Somogyi Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-177. szám)

1994-07-29 / 176. szám

1994. július 29., péntek SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 7 Az élvezetesebb futball érdekében Ősztől új szabályok NB lll-as csapataink edzésben (3.) Új edzővel készül a Barcs Július 12-én kezdte meg a Barcs SC a felkészülést az NB lll-ra. Mint ismeretes a Kapos­vári Honvéddal történt fúzió adta a lehetőséget az indu­lásra a csapatnak, amely egyébként kiesett volna a harmadik vonalból. A lemon­dott Stájer István helyett Kar­sai Tibor lett az edző. Ő ko­rábban az ifjúsági csapatot irányította, fia pedig a felnőt­tek között játszott. Az ificsapat vezetését Cselőtei János vette át. A héten több játékos is tá­vozott az együttestől. A leg­nagyobb gondot az okozza, hogy a teljes csatársor eliga­zolt. Mester és Kapronczai Somogytarnócára, Csalos pe­dig Felsőszentmártonra ment. Utóbbival tartott a beállós Bol­hói is. Kelemen Géza ügyve­zető elnök elmondta, keresik az új játékosokat a támadó­sorba, jelenleg folynak a tár­gyalások. Az viszont már el­dőlt, hogy Barcson folytatja Kuczkó kapus és Biodrovics (mindketten a K. Honvédban szerepeltek korábban), s visz- szatért Bélavárról Somogyi. Az ifjúságiak közül Pókos ké­szül a nagycsapattal. Heti öt edzést tartottak, egy kupamérkőzést játszottak, amelyen nagy meglepetésre legyőzték az NB l-es Olajbá­nyászt. Az első előkészületi mérkőzésük tegnap volt a Kastélyosdombó ellen. A baj­noki rajt előtt még két Magyar Kupa találkozójuk lesz, s négy-öt edzőmérkőzést is ját­szanak. - Kele ­A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a színvona­lasabb bíráskodás, élvezete­sebb futball érdekében több új és a korábbiaknál szigorúbb előírást juttatott el a nemzeti szövetségekhez. A lényegé­ben négy témakört érintő sza­bályok alkalmazása már az 1994/95-ös bajnokságban kö­telező. 1. pont. a/ Az oldalról való becsúszó szerelés szabályos voltát a játékvezető ítéli meg. Amennyiben a szerelni igyekvő játékos nem éri el a labdát, hanem a támadott fél lábát, akkor a bíró köteles közvetlen szabadrúgást ítélni, a szabálytalan játékost pedig sárgalapos figyelmeztetésben kell részesítenie. b/ A hátulról való becsúszó szerelést — amennyiben a já­tékvezető megítélése szerint a becsúszó játékosnak nincs esélye a labda elérésére — azonnal piros lappal kell bün­tetni, és közvetlen szabadrú­gást is kell ítélni. 2. pont. Egy sérült játékos ápolásakor csak a játékvezető engedélyével léphetnek a pá­lyára a csapatok illetékesei, de akkor is csak a sérülés megállapítására, annak felmé­résére. Az ápolást minden esetben a partvonalon kívül kell elvégezni. 3. pont. a/ A leshelyzet ön­magában nem szabálytalan­ság. 6/ Csak abban az esetben kell lest ítélni, ha a védők mö­gött tartózkodó támadó játé­kos aktívan részt vesz az ak­cióban, befolyásolja (elvonja) a védők figyelmét, zavarja azok mozgását. Másként kife­jezve: amikor társai a leshely­zetben lévő futballistát próbál­ják megjátszani. c/ A játékvezetők nem ítél­hetnek lest, amikor egy játé­kos tétlen leshelyzetben van. Ezenkívül a közvetlen kapura- lövéskor és bedobáskor sincs les. A bizonytalan megítélésű esetekben („határesetek”) a támadó játékost kell favori­zálni, tehát a támadást, az ak­cióvezetést kell előnyben ré­szesíteni. 4. pont. Az időhúzást a bírók ezentúl sokkal szigorúbban íté­lik meg. Sárgalapos figyelmez­tetésben részesül minden olyan játékos, akinél felmerül az időhúzás gyanúja. Ezzel összhangban minden játék nélkül (ápolás, időhúzás, cse­rék, szabálytalanságok) töltött percet hozzá kell adni a ren­des játékidőhöz, a játékveze­tőknek hosszabbítaniuk kell! Vb-válogató Fadd-Domboriban Schumacher fellebbez Az olasz Benetton-csapat tegnap bejelentette, hogy a pi­lóták vb-pontversenyében élen álló német Michael Schumacher megfellebbezi két Forma-1-es futamról való eltiltását. Valószínűleg részt vehet a hétvégi Német Nagy­díjon. A Nemzetközi Automo­bil Szövetség kedden büntette meg a német pilótát a Brit Nagydíjon elkövetett szabály­talansága miatt. Tudott, egy­ben azt is bejelentették, hogy fellebbezés esetén felfüg­geszthetik az eltiltást. Kajak-kenu Péntektől vasárnapig Fadd-Domboriban rendezik meg a kajak-kenu síkvízi or­szágos bajnokságot, amely egyben a második és utolsó válogató viadal a szeptember végén esedékes mexikóvá­rosi világbajnokságra. A három nap során 24 számban zajlanak a küzdel­mek. A 200 méteres távokon nem avatnak bajnokot, mert abban a kilenc számban már július elején, a fővárosban megtartott sprintbajnokságon gazdára találtak az érmek, így ezúttal a férfiak az 500 és az 1000, a nők pedig csak az 500 méteres számokban gya­rapíthatják bajnoki medáljaik számát. A viadalon ott lesz a Kaposvári Vízügyi SC kiváló­sága Borhi Zsombor is, aki mindkét egyéni számban in­dul. A válogatóval kapcsolatos érdekesség: a csapathajók, vagyis a négyesek tagjai sike­res szereplés esetén sem szereznek automatikusan vb-részvételi jogot. Az össze­állításnál figyelembe veszik az egyesben és a párosban elért eredményeket. Füleky András főtitkár elő­ször arról beszélt, hogy meg­érkezett a tisztiorvosi enge­dély, így már nincs akadálya annak, hogy a Duna holtá­gán, amely korábban fertőzött volt, lebonyolítsák a Westel 900 GSM Nagydíjáért kiírt vi­adalt. Ami a további műsort il­leti: szerdán előbb a szakbi­zottság vitatja meg Vajda Vilmos szövetségi kapitány előterjesztését, majd ugyan­aznap az elnökség mondja ki a végső szót a világbajnok­ságon szereplő csapat össze­tételéről. Az előzetes tervek szerint 28 versenyző képviseli a magyar színeket. A legjobbak augusztus 8-tól csaknem három héten át Du- navarsányban edzőtáboroz­nak, 25-én utaznak el Mexi­kóba, ahol Valle de Bravóban fejezik be a felkészülést. A vi­lágbajnokság szeptember 21-én kezdődik a mexikóvá­rosi Xochimilco-tavon, az 1968-as olimpia színhelyén. W, festel 900. A GSM mobiltelefon rend­szer. Sokak élete már elképzelhetetlen nélküle. Mert a Westel 900 a szabadsá­got, a biztonságot és a minőségi szolgál­tatásokat jelenti az Eurofon-tulajdono- soknak. Westel 900. A leggyorsabb hálózatfej­lesztés Magyarországon és kapcsolat- teremtés külföldön. Hazánkban egyre több az olyan hely, amelyet már bekap­csoltak a rendszerbe, s egymás után jön­nek létre más országokkal is a baran­golási szerződések. A Westel 900 most örömmel tudatja, hogy megyeszékhelyén, illetve környékén már Ön is egyszerűen és gyorsan hozzájuthat GSM készülékéhez, az Eurofon kártyához és szolgáltatásainkhoz. Ofotért üzlet: Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: (06-82) 312-420 • Siófok, Szabadság tér 4., Tel.: (06-84) 310-912 Beszerelés gépkocsiba: TOYOTA KOTO Autóház Kft. 7400 Kaposvár, Zöldfa u. 58., Tel.: (06-82) 411-456 Westel 900. A kapcsolat Országos serdülő úszóbajnokság Beck három számban döntős Budapesten a BVSC-uszo- dában rendezték meg az úszók országos serdülő-baj­nokságát. Megyénket a Ka­posvári Sportiskola és a Sió­foki Ezüstpart SE úszói képvi­selték. A legeredményeseb­ben közülük Beck Márton (Kasi) szerepelt, aki három számban is az „A”-döntőbe került. Eredmények. „A”-döntők. 200 m fiú vegyes: 5. Beck Márton (Kasi) 2:26,59. 50 m fiú pillangó: 6. Beck M. 29,41. 100 m fiú pillangó: 7. Beck M. 1:03,8. 4x100 m fiú gyors­váltó: 7. Kasi 4:16,51. „B”-döntők. 50 m leány pil­langó: 7. Kriston Orsolya (Sió­fok) 34,8. 200 m fiú vegyes: 6. Dombói Gábor (Kasi) 2:32,78. 200 m leány vegyes: 8. Hege­dűs Marianna (Siófok) 2:46,07. 200 m fiú mell: 5. Dombói G. 2:51,9. 50 m fiú mell: 3. Kárpáti Kálmán (Kasi) 35,02. 200 m fiú hát: 6. Ma­gyar Sándor (Kasi) 2:33,1. 200 m fiú pillangó: 2. Beck M. 2:26,5. 100 m fiú mell: 5. Dombói G. 1:18,8, 6. Kárpáti K. 1:18,9. 50 m leány gyors: 1. Füstös Dominika (Siófok) 30,48. 400 m leány gyors: 3. Kriston O. 5:00,63. SPORTMŰSOR PÉNTEK Fogathajtás IX. Nemzetközi kettesfogat­hajtó verseny. Szántódpuszta, lovascentrum. Díjhajtás 10 órától. SZOMBAT Fogathajtás IX. Nemzetközi kettesfogat­hajtó verseny. Szántódpuszta, lovascentrum. Terepverseny (Maraton-hajtás) 10 órától. Teke Nyári tekeverseny. Kapos­vár, Pince Presszó, 9 órától 20 óráig. Labdarúgás Magyar Kupa: Barcs-Paksi SE. Barcs, 16.30 óra. Tömegsport Balatonátúszás. Révfü- Iöp-Balatonboglár, táv: 5200 méter. Jelentkezés: Révfülöp labdarúgópálya 7 órától 15 óráig. Rajt: 8 órától folyamato­san. VASÁRNAP Fogathajtás IX. Nemzetközi kettesfogat­hajtó verseny. Szántódpuszta, lovascentrum. Akadályhajtás I. 11 órától. Akadályhajtás II. 14 órától. Teke Nyári tekeverseny. Kapos­vár, Pince Presszó, 9 órától 20 óráig. Labdarúgás Előkészületi mérkőzés: Öreglak-Rákóczi-Kaposcukor FC.^ Öreglak, 18 óra. ÁFÉSZ Turul Kupa. Szólád, sportpálya. Mérkőzések: 16.30 és 18.30 óra. Nyilasi nemet mondott Tegnap reggel tv-interjú ke­retében Benkő László, az MLSZ új elnöke bejelentette: a Nyilasi Tiborral történt tárgya­lásai eredménytelenül zárul­tak. így most már véglegesnek tekinthető — éreztette az el­nök —, hogy a Ferencváros volt vezetőedzője nem vállalja el a szövetségi kapitányi mun­kakört. Benkő László további szakemberekkel folytat tárgya­lásokat. Himnusz szólóban Kínos pillanatokat éltek át a verseny orosz szervezői a vasárnapi atlétikai versenyek után. A 10 000 m-en arany­érmet szerzett marokkói Hammou Boutayeb ugyanis zenekíséret nélkül, egymaga énekelte el hazája himnuszát az eredményhirdetéskor. „Sajnálatos módon a zenekar nem találta meg a marokkói himnusz kottáit” — magyaráz­kodott Anatolij Szobcsak, Szentpétervár polgármestere. Lesz Forma-l-es futam Monzában Az Olasz Motorsport Szö­vetség (CSAI) vezetői bejelen­tették, hogy szeptember 11 -én mégis megrendezik a monzai gyorsasági autós Forma-1-es vb-futamot. A némileg várat­lan döntést a Domenico Fisi- chella művelődési- és kör­nyezetvédelmi miniszterrel folytatott megbeszélések után hozták meg. A szövetség két hete biztonsági okokból mon­dott le a monzai verseny meg­rendezéséről, de a politikustól most megfelelő garanciákat, biztatást kapott a felújítás vég­rehajtásához. A környezetvé­dők tiltakozása ellenére 500 elöregedett fát kivágnak a pá­lya egyik legveszélyesebb szakaszánál, a „Nagy Ka­nyarnál”, amire a versenyzők kifejezett kérése miatt volt szükség. Radocioiu: Espanol A világbajnokságon várako­záson felül szerepelt román labdarúgó válogatott sztárja, Florin Raducioiu hároméves szerződést kötött a spanyol első osztályba lépett Espanol együttesével. A katalán fővá­ros csapata 3,1 millió dollárt fizetett az olasz AC Milan együttesének az új csillagért. Készül a Dream Team A torontói kosárlabda világ- bajnokságra készülő amerikai „Dream Team” előkészületi mérkőzésen lépett pályára az Európa-bajnoki címvédő Né­metország válogatottja ellen. A Charlotte-Coliseumban le­játszott mérkőzésre 24 ezer néző váltott jegyet. Az erővi­szonyoknak megfelelően az amerikai együttes biztos győ­zelmet aratott, amelyben Joe Dumas, a Detroit Pistons játé­kosa és Regie Miller, az Indi­ana Pacers kosarasa vállalt je­lentős szerepet. Egyesült Ál- lamok-Németország 114-81 (50-36). A Salzburg nyerte a Szuper Kupát A bajnokság után az osztrák Szuper Kupát is a Casino Salzburg labdarúgó csapata nyerte. Az UEFA Kupa döntő­jében szerepelt együttes 8000 néző előtt 2-1 (0-0) arányban győzött az Austria Wien ellen. A gólokat Jurcevic (66. p.), Mladenovic (80.) illetve Zsák (89. - 11 -esből) szerezték.

Next

/
Oldalképek
Tartalom