Somogyi Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-177. szám)

1994-07-06 / 157. szám

1994. július 6., szerda SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Drákói döntés Fonyódon (Folytatás az 1. oldalról) Nem közhely, hanem fáradt­ságos, kényszerű valóság volt tegnap a városi képviselő-testü­let rendkívüli ülésén, hogy a demokrácia időigényes intéz­mény. A képviselők, akik tiszte­letet érdemelnek ebben az igye­kezetükben, aggályosán — ta­lán néha túlzott igényeket is szem előtt tartva — ügyeltek a törvényes eljárásra. Nem kevés­ről volt szó: a város polgármes­terének és jegyzőjének fegyelmi ügyét tárgyalták a döntéshoza­tal kényszerével. E kényelmetlen vizsgálathoz az a szakértői vizsgálat szolgál­tatott alapot, amelyet a testület ügyrendi és pénzügyi bizottsá­gának felkérésére készítettek. Feltárták, hogy az ingatlanü­gyekben több olyan szerződés köttetett a testület „háta mögött” amelyek után — alaposan — felvetődött a gyanú, hogy anyagi veszteség érte az önkormány­zatot. Ekkor kért fegyelmi vizs­gálatot önmaga ellen a város polgármestere és jegyzője. A harminc nappal ezelőtt életre hívott fegyelmi bizottságnak most asztalra tett jelentése egyebekre is bukkant, mint „közpénzen” kötött életbiztosí­tások a polgármesteri hivatal dolgozóinak, vagy bútorvásárlás a költségvetésben nem jelzett összegből, vagy furcsán „hitele­sített” számláról... A vizsgáló bizottság a jegyző esetében hivatalvesztést, míg a polgármesternél a részére járó valamennyi kedvezmény és jut­tatás megvonását és személyi alapbérének jogszabályi mini­mumra csökkentését javasolta. Hogy a kényszerű döntést meg­hozhassák alpolgármestert vá­lasztottak Kalmár István szemé­lyében, aki levezethette a rend­kívüli tanácskozást. Aztán az ügyvédek eltérő javaslata elle­nére a nyílt ülés mellett voksolt a testület. • Joga volt így dönteni, a nyil­vánosság szempontját előbbre helyezni a személyiségi jogok­nál. Majd több órán át elmélyül­tek az eljárásjogi kérdésekben ötperces szünetekkel tarkítva, hogy a jogi képviselők vitatkoz­hassanak. Félő volt, hogy a részletekben elveszve, meghiú­sul a döntés is. Úgy érezhette az érdeklődő állampolgár, hogy egy szakszerű bírósági tárgya­láson van. Igaz a szakszerűség a képviselő-testület munkájának is alapkövetelménye, de nem lehetnek eszközei a minden részletre kiterjedő, megtámad- hatatlan „ítéletekre”, ezért van további jogorvoslati lehetőség a határozataival szemben. Egy biztos, a döntés kockázatát vál­lalniuk kellett. (Gáldonyi) így tölti szabadságát dr. Sótonyi Sándor Iskolai gondok nélkül Dr. Sótonyi Sándor a Cso­konai Vitéz Mihály Tanító­képző Főiskola Gyakorló Álta­lános Iskolájának igazgatója. — Bár június közepén lezár­tuk a tanévet, július közepéig nem gondolhatok pihenésre. Már most el kell kezdeni a fel­készülést a jövő tanévre, szep­tembertől indul iskolánkban a nyolcosztályos gimnázium. De azért jut majd idő a kikapcso­lódásra is Július közepén indu­lunk a családommal Balaton- fenyvesre, a nyaralónkba, ott töltünk egy hónapot. Az aktív pihenés híve vagyok, a sza­badságomat is így szeretném eltölteni. Semmi szakirodalom, semmi iskolai gond, ezeket egy hónapra szeretném elfelej­teni. Nyári olvasnivalóim is a sport— és vadászirodalom kö­réből fognak kikerülni. Ebből könnyen kitalálható, hogy két legnagyobb szenvedélyem a vadászat és a sport. Remélem, lesz lehetőségem mindkettőre. A nyár elmaradhatatlan része a barátokkal vívott lábtengó- csata, de más sportolási lehe­tőséget is kihasználok. Bala- tonpartról lévén szó, az úszás szintén napi program. Azért egyszer-kétszer meg kell majd szakítani a balaton- fenyvesi programokat, hogy hazautazzak Kaposvárra. Zse- licszentpálon van egy kis ker­tünk, s a nyári munkák nincse­nek tekintettel a szabadságra. De ez is kikapcsolódást jelent számomra, mert szeretek ker­tészkedni. Jakab Edit Egyre üdítőbb a somogyi termékskála Hőségben tej bőség (Folytatás az 1. oldalról) Megyénkben az utóbbi he­tekben valamelyest fellendült a tej- és tejtermékek értékesí­tése. Nem csoda, hisz nem­csak a jó idő, hanem a nyara­lóhad is megérkezett. Az üdítő és a sör forgalmazásán kívül a tejtermékek eladása ért el do­bogós helyezést. A forgal­mazó cégeknél bíznak a jósla­tokban: július és augusztus te(l)jes sikert tartogat szá­mukra. — Idén később indult a nyári csúcsforgalom — vála­szolta a Somogyi Hírlap kér­désére dr. Ács Tamás, a ka­posvári Class Tej Rt. igazga­tója. — A korábbi évekhez ké­pest mérsékeltebb mennyi­ségű árut értékesítünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az év más időszakához képest ne történt volna válto­zás. Az értékesítési adatok szerint összeségében húsz százalékkal nőtt a kaposvári cég forgalma. A részvénytár­saság legtöbbet Kaposvár és környékére, a Balaton partra és a fővárosba szállít. Emellett a megye majd' mindegyik te­lepülésére juttatja el nap mint nap a tejterméket. Megtudtuk: tejből, kakaóból, vajból és túróból sokat vásá­rolnak. Valamelyest csökkent az érdeklődés a joghurt és a desszerttermékeik iránt. Ked­vező visszajelzést kaptak új csomagolású tejföl és vajkrém termékeikről. Takács József, a barcsi Dráva-Tej kft. üzemvezetője elmondta: A nyarat leginkább a Balaton parti depóik forgal­mán mérik le. A legutóbbi hét­végi szállításuk során 10 ezer liter tejet és 3 ezer liter kakaót forgalmaztak ezen a területen. Ez nagyjából annyi, mint a máshol értékesített mennyi­ség fele. A barcsi cégnél két hete tart a forgalom erőteljes növeke­dése. Ezalatt jelentősen, az év más időszakához képest mintegy harminc százalékkal több árut értékesítenek. Kie­melkedő területük a „magyar tenger” partja, ám Somogy más részeire is terítik árujukat. Balatonszárszói depójukból közel 90 környékbeli település tejellátását biztosítják. Me­gyénkben összesen 400 üz­letbe szállítanak. Az üzemvezető hozzá tette még: termékeikből különösen a megújult külsejű tejföl és vaj fogy jól. A kereskedők jócskán rendelnek még a zacskós te­jen és kakaón kívül sajtkrém­ből és trapista sajtból is. A marcali Tejdesszert Kft-ben zömmel Túró Rudit és sajtot gyártanak. A termelés nagy része az édes termékből kerül ki, a trapista az össz- mennyiség tíz százalékát teszi ki — ezt már dr Szilasi József­től, a cég igazgatójától tudtuk meg. A kft számára a nyár nem igazán kedvező. Az év többi hónapjaihoz mérten 15 százalékos a forgalom visz- szaesés. Ennek oka: nyáron kevesebb Túró Rudit értékesí­tenek. A gyerekek — ők alkot­ják a vevőkör döntő hányadát — ezekben a hetekben több­nyire fagylaltot, jégkrémet vá­sárolnak. Harsányi Miklós Burgonya­bemutató Berzencén tegnap tartották a hollandiai ZPC cég fajbemu­tatóját. A rendezvényen bur­gonya termesztés, feldolgo­zás és tárolás legújabb ered­ményeiről tájékozódhattak a szakemberek. Varga György, a berzencei Solanum Kft. ügy­vezető igazgatója elmondta: Rendezvényük célja, hogy a környékbeli gazdák megismer­jék az új fajtákat, technológiá­kat. A legújabb gazdasági eredmények is igazolják, hogy érdemes minőségi vetőmagot használni. Ezért kívánták szakember- és földközelbe „hozni” a ZPC burgonyafajtáit. Jó termést ígér a somogyi határ Gond és öröm a víz Nem várható fogyasztási korlátozás Kaposváron (Folytatás az 1. oldalról) A mélyfúrású kutakból és a regionális vízművektől vásá­rolt vízből gazdálkodó városi vízellátó cég a megnöveke­dett szükségleteket is zavarta­lanul ki tudja elégíteni. Hasonló a helyzet a Siófoki Regionális Vízművek házatá- ján is. Néhány településen okozott ugyan átmeneti zavart a nagy meleg, de ezeket gyorsan elhárították a vízmű szakemberei. Mint azt Jánosi Gábortól megtudtuk: a koráb­biakhoz képest 10 százalék­kal nőtt a vízfogyasztás. Egyelőre ezekben a körze­tekben sem korlátozzák a fel- használást. A hőségben sokan keres­nek enyhülést a vízben. A ka­posvári nagystrand igazgató- helyettese szerint a fürödni vágyók az idén többen jönnek a strandra. Ez összefügg a megemelkedett vasúti tarifák­kal s a borsos Balaton-parti árakkal is. Az elmúlt hétvégén 1300 vendégük volt,- azaz csaknem teltház. A belépőjegyek felnőttek­nek 110 diákoknak, katonák­nak és nyugdíjasoknak 80, tí­zéven aluli gyermekeknek 50 forintba kerülnek. Mindezért a vendégek használhatják az uszodát, a termált és a stran­dot, valamint díjtalanul a sza­unát és a hajszárítót is. Az idén adták át a 25 méte­res fedett medence új vízfor­gatóját, ám szükség lenne hasonlóra az 50 méteres me­dencében is. A strand terüle­tén működő büfék bérleti joga licittárgyalásokon dőlt el.Saj­nos a bérlők igen magas ára­kat szabnak. Thoma Ágnes — Zsemlye Anita Bővíti üzemét a Drávatej Kft A barcsi Drávatej Kft saj­térlelő helyiséggel és tároló­val bővíti üzemét. A napi ötezer liter tejet feldolgozó üzemben az alapanyag egy- harmadát tejként értékesítik, a kétharmadot pedig tejter­mékek formájában. A trap­pista sajton, tejfölön, kefiren, kakaón, túrón kívül hatféle ízesítésű sajtkrémet gyárta­nak. Új termékként most a füstölt sajttal kísérleteznek. Autóklub­segítség Naponta tucatnyi alka­lommal hívják segítségül az Autóklub Somogy megyei szervezetének segélyszol­gálati autóit, népszerű nevén a sárga angyalokat. A haté­konyabb munka érdekében a somogyi szervezet felvette a kapcsolatot a szomszédos megyék műszaki állomásai­val. így ha nagyobb gond lenne, Zalából, Veszprém­ből, illetve Fejérből jönnek a szakemberek somogyi kol­légáik segítségére. Felújításra váró úthálózat A megye szilárd burkolat­tal ellátott közútjainak hosz- sza 1521,7 kilométer, amelyből tizennyolc kilomé­ter autóút, 3339 kilométer főút és 1164 kilométer mel­lékút. A közúthálózat sűrű­sége mintegy hét százalék­kal elmarad az országos át­lag mögött, a meglévő utak hetven százaléka megerősí­tésre, felújításra szorul. So­mogy főútvonalának korsze­rűsítéséhez 61 kilométer, új nyomvonalon történő útépí­tésre lenne szükség az el­készült fejlesztési terv alap­ján, amelynek döntő több­sége korrekció és települé­selkerülő szakaszokat jelent. Megjelent az új szaknévsor Megjelent a településfej­lesztők szaknévsora az Eu- ronet Településfejlesztési Rendszer gondozásában. A kiadvány a településüzemel­tetésben és fejlesztésben szolgáltatásokkal, termé­kekkel résztvevő vállalato­kat, gazdasági társaságokat mutatja be. Összegyűjti a te­rületen tevékenykedő cégek kínálatát, továbbá felkutatja az érintett vevőkör keresle­tét. A településfejlesztők szaknévsora a Somogyi Ke­reskedelmi és Iparkamará­ban tekinthető meg. SOMOGYI HÍRLAP Tamási Rita Botladozó fiatalok „Ide egy korsó sört, de hideg legyen és sok!” — hangzott délután kettőkor a csöppet sem udvarias kérés egy siófoki szálloda drink bárjában a „legalább” 16 éve srác szájából. A habosán gyöngyöző csodát hipp-hopp legurította a torkán. Aztán megtörölve homlokát, leült és a társaságában levő csit- rikkel hol angolul, hol pedig németül beszélt... Ha egy fiatal anyanyelvén kívül két nyelven beszél, az — hazánkban — igazán becsülendő. A srácra szülei bizonyára figyeltek: művelt legyen a gyerek, de azért mégis hibádzik va­lami. Lehet, hogy az ifjú, szomjas sörkedvelő csupán a sza­badság, az egyenlőség, netán a nagykorúság jelképét látta a párás pohárban felszolgált italban. Amennyire megbocsátó mosoly fogadta Siófokon a nagyfiú sörözését, annyira meg­vető pillantások kísérik a városok (és falvak) utcáin tángá­lódó, körkörös mozgással fix pontot kereső fiatalok botlado- zását. Tévedés ne essék: mozgásuk labilitását, koordinálat­lanságát nem a vakációs hőség, nem a szabadság részegítő tudata, hanem a zsebükből kilógó, netán kezükben lóbált pá­linkásüveg okozza. Mármint amit kiittak belőle. Pedig ők sem hihetik igazán, hogy az első (aztán a tize­dik?) pohártól válik felnőtté a gyerek, férfivá a nagyfiú. Ha igen, primitív és szánalmas az erőlködés... Városszépítő forintok (Folytatás az 1. oldalról) Előadásában Miklóssy Endre, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője a magyar területfejlesztés új módszereit ismertette, hangsúlyozva, hogy ezek megegyeznek az Európai Unió elveivel. Köve­tendő gyakorlatként említette egyebek között a hozzájárulás elvét, amikor az állam nem fi­nanszíroz, hanem csak hozzá­járul a költségekhez. Ez egy­ben garancia is a rossz haté­konyság ellen. Kiemelte a partnerség elvét, amely sze­rint a kormány, a megyei és a települési önkormányzatok, valamint a vállalkozók koope­rációban valósítják meg a fej­lesztéseket. Dr. Meggyesy Tamás, a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karának ta­nára a rendezési ten/ jelenéről és jövőjéről tartott előadásá­ban elmondta: már nem a terv körül forog a világ, de to­vábbra is szükség van az in­gatlanhoz fűződő állampolgári jogok közérdekből történő kor­látozására. Véleménye szerint az önkormányzatoknak kell megkeresni azokat az eszkö­zöket (adókedvezmények, kölcsönök), amelyek segítsé­gével érdekeltté tehetik a be­ruházókat a tervek megvalósí­tásában. Horváth Csaba, a BM tele­pülésfejlesztési és lakásügyi osztályának vezetője a telepü­lés-üzemeltetési elvárásokat és perspektívákat elemezte. Véleménye szerint legfonto­sabb a településműködés za­vartalanságának biztosítása. A jövőben várhatóan nagyobb szerepet kapnak az üzemelte­tésben a megyék, a közszol­gálati feladatok ellátásában pedig egyre fontosabb lesz az önkormányzatok közötti együttműködésnek. Püspök Rudolf, a Város­gazdálkodási Rt elnök-igazga­tója arra hívta fel a figyelmet, hogy a feladatok tisztázása érdekében módosításokra van szükség az önkormányzati törvényben. A gondok között említette, hogy a kommunális feladatokra kapott összegek nincsenek arányban a köte­lező tennivalókkal, továbbá a beérkező díjak nem fedezik a fedezik a fejlesztési kiadáso­kat. Dr. Orosz László tanácsnok a kaposvári fejlesztési-felújí­tási feladatokat ismertette a résztvevőkkel. A fórum szek­cióülésekkel folytatódott. S. P. G. ŐlD BANK A BIZTONSÁG NAGYSÁGA A NAGYSÁG BIZTONSÁGA ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK RT. __________________________________(49710)

Next

/
Oldalképek
Tartalom