Somogyi Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-177. szám)
1994-07-15 / 165. szám
tf «1» ' Köszönetnyilvánítás f f í m i ♦ Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, SZELTHATNER ÁDÁM temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal, részvétükkel gyászunkban osztoztak. Gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, BÉRCES JENŐ temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, DR. KNOLL LÁSZLÓ temetésén részt vettek, gyászunkban és fájdalmunkban osztozni igyekeztek. A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy TORMA GYULÁNÉ Haki Éva életének 57. évében elhunyt. Temetése július 18-án 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család INGATLAN BALATONLELLEN, Takács S. u. 17. alatt 230 négyszögöl balatonközeli telken 4 szobás családi ház eladó. Irányár 8 MFt. Bármikor megtekinthető. (50270) BÖHÖNYE, Szabadság u. 45. sz. alatti 3 szobás családi ház nagy telekkel, melléképületekkel, megélhetést biztosító terménydaráló üzemmel eladó. Érdeklődni : Nagyné, Böhönye, Fő u. 65. (50258) ELADÓ 3 szobás, garázsos, gázfűtéses lakás. Lakást beszámítok. Tel.: 82/412-418. (50224) FONYÓDON eladó ősparkban három- szintes, összkomfortos, telefonos családi ház, igényesnek. Ingatlant, autót beszámítok. Telefon: 82/313-042. (50383) FONYÓDON 6 szobás villa eladó. Beszámítható ingatlan és újszerű Mercedes. Tel.: 1/271-5582. (48888) "Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet. ” Fájdalommal megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósom és vőnk SZABÓ LÁSZLÓ volt kaposfüredi, majd várdai lakos, volt munkásőr, életének 44. évében gyógyíthatatlan betegségben elhunyt. Temetése július 16-án, 14 óra gyászmise után a várdai temetőben lesz. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család Ingatlan értékbecslés. Tel.: 85/ 327-316. (47705) KAPOSVÁRON, Nagyszeben u. 36. sz. 2,5szobás, kertes, gázfűtéses családi ház garázzsal eladó vagy székesfehérvárira cserélhető. Érdeklődni egész nap. (50319) RÉSZLETRE is, Somogyaszalóban félkész állapotban családi ház eladó. Tel.: 82/412-418. (50220) KAPOSVÁRON, a toponári városrészben 7 szobás lakás 2 konyhával, 2 fürdőszobával, műhellyel, 380 V árammal, 2 garázzsal, 630 nöl-es telken 3,7 millió Ft-ért, áron alul eladó. Tel. : 82/319- 374 vagy 06-60-368-112. (50493) JÁRMŰ LADA Niva, 5 éves, jó állapotban lévő eladó. Babócsa, Rákóczi u. 2. Tel.: 42. (50372) SZENNYVÍZSZÁLLÍTÓ Ifa eladó. Érdeklődni Somogyjád, vendéglő. (50356) OPELO molnár Lada Samara 1,3 5 ajtós, 1993-as 7100 km 620 EFT Opel Astra 1.4 5 ajtós 1992-es 170000 km 1050 EFt Opel Corsa 1.5 TD1992-es 680 EFt Opel Vectra 2.0 4x4 1989-es 950 EFt Bpel Astra 1.6 1993-as 1200 EFt Kaposvár, Füredi u. 153. Tel.: 82/314-425, 422-227 EGYEB A DAIMA Gutorföldén, augusztus 1-től ömlesztett nyári alma felvásárlását megkezdi. Fizetés a helyszínen. Telefon: 92/375- 092. (50405) TÖRÖTT, totálkáros autót vennék 86- tól. Tel.: 06/60/334-972. (48933) ALLAS Gyakorlott felszolgálót és konyhai dolgozót keresek bala- tonboglári étkezdébe. Lakás van. Tel: 85/351-738. (50135) KERESÜNK csőszerelésben jártas ív- és lánghegesztő szakmunkásokat legalább 5 éves szakmai gyakorlattal. Jelentkezés munkanapokon a 82/321-177-es telefonon. (50360) SZÁNTÓDRA, az Oázisba termékbemutatókhoz hostesseket keresünk. Jelentkezés írásban: Euro-Coop, 1061 Budapest, Liszt F. tér 3. (50269) Antik régiséget, műtárgyat, aranyat, ezüstöt készpénzért veszek. D. Ferenc, Kaposvár, 7400 Zrínyi u. 27. Tel.: 82/313-039. (50273) ír Szeretne a Pfizer Biogal Kft új képviselője lenni? Cégünk, egy amerikai-magyar vegyesvállalat, eredmény-orientált MUNKATÁRSAKAT KERES területi orvoslátogatói munkakörbe Somogy és Komárom megye területére. A munka a következőt foglalja magában: * Termékeink napi ismertetése az orvosoknak a területen * Belső és külső megbeszéléseken és kongresszusokon való részvétel * Egyéni kezdeményezőkészség piackutatás és termékeink eladásának javítása érdekében a területen * Alkalomszerű együttműködés más képviselőkkel és termékfelelősökkel speciális feladatok megoldása céljából a területen * Jelentés az irodának Ajánlatunk: * Tudományos és személyi fejlődés egy fiatal, dinamikus környezetben, ahol a kemény munkát és eredményeket nagyra értékelik és jutalmazzák. * A napi munkához szükséges minden támogatás a területi vezetőktől, az értékesítési és piackutatási osztálytól * A képesítésen alapuló vonzó fizetés és jutalom a meghatározott célok teljesítésétől függően. * Vállalati gépkocsi. Az ideális pályázó a következőkkel rendelkezik: * Orvosi vagy gyógyszerészi diploma * Igény a sikeres piackutatásra és termékeink eladására * Energikus munkastílus, nyitott személyiség és ambíció növekvő, versenyképes környezetben való eredmény elérésére * Állandó lakhely a területen vagy a közvetlen környezetben * Vezetői engedély * Tárgyalóképes angol tudás előny, de nem abszolút követelmény. Bővebb információért kérjük, hívja Dr. Lenkefi Idát. A pályázatokat bizalmasan kezeljük. Kérjük, hogy magyar és angol nyelvű önéletrajzát, fényképét szíveskedjék a hirdetés megjelenésétől számított max. 3 héten belül a következő címre elküldeni: Pfizer Biogal Kft 1581 Budapest, Tel.: 252-4078 V Dr. Lenkefi Ida Pf. 76. Fax: 252-3168 (50420)^ mm Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk ÖZV. MARICS JÁNOSNÉ temetésén együttérző részvételükkel bánatunkban osztoztak. A gyászoló család AZ ECONOSERVICE Rt., mint a Képzőművészeti Kiadó Alex Kft. felszámolója, meghirdeti a kft. irodai felszereléseinek és árukészletének — naptár, képeslap, térkép — kiárusítását. Az árverés ideje: 1994. július 22.9—12 óráig. Helye Siófok, Koch R. u. 4. Az árverésen való részvétel feltétele: a megvásárolni kívánt árucikk bruttó érték 10%-ának előlegként való befizetése 1994. július 21 -én 9—12 óra között. (50253) BELSŐ- és külső ajtók 20—25 %-kal olcsóbban. Magyarszék, Kossuth u. 82. (50299) BRAMAC alpesi vörös tetőcserép, 200 db eladó. Kaposvár, Rippl-R. u. 1. (50018) KÁRPÓTLÁSI jegyet veszek. 82/424- 489. (48974) CSEMEGE kukorica folyamatos szállítással eladó. Érdeklődni: 66/311 -046 20 óra után, vagy 66/313-416 üzenet- rögzítő. (50002) FENG-SHOU18 LE-s, 4 kerék hajtású, 2 hengeres, vízhűtéses, dízel traktor 352000 Ft + áfa áron megrendelhető. Kérje ismertetőnket AGROBIX Kft., Veszprém, Csillag u. 3. Tel.: 88/323-432. (49004) GONDNOKOK, FIGYELEM! Televíziós központok és hálózatok, telefon alközpontok, műszaki berendezések (tv, video) telepítését és karbantartását vállaljuk! (Már meglévő rendszerét is.) Satellit Bt., Tab. Tel.: 84/320-412. (49214) KERÁMIALAPOS tűzhely, automata mosógép, láncfűrész, Fender 60 W gitárerősítő eladó. Tel.: 92/362-215. (50400) KÁRPÓTLÁSI jegyet veszek. Tel. : 82/ 313-041. (48973) KÁRPÓTLÁSI jegy nagy tételben eladó. Tel.: 06/60/368-560. (48976) MATEMATIKÁBÓL, fizikából pótvizsgára felkészítés augusztus 8-tól. Érdeklődni lehet július 20-án, Kaposvár, Búzavirág u. 40., Puspán. (48264) MÁSOLÓS faeszterga és 600-as szalagfűrész eladó. Vése, Táncsics u. 2/A, Bedő. (50260) Olcsón, redőny és reluxa. Tel.: 84/312-548. (49563) REDŐNYT a legolcsóbban! Tel.: 82/ 315-236. (50363) SZÁJSEBÉSZETI magánrendelésemet megkezdtem. Dr. Péter Károly, Kaposvár, Petőfi u. 60. Hétfő és szerda 16—18 óráig. (47900) SZÉN és tűzifa már 280 Ft/q-tól, legolcsóbban a Túrától. Tel./fax: 34/360-654. Tel.: 34/ 362-848. (49917) Ukrán természetgyógyász bioenergiával gyógyít: ízületi és gerincfájdalmakat, idegrendszeri es nőgyógyászati problémákat, fejfájást. Érdeklődni: Zamárdi, Szent István u. 114. Telefon: 84/ 348-800 es 84/348-700. (49804) VISZONTELADÓK, kereskedők, figyelem ! Áruinkat nagykereskedelmi áron árusítjukZalaegerszeg, Gasparich u. 26. sz. alatt. A dunántúl legolcsóbb nagykereskedésében. Olcsó pólók, ber- mudák, zoknik, alsóneműk, farmeráruk és sok más termék! Csomagküldést utánvétellel vállalunk, valamint áruk kiszállítását nagyobb mennyiségben. Vasárnap zárva tartunk! Tel.: 92/315-798, 92/ 314-095. Nagykereskedelmi lerakat működik még: Marcali-Boronka, Alkotmány u. 10. Tel.: 85/315-518. (50266) ÉGER erdőt — vágási engedéllyel — esetleg frissen vágott éger rönköt veszek. Tel.: 85/360-870. (50315) I------------------------------------------1 Lambériát közvetlenül a gyártótól vásároljon! Műszárított, csiszolt lambéria már 600 Ft-os áfás ártól folyamatosan kapható. B & S. Holz KKT., Marcali, Vörösmarty u. 26. Tel.: 85/314-824 (50406) Építkezők, kereskedők, figyelem! TÉGLAVÁSÁR a dombóvári téglagyártól Kisméretű tömör tégla 9,40 Ft/db áfával Megrendelhető és befizethető: Pannontégla Kft., Dombóvár, Kórház u. 11. (50341) Tel: 74/366-456 MAI MŰSOR Kaposvár, Szivárvány, du. 5, 7 és 9: ACE VENTURA (mb., am.). Cserénfa, Autósmozi, fél 10: A PUSZTÍTÓ (am„ 16.). Fonyód, Autósmozi, 21.00: Apám, a hős. Színes, szinkronizált amerikai film. TELEVÍZIÓ Budapest 1 6.05: Falutévé. 6.25: Határtól-határig. 6.35: Üzlet. 6.45: Híradó. 7.00: Napkelte. 9.00: Napközi. 9.30: Riviéra. 10.30: Dallas. 11.30: Játék. 12.00: Déli harangszó. 12.07: Déli üzlet. 12.32: Sorsok. 13.12: Képújság. 13.20: Fehérárnyak. 15.00: Helló, világ! 15.40: Falutévé. 16.00: Híradó. 16.12: Az én dzsungelkönyvem. 16.30: Családmesék. 17.00: Öregberény. 17.30: Évgyűrűk. 18.00: Téka. 18.10: Ablak melléklet. 18.30: Ablak. 19.30: Mézga család. 20.00: Híradó. 20.45: Dallas. 21.40: Panoráma. 22.40: Halló, péntek! 23.10: Bereményi Géza: Légköbméter. 0.32: BBC-híradó. Budapest 2 12.00: Szieszta. 15.40: Rajzfilmek. 16.35: Pop-rock fehéren-feketén. 17.00: Életrajz. 17.25: Mizujs? 17.50: Az Úriember. 18.00: Körzeti híradók. 18.13: Dobogó. 18.50: Kojak. 19.45: Az élet megpróbálttásai. 20.35: 24 óra. 21.00: Mini-klip-mix. 21.15:Tipplista. 21.30: Híradó. 22.00: Megáll az ész! 23.20: Dementia 13. 0.35: Üzlet. Duna Tv 14.05: Emlékképek. 14.20: Régiók. 15.00: Az istenek kincse. 16.00: Hírmondó. 16.25: Monte Cristo. 17.15: A Ten- kes kapitánya. 17.40: Pufóka kalandjai. 18.00: Híradó. 18.10: Cape Rebel: Szá- müzöttek balladája. 19.00: Talpalatnyi zöld. 2Ö.00: Közép-európai magazin. 21.00: Híradó. 21.20. A csalás gyönyöre. 22.50: Csoóri Sándor: Anyám szavai. Sió Tv 20.00: Hírek. 20.05: Nachrichten. 20.10:Tourinform. 20.15: Helybéliek fóruma. 20.25: Tv-5 torna. 20.35: Főzőcske. 20.40: Csak 14 éven aluliaknak! - Játék gyerekeknek. 20.50: Mese. 21.00: Tv-5 nyár '94! - Játékos, zenés szórakoztató műsor sztárvendégekkel az Átrium Üzletházból. 21.42: Filmelőzetes. 21.45: Aktuális. 21.50: Töprengő - Játék felnőtteknek. 22.00: Régi idők tanúi: A Lagyon-szentbalázsi templomrom. 22.05: Finom zenék. 22.20: A nap vendége. 22.35: Hírek. 22.40: Nachrichten. 22.45: Spagettiház-olasz szatíra. HBO 17.00: Tapsi Hapsi. 17.30: Tintin: A letört fülű szobor 2.18.00: Magas barna férfi, felemás cipőben. 19.35: Reggel találkozunk! 21.35: A vesszőfutás. 23.25: Hideg acél. Osztrák Tv 1 16.10 : A városi kislány. 16.55: Konfetti. 17.10: Wurlitzer. 18.05: Rólunk van szó. 18.30: Trapper John főorvos. 19.30: Hírek. 20.00: Sport. 20.15: A rendőrség a lakosság segítségét kéri. 21.20: Oldalpillantások. 21.30: Halálszafari. 23.10: Hírek. 23.35: A rendőrség jelenti. Osztrák Tv 2 15.00: Felső tízezer. 16.45: Merian család. 17.30: Noé bárkája vállalkozás. 18.00: Arany lányok. 18.30: Milliós kerék. 19.00: Tartományi élet. 19.30: Híradó. 20.00: Kulturális magazin. 20.15: Közelkép. 22.00: Híradó. 22.30: Filmtip- pek. 22.45: Teljes őrület. 23.25: X-large portré. MŰHOLDPROGRAMOK PRO 12.10:ScarecrowésMrs. King. 13.00: Hotel. 14.00: Arabella Kiesbauer talks- how-ja. 15.05: Dinasztia. 16.00: A mi kis farmunk. 17.00: Dennis. 17.30: Tiny Toon kalandjai. 18.00: Flintstone család. 18.30: Hangos otthon. 18.55: Más világ. 19.25: Bili Cosby-show. 20.00: Híradó. 20.15: Mai problémák. 22.00: Renegát. 22.50: Hírek. 23.00: A hallgatás törvénye. SAT 1 11.00: Fiatal és nyugtalan. 11.55: Trükkös vetélkedő. 12.30: Kaliforniai nap alatt. 13.30: Szerelemhajó. 14.30: Superboy. 15.05: Bonanza. 16.00: Űrszekerek. 17.00: Trükkös vetélkedő. 17.30: VB- összefoglaló. 18.00: Mindent vagy semmit. 19.00: Hírek. 19.35: Szerencsekerék. 20.15: Zebra sarki állomás. 23.00: A tökéletes fegyver. RTL 11.00: Forró nyeremény. 11.30: Családi párbaj. 12.00: Déli magazin. 12.30: ASpringfield-sztori. 13.15: Kalifornia klán. 14.10: Gyilkosság a hibbija. 15.00: Ilona Christen. 16.00: Hans Meiser. 17.00: Ki itt a főnök? 17.30: Borzasztó kedves család. 18.00: Gazdag és szép. 18.30: Robbanékony. 18.45: Híradó. 19.10: Robbanékony. 19.40: Jó idők, rossz idők. 20.15: Népzenei melódiák. 21.15: Stangl, afogadós. 21.45: Egy takaró alatt. 22.15: Hogyan, kérem? 23.10: Éjszakai show. 24.00: RTL-Éjszakai hírek RÁDIÓMŰSOR Kossuth rádió 4.30: Reggeli Krónika. 4.40: Határok nélkül. 5.40: Falurádió. 8.10: Törvény- könyv. 8.20: Műsorismertetés. 8.40: Napközben. 11.05: Cigányfélóra. 11.35: Izsákhár. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Gyermekszemmel. 13.15: Törvényhozó. 13.30: Az unitárius egyház félórája. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Versarchívum. 15.05: Kerengő. 15.35: Hitélet és történelem. 15.55: Cégér. 16.00: Délutáni Krónika. 16.10: Mindennapi gazdaság. 16.20: Népdal-portré. 17.05: Magyarországról jövök. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Összeállította: Fekete Gyula. 20.05: Magyarország apróban. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: „A változások őrei". 23.05: Hangversenymúzeum. Petőfi rádió 6.03: Reggeli csúcs. 7.40: Törvény- könyv. 8.10: Gramofonsztárok. 8.50: Helykereső. 9.03: Zöld telefon. 9.10: Zene-szó. 10.55: Öt perc tudomány. 11.05: Családi persely. 11.20: Népdalok. 12.00: Slágermúzeum. 13.10: Haldokló szakmák műveiből. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Péntektől-péntekig. 15.30: Natúr-hét. 16.45: Poggyász. 17.05: Ziccer. 18.00: Gördeszka. 18.30: Szocio:krimi. 18.50: Bermuda-három- szög. 19.05: Öt perc tudomány. 19.10: Könnyűzenei híradó. 20.00: Sárga tengeralattjáró. 20.25: Hullámszossz. 20.50: Hírek, érdekességek a labdarúgó VB- ről. 21.10: Follow me. 21.25: Fecsegő felügyelő esetei. 22.00: A Mantovani zenekar játszik. 22.30: Balatel Jazz, Siófok. Bartók rádió 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.05: Szembenézve. 10.20: Derűre is derű. 10.45: Csajkovszkij: a-moll trió. 11.40: Régi dallamok kéziratos gyűjteményekből. 12.05: Hangverseny délidőben. 13.30: René Kollo Wagner operáiból énekel. 14.05: Science in the News. 14.20: Idahegyi pásztorok. 15.15: Székely Endre műveiből. 16.05: Zenekari muzsika. 17.00: Operamagazin. 17.50: Világlíra. 18.05: Operabérlet. 20.30: Miért írta meg? 22.25: Zenekari muzsika. 23.00: Pasziánsz. Pécsi rádió 12.00: Szerb nemzetiségi műsor. 13.30: Horvát nemzetiségi műsor. 15.00: Déldunántúli hírmagazin. 16.00: Pannónia rádió. 18.00: Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30. In der Mutterscpra- che. 20.00: Na materinjem jeziku. 20.30: Na maternjem jeziku. Juventus rádió 9.00: Kifogtuk-horgászmagazin. 10.00: Zenei összeállítás. 11.00: Juve Jure. 11.40 : Magyar nóta. 12.00: Zenei összeállítás. 13.00: Zenei összeállítás. 14.00: Juventour-világjárók magazinja. 15.00: Négy keréken és karosszékben... 18.00: Játékóra a Juventusban. 19.00: Lap- szemlék-esti mese-zene. 20.00: Napi aktualitások. 21.00: Egy hét története. 22.00: Sport magazin. 23.00- 24.00: Éjszakai csevegés-sok zenével. ÁFÉSZ PAPÍR-ÍRÓSZER BOLT AJÁNLATAI (Kaposvár, Honvéd u. udvarban) Iskolai felszerelések gazdag választékát kínáljuk kedvező fogyasztói áron! o iskolatáskák, o füzetek, ■=r> írószerek, o iskolai segédeszközök, o rajzeszközök, o tapéták, o háztartási vegyiáruk. Keresse üzletünket, érdemes! _ M —, § CO ® Afész _ , _ MPOSVta A MINDENNAPOKÉRT! ß r )