a 12-esek (5641 darab) 392, a 11-esek (34 179 darab) 162 forintot érnek. A 10 találatos szelvények nyereményösszege a nettó 50 forintot nem érte el, ezért nyereményalapjuk a 11 talá- latosok között került felosz­tásra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom