Somogyi Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-25 / 148. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1994. június 25., szombat Aláírták a koalíciós megállapodást Kérdőjelek Ferenczy Europress kommentárja Jelképes kitüntetés Washingtonban Ritka felvétel a CNN-ben:a Fehér Ház-beli híres Ovális Irodában az amerikai elnök magyar államfővel tárgyal. Ezt láthattuk a napokban abból az alkalomból,hogy Göncz Árpád köztársasági elnök — szlovák kollégája társaságában — az Egyesült Államokba utazott hogy (szintén Michal Kováccsal közösen) átvegye New Yorkban a tekintélyes Kelet-Nyugati Tanulmányok Intézetétől a nemzetközi megértés előmozdítá­sáért kifejtett tevékenységük elismeréseképpen kapott kitün­tetést. Szimbolikus helyszín? Valószínűleg nemcsak a kitüntetés volt jelképes, hanem a washingtoni megbeszélés szintje és színhelye is. Kifejezhette azt, hogy — bár szűkebb régiónk ma kevésbé van a figyelem középpontjában, mint néhány év­vel ezelőtt — azért az Egyesült Államok számára most is fon­tos, ami Kelet-Közép-Európában történik. A térség problémáit folyamatos párbeszéddel és demokratikus szemlélettel kell megoldani — hangsúlyozta Clinton, aki a jelentések szerint ro- konszenvvel fogadta a tájékoztatást a magyar kormányalakítás előrehaladtáról, a koalíció létrejöttének biztató előjeleiről. A történelmi sérelmeken való felülemelkedés? Ez már a ma­gyar és a szlovák elnök egymás közötti tárgyalásainak témája volt.Napjainkban csakugyan ritkán adódó, kedvező lehetőség lát­szik a magyar-szlovák kapcsolatok javítására, a görcsök oldá­sára, a higgadt párbeszéd irányvonalának meglelésére. Jó lenne, ha ezt az esélyt egyik fél sem hagyná veszni, ha a vádak és ter­méketlen viták helyett az együttműködés szándéka érvényesül­hetne. Ha Budapest és Pozsony közelebb kerülhetne egymás­hoz. Talán washingtoni "vargabetű" sem kell mindig e helyes út megtalálásához... Jeszenszky Géza a szlovák-magyar megbékélésről Előlegezett bizalom Segélyszállítókra lőttek a szerbek Tűz alá vették szerb fegyve­resek az ENSZ segélyszállító gépkocsikaravánját. A segély- szállítmányt kísérő holland ENSZ-katonákra Teocak helység bejáratánál tarackok­ból zúdítottak tüzet. A becsa­pódásoktól senki sem sebe­sült meg. Az ENSZ bosznia- hercegovinai békefenntartó fegyveres erői az UNPRO- FOR, a NATO légi támogatá­sát kérték. A NÁTO katonai repülőgépei az eset után az észak-boszniai Tuzla városá­tól keletre figyelmeztetéskép­pen világító rakétákat lőttek ki. Sima út Ruandába Egyelőre nem voltak inci­densek Ruandában, ahová behatoltak az első francia ala­kulatok. Az afrikai ország dél­nyugati részén lévő Cyangu- guban az odaérkezett hatvan francia katona „nyugodtan töl­tötte az éjszakát”, s a lakos­ság „jól fogadta őket”. Mintegy ötszáz francia katona érkezett a Ruandával határos zaire-i körzetekbe. A „Türkiz-akció­ban” résztvevő franciák teljes száma 2500 lesz; közülük ez­ret az anyaországból külde­nek a térségbe, a többi alaku­latot pedig különböző afrikai helyőrségekből telepítik át. A franciákat 300 szenegáli ka­tona egészíti majd ki. Tűzszünetet sürget az ENSZ Aggodalmát fejezte ki az ENSZ Biztonsági Tanácsa amiatt, hogy az észak-jemeni erők felesleges támadást indí­tottak ádeni polgári célpontok ellen. A Biztonsági Tanács ismételten felszólította a szembenálló feleket, hogy kössenek mielőbbi tűzszüne­tet és azonnal kezdjenek elő­zetes feltételek nélküli tárgya­lásokat a második hónapja tartó válság felszámolásának a lehetőségeiről. Csernomirgyin Washingtonban Az Egyesült Államok és Oroszország megállapodott abban, hogy Moszkva bezárja a tomszki és a krasznojarszki atomerőművet, amelyben a nukleáris fegyver gyártásához szükséges plutóniumot állíta­nak elő. Az erről szóló szerző­dés, amelyet a hivatalos was­hingtoni látogatáson tartóz- kódó Viktor Csernomirgyin orosz kormányfő és AI Gore amerikai alelnök írt alá, meg­tiltja azt is, hogy az újonnan keletkező plutóniumot fegy­vergyártásra használják fel. A Fehér Ház ezzel kapcsolatban leszögezte: az Egyesült Álla­mokban már bezárták az ösz- szes ilyen atomerőművet és a- plutónium katonai célú gyártá­sával is felhagytak már. Moravcík a száz napról Szlovákiában sikerült meg­honosítani a parlamenti de­mokrácia gyakorlatát, ennek köszönhetően pedig a széles politikai konszenzust. Sikerült megmutatni, hogy a széles kormánykoalíció az ország hasznára válik, ugyanakkor látszik: a konfrontáció és a ki­zárólagosság politikája jócs­kán lejáratta magát — mondta Jozef Moravcík szlovák mi­niszterelnök kormánya száz­napos tevékenységéről szólva. Meggyőződése szerint a jelenlegihez hasonló össze­tételű kormány az őszi válasz­tásokat követő négy év során is meg tudná tartani a parla­ment támogatását. A szerződést Horn Gyula és Pető Iván egybehang­zóan történelmi jelentőségű dokumentumnak értékelte. A 160 oldalas megállapodás rögzíti a kormányzati együttműködés garanciáin és a kormányprogram alap­jain kívül a miniszterek listá­ját is, amelyről az aláírás ün­nepélyes aktusát megelőző percekben állapodtak meg a két párt vezetői. Az új kor­mány programjáról az Or­szággyűlés július 14-15-én folytathat vitát és akkor vá­laszthatja meg a kormányfőt is. Azt megelőzően, július 11-12-én a parlamenti bi­zottságok meghallgathatják a bársonyszékek váromá­nyosait. Az Országgyűlés rendkívüli ülésszaka várha­tóan július 20-áig tart majd — legalábbis erre tesznek ja­vaslatot a koalíciós pártok. A politikai államtitkárok személyére később tesznek a pártok javaslatot: az MSZP-nek most, a hét végén meg kell hoznia döntését, hogy azt jóvá tudja hagyni a párt kongresszusa. Mivel az SZDSZ-nek nem kell a kül­döttgyűlés elé vinni a neve­ket, ráérnek a kormány megalakulását megelőző napokig a kiválasztással. A A tegnap délutáni utolsó ko­alíciós tárgyalási fordulót megelőzően a Köztársaság té­ren csaknem öt órán át ülése­zett a Magyar Szocialista Párt elnöksége, hogy összeállítsa javaslatait az egyes miniszteri bársonyszékek betöltőire. Az MTI értesülése szerint a pártvezetők hosszasan tana­kodtak az ipari tárca vezetőjé­nek kilétéről. Horn Gyula az előzetes konzultációk alapján két nevet terjesztett e posztra a testület elé: Medgyessy Pé­— A koalíciós tárgyalá­soknak a gazdasági kérdé­seket érintő részében voltak nézeteltérések az SZDSZ és az MSZP közötti vitában, de ezek feloldása egyetlen pon­ton sem követelte meg, hogy a szabaddemokraták le­mondjanak gazdasági porg- ramjuk valamelyik pontjáról - mondta Tardos Márton, az SZDSZ vezető gazdaságpo­litikusa az MTI érdeklődé­sére. A tárgyalások során ko­moly viták alakultak ki. Ezek A Romániai Magyar De­mokrata Szövetség (RMDSZ) rendkívüli alkalmakkor ülésező intézkedő (operatív) tanácsa, Iliescu elnök fellépését kérte annak megakadályozására, hogy Kolozsvárott az esemé­nyek az 1990. márciusi ma­rosvásárhelyi konfliktushoz hasonló helyzetre vezesse­koalíciós megállapodás ér­telmében a két pártnak még egymással is egyeztetni kell a jelölteket. Az MSZP elnöke bejelentette a sajtótájékozta­tón azt is, hogy pártja Gál Zoltánt javasolja az Ország- gyűlés elnökének. A megállapodás politikai lényegét a sajtó képviselői­vel Horn Gyula ismertette. Eszerint az MSZP és az SZDSZ elkötelezett a szociá­lis garanciákkal alátámasz­tott hatékony piacgazdaság iránt, kiáll az emberi és poli­tikai jogok garantálása, a parlamenti demokrácia és a jogállamiság mellett. Közös céljuk a Magyar Köztársaság függetlenségének és bizton­ságának garantálása és ha­zánk beillesztése az európai népek demokratikus közös­ségébe — együttműködve a szomszéd országokkal és támogatva az ott élő ma­gyarságot. Az MSZP és az SZDSZ ésszerű és határo­zott gazdaságpolitikával, ér­zékeny szociálpolitikával kí­vánja kivezetni az országot a súlyos válságból és tisztá­ban van azzal, hogy ennek alapfeltétele a társadalmi béke.- Eljött az ideje, hogy a nemzetet megosztó ellenté­ter volt pénzgyüminiszterét és Pál László országgyűlési kép­viselőjét. Az akkor még pénz­ügyminiszter-várományos Bé­kési László — aki nem tagja az elnökségnek — korábban je­lezte, hogy szívesebben látná Medgyessyt e miniszteri posz­ton. A testület azonban végül egyhangú szavazással Pál László mellett tette le voksát. A másik vitás kérdés az volt, hogy a testület szerette volna rávenni Jánosi Györgyöt a kul­tuszminisztériumi államtitkári általában arról szóltak, hogy az egyes célok megfogal­mazásában milyen hangsú-N. lyok érvényesüljenek. így például az SZDSZ erő­teljesen ragaszkodott ahhoz, hogy a gazdaság moderni­zációs törekvései összekap­csolódjanak a tőkeemeléses privatizációval. A tárgyalások során elté­rések mutatkoztak a kelet­európai piac által nyújtott le­hetőségek értékelésében is. Ennek a piacnak a fontos­ságát a magyar gazdaság nek. Az államfőhöz intézett le­vélben az RMDSZ vezetői Ko­lozsvár, Erdély és az egész ország magyar nemzetiségű állampolgárainak aggodalmát tolmácsolják a Gheorghe Fu- nar polgármester lépései által kiváltott feszültség miatt, amely veszélyezteti az etni­kum-közi megbékélést. tek, a múltbéli sérelmek he­lyett a jövő feladataira, a kö­zös tennivalók felé fordítsuk figyelmünket — fogalmazott Horn Gyula. Pető Iván azt hangsúlyozta, hogy most a választók akaratából két olyan párt kormányoz együtt, amelyek között az elmúlt időben a legmélyebb volt az ellentét. A múlt értékeléséről ezután is folynak majd viták, de ezek színtere immár nem a kormány és a Parlament lesz, hanem a tudomány és a nyilvánosság különböző fó­rumai. — A politikának — je­lentette ki az SZDSZ elnöke - nem a múltról, hanem a je­lenről és a jövőről kell szól­nia. A megállapodást értékelve Horn Gyula úgy vélekedett, hogy abba sikerült mindkét párt céljait beleilleszteni. A kormány összetétele pedig megfelel az MSZP azon vá­lasztási ígéretének, hogy a szakértelem kerül kor­mányra. Az SZDSZ elnöke is elégedett a koalíciós szerző­déssel és a szabaddemokra­ták kormánypozícióival, Pető Iván szerint egy 20 százalé­kot elérő párt bárhol a vi­lágon büszke lehet, ha ek­kora kormányzati befolyásra tud szert tenni. poszt élfogadására. Az alelnök azonban délelőtt újfent mege­rősítette, hogy nem vállalja a tisztséget. A legbonyolultabb kérdés­nek azonban a környezetvé­delmi miniszter személyének eldöntése bizonyult. E posztot ugyanis a hírek szerint felaján­lották Baja Ferenc alelnöknek, aki viszont nem kívánt élni a lehetőséggel. Ismeretes, hogy az alelnököt korábban a nem­zetbiztonsági tárca váromá­nyosaként emlegették. szempontjából mindkét fél igen fontosnak tartotta. Ugyanakkor az a potenciális fejlődési tartalék, amit a ke­let-európai piac jelenthet, az ott kialakuló válságok és a csekély fizetőképes vásárló­erő következtében erősen korlátozott. A szocialisták további tár­cákra vonatkozó személyi javaslatot az SZDSZ elfo­gadta, így azok kerültek mi­niszteri pozícióba, akiket az Magyar Szocialista Párt el­nöksége jelölt. (Folytatás az 1. oldalról) Az ünnepélyes aktuson részt vett és beszédet mon­dott Thomas Klestil és Martti Ahtisaari osztrák, illetve finn államelnök is. Ausztria 1989-ben, Svédor­szág 1991-ben, Finnország és Norvégia egy évvel később adta be hivatalos tagfelvételi kérelmét, és válaszul az 1992-es lisszaboni EK-csúcs- találkozó döntött úgy, hogy amennyiben a felvételi tárgya­lások eredményre vezetnek, úgy a négyekkel kívánatosnak és megoldhatónak is minősül — a fennálló intézményi kere­tek változatlanul hagyása mel­lett — a közösség kiszélesí­tése. Ekkor szögezték le azt is, hogy további tagfelvétel az in­tézményi reformoknak szen­telt 1996-os kormányközi kon­(Folytatás az 1. oldalról) Ebben egyebek között összegezte külügyminiszteri működésének tapasztalatait. A magyar és a szlovák el­nök kitüntetését előlegezett bizalomnak mondotta, amely a várható szlovák-magyar kiegyezésnek, megbékélés­nek szól. Utalt arra, hogy még Csehszlovákia szétvá­lását megelőzően, 1992 szeptemberében Pozsony­ban mondott beszédében már bízott ebben a lehető­ségben. Most arra van szükség, hogy Szlovákiában a köz­hangulatot ne tudják manipu­Az ukrajnai elnökválasztás kampányának utolsó jelentős mozzanata ismét bizonyította, hogy nincsenek lényeges elté­rések a programokban, ezért a vasárnapi választáson in­kább a személyiség és az is­ferencia előtt már nem kép­zelhető el. Dacára a pénteki ünnepé­lyes aláírásnak ténylegesen és majdnem tagnak egyelőre csupán Ausztria vezetői érez­hették magukat, lévén, hogy az osztrák népszavazás jú­nius 12-én már nagy többség­gel áldását adta a csatlako­zásra. Minden jel szerint az „északi hármak,, számára ez távolról sem megy majd ilyen könnyen: Finnországban és Svédországban októberben, Norvégiában novemberben já­rulnak a polgárok az urnák­hoz, és az előrejelzések ko­ránt sem veszik biztosra, hogy minden esetben „igen” lesz a végeredmény. Amennyiben mégis, úgy a tényleges taggá válás mindannyiuk esetében jövő év január elsején ha­tályba léphet. lálni a szélsőséges magya­rellenesek — s ezt a célt szolgálja a kettős kitüntetés is — mondta. A távozó ma­gyar külügyminiszter Thassy Jenő rádiótudósító kérdése­ire válaszolva csalódásairól is beszélt. Ezek között emlí­tette a nyugati pénzügyi és politikai támogatás elégte­lenségét. Utalt arra a vára­kozásra, hogy a NATO-val a békepartneri viszonynál szi­lárdabb és elmélyültebb kapcsolatokat vettek tervbe, reményeiket a hidegháborús időszak megszüntetéséért tett magyar erőfeszítésekre alapozva. mertség lesz a döntő. Leonyid Kravcsuk, az elnökjelölt elnök, a nemzeti egységet és a békét szeretné megőrizni, ha győz. Az államfő láthatóan nem szívesen taglalta konkrét elképzeléseit; inkább általánosságokat sorolt. Szabadkai kizárások A Vajdasági Magyarok De­mokratikus Közösségének szabadkai vezetőségi ülésén kizárták a helyi elnökségből Kasza József polgármestert, Dudás Károly írót, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövet­ség elnökét, valamint Józsa László parlamenti képviselőt - jelentette az újvidéki Magyar Szó. A VMDK szabadkai ülé­sén azért hoztak ilyen határo­zatot, mert a három kizárt poli­tikus előzőleg szerepet vállalt a Vajdasági Magyar Szövet­ség nevű, nemrég megalakult szervezetben. A VMDK alapszabályzata nem zárja ki annak lehetősé­gét, hogy tagjai egyszerre több szervezetben vegyenek részt. Emellett a VMSZ-szel kapcsolatban együttműködést és tárgyalást helyezett kilá­tásba a VMDK vezetősége, ám most mégis megkezdőd­tek a kizárások. OLCSÓ TÉGLA A KAPOSMÉRŐI TÉGLAGYÁRBAN ' a Családok Éve alkalmából! Családi ház építőknek, csak érvényes építési engedéllyel 100 000 Ft-os vásárlás esetén 10 %-os rendkívüli engedmény- 10 OOO Ft-ot visszafizetünk ­kisméretű tömör tégla: /. o. 9,50 Ft/db II. o. 8,50 Ft/db III. o. 8 Ft/db B 30-as blokk tégla: I. o. 26 Ft/db, II. o. 25 Ft/db IV. o. 20 Ft/db áfás áron. Iskola-kórház-templom építésére nagy kedvezmény! Tel.: 82/312-051, 313-300/5. (48760) MSZP: hosszas vita az ipari tárca vezetőjének kilétéről SZDSZ: semmit nem adtak fel a gazdasági programból Az RMDSZ szerint veszélyben az etnikum-közi bizalom Levél Iliescunak Az EU-ban Ausztria és az északi hármak Kravcsuk a békét szeretné megőrizni Ukrajnában Kedélyes beszélgetés

Next

/
Oldalképek
Tartalom