Somogyi Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-03 / 129. szám
Torta — vizsgára Gyakorlati ismeretekből tesznek szakmunkás vizsgát a Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola cukrász tanulói a napokban. Díszmunkákat és napi készítményeket sütöttek a végzősök — Szabó Miklós a vizsgabizottság szakmai tagjának véleménye szerint jó eredménnyel. Fotó: Kovács Tibor A toponári közkívánat győztese: a madártej Nagymami a zsákban Zsákban futottak tegnap a nagymamák a toponári óvodában rendezett gyereknapon, mégpedig saját kezdeményezésükre. Csapó Pétiké mamija javasolta a versenyszámot, mondván: ne csak a kicsiknek jusson ki a botlado- zás során fakadó jókedvből és nevetésből. > A gyereknap hamisítatlan sztárja az óvodai felnőttcsapat egyetlen férfitagja volt. Ezúttal ugyanis az óvónénik — kiscsoportosnak öltözve — humoros népi gyerekjátékokat adtak elő, és a programban komoly szerep jutott egy rö- vidnadrágos fiúcskának is, aki nem volt más mint János, az udvaros. Az egésznapos vígság sportvetélkedővel, agyagozással, aszfaltrajzversennyel folytatódott. Az toponári sulisok színjátszócsoportja a Kőleves című színdarabbal lépett föl, s a tánccsoportjuk a májusfa kitáncolás sikerét növelte. A rendezvény legfiata- labbja két és féléves lurkó volt, a legidősebb pedig nyolcvan. Nem is volt politikai széthúzás, valamennyien megegyeztek a közkívánatra választott ebéd menüjében: az pedig nem is lehetett más mint rántott husi és madártej... Kőröshegyi tragédia Kőröshegyen a Szántódi út és a Hársfa utca kereszteződésénél Hegedűs Gyula 45 éves, helybeli lakos az általa vezetett személygépkocsival nem a megfelelő sebességgel közlekedett, egy útkanyarulatban az úttest baloldalán lévő villanyoszlopnak ütközött. Az utasok közül Hajagos János balatonföldvári lakos a helyszínen meghalt, Csuka László kőröshegyi lakos súlyosan megsérült, Hegedűs Gyula Zsolt 22 éves, kőröshegyi lakos és a gépkocsivezető könnyű sérülést szenvedett. Króm Ökumenikus egyházi naptár Péntek, köznap. Napi igék: Kát.: 2Tim 3,10-17. Zsolt 118,157-168. Mk 12,35-37. Ref.: Jer 34. Róm 11,1-6. Ev.: Ez 1,4-6.22- 28. Zsid 12,12-17. Őrt.: Ap- Csel 15,5-34. Jn 10,17-28. Klotild. Germán eredetű név, jel.: dicsőségért harcoló nő. Védőszent: Szent Klotild, I. Klodvig frank király jótékonykodó felesége (+544). Virága: viola. A kát. liturgikus naptárban Lwang Szent Károly és 2I társa, akiket 1887-ben végeztek ki hitükért Ugandában. Az ortodox és a gör.kat. naptárban Szent Lukilliánosz vértanú. Döbbenetes bűneset A kriminalisztika hazai és nemzetközi történetében is párját ritkító bűncselekményre derült fény a Vas megyei Ká- mán: egy 31 éves ápolónő három csecsemőjét ölte meg. Az elvetemült anya, aki háromszor volt terhes — s mindany- nyiszor sikerrel leplezte azt —, a megszületett gyermekeket a házuk pincéjében lévő kazánban elégette. Ideiglenes határátkelő A magyar-szlovén határ- szakaszon a Zala megyei Nemesnép és Kobilje között a helyi önkormányzatok kérésére június 4-én, szombaton reggel 9-től este nyolc óráig ideiglenes közúti határátkelő- hely működik. A határátkelőt kizárólag magyar és szlovén állampolgárok vehetik igénybe. Június 6-10-ig a Letenye közúti határátkelőhelyen a Mura-hídon végzett karbantartási munka miatt forgalomkorlátozás lép életbe. A forgalmat csak egy sáv tudja fogadni, ezért a határőrség kéri az utasok türelmét, mivel előfordulhat, hogy egyes napszakokban a megszokottnál nagyobb várakozási időre kell számítani a határátlépésnél. A lete- nyei helyett a magyar-horvát határszakaszon a berzenceit (teherforgalmat nem fogad), a magyar-szlovén szakaszon pedig a tornyiszentmiklósi határátkelőhelyet (autóbusz és teherforgalom kivételével napont 8-20 óráig fogadja a személyautókat) lehet igénybevenni. JÚNIUS Péntek Klotild A nap 4.50 órakor kél, és 20.35 órakor nyugszik; a hold 1.42 órakor kél, és 14.55 órakor nyugszik. Záporok, zivatarok Az időnkénti felhősödés- ből záporokra, zivatarokra lehet számítani. Az élénk nyugati szél a zivatarok idején viharossá fokozódik. A legmagasabb hőmérséklet 24-29 fokig körül várható. Nagybajomi önkormányzat kontra falu Vita a néptanítók emléke felett A pedagógus nap alkalmából az egykori néptanítókra emlékezve kopjafát akartak emelni Nagybajomban. El is készültek a meghívók, mára. A vendégeket a református egyházközösség parkjába hívják ezen, emlékműavatás azonban nem lesz. Pedig minden jól kezdődött. A nagybajomiak közadakozásából Czimbalek Mihály népi iparművész készítette el a néptanító mementó- ját. A helykijelölés megtörténje után Bán Csaba lelkész levélben tanúsította, hogy örömmel ad helyet a. református egyház a magyar néptanítók kopjafájának. A helyi ön- kormányzat azonban a legutóbbi ülésén megváltoztatott mindent: határozatában az iskolaudvart jelölte ki a kopjafa helyéül. Czimbalek Mihály pedig levélben közölte, hogy nem járul hozzá a néptanítókra emlékeztető jelkép fölállításához. A mára szóló meghívó ezért érvényét veszítette. Nem lesz emlékoszlop avatás és az önkormányzati döntés elleni tiltakozásul elmarad a díszkapu és a Zselic menti Leganda Diákegyesület kollégiumi zászlóavatása is. (Horányi) Munkanapokon ezerötszáz járat Mától Kaposvárról busz indul Grazba Ma indul el az első menetrend szerinti autóbuszjárat Kaposvárról Grazba. Ezzel tovább bővítette a Kapos Volán nemzetközi járatait. Ismét közlekedik október 31-ig Kaposvár és Bratislava között a nemzetközi járat. Utasait szerdai és szombati napokon 5.55-kor veszi fel a kaposvári autóbuszpályaudvaron. Az új autóbusz menetrend életbe lépése óta munkanapokon Mezőcsokonya és Cseresnyés között egy járatpár, Vízvár és Bélavár között egy járat, Osztopán és Somogyjád között pedig a hét első iskolai napján egy járatpár biztosít új utazási lehetőséget. Üzemeltetési megállapodást kötött a Kapos Volán Szenta, Kisbajom és Hollád önkormányzatával. Ennek alapján Szenta és Kisbajom üzemeltetési hozzájárulást ad a meglévő járatokhoz. Hollád kedvezőbb utazási lehetőségekhez jutott ígyA Kapos Volán munkanapokon 1500, szabadnapokon 700, munkaszüneti napokon pedig 560 helyközi autóbusz- járatot indít. Tíz járat közül 4 a megyeszékhelyre tart, illetve innen indul. A mostani menetrendváltozással egyidőben 72 járatot állítottak le, 27 esetében bővítették a szolgáltatást és 143 járat menetrendjét módosították. A leállításokat a vállalat tájékoztatója szerint az utasforgalom jelentős csökkenése és az üzemeltetés gazdaságtalanná válása tette indokolttá. Az új menetrenddel egyidőben a vállalat megjelentette menetrendi tájékoztatóját is, és ezeket az autóbuszpályaudvarokon árusítják. Tarka sorok Gesztus Az angol és a svéd golfozik. Egyszer csak gyászmenet halad el mellettük. Az angol udvariasan leveszi a kalapját, néhány másodpercig szótlanul áll, azután újra felveszi az ütőt. — Milyen megható gesztus ez öntől. — Nem gesztus. Hiszen majdnem húsz évig a feleségem volt... Jó állás Franz megkérdezte a barátjától: — Hogy érzed magad az alkoholellenes egyesületben? — Remekül. — És mi a dolgod? — Naphosszat vedelnem kell... — Az lehetetlen! — De bizony. Tudod, én vagyok a rossz példa. Útbaigazítás — Bátyám, ha átvágok a maga kertjén, elérhetem-e még a nyolc harmincas vonatot? — kérdi az eltéved turista a kapuban álló gazdát. — Meglehet, de ha kieresztem a kutyát, még a nyolcórást is eléri. Dilemma Az üzemben, a tűzrendészed vizsgán megkérdezik a dolgozót: — Mit tesz, ha látja, hogy a főnöke köpenye kigyulladt? — Habozok. — Hogyhogy habozik? — Nem tudom eldönteni, a poroltóhoz - nyúljak-e vagy petróleumot öntsek ra. Végakarat A családfő haldoklik. Egymás után magához hívja szeretteit, akik körbe- állják. így szól: — Ödön fiamé legyen a ház... — Micsoda? Az Ödöné? — vág közbe a feleség. — De hiszen az Ödön még meg sem nősült. — Benő fiamé legyen a gazdaság. — Méghogy Benőé? — csattan fel megint az asz- szony. — Hiszen az a leglustább az összes közül. — Bálint fiamé legyen a kocsi. — Miért pont a Bálinté? — Lujza! — ordítja el magát az öregúr. — Ki hal meg itt, te vagy én? Kedvezményes repülőjegyáraink: London: 22.000, Frankfurt: 22.000, New York: 60.000, Los Angeles: 79.000, Miami: 79.000, Mexico: 80.000, Johannesburg: 80.000 Ft. Információ és helyfoglalás még további 200 városba: IBUSZ Utazási Iroda 7400 Kaposvár, Teleki u. 1-3. Tel.: 82/315-477 Csak a halál nem Egy igazán „mai” kérdésben, ifjú Papp István kárpótlási kérelme ügyében hozott ítéletet a Somogy Megyei Bíróságon dr. Szollár Pál. A kérelmező édesapját néhai Papp Istvánt, a ladi református lelkészt és tanítót a „demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való részvétele” miatt a Kaposvári Megyei Bíróság 1957 szeptember 4-én 1 évi, 6 hónapi börtönre ítélte. Fenntartotta június 7-én elrendelt előzetes letartóztatását. Ezt azonban a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága októberben megszüntette. Az öthónapos előzetes után szabadlábra került vádlottat három hónappal később — még a fellebbviteli tárgyalás előtt — kórházba vitték, ahol 1958. február 6-án elhunyt. Fia azzal, hogy édesapja a fogvatartás idején a hatóságoktól elszenvedett bántalmazás következtében vesztette életét, kárpótlási igénnyel lépett fel. Az Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal az ügyet a megalapozottság megállapítása végett átadta a Somogy Megyei Bíróságnak, amely elutasította a kérelmet. A Legfelsőbb Bíróság azonban ezt a végzést megszüntette, és új eljárásra utasította a megyei bíróságot, mivel ennek több okból is megvannak a feltételei. A megyei bíróság a tanúk meghallgatása után megállapította: igaz, hogy a letartóztatás előtt jó egészségnek örvendő Papp István szabadulása után a betegség jeleit mutatta. A kaposvári kórház azonban egyáltalán nem tudta kétséges dokumentálni a halál okát. Ezért a döntő szó dr. Kondor Károly orvosszakértőé volt. Szerinte a feltételezett végzetesnek bizonyult májbetegség három hónappal később nem léphetett fel a bántalmazás következményeként. Ilyen jellegű sérülés rövid időn belül a halálához vezetett volna. Minden valószínűség szerint egyéb májbetegségről lehetett szó, amikor környezete bőrének feltűnő sárga színét tapasztalta. Ezek után a tanácsvezető megállapította: csak akkor adható kárpótlás, ha a halál bekövetkezésének oka „kétséget kizáróan” az eljáró hatóság szándékos közreműködése volt. Sajnálattal állapította meg: ezt ma már „minden kétséget kizáróan” nem sikerült bizonyítani. A bíróság a kérelmet elutasította. (Szegedi) SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Főszerkesztő-helyettes: BÍRÓ FERENC Vezetőszerkesztő: KURUCZ FERENC . Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS Rovatvezető: JUTÁSI RÓBERT (sport), LANG RÓBERT (fotó) LENGYEL JÁNOS (belpolitika), VARGA OTTÓ (gazdaságpolitika) Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644 Telex: 13-360, Fax: 312-315. Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: KILVINGER OTTÓ. Telefon és fax: (82) 311-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 311-668, Telefax: (84) 310-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: GERHARD MEYER Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS Telefon (terjesztési ügyekben): 82/423-213 Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, az OTP Rt Somogy megyei fiókjainál, a balatonföldvári, a barcsi, a csurgói, az igali, a nagyatádi és a nagybajomi takarékszövetkezetnél a Postabank Rt siófoki fiókjánál, a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással az 0KHB 390-11581-7014 számú pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyed évre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. ISSN 0865-9125 _______________Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza._______________