Somogyi Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 178-204. szám)

1994-08-12 / 188. szám

1994. augusztus 12., péntek SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Készült egy álomterv Beázik a zeneiskola Kaposváron Csurgónagymartonból világközepe Vasárnap megtartják az elhíresült kokasütést Újabb tiltakozó levél érkezett Brigitte Bardot-tól, aki csomagolt és otthon maradt Értem Brigitte Bardot is szót emelt Fotó: Csobod Péter Vaskos dossziéban a ka­posvári Liszt Ferenc Zene­iskola 1975-ben készült fel­újítási és bó'vítési terve. A Somogy Megyei Tervező Vállalt készítette el Schiller Pálné tervei alapján. Az egykori zeneiskolai igaz­gató, Merényi György a szép tervkötet borítójára följe­gyezte: álomterv. Részlegesen megvalósult az intézmény bővítése, ám a folytatásra már nem futotta. Kétmillió forint hiányzott ah­hoz, hogy az elképzelések va­lóra váljanak. A tetőtér beépí­tésére már nem futotta. Kokas Ferenc, a zeneiskola újonnan kinevezett igazgatója kalauzolt végig az épületben. A teljes tetőcsere szükséges­ségét azzal bizonyította, hogy a termek beáztak az esőzé­sekkor, a külső homlokzat is megsínylette az időjárást. A korábbi, álomtervnek nevezett építészi elképzelés ma is si- dőszerű — mondta. A tetőtér­ben újabb termeket lehetne kialakítani a zenei oktatásnak. 630 diák iratkozott be az új tanévre a kaposvári zeneisko­lába. A 35 zenetanár 25 tante­remben tanítja a zene szerete­A tabi új fiúkollégium építése évtizedek óta húzódik. A tartha­tatlan helyzet megoldására a helyi képviselő-testület döntése alapján, a városháza épületét akarták átalakítani. Mivel a a városháza új helyre költözte­tése és átalakításának meg­kezdése bizonytalan, ezért a régi kollégiumi épületet kell fel­újítani! A 60 helyes tabi diákszállón a múlt tanévben már nyolcvan­nál is többen voltak... A tisztior­vosi szolgálat elrendelte a lét­szám csökkentését, valamint az épület külső és belső felújí­tását. Nem egészen három hét­tel az új tanév kezdete előtt Be- reczk József igazgatóhelyettes­től azt kérdeztük: mi a helyzet a szükséges felújítással? — Az iskola vezetése úgy téré a fiatalokat. A zenede nemcsak bővítésre szorul, hanem jelentős felújításra is, hiszen nemcsak az emeleti szobák áznak be, hanem a többmillió forint értékű zenei könyvtár is megsínyli a sziget­lés hiányosságait. A kották pusztulóban. A szeptember­ben keződődő új tanév kezde­tére ugyan kimeszelték a tan­termeket, de egy csapadékos ősz, vagy tél újra leáztathatja az épületet. A zeneszobák hangszigetelésére is szükség lenne, mert olyan nagy az át­hallás. A zeneiskola terveiben nemcsak az épület felújítása, bővítése szerepel, hanem új tanszakok indítása is. A könnyűzenei oktatás beveze­tése mellett a későbbiekben népzenei szakot is szeretné­nek indítani, mivel Somogy­bán nagy igény van erre is. A zeneiskola beázott falai valóban elszomorítóak. Az épületet körüljárva azonban az ugyan gondozott szép park látványa is elszomorított: Ka­posvár belvárosában miként állhat kihasználatlanul egy ilyen üde udvar. Ennek hasz­nosításához még csak pénz sem kell, csupán program . Horányi Barna döntött — mondta az igazgató- helyettes—, hogy a legszüksé­gesebb felújítási munkákat (festés, kisebb javítás) elvé­gezzük. Dr. Gyenesei István azt mondta a Somogyi Hírlapnak, hogy a megye egyik legfonto­sabb feladatának tekinti a tabi kollégiumi ügy rendezését. Ezért a kisebb javításokat, a vi­zesblokk korszerűsítését pótló­lagos megyei támogatással el­végzik a tanév kezdetéig, de többet nem kívánnak költeni az épületre. A Tabi Kemping Kft irodaépületének megvételére a megyei közgyűlés ajánlatot tett és várják Nagy Lajos tulajdo­nos válaszát. Ha létre jön az üz­let, akkor szeptember végén a diákok odaköltözhetnek. (Krutek) (Folytatás az 1. oldalról) Brigitte Bardot pontatlanul fogalmaz legújabb levelében, hiszen végig augusztus 15-ét emlegeti, ezek szerint valaki rosszul tájékoztatta. A követ­kezőket írja: „Ha augusztus 15-én jelen leszek Csurgó- nagymartonban, az nem azért lesz, hogy megnyissam a bált Kokas úr karján. Kokas Zoltán úrnak írt levelem és számos újságcikk ellenére, amelyek az egész világon megjelentek, hogy leleplez­zék a Csurgónagymartonban lezajló durva eseményeket, a település polgármestere nem méltatott arra, hogy válaszol­jon a felhívásomra... Ha egy nép fejlődését abból ítéljük meg, hogyan bánik az álla­tokkal, akkor Csurgónagy­marton, úgy tűnik, a közép­korban maradt... Az élet min­den formáját tisztelnünk kell. Ha Csurgónagymarton lako­sai azt kérdezik, miért leple­zem le azt, amit ők hagyo­mánynak neveznek, szeret­ném ha tudnák, hogy nincse­nek kis csaták. A magyar ka­kasok és a világ minden ál­lata megérdemli tiszteletün­ket és védelmünket... Ha au­gusztus 15-ig semmilyen hírt sem kapok, amely valamilyen reményt ad nekem, hogy ez a visszataszító mészárlás megszűnik, akkor jelen le­szek Csurgónagymartonban, hogy Kokas urat új tánclépé­sekre tanítsam, amelyeket bizonyosan nem fog elfelej­teni.” Kokas Zoltán a falu pol­gármestere érdeklődésemre bevallja, valóban nem vála­szolt Brigitte Bardot levelére, ám hirtelen vagy hatvan címre kellett volna írnia a nagyvilágba. Egyedül Frideri- kusz Sándorral tárgyalt, de a tévésztár lekezelően beszélt vele, s így semmiben sem maradtak. A Megáll az ész­ben a TV-2-ben már nyilatko­zott, s tartja is véleményét. Ha a spanyol bikákat csak úgy öldöshetik, akkor a kakas­ütés, amelynek „áldozatai” rögtön fazékba kerülnek, tán nem akkora bűn... Bérbe vett varroda Grillsütők Kányából Tervezik a dolgozó­létszám növelését Megkezdték a munkát a Turbó 2000 Kft kányái üzem­csarnokában. A cég a Már­cius 15 szövetkezet megüre­sedett varrodai üzemcsarno­kát bérbevette és hozzálátott az Elektro Grill 101 típusú grillsütő egységeinek részle­ges gyártásához. Amint az Bereczk József­től, a társaság helyi ügyinté­zőjétől megtudtuk, az üzem­ben kányái, tabi és kapolyi férfiaknak biztosítanak mun­kát. — A teljes gyártás csak va­lamennyi szerszám elkészü­lése után, várhatóan a hónap végén, vagy szeptember ele­jén kezdődik. A cég elképze­lése, hogy növeli a dolgozói létszámot, ezzel is enyhítve tabi térségbeli községekben kialakult munkanélküliséget. K. J. — Nem a képviselőtestü­let dolga, hogy eldöntse, le­gyen kakasütés vagy nem. Jogtalanul bánt engem, s a falu vezetőit a francia film­sztár. Nem vitatkozom vele, ha eljön vendégül látjuk. An­nak idején szívesen néztem a filmjeit... — Nem félnek a fenyegető­zésétől, megtartják mégis a kokasütést? — Meg, mégpedig az egész napos falunap része­ként. Délelőtt focimeccs lesz, ebéd után kugliverseny, majd ökörsütés, s ahogy a kakasü­tés szervezőitől hallottam, négy órára tervezik a játékot. Valószínűleg két-három ka­kas kerül a földbe. Hogy mi­lyen szenvedélyes a csapko­dás, arra jó példa, még egy közeibe álló nézőn, de egy ott parkoló Ladán is koppant már a cséphadaró vége.. Mármint úgy érti ezt a pol­Még csak a próbaidejét tölti a somogyi légi megfigyelő­szolgálat, de eldőlt már: be­vált, és a jövőben tovább mű­ködhet. Az egyetlen gond az, hogy az ígért pénzek egy ré­sze — így többek között a mi­nisztériumi támogatás is — elmaradt, és így a szolgálat fenntartójának — a Somogy Természetvédelmi Szervezet­nek — tovább fájhat a feje amiatt, vajon miből finanszí­rozza majd a felszállásokat. Jelenleg a repülőgép rend­szeresen ellenőrzi a Boronka tájvédelmi körzetet, és a Ba- láta tónál végzett kutatásokat segítendő rendszeresen fény­képezi a tavat is. A megfigyelőszolgálat első­sorban természetvédelmi fel­adatokat lát el, de készítettek légifelvételeket az erdőterve­gármester úr, hogy a földbe vájt lyukba, egy kilyukasztott bádogedény alá. Ezen dug- dossa ki majd tarajos fejét a kakas, s erre sóznak nagyo­kat cséphadaróval a bekötött szemű versenyzők... A hír nyomába szegődve, fölhívtuk Brigitte Bardot pári­zsi irodáját, ahol a Joil Gebre- illi titkár úr válaszolt kérdése­inkre. Elmondta, hogy Bardot még nem döntött száz száza­lékig, de ő úgy tudja, hogy a magyar útját mégis le­mondta. Egy elnöki vacsorán vesz rész vasárnap este a programja szerint, de nem lehetetlen, hogy magánrepü­lőre ül. Ha nem is jön, ma­gyar állatvédő barátai min­dent jelentenek neki. így ajánlja, hogy ne próbálják meg a kokasütést, hacsak nem akarják kivívni Bardot végleges haragját... Békés József zési iroda számára is, mivel a tájvédelmi körzetben most végzik az erdőtervezést. A környezetvédelmi igazga­tóság kérésére végeztek légi megfigyelést a marcali víztá­rozó fölött, és rendszeresek a megfigyeléseik a Balatonnál és a Desedánál. Az illegális szennyvízlerakók felderítése és lefényképezése is felada­taik közé tartozik, eddig azon­ban ilyenre még nem bukkan­tak. A légi tűzjelzés bevezetése pedig még várat magára: er­dészeti szakember dolgoz ki egy olyan tervezetet, amely­ben megjelöli, hogy milyen napokon nagy a valószínű­sége tűzeseteknek, s mikor szükséges mindenképpen föl­szállnia a repülőgépnek. (Nagy) Új igazgató Berzencén Soron kívüli testületi ülésen döntött Berzence képviselő­testülete az általános iskola igazgatói állásának betöltése ügyében. A kiírt pályázat elbí­rálása és a tantestület javas­lata alapján az új tanévtől kezdve Cseh István irányítja az iskolai nevelőmunkát. A ki­nevezett igazgató megbíza­tása öt évre szól. Pályakezdő munkanélküliek Emelkedett a regisztrált pá­lyakezdő munkanélküliek száma Somogybán. A leg­utóbbi, június végi adatok sze­rint több mint 1500 pálya­kezdő munkanélküliről tudnak a megyei munkaügyi központ­nál. A pályakezdők aránya a munkanélküliek számán belül jelenleg 10 százalék, míg ta­vasszal alig volt több 9 száza­léknál, tavaly pedig mégkeve- sebb, 8 százaléknál. Alkotótábor Bodrogon Egyhetes képzőművészeti alkotótábort szervezett a bod­rogi Menedék Alapítvány álta­lános iskolás gyerekek szá­mára. Az alkotótáborban több mint negyven gyermek vesz részt, akiknek nagy része bu­dapesti iskolákból érkezett ál­lami gondozott gyerek, illetve bodrogiak. A Menedék Alapít­vány korábbi hasonló jellegű táborainak hagyományaihoz híven idén is kiállítással és műsorral fejeződik be az al­kotó munka, amelynek közön­sége ezúttal is a település la­kossága lesz. Három Ikarus Kaposvárra Szerződést kötött az Ikarus gyárral a Kaposvári Tömeg- közlekedési Rt. három autó­busz vásárlásáról. A gyár hozzáfogott az autóbuszok gyártásához. Egy autóbusz ára közelítőleg 14 millió forint. A három busz még az idén munkába áll Kaposvár utcáin. Horgászverseny Vízváron A Barcsi Horgászegyesület vízvári csoportja nyílt hor­gászversenyt rendezett. A mintegy hetven résztvevő a bélavári esi kosi kavicsbá­nya-tóban próbált hor­gász-szerencsét. A versenyt Szakács József nyerte. Az erre az alkalomra felajánlott különdíjat pedig, — ami egy jó minőségű orsó volt — a leg­több halat fogó Hídvári József kapta. Teljesítménye 44 darab hal volt a verseny négy órája alatt. A halfogók versenyét ha­lászléfőzéssel egybekötött vi­gadalom követte. Járdaépítés Udvarhelyen Több mint egy kilométer hosszan építettek járdát So- mogyudvarhelyen az elmúlt hónapok során. A Rákóczi utca keleti oldalán megépített gyalogút több mint kétmillió fo­rintba került, amelyből 1,2 mil­liót a helyi költségvetésből fe­deztek. A Makadám kft által kivitelezett beruházást nehezí­tette és a kiadásokat növelte, hogy egy vízátfolyás fölé hidat is kellett építeni. A járda meg­építésével elérték a helyiek, hogy nincs már a településen olyan utca, ahol legalább az egyik oldalon ne lenne szilárd járdaburkolat az utcákban. SOMOGYI HÍRLAP Troszt Tibor jegyzete Rigli és kispad Kevesednek a kispadok, sóhajtott falujáró riporter kollégám még a hetvenes években. S felsorolta a házbeliek, szomszé­dok megszokott fórumát, társiasságát jelentő porta előtti kis­padok szerepét. Az új sátortetős házak utcafrontjain már nem is számoltak ezekkel, miként a kiskerttel sem. Befeléfordul­nak az emberek, ott a tévé, meg a... Szóval morfondíroztunk a diagnózison, még mérlegelve azt is, hogy a kerítés is csu­pán a rossz szomszédságban kapott igazán szerepet. Ha kevesedtek is, azért mégsem tűntek végképpen el, konstatáltam néhány somogyi faluban. Látnivaló, hogy a do­log végeztével itt—ott kiülnek még. Van miről és miért tovább vinni a szót egymás között is, noha a szóvivőség immár profi mesterség. Legutóbb egy diskurzus témája, melynek avatat­lan fültanúja lehettem, éppen a régi rigli volt. Merthogy akinek olyan van még az utcában, jobb ha lecseréli, kulcsra zárja a kiskaput, a nagykaput meg lakatra. Van rendőrőrs, polgárőr­ség, még a szomszédra is vicsorgó németjuhász, de lám mégis bementek ehhez, vagy betörtek éjjel három házzal odébb... Ahogy a lapunkban is rendre jelentkező krónikákat böngészem, sajna aligha megalapozatlan a félelem... Maga­sodnak a kerítések, sokasodnak a biztonsági zárak, a keve­set is jobban kell félteni. S félő, hogy a riglivel végképp nyuga­lomba vonul a kispad is. Azt kérte tegnap tőlem egy idős fa­lusi asszony, írjak róla amit akarok, csak azt ne, hogy egyedül él. Elég ha a szomszédság tudja, a mászkáló idegenekre nem tartozik. A kispaddal együtt a portára költöző félelemnek viszont aligha állja útját a kerítés. Kényszermegoldás a kollégium Tabon Erdőtervezés fényképekkel A légi szolgálat bevált, „már csak” pénz kéne A tűzjelzés bevezetése még várat magára ê i

Next

/
Oldalképek
Tartalom