Somogyi Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 178-204. szám)

1994-08-29 / 202. szám

1994. augusztus 29., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Befejeződött a nővérkongresszus Az egészségügy egészségkárosultjai Lelki és fizikai megterhelés az ápolásban — Korszerű egészségvédelmet követelnek—Kiilöndíj a szervezésért Duda helyett dokumentumokkal érkeztek Somogy együttműködést kötött egy skót megyével Segítség az oktatásban és a nyugati jogi normák megismerésében — Dr. Gyenesei István: Megyénk a legaktívabb a kapcsolatteremtésben (Folytatás az 1. oldalról) „A minőség, az ápolásban elért siker foka. ” Ez volt a mot­tója a kongresszusnak, s az öt szekcióban elhangzott elő­adások is elsősorban ezt a szemléletet tükrözték. A szak­dolgozók nem a nehéz anyagi és egzisztenciális gondjaikat sorolták, hanem azokra a szakmai ismeretekre, mód­szerekre, viselkedésformákra irányították a figyelemét, ame­lyek a válságos helyzetben is biztosíthatják a betegek kor­rekt ellátását. A foglalkozás-egészség­ügyben tapasztaltakkal azo- nan elégedetlenek. Negyven perces parázs vita követte Fauszt Imrénének, az ÁNTSZ fővárosi intézete foglalko­zás-egészségügyi osztálya munkatársának előadását, aki a kemoterápiás szereknek a szakdolgozókra gyakorolt egészségkárosító hatását elemezte. Sérelmezték: a munkavédelmi előírások az egészségügyben nem érvé­nyesülnek olyan szigorral, mint az üzemekben. Különö­sen a citostatikus, illetve ke­moterápiás kezelések ártal­masak a dolgozókra, akik kényszerűségből maguk vá­lasztják meg a védőöltözetet. Azt követelték: hozzanak anyagi áldozatot, hogy az egészségvédő szűrőberende­zések nekik is a rendelkezé­sükre álljanak. Több, tudomáyos igényű előadás hangzott el a pszi­chés leterhelés egészségká­rosító hatásáról is, amely fő­ként a betegágynál dolgozó ápolónőket és a végstádi­umba került emberek gondo­zóit érintik. Költségelemzé­A kapukban, a buszmegál­lónál, a templom környékén ácsorogtak az emberek, vagy kiültek a házak előtti kispadra és várták a fogatosokat. Ékes József polgármesterhez ha­sonlóan — bár legalább hu­szonöt esztendeje volt utoljára hasonló szüreti felvonulás Szőlősgyörökön — szívesen emlékeztek vissza a díszes, zenés báli invitálásra. Ezért is idézték fel tegnap újra a régi kedves hagyományt. Simon József, a kultúrház igazgatója a templomnál várta többedmagával a kisbírót, aki sekkel igazolták, hogy szak­képzett ápolók és az eszközök hiánya ezen a területen hova­tovább elviselhetelenül nagy feladatot ró a dolgozókra. Ezen a 4000 forintos béreme­lés sem segített. Az ápolás minősége érdekében is szor­galmazták az ápolási kamara megszervezését. Kiderült az is, hogy a házi gondozással és ápolással, valamint a haldok­lók otthoni gondozásával ka- csolatban kiforratlanok még a módszerek. Simoncsics Dezsőné, a Ka­posi Mór Megyei Kórház ápo­lási igazgatójának véleménye szerint egy olyan folyamatnak lehetünk tanúi, amelynek ré­vén az egészségügyi szak­dolgozók tudományos meg­alapozottságú ismerete köze­lít az orvosokéhoz, s több olyan feladatot tudnak önál­lóan is fölvállalni, amely eddig a diplomás orvosok hatáskö- tébe tartozott. A költséges in­tézeti ápolásnak a kórház fa­lain kívülre helyezése is ezt a szemléletet igényli. A kongresszuson elhang­zott előadásokat szakmai zsűri értékelte, és huszonné­gyet jutalmaztak. Öt előadás pedig elnyerte a közönség dí­ját. Ot különdíjat adott át az EDDSZ és a megyei önkor­mányzat: kettőt az ápolási egyesület, egyet az ápolási igazgatók egyesülete és Ka­posvár város polgármestere. Ez utóbbit Pécsi Diana, az egészségügyi főiskola frissen diplomázott védőnője vette át. Az ápolási igazgatók egyesü­lete — s erre még nem volt példa — különdíjban részesí­tette a szervezőbizottságot. Várnai Agnes ezúttal a Rózsakért vendéglő­ben megrendezett bálra hívta a falu apraját-nagyját a kultúr­ház felújítása miatt. Dísze­sebbre, népesebbre sikerült ez a felvonulás, felbátorodtak az előző év tapasztalatain. Keresztes Károly a kisbíró tisz­tében pedig egyebek között kidobolta, hogy új butik nyílt Szőlősgyörökön, a Bányászó hegy szőlősgazdái meg üzen­ték asszonyaiknak általa, hogy eztán nemcsak a holdvilág fé­nye mellet fejtik a bort, mert összefogásuk nyomán kiépült a villamos hálózat. G. M. (Folytatás az 1. oldalról) Nem skótszoknyában, du­dával a hóna alatt érkezett a küldöttség, bár a dokumentu­mok ünnepélyes aláírása után, kortynyi hazai whiskyvel kínálták a somogyiakat. 180 tartományt, megyét fog össze az európai régiók gyűlése, amely külön albizottságot ho­zott létre azért, hogy a konti­nens nyugati és keleti felének közeledését elősegítse. Kül­döttséget menesztettek hát Somogyba. A küldöttség vezetője, Ge­rald McGrath úgy fogalmazott Szántódpusztán: jártak más keleti területeken, például Lengyelországban is, tapasz­talataik szerint azonban Ma­gyarországgal tudják a legy- gyorsabban kiépíteni a kap­Ünnepi hétvége volt a mos­tani Puszakovácsiban. Zász­lódísz várta a vendégeket, az események középpontja pe­dig, a Márffy-kastély állt, telje­sen megújúlva, megszépülve, szélesre tárt kapukkal... Hely­beliek és az elszármazottak üdvözölték egymást. Csöndör József polgármes­ter jó házigazda módjára ve­zette végig a 15 millió forintos Rinyaújlak néptanítója — Fogadalmunkhoz híven emlékezünk a faluház névadó­jára, Arany Bálintra — mondta megnyitó beszédében a hét­végi falunapon Peti Sándor, Rinyaújlak polgármestere. Hozzátette: a néptanító csak­nem 40 éven át nevelte nehéz körülmények között apáinkat, nagyszüleinket emberségre, a család, a haza és Isten szere- tetére. Tisztelői az idén is megkoszorúzták a faluházon elhelyezett emléktáblát. Az összetett sportvetélke­dőn a résztvevők kosárba dobtak, lepényt ettek madzag­ról, de kötélhúzásban és zsákbafutásban is összemér­ték erejüket. Szerveztek még tinidiszkót is, majd bállal zárult a falu napja: a jó hangulatról a Melody együttes gondosko­dott. (Gamos) csőlátókat. A közös Európába való belépéshez mindenek­előtt meg kell ismerni a nyu­gati jogi kereteket, norma- rendszereket — ehhez ők se­gítséget adnak. Duncan Mills altanácsos arról beszélt: só­gora magyar, és most már igazat kell adni neki, hogy az országunk szép, lakói barát­ságosak. Meg is hívták rög­vest vendéglátóikat Skóciába, Strathclyde megyébe, ahol mintegy két és fél millióan él­nek. Dr. Gyenesei István úgy nyi­latkozott: Somogy kész a kap­csolatfelvételre. — Fontosnak ítélem, hogy a volt Kelet-Európai országok bekerülhessenek az európai régiókba — mondta. — Nem véletlen, hogy a nyugati or­költséggel újjávarázsolt, kí- vül-belül pazar látványt nyújtó épületben a száznál is több vendégét. Székvölgyi Zoltán most 68 esztendős, és már évek óta keszthelyi lakos. 1949-ben mint fiatal agronómust ebben a kastélyban kapott otthont. Itt született három gyereke, s most meghatottan vezette őket végig az ősi falak között. A kaszói erdőgazdaság dolgozóinak szombati házi­versenye a szakma ismeretei­nek frissítését szolgálta. A Kaszó Erdőgazdasági Rész­vénytársaság és Az erdőgaz­daság azokért, akik az erdőért alapítvány támogatásával lét­rejött egész napos program keretében hét csapat vetél­kedett a százezer forintos első díjért és az egyéni ver­senyben Kaszó legjobb erdé­sze címért. A háziverseny hagyományt kívánt teremteni, s az erdő- gazdaság valamennyi szak­embere részt vett rajta. Vég­vári Jenő vezérigazgató meg­nyitója után a négy tagú csa­patoknak tíz fordulón át kellett szághatárhoz legközelebb eső négy magyar megye, köz­tük Somogy a legaktívabb a kapcsolatteremtésben. Már hosszú évek óta jó kapcsolata­ink alakultak ki, tagja vagyunk az Alpok-Adria Mun­kaközösségnek is. A szerve­zet székhelye most éppen Kaposvár. Dr. Gyenesei István dr. Kol- ber Istvánnak, a közgyűlés al- elnökének segítségével mu­tatta be a vendégeknek a me­gyét és a Balatont. Közöttük Klaus A. Sahlgrennek, aki ko­rábban Finnország ENSZ nagykövete volt. A küldöttség a látogatásról jelentést fog küldeni Brüsz- szelbe, az egyesülni készülő Európa központjába. Czene Attila Régen találkoztak A szerző felvétele Akkor kirabolt és elhanyagolt volt. Ma ismét a régi szép­ségű. 1961-ben még azért kel­lett kiköltözniük innen, mert keltetőállomást rendeztek be a használható helyiségekben. Volt ez a kastély gyapjúter­melő célgazdaság is. Kun G. Tibor tudásukat bizonyítani. Tizenöt 15 növényfajt kellett felis­merni, törzskiválasztó gyérí­tést végezni. Az erdősítési ál­lapotfelvételt „hangosabb" produkció követte: kispuska- és koronglövészet. Aztán rönkhasítés, kérgezés és a centiméterre mért fakidöntés következett. Trófeákat is bírál­tak a versenyzők, valamint növény- és állatfajokat ismer­tek fel. Az ötven tesztkérdés a szakmát fogta át. A csapatversenyt és a szá­zezer forintot a Varga László, Melegh Zsolt, Molnár László, Sashalmi Miklós nyerte. Ka­szó legjobb vadásza Melegh Zsolt lett. (Németh) Kisgyaláni segélyezettek 1 millió 260 ezer forintot for­dít segélyezésre ebben az év­ben Kisgyalán önkormány­zata. A 306 kisgyaláni lakos közül négyen jövedelempótló támogatást kapnak, ketten rendszeres szociális ellátás­ban részesülnek. A beiskolá­záshoz 3-4-5 ezer forintos tá­mogatást kaptak a családok. Eladták a bajomi malmot Az ötvenes évek óta ki­használatlan a nagybajomi malom. A régi épületnek új gazdája lett. Egy zalaeger­szegi BT viszonylag kedvez­ményes áron vásárolta meg a tulajdonostól, a helyi önkor­mányzattól. A tervek szerint egy tizenkét szobás panzió és étterem kap majd helyet a fel­újított malomépületben. Somogysárd halastava Egy három tagú vállalkozó csoport fogott össze, hogy ha­lastavat alakítson ki Somogy- sárdon. A faluban így fürdési lehetőség is adódott a hajdani halastó „felélesztésével”, ame­lyet nem kevés munkával tet­tek vendégcsalogatóvá a vál­lalkozók. Büssüi támogatások Az 506 lelkes Büssü önkor­mányzata ebben az esztendő­ben 3 millió forintot tervezett szociális célokra. Tizenketten részesülnek jövedelempótló támogatásban, tizenheten kapnak szociális segélyt. Két büssüi lakosnak pedig gyer­meknevelési támogatást biz­tosít az önkormányzat. Szökőkút épül Barcson Dinamikusan épül Barcs új városközpontja. Nemcsak OTP-fiók és a bevásárló köz­pont közötti tér kap azonban új arcot. A még mindig bővülő üzletsor mellett egy szökőku- tat is szeretnének megépít­tette a barcsi városatyák. A tervek a hörek szerint már el is készültek. Csatornabővítés Balatonfenyvesen Az elmúlt években új lendü­letet vett a balatoni szenny­vízcsatornázási program. Eh­hez kapcsolódott a balaton- fenyvesi önkormányzat is, amikor elhatározta, hogy a községi nyomóárokig bővíti. Ezzel 1800 újabb ingatlan kapcsolódhat a szennyvíz- rendszerbe. Kerékpárút Balatonszemesen Kerékpárút épül Balaton­szemesen a hetes főúttal pár­huzamos vasút melletti sza­kaszon. A kerékpárút régi vá­gya már az üdülőtelepeken la­kóknak, hiszen a veszélyes főút kikerülésével juthatnak el a balatonszemesi faluköz­pontba. Iskolakezdési támogatás Kezdődik az iskola, a tan­könyvek és taneszközök egyre drágábbak, így az ön- kormányzatok próbálnak segí­teni a nehéz helyzetbe került családokon. Somogyacsán 150 ezer forint sorsáról döntöt­tek a képviselők, amelyből a rászorulók az iskolakezdés gondjait enyhíthetik. SOMOGYI HÍRLAP Nagy László jegyzete A vidék ereje Ahogy egykor tömegesen vándoroltak be faluról a váro­sokba, úgy egy ideje Somogybán hasonló népvándorlás in­dult meg az ellenkező irányba. S persze megint főleg a fiata­lok. Mert legtöbbjük, függetlenül a gazdasági helyzettől, ma­napság is családot akar, és persze munkát, hogy a családot eltarthassa, no meg fedelet is a család feje fölé. Manapság azonban az átlag fiatal házasok számára ezek a kívánságok a lehetetlent súrolják. Munka egyáltalán nincs, la­kást a városok alig építtetnek, a lakáspiac árai pedig a csilla­gok közt járnak. Akinek sikerül lakást szereznie, a rezsi fize­tése okoz állandó fejfájást. Marad tehát a vidék. Merthogy ott talán olcsóbb az élet. Munkát ugyan ott sem talál, de legalább a házhoz a városi lakás árának töredékéért juthat hozzá a fiatal. Persze nem valami palotát kap, és per­sze nem is a város közelében, de — istenem — ne legyünk finnyásak. Még meg is győzik magukat arról, hogy milyen jól jártak, merthogy itt van a tiszta levegő meg a nyugalom. Kiderül, hogy világéletükben erre vágytak. Holdfényes fejtés Pusztakovácsi hívó szava Vizsga volt a szakmából Vetélkedő Kaszóért Növények és trófeák w l 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom