Somogyi Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-177. szám)

1994-07-14 / 164. szám

10 SOMOGYI HÍRLAP — SPORTMAGAZIN 1994. július 14., csütörtök Bolgár dáridó Szabad a csók a bolgár vá­logatott szálláshelyén! A vi­lágbajnokság egyik meglepe­téscsapata, akárcsak a néme­tek ellen, ezúttal is a köny- nyebb oldalát választotta a felkészülésnek. A játékosfele­ségek kezdettől fogva együtt lakhattak és nyaralhattak férje­ikkel, a negyeddöntő után pe­dig további öt asszony érke­zett a válogatotthoz. Amint Lecskovék mondták, ráadásul ezzel jelentős mennyiségű dollárt spórolnak meg, amit egyébként bélyegre, képes­lapra, levélre, telefonra költöt­tek volna. — Negyven nappal az olaszországi világbajnokság előtt „kaszárnyába” vonultunk és csak néhanapján láthattuk a családunkat — mesélte Pe- tar Alekszandrov, aki tagja volt az 1990-es csapatnak is. A játékosok szerencséjére azonban ezúttal szó sincs ilyesmiről, mivel Dimitar Pe­nev szövetségi kapitány ál­landóan a dán példát tartja szem előtt. Ismert, a dán csa­pat az utolsó pillanatban ug­rott be az 1992-es svédor­szági Európa-bajnokságra, miután a jugoszlávokat eltiltot­ták. A szabadságról, majd­hogynem a söröskorsó mellől behívott dánok, általános meglepetésre, végül arany­érmet szereztek... Amerikai statisztikák Rengeteg fejtörést okozott az európai szakembereknek az amerikaiak statisztika-imá­data. Az Egyesült Államokban ugyanis megszokott, hogy minden jelentős sportesemény valamennyi fontosnak ítélt adatát nyilvánosságra hozzák. Az amerikai érdeklődők ter­mészetesen minden egyes je­let és számot hamar megérte­nek, nem így az európai sajtó munkatársai, akiknek sok főfá­jást okozott a szám rengeteg­ben, a statisztikai táblázatokon való eligazodás. A vb-n sze­replő csapatok közzétett mér­legének a lényegesebb pont­jai: lejátszott mérkőzések, lőtt és kapott gólok, öngólok, gól­passzok, kapura tartó lövések, célt tévesztett lövések, kapu­fák, hárítások, szabadrúgások, büntetők, kapura fejelések, baloldali és jobboldali lövések, szögletrúgások, szabálytalan­ságok, lesek, kezezések, sár­galapok, piroslapok stb... — Jobbnak láttuk, ha min­dent számokban mutatunk ki és így tálaljuk az amerikaiak elé. Csak így remélhettük, hogy megtalálják, amit keres­nek — mondta Branko Rokvic, az egyik felelőse a vb-statiszti- kák elkészítésének. Az 1984-es szarajevói és az 1988-as calgaryi téji, illetve az 1984-es Los Angeles-i és az 1992-es barcelonai nyári olim­piák adatait is Rokvic vezeté­sével dolgozták fel. Eladók a svédek A svéd válogatott nagysze­rűen szerepel a világbajnok­ságon, így némi meglepetés, hogy két játékosuk is átadólis­tára került klubjában. Sem Kiás Ingessonra, a PSV Eind­Maradona mentegetőzik A világbajnokságról doppingo­lás miatt kizárt argentin futball- csillag, Diego Maradona to­vábbra is kitart amellett, hogy nem az ő hibájából került sor botrányos távozására. — Mindig hazám érdekére koncentráltam. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy a vb-re formába kell lendülnöm. Ezért edzettem, ezért áldoztam fel mindent. Óriási fájdalmaim vol­tak a felkészülés során. Ezért a szövetség elnöke, Julio Gron- dona mondta, hogy hoz nekem ephedrint és altatószert, mivel csak így tudtam elviselni a kíno­kat — nyilatkozta a 33 éves Ma­radona. Abból sem csinál titkot, hogy sose volt jó viszonyban a csa­patorvossal, Ernesto Ligáidéval, akinek tudnia kellett volna a fut­ballista által szedett orvosság serkentő hatásáról, arról, hogy a szer tartalmaz a doppingtilalmi listán szereplő alkotórészt is. A nyilatkozatban Maradona azt is elmondta, hogy a lemon­dott Alfio Basile után Carlos Bi- lardót látná a legszívesebben az argentin válogatott élén. Eddig négy jelölt MLSZ-elnöknek Már csak két napig, július 15-én éjfélig tehetnek javas­latot az MLSZ tagszervezetei a szövetség elnökének sze­mélyére. Eddig négy név ke­rült szóba, tájékoztatta az MTI-t Berzi Sándor főtitkár. Genzwein Ferencet az edző­testület, Mezey Györgyöt az NB l-es és az NB ll-es liga, Benkő Lászlót, a Kis­pest-Honvéd elnökét az ama­tőrliga, Szepesi Györgyöt pe­dig a Játékvezetői Testület javasolta. Még nem hozta nyilvános­ságra jelöltjét a játékoska­mara, a női liga és a kispá­lyás bizottság, bár a javaslat- tétel nem kötelező. A Magyar Labdarúgószövetség leendő elnökének személyéről július 23-án dönt a szövetség kül­döttközgyűlése. Sorsoltak az európai röplabdakupákban Luxemburgi bajnok vár a Balatel RC-re A nemzetközi rölabdaszö- vetségben elkészítették az eu­rópai kupák sorsolását. A ma­gyar csapatok nem panasz­kodhatnak, valamennyiüknek esélye van a továbbjutásra. A magyar bajnok Kaposvári Ba­latel RC a luxemburgi VC Strassent kapta ellenfelül. Az első mérkőzést Kaposváron játsszák november 5-én vagy 6-án, a visszavágó egy hét múlva lesz Luxemburgban. A magyarok ellenfelei: Férfiak: BEK: 1. forduló (november 5-6., illetve 12- 13.) Kaposvári Somogy SC-VC Strassen (luxemburgi). KEK: 1. forduló (november 5-6., illetve 12-13.) A héten tartotta újabb ülését Kaposvár város sportbizott­sága. A napirendi pontok ezút­tal is elsősorban a pénz, illetve annak hiánya körül forogtak. Döntöttek arról, hogy a IV. negyedévre járó normatív tá­mogatások összegét július 30-ig megkapják a sportegye­sületek. A beérkezett rendkí­vüli támogatási kérelmekre az alábbi határozat született: a tartalékalapból a Kapos RSG SC 100 ezer, a Kaposvári Vízügyi SC 100 ezer, a Tungs­ram SC női röplabda csapata 200 ezer, az Építők SC atlé­tika szakosztálya 100 ezer, a Kapos-Zselic Asztalitenisz Club 600 ezer, a Kaposplast Asztalitenisz Club 600 ezer, a Négynapos nemzetközi ba- seball-tornát rendezett a za- márdi sportpályán a siófoki egyesület. Rangos vendége­ket hívtak meg, hiszen egy holland és szlovák gárdán kí­vül indult a magyarországi All Stars-válogatott, amelyben pályára léptek japán és ameri­kai baseballosok is. A magyar válogatottat azonban egyikük sem tudta megelőzni, míg a rendező Denewares SC a harmadik helyet szerezte A nagybajomi sportszer­vező körzet szervezésében öregfiúk labdarúgóbajnokság indult. Az aktív sportolást már befejezett labdarúgók igé­nyelték a rendszeres moz­gási lehetőséget, s most öt csapattal beindult a nagypá­lyás bajnokság tavaszi-őszi rendszerben. A tavaszi tíz mérkőzés sportszerű keretek Ba(a Mare (román)-Tungs- ram-Újpest SC. CEV Kupa: 2. forduló (no­vember 5-6., illetve 12-13.) Zapadni Bug Breszt (fehér- orosz)-Vasas SC. A Mediké- mia Szeged a MOK Rijeka (horvát)-Strumica (makedón) mérkőzés győztesével mér­kőzik. Nők: BEK: A Kordax-Eger kiemelt, csak januárban ját­szik. KEK: A Vasas SC kiemelt, januárban lép pályára. CEV Kupa: A Tungsram SC kiemelt, januárban kezd. 2. forduló (november 5-6., il­letve 12-13.) Extrade-Stal Mielec (lengyel). A kaposvári játékosok és az Kaposvári Tenisz Club 250 ezer és a Rákóczi-Kaposcu- kor FC 1 millió forint támoga­tást kap. A bizottság megtárgyalta a kaposvári sportegyesületek pénzügyi-gazdasági helyzetét és megállapította, hogy az él­sporttal és a versenysporttal foglalkozó egyesületek a szponzori támogatások bi­zonytalansága miatt rendkívül válságos helyzetben vannak. Véleményük szerint feltétlenül szükség van ebben az évben városi önkormányzat további közvetlen pénzügyi támogatá­sára. A sportbizottság a ren­delkezésére álló normatív és tartalék alapot teljes mérték­ben felhasználta, de még így meg. A siófokiak mérlege: két győzelem (9-8 a szlovák Bra­tislava, 10-6 a holland Star Light ellen) és két vereség (17-2 az All Starstól, 21-7 a magyar válogatott-tói). A torna végeredménye: 1. Magyar válogatott, 2. All Stars (Magyarországon játszó ide­genlégiósok), 3. Siófok Dene­wares SC, 4. Bratislava, 5. Star Light. * * * A jövő héten kerül sor Fi­között zajlott a harminc év felettiek küzdelemsorozatán. Eredmények: Rákóczi-Ka- poscukor-Kutas 3-0, Nagy- atád-Nagybajom 6-1, Ku­tas-Nagybajom 3-0, Rákó- czi-Kaposcukor-Nagyatád 1-0, Lábod-Kutas 4-2, Lá- bod-Nagyatád 3-1, Nagy- atás-Kutas 3-1, Lábod- Nagybajom 1-0, Rákó­edzők nyári szabadságukat töltik. Nyári Tivadart, az egye­sület elnökét sikerült elér­nünk. — Örülök a sorsolásnak — kezdte Nyári Tivadar. — Bár a luxemburgi csapatról még semmit sem tudunk, esélyünk lehet a továbbjutásra. Már amenyiben el tudunk utazni a mérkőzésre. A bajnoki soro­zattal ellentétben ugyanis a kupaszereplésre még nincs meg a szükséges pénz. Bí­zunk benne, hogy sikerül megoldást találnunk erre a problémára, s továbbjtunk a második fordulóba — fejezte be villámnyilatkozatát az el­nök. sem látja biztosítottnak az első ligás csapatok 1994. évi működési feltételeit. Ezért rendkívüli támogatást kérnek a közgyűléstől, hogy biztosí­tani lehessen a város élsport­jának működését. Ismételten felszólították a Rákóczi-Ka- poscukor FC vezetőségét, hogy július 20-ig készítsék el a labdarúgócsapat NB ll-be ju­tásának szakmai és gazda­sági tervezetét, mivel a bizott­ság támogatólag kívánja a közgyűlés elé terjeszteni a labdarúgó sportág fejleszté­sére vonatkozó egyesületi el­képzeléseket. Az NB ll-be ju­tás előkészítéséhez 2 millió forint rendkívüli támogatást kérnek a közgyűléstől. (Kele) renzében a 15 éven aluliak Európa bajnokságára. A ma­gyar utánpótlás válogatott 16-os utazó keretében hat sió­foki is helyet kapott. Ők a kö­vetkezők: Nemes Zoltán, Be- nyő fíichárd, Mészáros Fe­renc, Jenei Zoltán, Sütő Jó­zsef, Kiss Adrián. Nem lesz könnyű dolguk, hiszen a ma­gyar gárda Franciaországgal, Ukrajnával, Oroszországgal és Olaszországgal került egy csoportba. (Fónai) czi-Kaposcukor-Nagybajom 7-4, Rákóczi-Kaposcukor- Lábod 3-3. A tavaszi végeredmény: 1. Rákóczi-K. 4 3 1-14-77 2. Lábod 4 3 1-11-67 3. Nagyatád 4 2-210-64 4. Kutas 4 1-36-102 5. Nagybajom 4 — 4 5-17 ­Milutinovic maradni szeretne A Egyesült Államok váloga­tottjának szerb szövetségi ka­pitánya, Bora Milutinovic foly­tatni szeretné megkezdett munkáját. Az amerikai együt­tessel a második fordulóba ju­tott szakember maradását egyetlen dologtól teszi füg­gővé: „Természetesen na­gyon szeretnék továbbra is itt dolgozni, de minden attól függ, hogy ki lesz az Egyesült Államok Labdarúgó Szövet­ségének új elnöke” - mondta Milutinovic, aki feleségével és lányával él huzamosabb ideje a tengerentúlon. Rothenberg nem örül A világbajnokság szervező- bizottságának vezetője, Alan Rothenberg keserűségének adott hangot, miután a ne­gyeddöntőben a bolgár válo­gatott legyőzte a címvédő német csapatot. „Mint a futbal­lért rajongó ember, természe­tesen örülök a bolgárok sike­rének. Az egyetlen gondom az, hogy győzelmük jelentős anyagi hátrányt jelent nekünk, a szervezőknek. A kelet-euró­pai szurkolók ugyanis nem elég tehetősek ahhoz, hogy sok emléktárgyat vegyenek” - nyilatkozta pénzügyi szem­pontból megközelítve a bolgá­rok továbbjutását Alan Rot­henberg. Hiányos előkészületek A vb szervezőinek munká­jába hiba csúszott, amely mi­att egy kissé szégyenkeznek is. A bolgár válogatott váratlan elődöntőbe kerülése annyira váratlanul érte őket, hogy még tolmácsról is elfeledkeztek gondoskodni. „Senki sem számított arra, hogy legyőzik a németeket. Nem hívtunk meg bolgár tolmácsokat, mivel azt hittük, nem lesz rájuk szük­ség” — mentegetőztek a szer­vezők. Vb-példa a Bundesligában Bár a mostani világbajnok­ság aligha lesz szép emlék a németek számára, ezzel együtt — vagy éppen ezért — a Bundesligában hasznosítani szeretnék a vb tapasztalatait. A Német Labdarúgó Szövet­ség (DFB) elnöksége még a napokban megtárgyalja azo­kat a szabálymódosításokat, amelyeket a vb-mérkőzése- ken is alkalmaztak és amelyek a támadófutballt hivatottak támogatni. így, amennyiben a javaslatot az edzőbizottság is elfogadja, az ősztől már há­rom pont jár a győzelemért és a bírók szigorúbban lépnek fel a szabálytalankodó játéko­sokkal szemben. Lesz amerikai profiliga? Új csalódások, régi problé­mák — így lehetne jellemezni az alakuló amerikai profi lab­darúgóliga (Major League Soccer) jelenlegi helyzetét. A tervek szerint 1995. áprilisá­ban kerülne sor a rajtra, ám ez egyelőre meglehetősen bi­zonytalan. Nincsenek ugyanis megfelelő klubok, nincs ele­gendő játékos, nincsenek szponzorok. A szervezők ré­széről persze kötelező az op­timizmus, így amikor az újság­írók a problémákról faggatták az illetékeseket, így hangzott a válasz: „A profiliga a tervek­nek megfelelően áprilisban in­dul és minden rendben fog működni” — jelentette ki Jim Trecker, a szervezőbizottság szóvivője. K. J. Ülésezett a kaposvári sportbizottság Rendkívüli támogatást kérnek a közgyűléstől Nemzetközi baseball-torna A magyar válogatott győzött Zamárdiban Hat siófoki utazik Firenzébe az utánpótlás EB-re Félidőben a nagybaj omi öregfiúk-bajnokság hoven 25 éves középpályá­sára, sem Henrik Larssonra, a Feyenoord 22 éves csatárára nem tartanak igényt a hollan­dok. A vb után talán kapósabb lesz a két svéd.

Next

/
Oldalképek
Tartalom