Somogyi Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-06 / 131. szám
1994. június 6., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Ismét a vendégeké a Vízbe lépő lány ' A temetődombon újraéled a szoborpark — Galéria a bogiári mólón a villányi gyűjteményből Családias rendezvény a Zita Nevelőotthonban Szász Endre és a gyerekek Szász Endre a kérdések záporában Fotó: Csobod Péter Világot járt művészettörténészek mondták, hogy galériával egy mólón még nem találkoztak, csak most Balatonbogláron. A kezdeményezés Vásárhelyi Tiboré, a polgármesteri hivatal munkatársáé, akinek nem volt nehéz megnyernie mindenekelőtt a Baranyai Alkotótelepek művészeit, a tulajdonos Mahart-ot és a városi önkormányzatot. Bár a hivatalos megnyitó két hét múlva várható, a mólón tegnap már a szobrok mellett sétálhattak az emberek. A villányi gyűjtemény négy alkotásával találkozhatnak itt, amelyeket a nemzetközi szobrász szimpózium munkáiból válogattak. A temetődombon lévő szoborpark ezen a nyáron újraéled és várhatóan sok-sok évig ad a kortárs magyar képzőművészetnek bemutatkozási lehetőséget csodálatos természeti (Folytatás az 1. oldalról) Megnyugtató, hogy szinte valamennyi üdülőtulajdonos köszönő szavakkal kezdte a mondanivalóját, mert minden alkalommal segítőkészséget tapasztaltak a polgármesteri hivatalban. Ezúttal is felvonult a hivatal valamennyi irodavezetője, képviseltették magukat a város tisztaságért, rendjéért felelős intézmények és meghívták a szolgáltatókat is. Munkácsi Mihály főhadnagy a leilei rendőrőrs parancsnoka szintén segítő kezet nyújtott a jelenlévőknek. Szűcs László polgármester beszámolójából megtudhattuk, hogy Lelle hosszútávú tervezőmunka eredményeként fejleszt sikeresen: időben elkészült a város rendezési terve, és a kiemelt helyekre, mint a Szent István tér, a Fortuna szupermarket környéke, vagy a szabadstrand, a részletes terve is. A Fortuna és a benzinkút közötti területet adottságaival. Mindez a Találkozások program keretében része a város Expo-pályáza- tának, amely Balatonboglár egykori művészetpártoló bátor kezdeményezéseit hivatott feléleszteni. Az utóbbi hónapokban több művész is szoborajándékkal honorálta a Balaton parti település törekvését. A fürdőzők régi vágya is teljesülhetett most: újra felállították a főtéri patika mellett a Vízbelépő lányt, amely Boglár jelképévé vált. Bár volt vendég, aki verset írt hozzá, a vandálok sem kímélték. Évekkel ezelőtt összetört, tavaly ládában vitték a siklósi kerámia műhelybe, ahol restaurálták és fagyálló kerámiából új- raöntötték. Valóban szerencsések Boglár kötődései a képző- művészethez, ám ezt a szerencsét áldozatos munkával alapozta meg. Gáldonyi Magdolna nem aprózzák fel, a kereskedelmi-szolgáltatói célokra ajánlják, míg a strandnál semmilyen épületet nem húzhatnak fel. A kisajátítások kora is lejárt, aki területet akar, az vásárol, mint tette ezt az ön- kormányzat az új intézményközpont kialakításánál, ahol emellett fiataloknak kínál lakásépítéshez területet. Jó szívvel mutatta be a polgármester a nyáron nyíló rád- pusztai és kishegyi parkerdei kiránduló központokat. Ide a nyáron kirándulást szervez a Fürdőegyesület, majd a Hotel Postásban júliusban egész napos színes programot, augusztus 20-án ismét fáklyás vízi felvonulást rendez. A jövőre kezdődő három éves csatornázási programban pedig számít Lelle az üdülőtulajdonosokra is, és készül a város csapadékvíz elvezetésének több évre szóló feladatterve, amelynek megvalósítása szintén közös érdek. G. M. — Doktor bácsi! — szólította meg egy barnabőrű kissrác Szász Endre festőművészt a kaposvári Zita Nevelőotthon Nemzetközi Családév alkalmából tartott rendezvényén. — Nem vagyok doktor bácsi, bár édesapám szerette volna. Én festő bácsi vagyok — válaszolt nevetve a művész, miután a kisfiú megvizsgálta, hogy dús szemöldöke igazi-e. A rendezvény megnyitásakor Laky Lászlóné, a nevelő- otthon igazgatója hangsúlyozta: minden simogató mozdulatban, vigasztaló szóban benne van a szándék, hogy az otthon lakóinál, „a rossz helyre született gyermekeknél” feledtessék a szülők hiányát, ám a családot pótolni minden jószándékú erőfeszítés ellenére lehetetlen. Viszont lehet feledhetetlen élményt szerezni nekik, lehet és kell is szeretni őket, némileg feledtetni eddigi éveik viszontagságait. A szombati esemény is ilyen maradandó színfolt az életükben. A rendezvényen, amelyen jelen voltak dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke és Jónás József, a megyei önkormányzat humán szolgáltatási főosztályvezetője, valamint a társintézmények képviselői, kedves, sokszor könnyfakasztó pillanatokkal tűzdelt műsort adtak a gyerekek. Délelőtt Szabó Gyu- láné népművész irányításával születtek az apró kezek nyomán a termékbábok, délután pedig Szász Endrét és feleséA mesztegnyőiek szívükön viselik a turizmus, az idegen- forgalom ‘ fellendítésének ügyét. Referencia-programjukat mutatták be szombaton, amely a környékbeli települések vezetőit és németországi barátaikat is meghívták. Az események a méltán híres faluházban kezdődtek, ahol Benkes László polgármester (Folytatás az 1. oldalról) — A rendkívüli ülés után még részt vettünk egy képviselő-testületi ülésen még részt vettünk — mondta az alpolgármester a Somogyi Hírlapnak: — Ott egy vég nélkül húzódó iskolaépítkezés kapcsán egy 10 millió forintos váltó kibocsátását kellett volna megszavazni. Ekkor betelt a pohár. A falu tönkretételében nem akarok résztvenni. A kilenc képviselő közül négyen csatlakoztak hozzám. Döntésünkről levélben értesítettük a polgármesterasszonyt is. A polgármesternő szerint a képviselő-testület határozatképtelen ugyan, ám ez jogilag nem jelent semmit. Az igali képviselők ugyanis az idén már 16-szor ültek össze, tehát jócskán túllépték az évi kötelezően előírt ülésszámot. A képviselők döntésének egyik oka a polgármester körül kialakult visszás jogi helyzet. Hercegné ellen korábban nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés ügyében indult büntetőeljárás, amit a városi ügyészség a bűn- cselekmény megállapíthatóságának hiányában lezárt. — Amikor az iratismertetés volt, a jelenlévő rendőrtiszt közölte, hogy egy másik ügyben is nyomoznak ellenem — mondta’ gét várták nagy izgalommal a nevelőotthon lakói. A gyermeki bájjal és naivitással feltett kérdésekre válaszolva a művész elmondta: „nehéz gyerek voltam, szegény szüleim nem unatkoztak”. Az érdeklődésből az is kiderült, hogy a diákok készültek a találkozásra. A záporozó kérdésekre igen nagy türelemmel és szeretettel válaszolt Szász Endre. Hogy hány éves korától rajzol, hogy ki fedezte föl a tehetségét, van-e példaképe, kedvenc festménye, tanított-e gyerekeket művészetre, s hogy végleg leteköszöntőjében arra emlékeztetett, hogy öt esztendővel ezelőtt tették meg a mesztegnyőiek az idegenforgalom megalapozására, fellendítésére az első lépéseket. Az e térségben páratlan lehetőséget nyújtó Boronka-régió megteremtéséhez ezideig tizenöt falu csatlakozott. Cél, hogy a meszteg- nyői eredményekre alapozva a polgármester. — Azonnal szembesítésre került volna sor, amit nem vállaltam. Végül kétrendbeli vesztegetés miatt emeltek vádat. Az ügy most a bíróságon van. Január 5-én a közúti igazgatóság emberei meglepetéssel vették tudomásul, hogy nagy mennyiségű kőzúzalék hiányzik az igali kődepóból. A szálak a polgármesternőhöz vezettek, akit az ügyben vádlottként hallgattak ki. — Közcélra, és közterületre vitettem el a követ — állítja. — Olyan helyekre, ahol ezzel balesetveszélyt hárítottunk el. A vesztegetés és a kőzúzalék elvitele azonban többek szerint összefügg. Tavaly ugyanis, amikor a futballpálya parkolójához szállíttatott követ a polgármesternő, ott éppen az a vállalkozó dolgozott, aki korábban vesztegetés gyanújába keverte Hercegnét. — A két ügyet valóban összevonták, a vádiratot azonban még a mai napig sem kaptam meg. A papírost egyedül Nagy Attila kezében láttam a május 12-i rendkívüli ülésen. Az alpolgármester szerint nem ez az egyetlen gyanús ügy Igáiban. Az iskola építettségé- nek foka nem áll arányban a belepedett-e Várdán és milyen volt Amerika? — szinte egymás szavába vágva kérdezték. Ám, amikor felkérték: zsűrizze le a gyerekek alkotásait, nem vállalta; mondván „inkább a társaik értékeljék a rajzokat, hiszen ő már nem tud gyerekszemmel nézni”. A díjak rangját viszont emelte az a dicsérő néhány szó, az a fel- nőttes kézfogás, amellyel a művész átadta az ajándékokat. — Soha nem csináltam ilyen szép gyerekrajzokat, mint ti — vallotta be hálás közönségének. Tamási Rita itt is fellendítsék a turizmust. A rendezvényen a helybeli gyermekek mutatták be dalban, táncban a környék népművészetének évszázados kincseit. Ezután (póni)lovas fogatokkal a kisvasúihoz kocsiztak a vendégek, hogy azután a keskeny vágányokon beutazzák a páratlanul szép erdei környezetet... (Kun T.) fektetett tízmilliókkal. A fürdő tulajdoni viszonyai a mai napig rendezetlenek, ugyanakkor a termál állapota alulmúlja még az elmúlt évek nem túl jó színvonalát is. A polgármester szerint a fürdő az elmúlt években tényleg sok gondot okozott. Igazi problémát, akkor jelentett, amikor még nem volt az önkormányzat tulajdona. Akkor azért űzték a polgármestert, hogy szerezze meg a falunak a termált. A fürdő és az iskola ügye mellett az érintettek órákig tudnák sorolni azokat a helyzeteket, amiben késhegyre menő vitát folytattak. — A falu anyagilag csődbe jutott, ehhez nem tudunk tovább asszisztálni — mondja Nagy Attila. — A testület határozatképtelen, ami akkor jelent majd igazi gondot, ha elodázhatatlan döntést kell hoznunk — érvel a polgármesternő. A faluban, a faluról, sok szóbeszéd járja. Ami tény, ezek hallatán a helybélieknek már ösz- szeszorul a gyomra. Úgy érzik, annyira összegubancolódtak a szálak, hogy ember legyen a talpán, aki Igáiban igazságot tud tenni. Barna Zsolt Kastélyosdombó támogatása Kastélyosdombó támogatja a fiatal házasok első lakáshoz jutását. Év elején felmérik az igényeket, s a jelentkezések arányában osztják el a rendelkezésre álló összeget. Tavaly csak két család adott be kérelmet, az idén pedig már hét fiatal pár kapott 150 ezer forint egyszeri támogatást. Ikonok Balatonbogláron Prileszky Virág ikonjaiból nyílt tegnap kiállítás a bala- tonboglári Kék kápolnában, a városi, önkormányzat és a Lengyel-Magyar - Barátság Háza rendezésében. A tárlatot dr. Faludy Anikó művészettörténész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A megnyitón közreműködött Szabó Anna és Felföldy György énekművész, valamint Arató Ágnes zongoraművész. A kiállítás augusztus 28-ig tekinthető meg. Csurgói jubileum A tíz éves évfordulóját ünneplő csurgói Cantemus Nőikar adott jubileumi hangversenyt a hét végén az Eötvös József Általános Iskolában, Peperő Gyula karnagy vezetésével. Műsorukban egyebek között Palestrina, Smetana, Mendelssohn, Beethoven és Bartók művek szerepeltek. A jubileumi esten közreműködött a Somogy Megyei Pedagógus Férfikar, a Mozart ter- cett és a SI-SA-QUA. Családi sportnap Családi napot rendeztek a hét végén a kicsiknek és a szülőknek a kaposvári, Nemzetőr sori óvodában. Pénzorientált gyereknap helyett a szülőkkel való együttlét, a közös játék és versengés tette emlékezetessé a napot az óvodások számára. Sokféle kézműves tevékenységbe kapcsolódhattak be a gyerekek: voltak akik keramikus segítségével az agyagozással ismerkedtek, de nagy sikere volt a közös gyöngyfűzésnek, rajzolásnak, festésnek, rongybaba készítésnek is. Nem maradtak ki a programból a jétékos sportvetélkedők sem. A gyerekek jutalmazásáról a Class Milch Kft és a Chio Chips Kft gondoskodott. Vagyonvédelmi csoport Vidon Önkéntes alapon, mintegy negyven férfi részvételével újjáalakult Nemesvidon a vagyonvédelmi csoport. Árvái Tibor polgármester vezetésével négy csoportban — kiszámíthatatlan időpontokban — járják a környék gazdaságait, hogy biztosítsák a kertek nyugalmát, háboríthatatlanságát. Háziorvosoknak a pánikbetegségről Szorongásos betegségek családorvosi jelentősége címmel továbbképző szimpóziumot szervezett szombaton a POTE Pszichiátriai és Orvosi Pszichológiai Tanszéke, valamint Családorvostani csoportja. Az amerikai Upjohn cég támogatásával Kaposváron, a POTE egészségügyi főiskoláján megrendezett eszmeszerén a szorongásos zavarok lélektanától a pánikbetegség gazdasági vonatkozásáig terjedő témakörben, neves pécsi professzorok, kaposvári pszichiáterek és az Upjohn tudományos főmunkatársa tartott előadást az érde- kélődő háziorvosoknak. SOMOGYI HÍRLAP Gáldonyi Magdolna jegyzete Hány emberélet egy pecsét? Hallgatjuk a rádión, hogy a közelben súlyos sérültekhez keresnek gyors segítséget. Jámbor Csaba főpilóta tehetetlen dühvei nézi a helikoptert. A leilei For Life mentőszolgálat bázisáról perceken belül ott lehetne és repülne a sérült gyermekkel a kórházba. Nem teheti, mert hiányzik egy pecsét. Harkányi László, a For Life tulajdonos vállalkozója egy hónapja kérte az Országos Mentőszolgálat főigazgatóját arra az együttműködésre, amely tavaly nyáron működött itt a Balaton partján. A főigazgató most az engedélyt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat pecsétjéhez kötötte. Eddig senki nem kért semmilyen engedélyt az egészségügyi vállalkozótól, aki több, mint két éve dolgozik a mentősökkel Pécsett. Nos, Tolna megyében most rögvest megkapta, lévén ott a telephelye. A tolnai papírokat be is nyújtotta Somogybán, itt meg közölték, kap engedélyt, ha aláírta az Országos Mentőszolgálat főigazgatójával az együttműködési szerződést. Itt a kör bezárult. S az ember gyanakodni kezd. Állítólag ma kezd dolgozni Balatonfüreden az OMSZ helikopteres szolgálata. Úgy látszik nem tesz jót neki a déli parton a konkurencia. Csakhogy ebben a piaci versenyben a monopolhelyzetre törekvő versenytárs játszhatja a hatóságosdit. Vér- lázító! Hiába fogtak össze a déli part önkormányzatai és a jószándékú emberek. Valaki diktálhat és dönthet emberéletekről a piaci előjogok birtokában, mondván: luxus ez a magánszolgáltatás. Kétségbeesve kérdezzük: hány emberélet kell egy pecséthez? Közös akarat a vendégváró Lelléért Vendégeket vár a Boronka-régió A turistacsalogató Mesztegnyő # Igali patthelyzet