Somogyi Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 178-204. szám)
1994-08-15 / 190. szám
8 SOMOGY HÍRLAP — BELPOLITIKA 1994. augusztus 15., hétfő Még keményebb bűnhullám ellen készül a BM Kuncze Gábor: Örülök, hogy a kisgazdák az ősszel visszatérnek a tárgyalóasztalhoz a Átszervezések az IKM-ben Ma kezdődik az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumban azoknak a részlegeknek az összevonása, melyek az IKM és a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának összevonása óta párhuzamosan működtek, de az egyesített tárcának csak egy ilyen egységre van szüksége. Egyesítik a humánpolitikai részleget, a sajtó- és tájékoztatási osztályt, a belső ellenőrzést. Ezekből mindkét minisztérium rendelkezett egy-egy apparátussal. Gyakorló riadó a Kossuth téren A kormányőrség, a rendőri ezred, a budapesti rendőrségi állomány egy részének bevonásával éberségi riadót tartott vasárnapra virradóan Budapesten a Kossuth téren. A gyakorlaton tűzszerész járőr is részt vett. A tájékoztatás szerint a gyakorló riadót a közelmúltban Budapesten elkövetett robbantásos merényletekkel összefüggésben rendelték el. Vastagh-Sólyom találkozó Dr. Vastagh Pál igazságügy-miniszter ma találkozik dr. Sólyonj Lászlót, az Alkotmánybíróság elnökével. Minden bizonnyal az új alkotmány megalkotása és az Alkotmány- bíróságról szóló törvény módosítása áll megbeszéléseik középpontjában. Mint a kormányprogramból ismeretes: a testületet a jövőben is az alkotmányosság kiemelten fontos intézményének tekintik. Állami neveltek kis lakótelepe Befejező szakaszához érkezett Veresegyházán az állami gondozott fiataloknak tervezett 11 ház építése. Már az otthonok bebútorozásán dolgoznak. A 400 millió forintos beruházás előzménye, hogy egy kormány- döntés szerint a vácdukai és a szobi otthonában lakóknak új helyet kellett keresni. A májusban kezdett munkák hamarosan befejeződnek, és 120 nehéz sorsú gyerek jut otthonhoz. Augusztus 20-án adják át nekik. Volt politikaiak közgyűlése A Politikai Elítéltek Közössége - az 1945-1956 között politikai okokból elítéltek önkéntes, pártpolitikától mentes társulása - tegnap tartotta negyedik közgyűlését. Lengyel Endre főtitkár beszámolója kiemelte: céljuk az élő sorstársak és az életüket vesztettek hozzátartozóiknak érdekvédelme, a mártírok emlékének megőrzése. A kormánynyal kapcsolatban ugyan vannak fenntartásaik, de mint volt „másodosztályú állampolgárok” elvárják az anyagi kárpótlást is. Nemzetközi tábor kisebbségekről A kisebbségi lét formáit, az etnikai kisebbségek helyzetét tanulmányozzák közös magyar- és németországi táborozáson német és magyar diákok. A kéthetes rendezvény - amely hozzájárul, hogy a fiatalok körében az előítéletek helyett a tolerancia, a nyitottság kerüljön előtérbe - csaknem egy tucat szervezet, köztük a Miniszterelnöki Hivatal koordinációs titkársága, a Heinrich Böll Alapítvány és a budapesti Goethe Intézet támogatásával jött létre. A táborozó egyetemisták, közép- és főiskolások egyhetes győri ténykedésüket követően tegnap indultak a másik táborhelyükre, Berlinbe. Kuncze Gábor belügyminisztertől és a miniszterelnök koalíciós helyettesétől kérdeztük: — Az átadás-átvétel a kisvállalatoknál sem megy simán. Ön hogy vette át a minisztériumát? — Az összefoglaló anyag, amit kaptam pontosan feltüntette a minisztérium gondjait, hogy a folyamatban lévő ügyek hol, milyen fázisban vannak. A minisztériumban tapasztaltak és az átadási anyag között még nem találtam ellentmondást. — Milyen megoldatlan ügyeket „örökölt’’? Milyen feladatok várnak a közeljövőben a belügyi tárcára? Pénz híján, erővel — Az egyik az önkormányzati törvények módosítása. Ennek első részét még a választások előtt kell rendeznünk, de a közigazgatás fejlődésével több lépcsőben tovább kell majd alakítani. Egy másik feladat: a rendőrség, a határőrség, a tűzoltóság, a polgári védelem helyzetét kell javítani. Ezek a szervezetek csak igen nagy erőfeszítések árán tudják ellátni a feladataikat, mert hosszú ideje állandó pénzhiány közepette dolgoznak. Hamarjában 44 milliárd forint támogatásra lenne szükségük, amiről a költség- vetési vita során kell majd Megesett már ezen a nyáron, hogy 54 külföldi gép szállt le egyetlen nap alatt a siófok- kiliti repülőtérre. Információink szerint egy kilométernyi hosz- szú betonpálya nagymértékben megnövelné a forgalmat, s a mostaninál korszerűbb repülőket és gazdagabb tulajdonosaikat is a térségbe csalogathatna. Gidáli József, a reptér vezetője 33 éve szállt fel először a Balaton fölé, de már korábban őt bízták meg az országos légirendészeti kapitányság megszervezésével. Kezdés: Szokollal — A második világháborút követően jártam édesapámmal először a Balatonon; akkor a tó nem tett rám különösebb hatást — emlékezett Gidáli József. — Három évvel később tértem vissza repülőiskolás társaimmal együtt — akkoriban a mai zöldséglerakatnál volt a hangár, Siófok és Kiüti falu között. 1957-ben kaptam ajánlatot a Belügyminisztériumból, hogy szervezzem meg a légirendészeti kapitányságot. Elvállaltam a feladatot. Egy Szokol típusú repülőgéppel kezdtük, ami most Budapesten, a Petőfi Csarnokban van kiállítva. A szolgálat ma három darab MI-2-es és hat amerikai, MD-500-as gyártmányú helikopterrel rendelkezik. Az utóbbiak világszínvonalú technikát képviselnek. döntenünk. Megengedhetetlen, hogy a szolgálat tagjai közül sokan a létminimum körül éljenek. Folyamatos feladatunk a minisztérium szervezetének átalakítása is. Fontos és folyamatos dolgunk a köz- igazgatási rendszer továbbfejlesztése is. — A fejlesztésekre és főleg a fizetések rendezéséhez pénzre volna szüksége a minisztrériumnak. Honnan és miből lehet ezt ma előteremteni? — Nagyon kemény takarékossági intézkedés-sorozatot ígér a pótköltségvetés. Ez érinti a Belügyminisztériumot is. Van azonban a takarékosságnak egy ésszerű határa: nem láthatja kárát a rendőrség, a tűzoltóság, a többi szervezet munkája. — A minisztérium átszervezése során várhatóak-e újabb személycserék? A bűnmegelőzés — Nem azért jöttem a minisztériumba, hogy rendet vágjak a vezetők soraiban. A politikai pozíciókban lévő vezetők természetes cseréjén kívül senkit nem akarunk politikai okok miatt elküldeni. — A közbiztonság megőrzése és javítása érdekében mit kíván tenni a minisztérium? — 1990-92 között robbanásszerűen növekedett a bű1962-ben kezdték rendszeresen ellenőrizni a Balatont a levegőből. Feladatuk a bajba jutott felderítése és a hajók riasztása volt. Megesett, hogy egyetlen napon 11 óra 28 percet repült a viharos tó felett, és huszonkilenc embert mentettek ki a vízi rendőrök segítségével. A felderítés tíz percig sem tartott, a mentőhajók riasztása nagyon hosszú időt vett igénybe. Egyszer azonban a rendőrmotoroson két nagyon magas rangú főtiszt is tartózkodott, amikor két, gumimatracon elsodort hölgyet épphogy ki tudtak menteni. Ennek hatására szerelték föl rádió-adóvevőkkel a szolgálatot. Vendég, egy körre — Sok pénzt emészt fel a mentés, az emberekre való odafigyelés, de ha sokszázezer vendéget ide csábítunk, akkor mindenképp meg kell oldanunk ezt — summázta véleményét. Később azt mondta: — Még 1962-ben én hoztam az első légitaxit az országba; no, és a másodikat is, mert az első hamar összetörött. A nyugati vendégek ugyanis állandóan kérték: hadd szánjanak fel, akár csak egy körre is a rendőrségi repülőgépeken a Balaton fölé. Öt éve dolgoznak azért, hogy az üdülőövezetben legyen a nemzetközi forgalom nözés, de tavaly óta megállt a növekedés üteme, bizonyos területeken csökkent is. Ennek ellenére fel kell készülni egy újabb, még keményebb bűnözési hullám megakadályozására, ehhez pedig, ha tetszik, ha nem, a személyi állományt bővíteni, a technikát fejleszteni kell. Létrehozzuk a Bűnmegelőzési Tanácsot, amelyben a különböző társadalmi szervezetek és az egyházak is fontos szerepet kapnak, mert a bűnmegelőzés elsősorban össztársadalmi feladat. A polgárőrségnek is jelentős szerepet szánunk, de ennek a szervezetnek a törvényi szabályozása hiányzik. Ezt is a Belügyminisztériumnak kell rövid idő alatt a kormány elé terjesztenie. — Ön a kormányon belül a miniszterelnök koalíciós helyettesének tisztét is betölti. „Gyakorolta” már ezt a funkcióját? — Természetesen. A személyi kérdésekben, a törvények, rendeletek előkészítése során minden alkalommal egyeztetniük kell a koalíciós partnereknek, s ez eddig minden alkalommal meg is történt. Szerencsére konfliktus nélkül. — Az önkormányzati törvény előkészítő hatpárti egyeztetéséből ötpárti lett, mert a kisgazdák fölöslegesnek érezték a tárgyalásokat. Hadd kérdezzemmeg: mos dolgozik. — Különösebb propaganda nélkül tesszük a dolgunkat; tavaly már 547 külföldi gép érkezett, és a forgalom az idén tovább nőtt. Szeretnénk, ha a városi önkormányzat tulajdonába kapná a repteret, hogy hosszú távon lehessen tervezni és a vállalkozókat megnyerni ügyünknek. Évente milliókba kerül a karbantartás is a három és fél kilométer hosszú repülőtéren. A Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság folyamatosan sok pénzt áldoz a működtetésre, de a továbblépéshez feltétlenül új források bevonására is szükség van. Több mint 60 gép A régió az idén figyelt fel először a repülőtérre. Akkor, amikor megvonták tőlük a vámolás jogát. — Most újra megkaptuk az engedélyt, de kérdem én: miért nekünk kell a vámosokat, a határőröket fizetni? Másutt nem ilyen az ügymenet! Megjegyzem: nem én vagyok a leghivatottabb nyilatkozni a kiüti repülőtér ügyében, de szeretnék még sokat tenni a jó ügy érdekében. A közúti légifelderítő szolgálat, a mentőhelikopter is Kili- tibe települt. Tegnap több mint hatvan gép indult útnak innen — nem számítva a Balaton fölött kirándulókat. Czene Attila Kuncze Gábor valójában meddig terjed a koalíció kompromisszumkészsége? T örvényelőkészítés — Nagyon sajnálom, hogy a kisgazdák inkább elmentek szabadságra, mintsem részt vettek volna a törvényelőkészítés munkáiban. De örülök, hogy bejelentették: ősszel visszatérnek a tárgyalóasztalhoz. Ami a kompromisszumkészséget illeti? Minden észA rádió és a televízió körüli háborúskodás nyilván csak akkor zárulhat le hosszú távra nyugalmat ígérő' békekötéssel, ha törvényi háttér és jogi keretek biztosítják a normális működés feltételeit. A koalíciós kormány programja ezért a legfontosabb és egyben legsürgetőbb tennivalónak a szabad rádiózás és televíziózás törvényes feltételeinek megteremtését minősíti. Nem titok, hogy a roppant bonyolult kodifikáció nagy része már az előző ciklusban lezajlott — a médiatörvény tekintélyes hányada a parlamenti pártok egyetértő megállapodása alapján elkészült. Néhány „kényes” törvényi rész megfogalmazása és lehetséges egyeztetése van tehát még hátra, így érthető, hogy a Horn-kormány rövid határidőt szabott önmaga számára a rádió- és tévétörvénynek a parlament elé terjesztésére. Ahogy a program fogalmaz: a parlamenti pártokkal és a szakmai szervezetekkel folyamatosan egyeztetve az idei őszi ülésszakra elkészítik és lehetőleg az ellenzék vagy annak legalább egy része támogatásával az Országgyűlés elé terjesztik a törvényjavaslatot. A koalíció felfogása szerint a sajtószabadság legfőbb garanciája a lapok, a rádiók és a televíziók közötti verseny. Alapvető törekvés, hogy esélyegyenlőség leszerű és jó javaslatot szívesen fogadunk, ami az elfogadott kormányprogram keretén belül marad. Az önkormányzati törvényt előkészítő egyeztetés során is sok ilyen javaslatot elfogadtunk, amelyeket beépítünk a törvényjavaslatba. A törvény politikai jellegű részeit, amelyeket a koalíció egyértelműen kijelölt, az ellenzék természetesen vitathatja és elemezheti is, ez a dolga, de ezekben a kérdésekben a többség érvényesíteni fogja az akaratát. Koós Tamás gyen a frekvenciagazdálkodásban. Független szakértői testületet hívnak életre a korlátozott számban rendelkezésre álló frekvenciák nyilvános pályáztatásra, s lehetséges, hogy e testületre ruházza a törvény a frekvenciagazdálkodással kapcsolatos egyéb felügyeleti teendőket is. (Az előző kormány ezt eredetileg a Nemzeti Frekvenciatanácsra kívánta bízni; a tanács azonban a ciklus végéig nem jött létre.) A médiatörvény meghatározza majd az MTV és az MR vezetőinek kinevezési rendjét, a közszolgálati jelleg kereteit, s olyan pénzügyi támogatási rendet alakít ki, amely szponzorálás nélkül is lehetővé teszi a rádió és a tévé politikai befolyástól független működését. Az új jogszabály megszületésével egyidejűleg ezért betemetik a médiaháború egyik pénzügyi „lövészárkát”; azt a rendelkezést, amely a költségvetésben megszüntette a Rádió, illetve a Televízió önálló fejezetet, s ezzel a két intézmény gazdálkodása fölötti felügyeletet lényegében a Miniszterelnöki Hivatal hatáskörébe utalta. Az eredeti állapot — az önálló rádió-tévé költségvetési fejezet — visszaállításához a költségvetési törvény módosítására lesz szükség. A kormányprogram úgy értékeli, hogy a Duna Televízióra fontos feladat hárul; ellátásához azonban szervezeti változtatásokat kell végrehajtani. Ferenczy Europress Rendőrgépen akartak repülni a turisták Egy napon 29 embert mentettek ki a vízből Gidáli József: Legyen az önkormányzaté a siófok-kiliti repülőtér — Két hölgyért kaptak rádiót előtt is nyitott repülő, ahol váSürgős feladatok a kormányprogramban Őszi ülésszak: médiatörvény