Somogyi Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 178-204. szám)
1994-08-27 / 201. szám
14 SOMOGYI HÍRLAP — SZÍNES HÉTVÉGE 1994. augusztus 27., szombat A munkaszolgálattól a rabszolgamunkáig Nagy Vilmos honvédelmi miniszter munkaszolgálatosokat szemlél A II. világháború idején a katonai szolgálatot kiegészítő munkaszolgálat működött Magyarországon, amely jellegét és feladatát tekintve példa nélkül áll a magyar történelemben. Politikai nézeteik és származásuk alapján többszázezer katonaköteles korú férfit vontak be ebbe a rendszerbe, akiket megbízhatatlannak minősítettek és fegyver helyett lapátot adtak a kezükbe. A munkaszolgálat jogi alapját az 1938-as Honvédelmi törvény 87. paragrafusa teremtette meg azzal, hogy kimondta „nemére való tekintet nélkül minden olyan személy, aki tizennegyedik életévét betöltötte és a hetvenedik életévét túl nem haladta köteles arra, hogy a honvédelem érdekében testi és szellemi képességeinek megfelelő munkát végezzen”. Ez a törvény még nem volt diszkriminatív jellegű. Ezt egészítette ki 1939-ben a hírhedt II. törvény 230-as paragrafusa a közérdekű munkaszolgálat bevezetéséről. Ennek alapján az előre létrehozott keret állománnyal katonai egységekbe szervezték a munkaszolgálatra kötelezetteket. Az 1941-es, majd az 1942-es hadkötelezettségi' rendelkezések még alkalmanként három hónapban határozták meg a munka- szolgálat idejét. 1942. nyarától a hadműveleti területre kivonult munkaszolgálatost már nem engedték haza. A hadseregben uralkodó antiszemitizmus a munkaszolgálatos alakulatok felállításában mutatkozott meg a legjobban. A magyar zsidóság a hadkötelezettség terén is másodrendű állampolgár lett. Fegyveres szolgálat helyett munkaszolgálatra kényszerítették őket. 1939. szeptember 23-án kiadott utasítás alapján 1940 elején a zsidónak minősülő tisztek, altisztek, tisztesek „fogyatékba” kerültek, vagyis leszerelték őket. A 230-as paragrafus alapján közérdekű kisegítő és különleges munkaszolgálatos századokat szerveztek. Az állománya zsidó, cigány vagy valamilyen más nemzetiségű magyar állampolgár volt. A fentieken kívül a munkás alakulatokhoz köztörvényes és politikai foglyokat is bevonultattak. 1940-ben arról születik döntés, hogy zsidó val- lású személyt elsősorban a különleges alakulatokhoz kell bevonultatni, elkülönítve a többi munkaszolgálatostól. 1940 augusztusától a hadsereg ruházati gondjainak enyhítéseként munkaszolgálatos számára semmiféle kincstári ruházati és felszerelési cikket nem adnak ki. Ettől kezdve a legkülönbözőbb ruhában vonultak ki munkára az „ásó, csákány a vállamon, szívemben a bánatom” kezdetű munkaszolgálatos induló dallamára. 1941 májusában a zsidó munkásszázadoknál sárga, a keresztény munkásszázadoknál fehér karszalag viselését rendelik el. A IV. csendőrkerülethez tartozó megyékben is — Somogy, Tolna, Baranya — a 230-as paragrafus alapján szervezték meg a munkász- századokat. A pécsi székhelyű IV. hadtest alárendeltségébe tartozó 4. közérdekű munkásszázlóalj székhelye Mohács volt. A munkavezető törzs Pécsen és Kaposváron működött. A kaposvári 641-es számú munkavezető törzs tevékenysége kiterjedt a megye egészére. Bevonulási központok működtek Mohácson kívül Marcaliban és Szigetváron. (Szigetvár ekkor még Somogy megyéhez tartozik). Somogyi munkaszolgálatosokat az ország más részeibe is bevonultatták, így: Szekszárdra, Zalaegerszegre, Kapuvárra, Hajmás- kérre. 1940-41 -ben a somogyiakból álló munkaszolgálatos alakulatok hátországi feladatokat láttak el. Erdélyben utat, vasutat építettek, erdőt irtottak, folyómedret szabályoztak. Részt vettek repülőterek építésében. A Balatonnál partvédelmi munkálatokat végeztek. Idénymunkák idejére betakarítási munkálatokban vettek részt. 1942 elején a 4/1,2-es különleges munkásszázadok a Keleti megszálló csoport állományában hadműveleti területre vonultak 1944 elejéig Ukrajna különböző részein tevékenykedtek. A II. magyar hadsereg mozgósításnak idején újabb munkás alakulatokat állítanak fel. A kaposvári székhelyű 10. gyalog dandár (később könnyű hadosztály) alárendeltségébe a 104/6,7,8-as munkásszázadok tartoztak. A 10. könnyű hadosztály 1942 májusásban vonult ki a keleti frontra. A fronton a munkaszolgálatosok hadtáp- szolgálatot láttak el, valamint utakat, hidakat, vasútat építettek, vasúti szerelvényeket rakodtak ki. Aknát szedtek és telepítettek, lövészárkot ástak, akadályokat emeltek, erődöket építettek. A munkaszolgálatosok veszteségei a fronton óriásiak voltak. A fogságba került munkaszolgálatosoknak az első időben jobb dolguk volt, mint a többi hadifogolynak. Később azonos elbírálás alá kerültek a többi hadifogollyal. Munkaszolgálatosok a Szovjetunió szinte minden részében előfordultak, így jutottak egyesek az Északi Jeges-tenger partvidékére, Szibériába, az Uraiba és a Kaukázusba. A háború után a különböző nemzetközi szervezetek közbenjárása ellenére a többi hadifogollyal egyidőben térnek haza. 1944 őszén a front közeledtével a munkaszolgálatos századok zöme Magyarországon van. A somogyi munkaszolgálatosok is részt vettek az Árpád vonal építésében. A nehéz munka az Uz völgyében, a Tölgyesi, az Aj- tazi és a Békás-szorosban három hónapig tartott. 1944 október végén a németek elrendelik a Margit vonal építését (Székesfehérvár — Balaton déli part — Nagybajom — Barcs). Ekkor már egyre többen szöknek meg és kérnek segítséget a lakosságtól. Kaposváron és a megyében több tucat munkaszolgálatos bujkál. Növekszik azok száma, akik életük kockáztatásával is igyekeznek segíteni. így az előző cikkben már említett — helyesen Gáts Attila donneri gyógyszerész, aki az általa bujtatott két fővel a háború után is tartotta a kapcsolatot. 1944. október 18-tól Be- regfy Károly honvédelmi miniszter rendeletére megindulnak a több tízezer főből álló halálmenetek a nyugati határszélre. A németek utolsó nagy vállalkozásához — a Birodalmi védőállás vagy Hitler szavaival az Alpesi erőd megépítéséhez — kellett a munkáskéz. A halálmenetek a felvidékről Budapestről és a Dunántúlról indultak Ausztria irányába. Somogyi munkaszolgálatos alakulatok is hasonló sorsra jutottak. A munkaszolgálatosok között olyan volt a rémület, hogy a helyszíni felkoncolást is kockáztatva, sokan még magyar területen szökni próbáltak. Csesznek község határában fogták el Winternicz Endre 21 éves kaposvári cukrászsegédet, akit a csendőrök a község temetőjében agyonlőttek. A pápai laktanya udvarán lőtték agyon Vachroch Adolf 40 éves tabi lakost is szökés miatt. A zsidó munkaszolgálatosok többségét 1945 áprilisági — a szovjet csaptok beérkezéséig — a német katonák és a magyar keretlegények barbár módon legyilkolták. Az amúgy is legyengült, beteg — éhség és járványok által megtizedelt embereket tömegesen mészárolták le. Az osztrák-magyar határ mindkét oldala sok ezer munkaszolgálatos temetője lett. Az életben maradottak zömét a németek különböző koncentrációs táborokba , hurcolták. Keveseknek jutott az a szerencse, hogy túlélje ezt a szörnyűséget. Puskás Béla Juhász Magdolna és Ábrahám Levente a homoki gyepvilágot megjelenítő dioráma előtt Király J. Béla felvétele A muzeológia hallatán nálunk ritkán „ugrik be” a régészet, a néprajz vagy a művészettörténet mellett a természettudomány. Ez jellemző — magyarázza a megyei múzeum természettudományos szakreferense, Ábrahám Levente. Amerikában viszont éppen a természettudományos gyűjtemények az alapvetőek, Nyugat—Európában a szakosodott múzeumtípusok, nálunk viszont erőteljes az intézmények ’’településkörzeti” karaktere...Ám nem árt tudni, s erre már Juhász Magdolna főmuzeológus utalt, hogy az első „hivatalos” gyűjteményt a nagy mecénás, gróf Széchenyi Ferenc nejének értékes kincsei, ásványai, kőzetei alapozták. S ha már itt tartunk, Kossuthról kevesen tudják, hogy kiváló botanikus is volt. Mindezek ellenére, egyik kutató sem túlzott szakmai önérdektől vezérelve állapítja meg, hogy a természettudományos muzeológiára olykor mégis mostoha sors várt. Mert a somogyi múzeumi központban is hosszú ideig folyt ilyen gyűjtőmunka, leginkább talán Marián Miklós neve s az általa létrehozott Baláta-kiállítás fémjelzi, aztán a hetvenes években szétesett a gyűjtemény. Olyannyira, hogy amikor a nyolcvanas évektől ismét polgárjogot kapott a múzeumi tevékenységben, már nyomait is alig lehetett megtalálni. Juhász Magdolna botanikusnak és Ábrahám Péter zoológusnak az elmúlt másfél évtizedben a foghíjas múlt örökségével együtt, újra kellett alapozni. Ez egyszerre jelentette a kutatások szervezését, a gyűjtemény gyarapítását, a tuSOMOGY TERMÉSZETKUTATO! A húsevő virág trópusi trükkje Volt egyszer egy gyűjtemény — Új állandó kiállítás készül — Feltárul az erdőrengeteg és a vizek, lápok világa dományos gárda összefogását, és nagyonis hangsúlyosan az ehhez szükséges pénz előteremtését. Az éves költségvetés erre sem nyújtott biztonságos fedezetet, céltámogatások, pályázatok, kitartó utánajárások, kilincselések kellettek ahhoz, hogy menjen a munka. S ment is, kisebb—nagyobb zökkenőkkel, megszakításokkal, mégis tematikus átgondoltsággal. Először a barcsi tájvédelmi körzetet célozták meg. Fontosnak tartják megjegyezni, hogy az úgynevezett ősborókás bármily vonzó is, mégsem azonos ezzel, mert fontosabb a környék lápvilága és a vízi élőhelyek „megkutatása”. Aztán következett a Bo- ronka természetvilága, amely legalább tizenöt kutatónak adott felfedeznivalót, hároméves munkaperiódusban. Gyarapodott tehát az élővilág „kincstára”, amelyet talán jellemez a 4900 növénylap vagy a több mint százötvenezer darabból álló rovartani gyűjtemény is. Igazából nem a számok az impozánsak, hanem az a „térkép” amely kirajzolja a somogyi rengeteg, a lápok, vizek, vízmenték, homokos gyöpök növényzetét, állatvilágát. Ha nem is szaktudományos mélységgel, de a laikus számára is érzékelhető e régió, s benne Somogy alapvető sajátossága. Ezt egyszerűen úgy lehet meghatározni, hogy a délről, a trópusi égöv alól „induló”, aztán a nyugati-óceáni és a keleti-északi flóra-fauna pereme és együttélő területe. Érdekesen példázza ezt a Baláta-tónál még fellelhető ritkaság, a húsevő virág étvágya. Széttáruló szirmaival csalogat, aztán a csábítás trópusi trükkje: végzetesen magába zárja a rovarokat. Már a nyolcvanas évektől nyílt titok volt, hogy a kutatómunka hozadékaként teremtsék meg egy természettudományos állandó kiállítás alapjait. Állandó kiállítást létrehozni, nagy szó minden múzeum életében, hiszen legalább egy évtizedre szól. S ezúttal sem csupán a tudományos fedezet — egy ökológiai vezérelvű bemutatás — volt a tét, hanem az anyagiak is. A két kutató elmondta, hogy a legjobb mecénás a megyei ön- kormányzat volt, de kaptak hozzá más támogatást is, s nem kímélték magukat a pályázati nekirugaszkodásokban itt sem. Jó három éve tehát épül, készül, s most vannak a munka finisében. Néhány dioráma már nagyonis látványos ígéret, sőt sikerült több mindent megtudni a forgatókönyv ötletes meglepetéseiből is, ám ne lőjük le a poént, maradjanak ezek tényleg meglepetések. Annyit viszont célszerű kedvcsinálóként előrebocsátani, hogy szemléletes—tematikus és főleg hatásos elrendezésben szemlélhetjük majd a somogyi erdők élővilágát, a vizeket, a lápokat, a homoki gyö- pöket. Az ökológiai szemlélet egyúttal azt is jelenti, hogy érzékletessé válik, mit jelent a természet az ember számára, de azt is, hogy milyen nyomokat hagyott az ember a természetben. Hogy mire megy ki mindez, azt Juhász Magdolna nem rejtette véka alá, mint mondta: az emberi lét a tét... S erről is mesél majd az erdő, amikor októberben, a múzeumi és műemléki hónap legfontosabb eseményeként, a somogyi természet köszönti a múzeum látogatóit. Tröszt Tibor
