Somogyi Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-29 / 151. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1994. június 29., szerda MEGALAKULT AZ ORSZÁGGYŰLÉS Tíz somogyi képviselő a bizottságokban (Folytatás az 1. oldalról) A nap során a képviselők létrehozták a parlament bizott­ságait, melyekben tíz somogyi képviselő is helyet kapott. Az alkotmányügyi és ügyrendi bi­zottság alelnöke lett dr. Csák- abonyi Balázs (MSZP), tagja pedig dr. Egerszegi László (MSZP), az önkormányzati és rendészeti bizottság alelnö- kévé dr. Lamperth Mónika (MSZP) somogyi képviselőt választották. A költségvetési bizottság két somogyi tagja Francz Rezső (MSZP) és Bar- kóczi Gellért (FKGP), a gaz­dasági bizottság alelnöke dr. Suchman Tamás (MSZP), a mezőgazdasági bizottság al­elnöke pedig Pásztohy András (MSZP), dr. Házas József (MSZP) és dr. Páris András (SZDSZ) a környezetvédelmi bizottság tagjai, István József (FKGP) az emberjogi, kisebb­ségi és vallásügyi bizottság al­elnöki posztját tölti be. Dr. Lamperth Mónika somo­gyi képviselő a szünetben örömmel fedezte fel a megyé­ből érkezetteket. — Összeszorult a torkom, mikor a Himnuszt énekeltük, jártam már a Parlamentben, de most ez egészen más. Tu­dom az ünnepélyesség csak egy napig tart, utána pedig a kemény munka következik. Az önkormányzati bizottság alel­nöki tisztének örülök, hiszen ez a szakmám, ehhez értek és ezen a területen tudok a leg­többet használni. Dr. Páris András második ciklusos somogyi képviselőt a szünetben arról kérdeztem, hogy az eddigi ellenzéki pad volt-e kényelmesebb vagy a mostani kormánypárti. — Az ellenzéki hely sokkal kényelmesebb, ugyanakkor a kormánypártiság bizonyítási alkalom és kötelezettség. Emellett óriási önkorlátozást igényel. Azt, hogy a kormány kemény intézkedéseit, persze csak amíg el tudom fogadni, támogassam. — Elképzelhető tehát, hogy saját kormánya ellen szavaz? — Feltétlenül. Azt már előre gyanítom, hogy több konfliktu­som lesz, mint az előző ciklus­ban volt. A feladat nehézsége persze nem az egyik vagy má­sik szavazógomb megnyomá­sában van. Nyomasztóbb a felelősség, hogy meddig támo­gatom a kormányt, illetve, hogy ki kell állnom a kormány álta­lam is ésszerűnek ítélt népsze­rűtlen döntései mellett. Meg kell majd próbálnom elfogad­tatni e döntéseket az emberek­kel, naponta hitelesíteni kell a kormányzati munkát. — Változott-e a korábbiak­hoz képest a ház szelleme és stílusa? — Ma emelkedett a hangu­lat, az azonban máris érzékel­hető, hogy az érzelmi alapú túlfűtött hangokkal szemben a racionálisabb higgadtság ke­rül túlsúlyba. Az elmúlt három hét pártközi tárgyalásai is ezt a racionalitást példázták. Alig tartom valószínűnek azt a ko­rábbi skizofréniát, hogy kor­mánypárti képviselő nyújt majd be több száz módosító indítványt kormánya törvény- javaslatához. Ehelyett inkább előtte ölre megyünk a minisz­terrel, a frakcióülésen talán hangoskodunk is, a parlament ülésén azonban már nem lesznek színpadra illő jelene­tek. — Sok itt az új arc... — Van, akinek örülök, és olyan is akinek nem. A mellet­tem álló dr. Házas Józsefnek például nem örülök, mert le­győzött. Másrészt viszont örömmel köszöntőm, mert számtalan ide nem való alak juthatott volna be a helyére. — Ez most bók vagy bírálat? — Páris Andrástól meg­szoktam ezt a szókimondást — válaszolta dr. Házas József somogyi képviselő. — Sze­rencsére Páris minden bajára már tíz éve is tudtam a gyógy­szert. Bíró Ferenc Göncz Árpád megbízta Horn Gyulát a kormányalakítással Az Országgyűlés alakuló ülésén, kedden délután Boross Péter miniszterel­nök bejelentette, hogy a keddi nappal megszűnt kormánya mandátuma. A kabinet ügyvezetői minő­ségben, szűkített hatáskör­rel továbbra is ellátja a szükséges teendőket. Ezután Göncz Árpád be­jelentette, hogy a választá­sokon győztes Magyar Szocialista Párt elnökének, Horn Gyulának ad megbí­zást kormányalakításra. Horn Gyula a maga és pártja nevében megkö­szönte és elfogadta a megbízást. Egyben el­mondta, hogy az új kor­mány programját rövid időn belül a T. Ház elé ter­jeszti. (Folytatás az 1. oldalról) Amiből egyenesen követke­zik, hogy mindennapi munká­juk nélkülözhetetlen eszköze és igazi táptalaja a kendőzet­len társadalmi valóság pontos ismerete. Amit semmiféle ideo­lógia nem pótolhat. Nem feladatom, hogy az előző Országgyűlés négyesz­tendei munkájának tapasztala­tait összegezzem, vagy akár csak utalni is próbáljak rá. Nem vállalkozom arra sem, hogy választ adjak a mindunta­lan felmerülő kérdésre: vala­mire vagy valami ellen szava­zott az ország népe. De annyit azt hiszem nyugodtan állítha­tok, hogy az elvárt jövőre sza­vazott, mint ahogyan azt is, hogy a jövőjét biztosnak és ki­számíthatónak szeretné látni. És békésnek. Mégpedig mie­lőbb. Olyannak, amely időben előre, s nem hátrafelé viszi. S hogy a múltból - bármiféle múltból - annyit kész a jövő­jébe beépíteni, amennyi azt szilárdabbá teszi. Társadalmi­lag és gazdaságilag. S ami az erkölcsi értékítéletével meg­egyezik. Mert természetes bölcsessége megköveteli a társadalmi igazságot, a józan esélyegyenlőséget. Cspdát, sült galambot nem vár. Érzé­kelhető jószándékot, igaz szót, párbeszédet, a tulajdon sor­sába beleszólást, közéleti tisz­taságot annál inkább. S legye­Békési a népszerűségről Békési László korábban a pénzügyminiszteri poszton népszerűtlen volt, azután so­kan megkedvelték, szaksze­rűen szókimondó képviselői hozzászólásaiért. — Most új pénzügyminisz­terként ismét a népszerűt­lenség fenyegeti? — Ez törvényszerű. A mindenkori pénzügyminisz­ter sorsa ez. Aki népszerű szeretne maradni, ne vállalja el ezt a posztot. Nem lesz könnyű, de igyekszem majd legalább érthetővé tenni az emberek számára, hogy mit miért akarunk csinálni. Egy „rossz” lépéssel milyen még rosszabbat kerülünk el. Re­ménykedem, hogy ezt majd sokan megértik, azt*azonban tudom, hogy így is hátul kul­logok majd a népszerűségi listán. Azért persze népsze­rűvé is válhat egy kormány, de csak ha jól működik a gazdaság. Ahhoz viszont, hogy ez a gazdaság megja­vuljon, népszerűtlen lépése­ket is kell tennie. Senkinek sem lesz jó, hogy azután mindenkinek jó lehessen. — Azért nyilván töri a fejét egy kis népszerű lépésen is. — Egyelőre azon töröm a fejem, hogyan lehet a kirajzo­lódó csődöt elkerülni. Nincs ötletem, hogy ilyen körülmé­nyek között hogy lehetnék népszerű. A leckém az, hogy minél kevesebb ellenérzést keltő szükséglépés legyen. — A PM-ben nyilván van­nak, akik önnek azelőtt előre köszöntek, majd elfordították a fejüket, most pedig ismét „régi barátok” lettek. — A politikusnak ez a sorsa. Nincs ebben semmi meglepő. Kimagasló eredmények a magyar kábítószerüldözés terén 700 kiló drog fennakadt Ez év januárjától napjainkig összesen mintegy 530 kilo­gramm kábítószert foglaltak le a magyar vámosok határain­kon. A kábítószer-csempé­szeket ebben az évben tizen­ötször kikerült lefülelni. Ezek a tények a szakemberek véle­ménye szerint azt jelzik, hogy a kábítószer-csempészek ma már Magyarországot az egyik legfontosabb tranzitútvonalnak tekintik. Két évvel ezelőtt fejeződött be a magyar vámszerveknél az új kábítószerfelderítési straté­gia kidolgozása. 1992-ben már 23 esetben összesen 86 kilo­gramm kábítószert foglaltak le a pénzügyőrök. Ez nagyobb mennyiség volt, mint a korábbi tíz évben együttvéve. Tavaly 32 esetben összesen 692 kilo­gramm kábítószert foglaltak le. A Magyar Vám- és Pénz­ügyőrség munkájára jellemző, hogy az idei év öt hónapja alatt lefoglalt mennyiség az egy- harmada annak, amennyit az USA-ban egy év alatt sikerült tavaly felderíteni. Talán éppen ennek tudható be, hogy egy legutóbbi New York-i konfe­rencián az USA vámigazgató­ságának vezetői, valamint a kábítószer-ellenes hivatal ve­zetői kimagaslónak minősítet­ték az eddigi magyar eredmé­nyeket. nek meggyőződve róla, hogy mindezt fel is ismeri, mint ahogy az ellenkezőjét is. Szó­ban, írásban, képernyőn egy­aránt. — A hat parlamenti párt ve­zetőjével a közelmúltban foly­tatott beszélgetéseim, a koalí­ciós tárgyalások kemény vitái és végeredménye meggyőzött róla, hogy mind a leendő kor­mánykoalíció, mind a leendő ellenzék pártjai tisztában van­nak az ország gondjaival, az előttünk álló korántsem köny- nyű feladatokkal, s hasonlóan ítélik meg az Országgyűlés te­endőinek fontossági sorrend­jét, tehát készek a termékeny párbeszédre, az építő szel­lemű vitára és együttműkö­désre. Végezetül Isten áldását ké­rem az Országgyűlés munká­jára, s szívemből kívánom a Ház valamennyi tagjának, hogy amit országgyűlési kép­viselőként tesz, az önmaga legszigorúbb lelkiismeretének mércéjével mérve is hazánk hasznára legyen. Megnyitó beszédét követően a köztársasági elnök bejelen­tette: az alakuló ülésig 383 megválasztott képviselő nyúj­totta be megbízólevelét. Ezek után Göncz Árpád felkérte a korelnöki teendők ellátására Varga Lászlót, a KDNP képvi­selőjét, míg körjegyzőkként Botka Lászlót (MSZP), De­utsch Tamást (Fidesz) és Ri- móczi Józsefet (MSZP) bízta meg. A korelnök megnyitója után Németh János az Országos Választási Bizottság elnöke és Kónya Imre belügyminiszter számolt be az 1994-es or­szággyűlési képviselő-válasz­tás előkészítéséről, megszer­vezéséről és lebonyolításáról. Az Országgyűlés a mandá­tumokat ellenszavazat és tar­tózkodás nélkül igazolta, majd Botka László (MSZP) és De­utsch Tamás (Fidesz) körjegy­zők felolvasták az Országgyű­lés tagjainak névsorát. A felso­rolásban adminisztratív hiba miatt nem hangzott el István József (FKGP) neve, valamint Fodor Gáboré (SZDSZ) sem, akinek megbízólevele nem ér­Kuncze Gábor: a szakértelem... Újságírók hada vette körül a Parlament folyosóján Kuncze Gábort az új kor­mány belügyminiszterét és koalíciós miniszterelnök-he­lyettesét, aki új beosztásá­ban másodikként a Somogyi Hírlap kérdéseire válaszolt. — Politikusok körében ismert a kesernyés és öniró- nikus mondás: a hatalom vil­lámsebesen elbutít. Az új kormány miként védheti majd ki ezt a korábban már nem egyszer valósnak bizo­nyult veszélyt? — Nem hiszem hogy a ha­talom mindenkit elbutítana. Legfeljebb azokat, aki erre amúgy is hajlamosak, de ők nem élnek a hatalommal, ha­nem többnyire visszaélnek. Én ezt a koalíciót képesnek tartom arra, hogy ezeket a veszélyeket elkerülje. — Ha például a kormány népszerűsége idővel netán csökken, nem okolják-e majd az eddigiekhez hasonlóan a sajtót mindezért? — Valóban elképzelhető, hogy az új kormány népsze­rűsége csökken, hiszen népszerűtlen intézkedéseket is kell majd hoznia. Ilyenkor természetesen nem a sajtó a felelős. Tudomásul kell vennünk, hogy a dolog így működik. — Az Antall-kormánynak azért sem sikerült szakértői kormánnyá válnia, mert poli­tikai okokból kellett a hely egyes ,,-naka, -neke” embe­reknek. Képesek-e most ki­kerülni ezeket a posztosz­tási visszásságokat? — Remélem, hogy igen. Nem lenne szerencsés, ha a korábbi gyakorlatot folytatva szomszédok, rokonok, isko­latársak, tanítványok kerül­nének a különböző kor­mányposztokra, kivéve azt az esetet, ha értenek ahhoz, amit csinálnak. Tehát most a szakértelemnek kell domi­nálnia. — A választások idején meglévő demonstratív pár­tegységet később rendsze­rint a pártokon belüli polari­záció váltja fel. Számít-e erre az SZDSZ, illetve az MSZP esetében? — Úgy gondolom, ez a két párt meg fogja mutatni, az önálló arcát, függetlenül at­tól, hogy koalícióban műkö­dik. A részletes koalíciós megállapodás megkötésére éppen azért volt szükség, hogy minél több területen megszabjuk a különböző irá­nyokat és ennek megfelelően dolgozzunk. Ha ez így törté­nik, akkor én különösebb el­lentétekre nem számítok, sem a két párt között, sem az egyes pártokon belül. Esküt tettek a képviselők kezett meg időben. Ezután Botka László, az Országgyűlés legfiatalabb képviselője felol­vasta az eskü szövegét, amelynek megismétlésével a honatyák fogadalmat tettek a haza és a nép iránti hűségre, az Alkotmány és az alkotmá­nyos jogszabályok megtartá­sára, az állami és szolgálati ti­tok megőrzésére, valamint az ország fejlődésének előmozdí­Fotó: Lang Róbert fására. Az eskütétellel meg­alakult az új törvényhozás. Az Országgyűlés ezután el­fogadta az Országos Válasz­tási Bizottság elnöke és a bel­ügyminiszter beszámolóját az 1994-es választás előkészíté­séről és lebonyolításáról. Az immár formailag is meg­alakult új Országgyűlés ezután fogott hozzá vezető tisztségvi­selőinek megválasztásához. Hűtlen Károly herceg Károly herceg, brit trónörö­kös beismerte, hogy hűtlen volt feleségéhez, Diana hercegnő­höz - jelentette az ITN függet­len hírtévé hétfő este, abból a portréfilmből idézve, amelyet az ITV brit országos kereske­delmi hálózat szerdán mutat be a trónörökösről, walesi hercegi beiktatása 25. évfordulója al­kalmából. Hű volt-e feleségéhez? — kérdezte a riporter a port­réfilmben. — Igen. Egészen addig, míg házasságunk hely­rehozhatatlanul tönkre nem ment — felelte a 46 éves her­ceg, némileg vonakodva. Károly herceg és Diana her­cegnő 1992. december óta hi­vatalosan külön él, de a házas­ságot még nem bontották fel. A portréfilm, brit királyfigye­lők szerint, több problémát okozhat a trónörökösnek, mint amennyit megold számára az alattvalók körében, akik felmé­rések szerint nem tartják őt kü­lönösen alkalmasnak az ural­kodásra, és főként a változat­lanul népszerű Diana nélkül nem. A fennálló alkotmányos rend szerint az anglikán egy­háznak áldását kell adnia a trónutódlásra, s az egyház egyes tekintélyes vezetői föl­fölvetik, miként lehetne bízni majdan Károly uralkodói eskü­jében, ha már feleségének egykor tett hűségesküjét sem tartotta be. Előzetes hírek szerint azon­ban Károly fölveszi a kesztyűt a portréfilmben, kijelentvén, hogy lazítani kell az uralkodó és az anglikán egyház hagyományos kapcsolatát, mert Nagy-Bri- tanniában sok más vallás hívei is egyenjogú és fontos állam­polgárok, és ő minden hit vé­delmezője óhajt lenni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom