Somogyi Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-177. szám)
1994-07-01 / 153. szám
1994. július 1., péntek SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TÁJAK 5 Pályázaton nyert pénz Még a tavasszal nyújtott be pályázatot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat országos központjához a barcsi csoport. A napokban kedvező hírt kaptak, nyertek több, mint százezer forint értékű fénymásolót, írógépet. A helyi máltai csoport irodájában helyezték el, ez az adminisztrációs munkát könnyíti. Gyógyító szolgálat Barcson Idén már harmadik alkalommal tartott Barcson keresztény evangélizációt, gyógyító szolgálatot Ostheimer Ferenc, budapesti evangélikus lelkész. A héten megtartott előadáson a szociális központban idősek vettek részt. Legközelebb július 25-én jön Barcsra a lelkész. Kirándulás Ausztriába Fehérvári Lászlóné, a barcsi polgármesteri hivatal főelőadója minden évben kirándulásokat szervez. Tegnap egynapos látogatást tettek a Bécs mellett lévő gánsendorfi szafariparkba. Negyvennégyen utaztak el, köztük a hivatal, valamint intézmények vezetői is. Bővítik az iskolát Szulokban Már javában dolgoznak a szuloki általános iskola bővítésén, ezt még tavaly télen kezdték meg. Itt többek között helyet kap három tanterem, egy-egy tanári szoba és szertár. A beruházás összköltsége meghaladja a tízmillió forintot, a munkákat a barcsi Lizéna Bt végzi. Remélik, hogy az augusztus 15-i határidőre elkészül az iskola. Lada autószalon épül Csurgón A közeljövőben megépül Csurgó első autószalonja. Az Iharosi úton a II. számú óvoda és a Nagyváthy Szakközépiskola közötti területet megvásárolta a Nagy-Flofjerka Autójavító és Szolgáltató Kft. A két nevelési intézmény között jobban megfér az esztétikus üzlet, a városképbe is jobban illeszkedik, mint a két éve lebontott egykori uradalmi magtár. Épülő gerincvezeték Csurgó csaknem minden utcájában kiépül a földgázvezeték-rendszer a központot kivéve. A Csokonai és a Rákóczi utcában ugyanis az új aszfaltburkolatot tíz évig nem volt szabad megbontani. A képviselő-testület szerdai döntése nyomán a Csokonai utca keleti oldalán folytatódik a gázelosztó vezeték építése. 38 milliós segély Barcson Több mint 22 millió forintot fizettek ki június 15-ig Barcson különféle segélyként. Flegelsberger Józsefnétől, a szociális központ pénzügyi ügyintézőjétől tudom, hogy 1994-ben az előirányzott összeg segélyezésre 37 millió 724 ezer forint. Rendszeres szociális segélyre majdnem 864 ezer forintot, szociális támogatásra közel 900 ezret fizetett ki a város. Rendszeres nevelési segélyre az előirányzott pénz hétmillió 700 ezer forint, ápolási díjra majdnem kétmillió 500 ezer forintot különítettek el. Gyermeknevelési támogatásként alig több mint kétmillió forintot szavazott meg a képviselő-testület. A munka- nélküli ellátásból kikerülők az önkormányzattól igényelhetik a munkanélküli jövedelem- pótló támogatást. Az előirányzott 16 millió forintból június közepéig majdnem 10 millió 400 ezret fizettek ki. Átmeneti segélyre a hétmillió 200 ezer forint van. Ebből ötmillió 200 ezer forint fogyott el. Folyósítását szigorította a képviselő-testület. Ilyen támogatást nem kaphat az, aki rendszeres szociális, nevelési segélyben részesül és lakásfenntartási támogatást is adnak neki. A segélyt a család nagysága és a rászorultság alapján állapítják meg... Közlekedési támogatásra majdnem egymillió 300 ezer forintot, közgyógyellátásra több mint 330 ezret utaltak ki. Fizettek még temetési segélyt, 134 ezer forintot, köztemetésre az előirányzott 300 ezerből már kiadtak 167 ezer forintot. Az igénylők lakás- fenntartási támogatás címén is kérhetnek segélyt. A rendelkezésre álló 540 ezerből kifizettek 480 ezret. Hegelsberger Józsefné elmondta: a jövedelempótló támogatás 50 százalékát, valamint a gyermeknevelési, közlekedési támogatás és a bevonulási segély, hadköteles költségtérítés száz százalékát visszakapják. Hamarosan higiénés képzés indítását tervezik Osztályzat a vendéglőknek A népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálat barcsi intézete a kereskedelem és vendéglátás közegészségügyi helyzetét vizsgálta a közelmúltban. Ide tartozik a két településrész: Drávaszentes és Somogytarnóca is. A Dráva-parti városban az egységek száma száztíz; ebből harminckilenc kereskedelmi, negyvenhat vendéglátó-ipari és huszonöt palackozott italt árusító üzlet. Az ellenőrzések során kiderült: a minősítések nem megfelelőek, kilencven százalékuk csak közepes értékelést kapott. Dr. Sári Katalin városi tisztifőorvos elmondta: gondot okoz a higiénés ismeretek hiánya, s a vállalkozó sem tudja, hogy mit kell számonkérni beosztottjától. A tisztiorvosi szolgálat elsődleges feladatának tekinti a higiénés képzés beindítását Barcson. Segíti a tanfolyamok rendezését is. G. A. A Dráva Tej poharai Grafikával díszített poharakba kerülnek a barcsi Dráva Tej termékei. A sort a húsz százalékos zsírtartalmú tejföllel nyitották, ebbó'l naponta tízezer poharat töltenek meg. Fotó: Kovács Tibor Nyolcvan mázsa kukorica hektáronként Gazdálkodás kicsiben Negyven új vállalkozó az első öt hónapban Csurgón foghíjas még számos szolgáltatás Csurgón 190 vállalkozót tart nyilván az önkormányzat hivatala. Az év első öt hónapjában több mint negyvenen jelentették be szándékukat, hogy valamilyen vállalkozásba kezdenek, s húszán már visszaadták igazolványukat. Kudarcot vallott Csurgón néhány vállalkozás is: nem kellett a településnek — többek között — kutyás őrzés, védelem, de táncoktatás sem. Sokan feladták remélt pénz- szerzési lehetőségüket különböző termékek forgalmazásában is. — Mintegy húszezer lakos igényeiről kell a város vállalkozóinak gondoskodniuk — mondta Füstös Dezsőné főelőadó a polgármesteri hivatalban. — Csurgó vonzáskörzetében is szeretnének színvonalas szolgáltatásokhoz jutni az emberek. Többek között a falugazdász is vállalkozó, és tartanak méneket a lótenyésztők; négyen pedig a hírlapkézbesítést is vállalkozóként végzik. A legnagyobb változás az idén a kiskereskedelmi vállalkozásokban következett be. Van a településen növényvédelmi, gazdasági és pénzügyi szaktanácsadás. A különleges szakmák mellett legnagyobb a hiány az egyszerű, mindennapi szolgáltatásokban. S mint megtudtuk, kellene Csurgón még háztartási kisgépszerelő is. Évek óta nincs a városban például méret után dolgozó férfiszabó... A főelőadó elmondta, hogy Csurgón hiányzik az elfogadható színvonalú vendéglátás is. A helyzeten javít ugyan valamit egy-két vállalkozó, de a „Korona” étterem és vendéglátó-egység magas rezsivel dolgozik. Nem él meg itt a magántaxis sem (valaha az is volt, és jól keresett). Jó színvonalú viszont az élelmiszerellátás: diszkontáron több helyen is kapható nagyon sok áru. Felsőruházati cikkekből azonban — furcsa módon — épp Csurgón nincs választék. Németh István A nyolc éves kancával határszemlén járt Vésti Árpád, darányi gazdálkodó. Pontosabban körülnéztek birtokukon, a majdnem húsz hektárnyi területen. A sok tapasztalattal rendelkező gazda jól tudja, hogy napjainkban mivel érdemes foglalkozni. — Sertést, szarvasmarhát kizárólag saját szükségletre tartunk — mondta. — Tíz sertésünk van, 110 forintért veszik át kilóját. így nem térül meg a befektetett munka... Tíz hektáron termelünk burgonyát, a többi területen pedig kukoricát. A burgonya terméssel nem vagyunk megelégedve, a kukorica termésátlaga jónak mondható. Volt hogy hektáronként elérte a nyolcvan mázsát. Ahol jobb a föld, ott több a termés is. De az biztos, hogy nem a színe-java földeket kaptuk vissza... A föld megmunkálásához szükséges gépeik is vannak: az MTZ 80-as traktortól a burgonya- és kukoricavetőgépig minden. Bár, mint mondta, ideje lenne már kicserélni. Vérti Árpád nyugdíjasként kiváltotta vállalkozói engedélyét. Hitelt szeretne fölvenni, elsősorban erőgépekre, mert a mostaniakkal nem közleked(het)nek az úton, azzal csak a kertek alatt tudnak járni, de kérelmét még nem bírálták el. — A fiam sokat segít a munkában — mondta. — Ha szükséges, akkor látástól va- kulásig dolgozunk. Jól felszerelt műhelyünk is van. Egy csomó ócskavasat tartunk, mert tudjuk, hogy ami az ösz- szetört gépben ép maradt, az egy másikba beépíthető... 83 évesen, nyakig a munkában Paripák Babócsáról Ulla, a kanca-díj nyertese lehet Olyanfajta idő ez, mint amilyent Arany János „rajzolt” elénk a Toldi kezdősoraiban: tűző a nap, tikkasztó a hőség. Az idős asszony gyanakvóan nézte az idegent. Gondolta is, ezek pont most jöttek, amikor nyakig vagyok a munkában! De 83 esztendős özvegy asz- szonyt nem hagyta a kíváncsiság: mit akarnak ezek? Bottal a kezében lépkedett a kerítésig... Látja, mindig akad tennivaló, a gaznak van ideje nőni! — mondta reszketeg hangon, s közben beinvitált a lakásba. Özvegy Martin Józsefnének nem adott a sors könnyű életet Rinyaújnépen. Mindig is dolgozott; napszámos volt 12 éves kora óta. Tizennyolc évesen igent mondott Muriin Józsefnek. Idevalósi volt, ebben a házban lakott szüleivel a férj. Két gyermekük született, élete pártja 1970-ben halt meg, azóta egyedül lakik. De mégis úgy érzi, hogy családban maradt. Hiszen olyan gyakran járnak haza szerettei, köztük az öt dédunoka. így még betegsége is elviselhetőbb. Hatféle gyógyszert szed, többször megműtötték a szemét, fáj a szíve... Azt mondja, hogy gyorsan telnek a napok; főz, mos, sütteti magát nézi a tűző napon. Nyugdíjával elégedett, havonta tizenötezer forintot kap. A telet viszont nem otthon tölti, elmegy a fiához vagy a lányához. Házát annyian megnézték mrá, mint szép lányt a kérők. Sokallják az érte kért összeget, de az egymillióból nem enged. Bár Katica néni nem szívesen adja el, itt akar maradni. Értjük mi ezt, ebben a házban egyelőre ő az úr. Különben a szülei, meg a férje is itt nyugszanak az újnépi temetőben... (Gamos) Kicsit fáradtan, de azért méltóságteljesen lépkedtek a bolhói réten a lovak, és a csikók. A járatásukra nagy gondot fordítanak, s ez a terület mozgásigényük kielégítését szolgálja. Csordás János csikós, a babócsai Határőr Szövetkezet alkalmazottja hosszú évek óta itt dolgozik. Állítja: — A becéző szó, a kockacukor, ugyanolyan fontos az állatnak mint a sportolónál az ünneplés... A babócsai Határőr Szövetkezet foglalkozik versenylovak tenyésztésével. Jelenleg 56 ló van; 23 a törzskanca, három a saját tulajdonú mén és 26 a csikók száma. Dr. Vártaival Csaba állatorvos mondta: a pályán levő lovak közül 50 Babócsáról származik, de idegen tulajdonban vannak. Saját lovaink közül jelenleg Orgonavirág és Oldville az ügetőpályán szerepel. Van egy három éves állatunk Ulla, neki nagy esélye van a kanca-díj elnyerésére. Idomára, Marsall István budapesti lakos. A versenyeredmények figyelemre méltóak. Foglalkoznak csikók értékesítésével is, elsősorban Budapestre magánvállalkozóknak, hobbilovasoknak adják el. Dr. Várfal- vai Csaba elmondta: Mindenkinek érdeke volt, hogy a ménes megmaradjon. Több helyen felszámolás alatt van, például Somogysárdon, Mezőhegyesen. Babócsa, Rádi- háza a kivétel közé tartozik... A lótenyésztés nem veszteséges, annyit hoz a téesz kasz- szájába, mint amennyibe kerül a ménes. Ez évente 2,5 millió forint. Talán, ha Babócsán is megvalósíthatnák a falusi turizmust, haszonnal járhatna. Közel van a határ, szívesen jönnének ide külföldiek lovagolni. S még a lovaskultúrát is fejlesztenék... Gamos Adrienn Segítik a lakáshoz jutókat Csurgón Testületi ülésen az egyházi kártalanítással összefüggő lakástámogatási kérelmeket is elbírálta Csurgó városának önkormányzata. A képviselő-testület és az egyház közötti megállapodás szerint az egyháznak átadott lakásokból kiköltözőket a testület anyagilag is támogatja. Aki saját lakást vásárol vagy épít, annak az önkormányzat 400 ezer forint kamatmentes kölcsönt ad és 200 ezer forint vissza nem térítendő támogatást. Kihelyezték a bólyákat A drávai strandon már fü- rödnek a vendégek, s kihelyezték a bólyákat is. Tegnap pedig megkezdték a strandra vezető főút rendbetételét. A későbbiek során tervezik asztalok, székek kihelyezését. Továbbra is ingyen lehet fürödni a strandon.