Somogyi Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-04 / 130. szám
24 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1994. június 4., szombat Az iskolateremtő Bécsi diplomával, Kaposváron tanít A hetente ingázó vajdasági tanár Elektronikus zene, film- és tévétanszak — Újvidéki tanárkodás — Beszűkült mozgástér, egyre kevesebb diák — A szakmai tisztesség kényszere Harmincnyolc éves kora ellenére Füstös Dénesnek meglehetősen változatos az életútja. A Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola zeneelmélet-oktatója hétfőnként Temerinből kel útra Kaposvárra, csütörtökön pedig visszakocsikázik a Vajdaságba. A hercegszántói átkelőhelyen már ismerik a határőrök, vámosok; tudják, hogy munkahelyén tanítványai várják, otthon pedig hároméves kislánya, Diana és felesége lesi a tűzpiros Volkswagen érkezését. Füstös Dénesi kérdeztük: — Hogyan lett zenetanár? — Miután Újvidéken leérettségiztem, a zágrábi, majd a belgrádi zeneakadémián tanultam, közben az újvidéki gimnázium magyar nyelvű tagozatán tanítottam. Hegedűn játszottam, ám a zeneszerzés is érdekelt, ezért mentem Bécsbe az akadémiára, s aztán beiratkoztam az elektronikus zenei fakultációra, majd pedig a film- és tévézene-tan- szakra. Ez idő tájt sok tehetséges japán, amerikai svájci diák tanult Bécsben: a világ egyik legjobb zeneakadémiáján kiváló tanárok keze alatt váltunk muzsikussá. 1981-ben szereztem diplomát, majd visszatértem a Vajdaságba. Az újvidéki gimnáziumban, később a pedagógiai főiskolán tanítottam a leendő óvónőket, tanítókat. — S hogyan került Kaposvárra? — Talán még ma is Újvidéken tanítanék, de erősen csökkent a főiskolán tanuló magyar diákok száma, nem volt kit ének-zenére tanítani. Beszűkült a mozgásterem... Mosdóson dolgozó orvos sógornőmnek köszönhetően megtudtam, hogy a kaposvári tanítóképzőben esetleg szükség lehet rám. 1992 szeptemberében kerültem ide. Egyébként a Vajdaságból sok diplomás talált Magyarországon munkát. Mi nem menekültek vagyunk, hanem a kenyerünket keressük meg itt. Otthon ugyanis elszomorítóan alacsony a tanári fizetés. A feleségem angol szakos tanárként havi 60-70 német márkának megfelelő illetményt kap. — Nem fárasztó a kétlaki élet? — Két év alatt már megszoktam. Hétfőn reggel kocsiba ülök, és négy-öt óra múlva Kaposváron vagyok, csütörtökön pedig indulok haza. Péntekenként az újvidéki főiskolán tanítok néhány órában, ott ugyanis még megvan a docensi kinevezésem, s ez kötelezettségekkel jár. A szombat és a vasárnap a családomé. Ilyenkor kell kiengesztelnem Dianát, aki hétfőnként arra ébred, hogy az apja már nincs otthon. „Már megint megszökött apa Kaposvárra” — szokta mondani anyjának. — Meddig tartható ez az állapot? — Én nagyon megkedveltem Somogyot, szívesen dolgozom a főiskolán, mert azt taníthatom, amire képesítésem van. Az persze nagyon fáj, hogy odahaza, a Vajdaságban nemcsak a magyar diákok fogynak el, hanem a tanárok is. Ha nyugdíjba megy egy főiskolai oktató, a helyébe csak szerbet vehetnek föl. Az otthoni kilátások nem túl biztatóak, ennek ellenére nem szeretnék elszakadni a Vajdaságtól. Amikor a ház körüli munka megkívánja és apósom helyett fölülök a traktorra, a friss föld illata is arra emlékeztetett, hogy csak a Vajdaságban lehetek otthon. Nem jószántamból váltam ingázóvá. A körülmények mellett a szakmai tisztesség kényszerít a külföldi munkavállalásra. Kérdés persze, hogy a családom meddig bírja ezt az életformát. Feleségem megértő, de a kislányom egyre nehezebben viseli el apja „szökéseit”. Gulyás József Felnőttkorban döbben rá az ember, milyen szerencsés volt. Találkozott olyan pedagógusokkal, akik meghatározó élményeket és értékeket voltak képesek adni, amelyek egy emberöltőnyi munkában valósulhatnak meg. Sok emberöltőnyi tevékenységben jelen van Petrovics Jenő személyisége is, aki most a balatonbog- lári Mathiasz János Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző igazgatói posztjáról készül nyugdíjba. Pályáját áttekintve megismerhettük azt a bakonyi gazdatisztet, aki barátságával a Pápa környéki faluból származó fiatalembert indította útjára. S e sokak számára csak a történelemkönyvekből tanulmányozható hivatás fontos értékeit fedezhettük föl Petrovics Jenő több évtizedes munkájában a mezőgazdaság a pedagógia és az államigazgatás területén. Ki hinné, hogy ezek a látszólag egymástól távol álló tevékenységek összegezhetők ebben a csodálatos munkában. Holott Petrovics Jenővel beszélgetve nem nehéz összerakni a gazdatiszti személyiséggé ezeket az értékeket. Bár a pápai gimnáziumban tanult, gyakran megfordult az ottani mezőgazdasági technikumban és érettségi után egyenes út vezetett a debreceni Gazdasági Akadémiára, amely 1954-ben szerveződött újra, hiszen 45 előtt itt is és az ország több pontján — Keszthelyen, Mosonmagyaróváron — működött ez az iskola. Nem nehéz megérteni azt sem, hogy az ott tanuló fiatalembereket vonzotta a lovaglás, úszás, atlétika, s akit még a növénynemesítés is érdekelt, annak a lehetőségek tárháza nyílott ki. — Tudatosan készültem a tanári pályára —- mondta az iskolaigazgató —, ehhez gyakorlatra volt szükség, így először egy gazdaságban dolgoztam, majd a sümegi járási tanács hivatalában láttam el fő- agronómusi teendőket. 1960- 61-ben végeztem el az Agrár- tudományi Egyetem budapesti intézményében a gazdasági tanári szakot. S ezután elsőként a csornai mezőgazdasági technikumban tanítottam mezőgazdasági ismereteket, növénytermesztést, géptant és üzemszervezést a feleségemmel együtt, aki szintén pedagógus. Mély benyomást tett rám az intézmény. Idős tanári gárda dolgozott ott, a téli gazdasági iskolákban olyanokat is tanítottak, akik otthon gazdálkodtak, így tavasszal és nyáron a pedagógusok láthatták a birtokokon a munkájuk eredményét. A pontosságot és a szakma becsületét tanulhattam meg ott tőlük. A Kisalföld nem fogta meg a képzeletét, mindig is vonzódott a nagy tó mellé, öt év után így költözött a családjával Ádándra. Az itteni mezőgazdasági szakmunkásképzőt megismerhette a nyári továbbképzések alkalmával. — Egyedül voltam itt növénytermesztő tanár, és ez nagy lehetőséget is adott. 1967-68-ban kezdődött a tantervek átdolgozása, bekerültem egy teambe, amely ezzel foglalkozott. Aztán feltették a kérdést: ki írja meg a tankönyveket? Mondták: fiatal vagy, írd meg te. Akkor kezdtem el tankönyveket írni. 1970-ben jelent meg az első, a Gazdasági növénytan, majd az Állattan, aztán a növénytermesztéstan. 1980-ban adták ki az utolsót, amit négyszer adtak ki újra. Mindegyikből tanítanak ma is. Nagyon hasznos volt a tankönyvírás. A rendszerezőkészséget fejlesztette a pedagógusban, a megírt tankönyv fegyelmező eszköz is. Én a gyerekekkel próbáltam ki; mondhatjuk azt is, együtt írtuk őket. Megyei pedagógiai díjat kapott a tankönyvszerkesztő munkáért. Aztán 1978-ban felkérték, a bogiári intézmény igazgatói posztjára. — Remek tantestületet találtam itt, a tanárok nyáron bejártak az iskolába, persze megnézték azt is, mit csináltam Ádándon. A gyerekek hozták az országos versenyek helyezéseit és kiváló szakemberekkel dolgozhattam együtt. Egyszerűen indítottuk szeptemberben a tanévet és nagyon jól éreztem magam. Sok társadalmi megbízatást vállaltam Bogláron, úgy gondoltam ez jót tesz az iskolának. 1982-ben fel kellett tenni a kérdést; merre tovább? Láthatóan készülődtek az új oktatási törvények. S Bogláron a több lábon állás mellett döntöttek. A szakközépiskolában a kertész szak mellett ekkor indították a kertészeti gépészetet, aztán 1988-ban elfordultak az általános képzés felé az agrárgépészettel. Nem véletlen, hogy számtalan korábbi kezdeményezés most érik be: a mező- gazdasági gépésztechnikusok első csapata most lép ki az is-' kólából, ugyanígy most végez az 1989-ben indított első kerPetrovics Jenő igazgató tésztechnikus osztály. Ezeken a szakokon az érettségi után dönthet a diák a továbbtanulás mellett, vagy marad és megszerzi az erősebb szakmai képzettséget. 1991-ben a kecskeméti intézménnyel országos kísérletet vállaltak az általánosabb szakmunkás- képzés megszervezésében, s itt is most végeznek az első tanulók. Szembeötlő, hogy mára, amikor komolyan felvetődik, hogy miként tudnak helytállni a mezőgazdasági iskolák a piacgazdasági feltételekben, ráadásul teljesen átláthatatlan milyen társadalmi elvárásoknak kell megfelelniük, Boglár több mint egy évtizedes előnnyel rendelkezik. A most induló világbanki osztály tervezetének számos elemét kidolgozták, elindították az elmúlt években. Vannak kitörési pontjai az iskolának az általánosabb képzés felé, s a diákok komoly felkészítésre számíthatnak az érettségihez. Innen akár jogi egyetemre is jelentkezhet, akiben van elszántság, s ez nem kevés egy eredetileg mezőgazdasági középiskolában. Mindehhez persze komoly Fotó: Lang Róbert fejlesztéseket kellett kiharcolni, pályázni, pénzeket szerezni. Megteremteni az iskolát. Gépészműhelyeket, üvegházat építettek, új épületet húztak, aztán emeletet tettek rá, majd a tetőteret építették be. így lett itt korszerű nyelvi labor és irigyelhető számítástechnikai-informatikai központ. Mára megvan a saját 24 hektáros tangazdaság is. A diákok közül sokan ezekben a hetekben németországi gazdáknál dolgoznak, tanulják a nyelvet és a szakmát. Persze van megoldandó feladat bőven. Ezek már az utód gondjai, csakhogy jó alapokról indulhat. Nehezen elképzelhető, hogy Petrovics Jenő a nyugdíjasok gondtalan életére készülődik. — Pihenek majd, de pár órát itt is adok. Jobb óráim lesznek, most erre tudok elsősorban összpontosítani. Való igaz, eddig a menedzser, a fejlesztő, beruházó igazgató szerepkörének terheit kellett vállalnia. S menynyire egyetérthetünk vele, amikor azt mondja: „azok az iskolák jártak jól, ahol ezt csinálták”. Gáldonyi Magdolna „A hosszú, nyugodt alvástól sohasem fosztom meg magamat” Fotó: Kovács Tibor — A jó könnyű műfaj nincs után a zalaegerszegi Erdei ival Kiss Anna-Foltin Jolán da- évszakhoz kötve — állítja Színházba megy, s vele rabjában, a Bánomfai bolon- Molnár Piroska. A kaposvári párhuzamosan Szentendrén dulásban. Augusztusban Csiky Gergely Színház ve- négy előadásban játszik a nyaralni fog, ha ráér. Még zető színésze az évadzáró Bihari táncegyüttes táncosa- nem tudja, hogy hol, s azt Molnár Piroska álmai sem, hogy lesz-e elég pénze, sőt azt sem, hogy jön-e valamilyen felkérése, amit el is fogad. Szeretne a fiához kijutni Párizsba, aki ott tanul filozófiát és keresi a helyét az életben. Most fejezett be egy filmet. Elek Judit Ébredés című mozifilmjében osztályfőnököt alakít. A rádióban Győri Klára erdélyi parasztasszony regényét olvassa fel. A televízió pedig Erdélyi Mihály operettjeiből készített összeállítást, és ide is meghívták. Ennek kapcsán mondja: — Mint néző nem vagyok nagy operettrajongó, de játszani benne nagyon szeretek. — Talán a nyár a számvetés ideje is. — Nem készítek számvetést. A jelenlegi életkoromban nem hiszem, hogy lett volna olyan szerep, amit nagyon el szerettem volna játszani, s nem én kaptam meg. Korábban volt ilyen; sok szerep elkerült, de a kaposvári színház nagyon gáláns hozzám, és én ezért hálás vagyok. Ha egy szerep nekem való, akkor azt rámosztják. Sőt, most már keresnek is nekem szerepet. Amit az életkoromra megírtak színésznő számára, az nem kerül el. — Hogy telnek a színházon kívüli napjai? Milyen civilben Molnár Piroska? — Ha itt nincs dolgom, elmegyek Pestre. Ott is van lakásom. Ha csak egy-két szabad napon van, akkor szívesen itt maradok. Reggel átmegyek a piacra, amit nagyon szeretek. Az emberek megismernek; kedvesek velem, anélkül, hogy tolakodók lennének. Délelőtt elmegyek a könyvesboltba, megnézem, van-e valamilyen újdonság. Agatha Chris- tie-től Thomas Mannig széles a skála. Egy délutáni könnyed olvasmánynak egy jó krimi kiválóan megfelel. Délután sétálok, beülök a kávézóba, és bekapok valamilyen görög különlegességet. — Igazi ínyenc módjára... — Szeretem a görög salátákat. — Egy színésznek mi adja az ellazulást, a feltöltődést? — Az évadvég hálás volt nekem, mert csak esténként játszottam, nem próbáltam darabot. Napközben nagyon fel tud töltődni az ember. Egyetlen dolog regenerál, az alvás. Imádok aludni! A hosszú, nyugodt alvástól soha nem fosztom meg magamat. — Mit hoz az ősz, az új évad? — Még nem tudom, csak azt, hogy oktatni fogok a színművészeti főiskolán, beszédet. — Milyen a színészjelöltek beszédkultúrája ? — Nagyon rosszul beszélnek: a külvilág beszédével szinte párhuzamosan romlik a színpadi beszéd is. A motyogás nem jut el a közönséghez. Lőrincz Sándor
