Somogyi Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 178-204. szám)
1994-08-27 / 201. szám
24 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1994. augusztus 27., szombat „Nekünk a kézművességre kell törekednünk” Egy élő glassikus Bárdudvarnok nemzetközi híre — Goszthony Mária örülne — A szilícium a Föld emlékezete — Elmaradt a fizetség — A magyar üvegművészek ott vannak az élvonalban. A Japánba kétévente a világ legkiválóbb hetven üvegtervezőjét hívják meg nemzetközi kiállításra. Magyar 20-25 van közöttük. Bárdudvarnokon mondta ezt Buczkó György, Mun- kácsy-díjas üvegművész, akinek névjegykártyáján ez áll: élő glassikus. — Van-e olyan stílusjegy vagy technika, amely alapján megállapítható: ez a mű magyar? — Ami nem öntött, hutában formált, csiszolt, hanem hő által megroskasztott üveg az magyar, mert ez egy tipikusan magyar technológia 1972-ben szabadalmaztatták. A tecnológiát egyébként a főiskolán is tanítják mint egyszerű, egyedi gyártásra Buczkó György: Külföldön jobban elfogadnak bennünket mint idehaza Fotó: Török Anett alkalmas, speciális techno- lógiát. — Üvegművészként könnyű kenyeret keresni? — A felszabadulás után a magyar üveggyárak azt gyártották, amit a nyugati minta alapján megrendeltek. Az üveggyártásból szinte likvidálták a tervezőket. Most újra szükség lesz a forma- tervezőkre, mert a gyáraknak saját karaktert kell kialakítaniuk. A gépi gyártásról lemaradtunk. Franciaország és Olaszország fényévnyire van előttünk. Nekünk ezért a kézművességre kell törekednünk. Megpróbáltunk felszínen maradni, és azt tapasztaljuk, hogy kivívtuk a többi szakma elismerését. Mindenki azon csodálkozik, hogy mi még nem köpködjük egymást. Az elmúlt félévben hatan, üvegesek az expóra terveztünk, az építészek megbízásából. Már dolgoztak a területen a mi terveink alapján, de az expóiroda még egyetlen szerződést sem írt alá. A villanyszámlámat az anyám fizette, és ő is etetett bennünket. — Hány üvegművész él Magyarországon ? — A főiskolát végzettek körülbelül hatvanan lehetnek, de legalább százhú- szan foglalkoznak az üveggel. — Ont mi űzte erre a pályára? — Világéletemben kajakedző akartam lenni. De még nem tettem le róla, de nekem az üveg az anyag. A Föld szilárd anyagának 54 százaléka — a chipektől a telefonkábelekig — szilíciu- moxid. Ha elgondoljuk, hogy egy mikroszkopikus méretű szilíciumkristály, vagy egy napelem mire képes, akkor azt kell mondanunk: a szilícium a Föld emlékezete. Az üvegművész pedig maga a lelkiismeret. Ezen kívül az üveg a legkörnyezetbará- tabb anyag: nem táptalaja egyetlen mikroorganizmusnak sem. — Milyen jövőt jósol? — Szeretném hinni, hogy felfelé tart a szakma. Külföldön sokkal inkább elfogadnak bennünket, mint idehaza. Számon tartanak, hívnak bennünket. Magyarországon még kicsi az igény. — A Bárdudvarnokon rendezett találkozók erősítik az üvegesek közösségét? — Nagyon. A külföldi jelentkezők közül csak húszat tudunk fogadni, mert többen nemigen férnénk el. Bárdudvarnok rangja nemzetközi. A világsajtó is szerterepítette a hírt: Somogybán évről-évre összejön néhány őrült, begyújtja a hutát, és dolgozik, közben elmélkedik. Ha Goszthony Mária élne, biztosan örülne az itteni légkörnek. Vágya teljesült: művésztelep működik a kúriában, bár még jópár év kell ahhoz, hogy híréhez méltóan nézzen ki az épület, s a technikai berendezések is meglegyenek. Most a résztvevők hozzák az eszközöket, és ha tehetik anyagilag is támogatják az üvegműhelyt. Díjak ellenértékét utalják át azért, hogy legyen hol és mivel dolgozni. Lőrincz Sándor ÁDÁM, HOL VAGY? A halott csecsemő visszatér Dokumentumok a bürokrácia fantomjának magánéletéből Az egyetlen kép Horváth Ádámról (?) a ravatalozón A temetési koporsó 1977. április 14-én Egy a fantomok közül: Horváth Ádám tb-kártyája Agyrém, amire a kaposvári Horváth család gondol. Rémálom, mondják orvosok. Ilyen nincs, felelte a városházi dolgozó. A bürokrácia ugyan maga tenyészi a hibákat, de nem sokkol már-már rémtörténet szinten tizennyolc éven át egy családot. Főként nem a gyermeke életével és halálával. A gyermekkel, amely egy házasságban a beteljesülés, a minden, a legnagyobb kincs. Vagy létezik mégis egy Horváth Ádám-féle fantom? o Horváth Józsefné, Bodai Teréz végletekig elkeseredett. Nem tudja él-e, vagy valóban meghalt Ádám nevű fia. Eddig úgy gondolta, a picit hatnapos korában elvesztette. Nem gyötörték a kétségek, hiszen az elsőszülött után három gyereket hozott a világra. A nagyfiú és a két lány segítettek picinyke kisfia elvesztése okozta sebének gyógyításában. Be is hegedt volna az, ha már egy év múlva, 1978-ban nem kap egy levelet, amelyben felszólítják, vigye a gyerekét védőoltásra. Hogyan vigyem, tárta szét a kezét Hor- váthné ideges arccal az orvosnál, amikor Ádám meghalt... Az orvos ígéri intézkedik, ez mégegyszer nem fordul elő. Telnek az évek, ám 1983 nyarán újabb felszólítást hoz a postás. „Kedves Szülő! A tankötelezettségi törvény értelmében Ön 6. életévét betöltött gyermekét köteles beíratni az általános iskolába...” Kaposvár, II. Rákóczi Ferenc Ált. Iskola, dátum, igazgató, aláírás... Horváthné beveszi az első nyugtátokat. Azután összeszedi maradék erejét és bemegy az iskolába. © Újabb megnyugtatások, újabb ígéretek. Nem törölték a pici halottat a népességnyilván- tartóban Budapesten, de most majd „jelzik a problémát”. 1983 júniusának végét írják. Rossz vicc, nyugtatja Horváthnét a férje, talán most majd vége lesz ennek a kálváriának. Kilenc évig hallgat magáról a bürokrácia fantomja. 1992. március 15-én aztán az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság bőrébe bújva elküldi levelét. Ebben megadják Horváth Ádám személyazonosítási számát és személyazonosító kódjelét is. A személyi szám 1.770328.5720. Nincs mese, ilyen csak az élőknek jár. A család az idegösszeroppanás szélére kerül, hiszen hogy létezhet az, hogy a fiúk személyi számot kapjon, ha nem él. A pontosnak és precíznek tudott rendszerről messze földön hirdetik, hogy itt csak az élőknek jár a szám... © — No, nekem is eljárt akkor a szám — említi az akkor történteket Horváthné. Kiabáltam, sírtam, leveleztem, telefonálgattam. Adják vissza a fiamat, ha él! — Az ördögi kör most zárult be — veszi át a szót a vasúti ellenőr Horváth József — 1994. augusztus 11. dátummal idézést hozott a postás. A gyerekünknek sorozásra kell mennie, mert katona lesz!!! Előveszi a paksamétát, kirakja a dokumentumokat. És kezébe temeti az arcát. — Amióta halott gyereküket rendszeresen „föltámasztják” úgy tudom, egy érdekes teória fogalmazódott meg a családban. Horváth József bólint. — Ehhez ismerni kell Ádám elvesztésének körülményeit. Akkoriban Bogláron laktunk. Feleségem a lengyeltóti kórházban szült, mégpedig 1977. március 28-án. Néhány nap múlva a kicsi besárgult, ezért azonnal a kaposvári kórházba vitték. A feleségem 0 RH negatív vércsoportos. Tudtuk, ez gondot okozhat rendkívüli esetben a picinél, így nagyon drukkoltunk érte. A kórházban, különös egybeesés, éppen akkor rendeltek el látogatási tilalmat influenzajárvány miatt. Nem bírtuk tovább, a bogiári állomásról április negyedikén fölhívtuk a csecsemőosztályt. Ott az ügyeletes nővér vagy orvosnő közölte a kis Ádám nagyon jól van, a hét közepén már vihetjük is haza. Másnap — nem bírtam tovább cérnával — Kaposvárra utaztam és egyszerűen beugrottam a kerítésen. Az osztályon letaglózott a hír: fiam április harmadikán (!!!) meghalt. Később megkérdezték, elvisz- szük-e vagy ahogy az néha szokásos, egyszerűen odarakják egy halott lábához s azzal eltemetik... Teljesen kikészültünk. A kicsi azonosítására sem került sor, átadtak egy csecsemőhullát, félig eltakart arccal, amit az asszony nagyolt, én meg rá sem mertem nézni. Tüdőgyulladást írtak a jegyzőkönyvbe, de az egyik orvos megsúgta, agyhártyagyanús volt a gyerek. Végül is örüljünk, hogy nem kell egy bénát ápolni egy életen át. Ha nincs a fantom, Horváthék „örülnek” és elfeledik az ügyet. A három egészséges gyerek segített ebben. Most azonban arra gondolnak, él a pici. Kaposváron, Magyar- országon, Európában, akárhol. Kaptak egy halott csecsemőt, akiről azt gondolják, ez nem is az övék volt. Mely föltárnád, időnként visszatér. © Agyrém, mondják Horvát- héknak. Rémtörténet. Ne hisz- tériázzanak, mert a gyerek halott, ilyen föltámadás csak a filmekben létezik. Hiszik is nem is ezt a szülők. Mindenesetre a Szent István utcában nem mernek a utcai kiskapura nézni. Már nem is a postástól rettegnek. Hanem attól, hogy egyszer becsönget majd valaki.... Békés József \ <
