Somogyi Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-177. szám)
1994-07-01 / 153. szám
1994. július 1., péntek SOMOGYI HÍRLAP — BELPOLITIKA 7 Négy év tétje A politika feladata az előretekintés Dr. Jánosi György: A kormány legyen lojális a sajtóhoz, és avassa be a döntések előkészítésébe A kormányalakítást megelőző koalíciós tárgyalások során az SZDSZ kapta meg a művelődési tárcát, így dr. Jánosi Györgynek, aki az MSZP vezetésében négy éve foglalkozik oktatási kérdésekkel már csak a Fodor Gábor miniszter melletti politikai államtitkári poszt jutott volna. Ezt azonban ő nem vállalta. Örömmel fogadta viszont mikor bizalmat kapott az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának elnöki tisztében. A Somogyi Hírlap kérdésére válaszolva tagadta, hogy a posztosztás során sértődések keletkeztek volna... — Úgy tapasztaltam, hogy — magamat is beleértve — mindenki elfogadta, hogy a koalíció létrejötte általánosabb, az egész társadalom szempontjából is fontosabb érdek, mint a személyes ambíciók. A szocialista párton belül ezt mindenki természetesnek tekintette. — Politikai ellenfeleik a választási kampány során a régi emberek visszatérésével igyekeztek riogatni a közvéleményt. Ha nem is a propaganda által dramatizált formában, az valóban nem zárható ki, hogy később egyes alacsonyabb vezetői posztok betöltésekor jelentkeznek majd emberek a „régi barátságokra” apellálva... — A kormány és más vezető testületek felelőssége lesz, hogy miként állnak majd ellen egy esetleges efféle nyomásnak. Tény, hogy a társadalom nagy része határozottan elutasította a „régiek” visszatérésével fenyegető, vádaskodó politikai magatartást. Semmire nem jutottak azok a pártok, melyek ilyen eszközökkel éltek, s ez megnyugtató. Ami számunkra fontos; le kell végre zárni a múltat. Az elmúlt évek történéseit vizsgálni természetesen lehet, de ez nem a politika feladata. A politika dolga az előretekintés, hogy jó törvényeket alkossunk, hogy állítsuk helyre az ország működőképességét Dr. Jánosi György minden részterületen. Ezért tekintjük meghatározónak, hogy olyan emberek kerüljenek pozícióba, akik előre tudnak tekinteni és szakmailag kellően fölkészültek. — Ennek ellenére lehetnek önjelöltek, akik „kinéztek maguknak” valamilyen posztot, s úgy gondolják az MSZP nem mondhat nekik nemet. Nem válhatnak-e ezek az elutasított visszatérők egy párton belüli ellenzék csírájává? — Nem hiszem, hogy ez lehetséges lenne. Akik ugyanis önként bejelentkeznek, mielőtt bárki fölkérné őket, aligha juthatnak pozícióhoz a párton belül vagy a párt által. A dolog Fotó: Lang Róbert nem így működik. Ezek az emberek előbb szigetelődnek el a párton belül mintsem hogy „belső frontot” nyithatnának. Az ilyen politikusok gyorsan perifériára szorulnak. — Az előző kormány gyakran vádolta a sajtót ellenzékiséggel. Mások — köztük politológusok és a médiaszakértők —, akik fölismerték, hogy a sajtó uralkodó párttól függetlenül szükségszerűen ellenzéki (a kormány mindennapi dicséretéért kevesen adnak pénzt) most tudathasadásos állapotot jósolnak. Liberális vagy szocialista szellemű újságíróknak kéne keményen bírálni a liberális-szocialista kormány majdani hibáit... Ön hogy látja mindezt? — Az előző kormánynak és a koalíciós pártoknak volt egy súlyos aránytévesztése. Ellenzéki magatartása miatt szocialistának és liberálisnak minősítette a sajtót, holott a sajtó csak természetes mozgásirányt követve írt kritikusan, ellenzéki hangvétellel. A sajtó alapeleme a nyílt, kritikus hang, bármiféle politikai színezet nélkül. Ezzel az új kormánynak is szembe kell nézni, és mindennek tudatában kell viszonyulnia hozzá. Döntő kérdésnek tartom, hogy sajátos lojalitást is mutasson a kormány a sajtó felé. Ez esetben ugyanis a sajtó csak a valóban bírálatra érdemes hibákat fogja kritizálni. A sajtónak csak az egyik feladata az, hogy tájékoztassa a közvéleményt a kormány lépéseiről, magatartásáról, céljairól. Legalább ilyen fontos az is, hogy szembesítse a kormányt a társadalomban meglévő kritikai véleményáramlatokkal. E kettő egyensúlyáért a kormánynak is sokat kell tennie. A kormánynak gesztusokat kell tennie a sajtó felé, be kell avatni a sajtót a döntések előkészítésébe, hogy minél megalapozottabb információkhoz jussanak. Ezt mulasztotta el az előző kormány. — Hogyan tud majd együttműködni Fodor Gábor művelődési miniszterrel? — Bizakodásra adott okot a koalíciós tárgyalások szakbizottsági része, ahol Fodor Gábor és én vezettük a két párt delegációit. A fontos elvi kérdésekben rendre közös nevezőre jutottunk. Ha ezektől az elvektől nem tér el a kormányzat, akkor jó együttműködés várható a szaktárca és a parlamenti bizottság között. Ez esetben alighanem Fodor Gáborral együtt állunk majd harcban saját pártjaink, illetve a kormány gazdasági és pénzügyi szakembereivel az oktatás és kultúra érdekében. — Köszönjük a beszélgetést. Bíró Ferenc Az MSZP és az SZDSZ három heti kemény tárgyalás után aláírta a koalíciós megállapodást és ezzel lényegében megszületett a szociálliberális kormány. A politikai közvélemény mindvégig feszült figyelemmel kísérte s a felmérések szerint a lakosság nagy többsége támogatta a szociálliberális koalíció megkötését. Ehhez a tárgyaló küldöttségeknek utólag meg kellett szerezniük a pártkongresszus avagy a küldöttgyűlés hozzájárulását, ami mindkét részről megtörtént. Érthető módon mindenki a miniszteri tárcák elosztására, azaz a kormány személyi ösz- szetételére figyelt. Nyugaton, a konszolidált demokráciákban valóban az a fő kérdés, hogy melyik párt milyen tárcát kap a koalíciós osztozkodáskor. A közép-európai fiatal demokráciákban viszont a közös program, azaz a politikai alku sokkal fontosabb. A tárgyaló felek mind a tíz szakbizottságban egyetértésre tudtak jutni a főbb kérdéseket illetően, s ennyiben mind a két párt nyertesnek mondható. Természetesen nagy csaták voltak személyi kérdésekben is, de tulajdonképpen az alapvető alku már a tárgyalások előtt megköttetett azzal, hogy az SZDSZ elismerte Horn Gyulát miniszterelnöknek. Egyetértés volt abban is, hogy Kuncze Gábor miniszterelnök-helyettesi funkciót kap. A koalíciós kormányzást a két párt egyetértési jogára építették, vagyis arra, hogy a lényeges kérdésekben konzultációk révén konszenzust teremtenek, s ezzel a koalíciós tárgyaló bizottságok tulajdonképpen a kormányzás idején is legfelsőbb egyeztető testületként működnek. Horn és Pető rendkívül ügyes, szívós tárgyalási képessége és kompromisszumkészsége végül is eredményre vezetett. Az SZDSZ három miniszteri tárcát és öt politikai államtitkári helyet szerzett meg, ami a parlamenti bizottságokban kapott fontos pozíciókkal együtt jelentős szerepet biztosíthat számára a politikai életben. Kilenc tárca és egy tárcanélküli miniszteri poszt, valamint hét politikai államtitkári hely viszont az MSZP többségét biztosítja a kormányban. Nagy vita folyt a belügyi és az igazságügyi tárcák körül, amelyeken végül is megosztoztak. Az SZDSZ nem különösebben kívánta megszerezni a sok konfliktussal járó gazdasági minisztériumokat, inkább a kevesebb feszültséggel járó, viszont több sikerrel kecsegtető belügyi, infrastrukturális és kulturális tárcákat igényelte, de politikai államtitkárai révén jelentős befolyása lesz az ipari, a földművelési és a külügyi tárcánál is. A személyi kérdések és a pozíciók aránya azonban csak másodlagos kérdés. A koalíció igazi nyeresége az MSZP számára a széles tömegtámogatás elnyerése volt a társadalmigazdasági válságkezeléshez, továbbá az, hogy várható elégedetlenséget kihasználni tudó lehetséges konkurens szövetségese lett. Ugyanakkor az SZDSZ számára a megállapodás lehetőség annak bizonyítására, hogy nemcsak élesen kritizálni, hanem hatékonyan kormányozni is tud. A két párt egyezsége olyan „játék”, amelyben mindkét fél nyert. A koalíciós megállapodásnak persze számos buktatója is van. Mindenekelőtt az, hogy a két párt frakciója fegyelmezetten betartja-e négy éven át — minden esetleges külső nyomás és elégedetlenség ellenére — a szavazási fegyelmet, biztosítva ezzel a kormány működőképességét. A szociálliberális koalíció nem azzal bukna meg igazán, ha a négyéves parlamenti időszakot esetleg nem tudná kitölteni, hanem azzal, ha nem végezné el válságkezelési feladatát, hiszen erre a sajátos feladatra hozták létre. Ha tehát e történelmi feladat megoldása későbbre tolódna, a koalíció akkor is bukottnak tekinthető, ha négy évig simán a hatalomban marad és a két résztvevő párt képes lesz jól együttműködni a kormányzásban. A mandátumok 72 százalékát átfogó koalíciónak csak akkor van értelme egy versengő pártrendszerben, ha a koalíciós kormány rendkívüli feladatra vállalkozik, s ez a gazdaságitársadalmi válság eredményes kezelése. Ez lesz az_ igazi próbatétele. Ágh Attila Vendég falva — Somogybán (1.) A Honban mindenki otthon van Az ispotályos kolostor emléke — Tizenegyezret érő „krajcáros” — Az a bárány medve volt A restaurált korpusz a gyűjtemény legbecsesebb darabja (Kovács Tibor felvétele) Hon — így nevezik egyszerűen a mesztegnyőiek a hajdani elemi iskolából, tanítólakásból kialakított faluházat, ahova sűrűn járnak el a helybeliek és a vendégek is. Itt van a gyermekkortól a felnőttkorba kísérő hagyományőrzés eleven központja, továbbá a helytörténeti gyűjtemény, ugyanakkor a megyei honismereti mozgalom olyan fellegvára, amelybe a ha- tárontúli magyarság hagyományőrző fiataljai, szakkörvezetői hűségesen elzarándokolnak, évente egyszer legalább. Ám egyre sűrűbben kopogtatnak a program, s látnivaló reményében a falusi turizmus jegyében érkező német, holland vendégek is. Az intézmény vezetője, a faluház háziasszonya Kö- vesdi Tiborné pedig kapkodja a fejét, pörgeti a szót, szervez és tájékoztat, lelkes és lelkesít. Mondja, hogy a Honra kereszteléssel a honismeretet rövidítették le az itteniek, ámbár a különböző gyűjtő, feldolgozó, majd jeles alkalmakkor bemutatkozó csoportok nemhogy rövidülnének, inkább gazdagodnak ismeretekben. Am a néprajz, a természetszeretet, a tárgyakban — szokásokban eleven folklór fényében vajon nem vész-e ködbe a régi történelmi múlt? Például egy olyan „apróság” amely Mesztegnyőt is érintette. 1800-ban, amikor királyi rendeletre a Nemes és Tekintetes Somogy Vármegye is fennen meghirdette a nemesi felkelést Napóleon ellen, a közeli Tapsonyban a kötéllel fogdosott gyalogosok fellázadtak. A magyar tiszteket hagyták megug- rani, ám a kísérő osztrák vasasoknak már nem volt kegyelem. Egy sebesültet a tapsonyiak ide hoztak, a mesztegnyői ispotályba. Nagyot néz erre a háziasszony, mondván: ő ezt nem tudta. Am a mesztegnyői históriában mégsem lehet sarokba szorítani. Ugyanis gyorsan kiderül: csak azt nem tudta, hogy akkor egyet ide hoztak. Mert egy történészprofesszor alaposságával, a kutató szenvedélyével rögtönöz előadást arról, hogy a kolostort — a kegyúr jo- gán-jussán Hunyady gróf építette, s ferenceseket hívott. A szerzetesi élet úgyszólván természetes része volt a gyógyító tudomány, s erre a mindennapokban, főleg hadak járásakor nagy szükség volt, különösképpen a kolerajárványok idején. Ám a kegyúri jog — ha már egyszer a jogot hozta szóba —, itt sem járt pörösködés nélkül. Először a nagyszakácsi domonkosok vádaskodtak terület elvétel miatt a gróf ellen, de eredménytelenül. II. József rendeket feloszlató rendeletével szemben viszont a gróf maradt tehetetlen. A Helytartó Tanácstól később is hiába perelték az elvitt kegytárgyakat, viszont a gyógyítás ittmaradt. Majd irgalmas apácák jöttek, akik nemcsak gyógyítottak, hanem tanítottak is. A füvekben, népi gyógymódokban jártas Felicitás nővér jótékonyságát még ma is idézik az öregebbek. Mindezek jóval bővebb előadását jegyezgetve én is nézek nagyokat. Kövesdi Tiborné pedig mintha revansot akarna venni: ha a tisztelt okoskodó vendéget a tizenhetedik, tizennyolcadik század érdekli, hát tud ő olyant is mutatni, melyre múzeumok is fenik a fogukat. Márpedig hiába, mert azok Mesztegnyén maradnak! De miért „mesztegnyézik”? Azért, mert ez a falu eredeti neve! Egy közigazgatási elírás nyomán vált Mesztegnyővé, ám lássam: itt az egykori krajcáros bélyeg másolata, rajta a postabélyegző: Mesztegnye. Akinek ilyen van, annak az, a filatéliai árfolyam szerint, ma tizenegyezer forintot ér. A magyarázat szövőszékek, hímestojások, hímzések, hajdani konyhai, szobai bútorok között hangzik. S a mások számára oly értékes butéliák, szövések, még a hetyke parádéskocsis dolmány is — mintha irigyen figyelnék a két ritkaságot. Az egyik egy mázas „kups- indő” — amit az utolsó medvés ház lebontása után hoztak ide. Igaz, többször is bárányosnak mondták az élén látható állatfejet, mert ez kegyesebben hangzott, mint a pogány világra emlékeztető medvefej. Pedig valójában annak készült, s azért, hogy mindenféle dögvésztől óvja a ház lakóit, jószágait. A fényes állatszemek több mint három évszázadon át vigyázták az ittenieket. S vigyázta az a megkínzott Krisztus arc és tekintet is, amely a 17. századba visz vissza. A festett fakorpusz a kereszttöredékkel a földből került elő. Szépen restaurálták, s a festés alapján hitelesíthető, hogy a környéken letelepedő német családok készítették. A múltidézésnek harsány gyermekzsivaj vet véget. Megérkeztek a déli vonattal egy fővárosi ökumenikus iskola diákjai. Egy újabb vendégcsoport — vendégfalvára. A régi feszület gyorsan a helyére kerül: a keresztfa alatti rozsdás orosz és német rohamsisakra vigyáz — immár örök békességben. A Honban leltek ezek is otthonra. Mesztegnyő a hívatlan vendégek „látogatására” is emlékezik — ma már csendes kegyelettel. (Folytatjuk.) Tröszt Tibor
