Somogyi Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 178-204. szám)

1994-08-03 / 180. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP — BALATONI NYÁR 1994. augusztus 3., szerda Traffípax­menetrend A siófoki rendőrkapitányság területén működő traffipax ma 8-11 óra között a 7-es út bala- tonföldvári szakaszán, 12-15 között a siófoki Kandó Kálmán utcában, 16-19 között pedig a zamárdi 7-es úton fényképezi a gyorshajtókat. 19-22 között a siófoki 70-es úton, 23-02 között a Beszédes sétányon, 03-06 között pedig a MÓL kútnál mér. Poppiac Zánkán Ma kezdődik Zánkán a ha­zai könnyűzenei élet egyik legnagyobb eseménye, a poppiac. A volt úttörőváros te­rületén a rendezők 7-ig várják az érdeklődőket. A hangszer­bemutatók és kiállítások dél­után két órától tekinthetőek meg. A fiatal tehetségek dél­után öt órakor lépnek fel, a nap fénypontjaként esténként gálakoncertre kerül sor. Hor­váth Charlie nyitja a rendez­vénysorozatot, fellép többek között Friderika, Szandi és Viki, Pierrot, Sipos F.Tamás is. A zárónapon a P.Mobil szó­rakoztatja majd a közönséget. Család a parkban Kecskeméti Sándornak, a kaposvári születésű szob­rászművésznek a Család című alkotását állították fel a balatonboglári hajóállomás melletti parkban, a tó partján. A művész a városnak ajándé­kozta a szobrát, lemondva az alkotói díjról, miközben az ön- kormányzat vállalta a bronzba öntés és szoborállítás költsé­geit. Szerencsés találkozás, hiszen a szobrászművész a Balaton parti városban töltötte ifjúkorát és ennek a kötődés­nek köszönheti Boglár az ajándékot. A szobrot az au­gusztus 20-án avatják. Órát a leilei csomópontba A balatonlellei önkormány­zat 290 000 + áfa forintot ál­doz egy köztéri óra felállítá­sára a város központjában lévő villanyrendőrhöz. A na­pokban felkerül az időmérő is a kovácsoltvas, szép kivitelű állványra. Az autósok kiszá­molhatják, meddig várakoz­nak a zsúfolt csomópontban, addig is telik az idő. Halászlé-főzők bajnoksága Az ország legjobb halászlé- főzői adnak egymásnak ran­devút augusztus végén Keszthelyen. Több, mint 50 séf, halász, horgász, fősza­kács nevezése jutott el eddig a szervezőkhöz. Balatonlelle borünnepe Vigasságok Szent Donát tiszteletére (Folytatás az 1. oldalról) A kulturált borfogyasztás követei ők, akik vallják, hogy bort — mértékkel, étkezés után, társalgás közben, megfontoltan, de — igyál!” — mondta Szűcs László polgármester. Tilk Ferenc, a Balatonlellei Hegyközségi Egyesület elöl­járója és az egyesületben tevékenykedő szőlőtermelő gazdák ékes bizonyítékát adják, hogy nemcsak a ki­váló balatoni borok készíté­sének mesterei, hanem a borünnep odaadó szervezői is, hiszen ez a civil szervezet az önkormányzat és meg­számlálhatatlan támogató anyagi hozzájárulásával a vígasságok sokaságát kí­nálja a város vendégeinek és polgárainak a tóparti es­téken. Szent Donát augusztus 7-i emléknapjához kötődnek a bornapok, a védőszent a Hegyközség jelképe, míg a szőlőművelésről neves Kis­hegyen barokk műemlék templom viseli a nevét. A következő napokban mindenki kedvére válogat­hat, mindenekelőtt a jó bo­rok kóstolásakor, de részt vehet a szaktanácsadáso­kon, vásárokon és estén­ként, ha mindez jókedvre deríti, táncra is penderülhet. Tegnap a székesfehérvári Tilinkó Együttes és az Álba Regia Néptáncegyüttes, va­lamint a bogiári Szelence Gyermektánccsoport mű­sora invitált a nyitó tán­cházra. Ezután minden este tíz A következő napokban mindenki kedvére kóstolhatja a jobbnál jobb borokat Fotó: Török Anett órától táncház lesz a Móló-sétányon, ma dudára és furulyára rophatják a bu­dapesti Egyszólam Népze­nei Együttes koncertje és a martonvásári Százszorszép Táncegyüttes műsora után. G. M. A parkolódíj-csata bogiári győztesei Győzött a városlakók óhaja, no és a józan ész! Tegnap reggel 7 órától nem szednek parkolási díjat a balatonbog­lári Vörösmarty tér egész terü­letén. Az intézkedés előzménye az, amit a napokban szóvá tet­tünk: a város lakói felháboro­dottan sérelmezték, hogy pos­tára, boltba menet nincs hol megállni az autóval, mert a néhány perces várakozásért is egy órai parkoló-tarifát kell fizetniük. Nem beszélve az ét­terem, és üzletek tulajdono­sairól, akiktől időnként „elpár­toltak” a vendégek a borsos megállási díjak miatt. Akadt atrocitás is ez ügyben és a jegyzőkönyvek tanúsága sze­rint némi szerződésszegés... A héten viszont korrekt szerződésmódosítás és egyezség történt a Balaton­boglári Önkormányzat város­gazdálkodási igazgatósága, valamint a parkolókat bérlő ba­latonlellei Várnai és Társa BT között. A vállalkozó becsüle­tére legyen mondva, belátva a nemkívánatos helyzetét ezen a területen, kivonult a Vörös­marty térről, miközben az ön- kormányzat elengedte a bér­leti díj időarányos hányadát és abba is belement, hogy az au­gusztus 20-i három napos fesztivál idejére - kizárólag ekkor - szedhessenek itt par­kolópénzt, mert ez időre kiű­zetnek a Platán strand kör­nyékéről a városi rendezvé­nyek miatt. Nehéz döntések voltak ezek, de a történtek után a jövő nyárra már könnyebb lesz... G. M. Ingyenes show a Balatonnál Parti diszkó-parti Az elmúlt év sikeres bemu­tatkozása után ismét ha­zánkba érkezik a West Power Tower, és megkezdi turnéját a Balaton körül, illetve a Velen­cei tónál és Budapesten. Ez a 7,62 méter magas diszkóto­rony egy színpadot rejt magá­ban, ahol Stephen Mangels­dorff, a népszerű német le­mezlovas szolgáltatja a ferge­teges diszkóműsort. A világ- színvonalú műsort különleges fényeffektusok, pirotechnikai trükkök kísérik. A West Power Towerben megtalálhatók a showműsorok olyan nélkülö- nözhetetlen kellékei is, mint a ködgép és a stroboszkóp. Tegnaptól hatodikáig este hat órai kezdettel a Tihanyi-rév par­kolójában dübörög a West Po­wer Tower zenéje, 8-12-ig hét órakor a fonyódi strandon várják a diszkózene kedvelőit, 13-15-ig pedig a balatonlellei Westran- don „lép fel” mindent elsöprő műsorával a diszkótorony. Jövőre már az egész déli-parton? A fonyódi szemétnek ára van Ignáczy Györgynél A rendszer hibátlan, a lakók egy része renitenskedik A renitens lakókat s nem az önkormányzatot illeti elma­rasztalás a szemetes fonyódi utcák miatt — közölte tegnap a Somogyi Hírkao szerkesztő­ségével Ignáczy Györgyné, a Településgazdálkodási Rt igazgatója. Ezzel reagált la­punk tegnapi számában Fo­nyódon nem látnak már a sok szeméttől címmel megjelent írásunkra. Azt azonban ő sem vitatta, hogy a szép Bala- ton-parti város utcái csúnyák a szeméttől. Hozzátette azonban, hogy a fonyódi önkormányzat úttörő szerepet vállalt, amikor Ma­gyarországon elsőként 1500 ingatlan esetében kipróbálta a szelektív szemétgyűjtést. Azt szeretnék ugyanis, hogy a ta­pasztalatok alapján jövőre már az egész déli parton így folyjék ez a munka. — Piacgazdaságot építünk — mondta az igazgatónő. — A piacgazdaságban pedig min­dennek ára van. A szemétnek is. Az új rendszerben nem az önkormányzat, hanem a pol­gár köt szerződést a részvény- társasággal a szemét elszállí­tására. A szelektív szemét- gyűjtéssel azt kívántuk elérni, hogy ami komposztálható — és éppen ezért rothad —, az komposzttelepekre kerüljön. Az újra hasznosítható másod­lagos nyersanyag pedig oda, ahol érték lesz belőle. Mivel a cégnek nincs 20 millió forintja arra, hogy olyan kocsit ve­gyen, amely méri is a szemét mennyiségét, úgy állapodtunk meg, hogy különböző értékű címkéket árusítunk a lakók­nak, s azokat kell a kis-, illetve a nagy kukára, vagy a szeme­tes zsákra ragasztani. Az így összegyűjtött és megjelölt hul­ladékot viszi csak el a sze­métszállító. Elviszi viszont té­rítés nélkül mindenhonnan a komposztálható háztartási maradékot. Ezzel a módszer­rel sikerült elérni, hogy min­denki a szemét arányában fi­zessen. Egy címke ugyanis 150 forintba kerül. Ha valaki csak két hétig használja az üdülőjét, valószínű elég, ha csupán egyetlen címkét vásá­rol meg, s csak ennyit fizet a szemét elszállításáért. Az ön- kormányzat azzal járult hozzá a szelektív szemétgyűjtés megvalósításához, hogy a komposztálható szemétnek maga vásárolta meg az úgy­nevezett biokukákat. Az igazgatónő szerint a gond az, hogy Fonyódon még mindig van ezer lakó- és üdülőtulajdo­nos, akik nem kívánják igénybe venni a szemétszállításnak ezt a módját. Egy részük éjszaka má­sok ingatlana elé „csempészi” a saját szemetét, más részük pe­dig egyszerűen nem vesz tudo­mást az új rendszerről. A sze­metesek pedig csak a címkével megjelölt hulladéktárolókat ürítik ki. A rendszer kifogástalan — ál­lítja Ignáczy Györgyné —, csak tudomásul kellene venni, hogy aki szemetel, annak fizetni is kell, s elfogadni azt a rendet, amelyet egy tiszta város érde­kében minden polgárnak be kell tartani. A komolyzene kedvelőinek Koncertestek Kőröshegyen A komoly zene kedvelői­nek kínál hétről hétre péntek esténként 8 órától szép él­ményt a kőröshegyi római ka­tolikus templom. Az augusz­tusi program is rendkívül sokszínű: ezen a héten Vi- rágh András orgonaestje lesz, egy hét múlva Székely Miklós ül az orgonához, majd augusztus 19-én Koloss Ist­ván orgona, és Koloss Krisz­tina cselló hangversenyére kerül sor. A helyszín is méltó a zenei élményekhez, hiszen az ősi templomot a közelmúltban restaurálták és a század eleji lelkes, ám a szakszerűséget nélkülöző felújítás után ma eredeti szépségében látható az épület, amelynél előkerül­tek az itt működött hajdani kolostor kövei is. Utolsó figyelmeztetésként a levegőbe lőtt T urista — pisztollyal Érkeznek hozzánk német turisták lakókocsival, szuper berendezésű kemping sátor­ral, de pisztollyal, éles tölté­nyekkel... Pedig ilyen is van-volt. A hét elején történt, hogy az akali strand-kempingben is­mét összejöttek a külföldi tu­risták, hogy asztal mellett, jó hangulatban töltsék el az es­tét. A családias vacsorát egy német úr zavarta meg, nem messze az asztaltársaságtól. Kivágta a lakókocsi ajtaját és hangos szóval követelte, hogy csendesebben mulas­sanak. A zenét lehalkították, a be­szédet csendesebbre fogták az ismételt felszólításra pedig az volt a válaszuk, hogy „Nem vagyunk hangosak!” Már elmúlt éjfél, amikor a német úr megjelent a lakóko­csi ajtajában és odakiáltotta a társaságnak: — Ez volt az utolsó figyel­meztetés! — az asztaltársa­ság feje fölött a levegőbe lőtt. Gondolták, riasztó pisztoly, bár nagy volt a durranás és a torkollattűz is. Ezért csak reg­gel akarták az ügyet jelenteni. Am, mivel sok gyermek is volt a környéken, négy férfi elin­dult és a kemping irodán ke­resztül értesítették a rendőr­séget. Azonnal megindult a vizsgálat, ami házkutatásban csúcsosodott ki. A német úr először tagadta, hogy neki pisztolya lenne. A rokkant nyugdíjas férfi lakókocsijában, a ruhák közül előkerült a Wal­ter PP típusú 7.65-ös pisztoly, mégpedig csőre töltve. A tá­ron kívül még 21 darab, hozzá való lőszert is találtak. A szemlebizottság megta­lálta a kilőtt hüvelyt is a lakó­kocsi közelében. A német urat visszaélés lő­szerrel és lőfegyverrel gyanú­sítják és vizsgálják a lőfegy­ver és a lőszer csempészését is. Továbbá a lőszert és a fegyvert szakértő is vizsgálja. Az ügyben a nyomozás még tart. Gáldonyi Béla Zabala törzs jönni enni, mert hallani, hogy nagy víznél milyen jól csinálni emberhús! Őszi Zoltán karikatúrája i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom