Somogyi Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-13 / 137. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — VILÁGTÜKÖR 1994. június 13., hétfő Bűnbandák és banditák Irán mesés földjén Tonnányi kábítószer V ízumlottó-nyeremény a jámbor ukrán álma Iránban egy év leforgása alatt 90 tonna kábítószert foglaltak le a hatóságok, és több mint ezer „rabló, bandita és ellenforradalmár” került rendőrkézre. Reza Szeifollahi tábornok, az iráni rendfenntartó erők parancsnoka közölte ezt az írna hírügynökséggel. A mérleget abból az alkalomból vonta meg a tábornok, hogy az ázsiai országban március elején kezdődött az új év. Adatai szerint mintegy 10 ezer, különböző kaliberű fegyvert is az országba csempésztek Irakból, Afganisztánból, Törökországból és a közép-ázsiai államokfiűl. Szeifollahi ugyan szám szerin? közölte, hány bűnözőt tartó 'attak le Iránban, cfe arra / 4m tért ki, hogy mi lett a sorjuk. Elmondta például, nogy ttavaly március óta 14 ezeie^ kábítószercsempészt és 43 ezer 64 drogfogyasztót fogtak le, de nem szólt az ellenük lefolytatott bűnvádi eljárás kimeneteléről. Megfigyelők ezzel kapcsolatban rámutatnak: az iráni törvények rendkívül szigorúan büntetik a kábítószer-csempészést, illetve -fogyasztást. Bizonyos mennyiségen felül automatikusan halálbüntetést szabnak ki a lebukott elkövetőre. Megvette már az ezévit? — ezt a kérdés tette fel olvasóinak az egyik kijevi hetilap. Lottóról van szó, ám a tét nem egy-két millió kar- bovonyec. Annál sokkal becsesebb az ajándék: az amerikai állampolgárság. Aki nyer a vízumlottón, az letelepedési engedélyt kap — szakképzettségétől függetlenül. A dolog azért lett Ukrajnában is aktuális, mert idén fordul elő először e sajátos szerencsejáték során, hogy FÁK tagállamainak állampolgárai is esedezhetnek Fortuna kegyeiért. Az amerikai hatóságok országonként legfeljebb 3850 enge-, délyt sorsolnak ki, úgynevezett véletlenszerű számítógépes módszerrel. Azok jelentkezhetnek, akiknek legalább középfokú a végzettségük vagy már évek óta folyamatosan dolgoznak. Nem kötelező az angoltudás, s rokonokat vagy amerikai pártfogót sem kell szükségszerűen felmutatni. A szerencsés nyertesek úgynevezett zöld kártyát, azaz állandó letelepedésre jogosító igazolványt kapnak, s ezzel megkönnyíthetik közvetlen családtagjaik kivándorlását is. S milyen az élelmes ukrán? Egyes vállalkozók jó pénzért máris segítséget ajánlanak azoknak, akiknek esetleg gondjuk lenne a részvételhez szükséges jelentkezési lap kitöltésével. Ilyenek egyébként szép számmal vannak Ukrajnában. Az 52 millió lakosú Ukrajnát az utóbbi négy-öt évben 260- 300 ezren hagyták el végleg. Zömük Izraelbe utazott, az Egyesült Államok azonban második helyen álla célországok között. S a mind elkeserítőbb életkörülmények miatt aligha kétséges, hogy a mostani szerencselovagokat újabb és újabb hullámok követik. Mester Nándor Norvégia is ódzkodik A norvégok 52 százaléka ellenzi országuk tagságát az Európai Unióban. Csak 28 százalékuk híve a csatlakozásnak, és 20 százaléknak még nincs véleménye sem erről a kérdésről - ez derült ki a norvég közvéleménykutató intézet legutóbbi, 1005 fős minta alapján havonta végzett felméréséből. Adatait az oslói konzervatív Af- tenposten napilap ismertette a hét végén. Május óta öt százalékkal nőtt a csatlakozás norvég ellenzőinek száma; támogatóinak aránya egy százalékkal csökkent... Norvégiában november 28-án tartanak népszavazást az Európai Unióhoz való csatlakozásról. Előtte, ok- tóberban pedig Finországban. magyar Állampapír Kamatozó Kincstárjegy 1995/VI. Rövid távon - előnyösen Bizonyára Ön is rendelkezik olyan megtakarított összeggel, melyet egy éven belül nem tervez elkölteni. Ha ezt a tartalékot igazán megfontoltan szeretné gyarapítani, olyan befektetést kell találnia, amely erre az időtartamra magas kamatot kínál, ugyanakkor biztonságos. Ez a Kamatozó Kincstárjegy 1995/VI. A Kamatozó Kincstárjegy 1 éves futamidejű értékpapír, amely erre a rövid időszakra igen kedvező kamatot nyújt. Természetesen, mint minden Magyar Állampapírra, a Kamatozó Kincstárjegyre is érvényes az állami garancia. A Kamatozó Kincstárjegyet nem szükséges magánál tartania, tarthatja letétben, né’vre szóló értékpapírszámlán, így nem tudják ellopni, nem veszíthető el. A Kamatozó Kincstárjegy legújabb sorozata 1994. június 13-17-ig jegyezhető. A kamatozás kezdődátuma: 1994. június 17. Évi bruttó kamata 24%. Az egyéves futamidő alatt a Kamatozó Kincstárjegy tőzsdei forgalmazásra kerül. így ha tervei változnak, a birtokában levő értékpapírokat napi árfolyamon eladhatja a tőzsdén. Ugyanakkor a Kamatozó Kincstárjegy a futamidő alatt visszaváltható, de ekkor csak a névértéket fizetik ki Önnek. Erre a befektetésre biztosan számíthat, hiszen a Kamatozó Kincstárjegyet minden hónapban kibocsátják. A Kamatozó Kincstárjegy az alábbi forgalmazóknál jegyezhető: OTP Bróker Rt. 1051 Bp., Vigyázó F. u. 6. • OTP Bank Rt. 7401 Kaposvár, Széchenyi tér 2., Marcali, Nagyatád, Siófok, Barcs, Balatonboglár, Fonyód, Tab • MNB Somogy Megyei Igazgatóság 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4. • Cooptourist Rt. 7400 Kaposvár, Kossuth L. u. 8. • Kereskedelmi Bank Rt. (K&H] Barcs, Fonyód, Kaposvár, Marcali, Nagyatád, Siótok, Tab . rí ATo> KiNC^oy Hl a m p a p í r A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG lllllll lllllllllllllllllllllllllll^ A lengyel szökött bűnöző hazatért az FBI elől Óvadékért szabadon Olawa, a gengszter Négy év óta szerepel a körözött személyek listáján, az Olawa gúnynevű bűnöző. Ügye 1989-ben keltett nagy feltűnést, amikor bandát szervezett, szinte kizárólag volt sportolókból. A sportos gengszterek autólopással és rablótámadással foglalkoztak. Áldozataikat néptelen helyre hurcolták, s veréssel és fenyegetéssel kényszerítették értékeik rejtekhelyének elárulására vagy arra, hogy vagyonuk egy részét átírják valamelyik bűnöző nevére. Több mint egy évig garázdálkodtak, amíg végre egyik áldozatuk följelentette őket. Olawát letartóztatták. De 1990 májusában, amikor kihallgatásra vitték az ügyészségre, kiugrott a váróterem ablakán, s egy ott várakozó gépkocsival elszáguldott. Néhány hét múlva az ügyében vizsgálatot vezető ügyész képeslapot kapott az Egyesült Államokból, Olawa aláírásával: „Uram! Most már megcsókolhatja a ...-et!” Szellemesnek szánt ötlete azonban sok bajt okozott a bűnözőnek. A lengyel hatóságok kiadatási kérelemmel fordultak az amerikaiakhoz, s Olawának ismét menekülnie kellett. Mielőtt az FBI ügynökei megtalálták volna, sikerült visszatérnie Európába, s a múlt év végétől pedig Lengyelországban bujkált. A hét elején önként jelentkezett a wroclawi ügyészségen, s a közvélemény nem kis megdöbbenésére, miután bevallotta, ki segített 4 évvel ezelőtti szökésében és letett 250 millió zloty óvadékot — hazaengedték. Az ügyész indoklása szerint ugyanis a rendszerváltást követő általános amnesztia miatt az egyetlen bűncselekmény, amelyért még felelősségre lehet vonni, az a szökése... Barabás T. János A lakosok bizalmatlanok a város vezetésével Szentpétervári lakásmaffia A napokban Szentpétervá- rott fényes nappal egy új Volga belehajtott egy kenyérszállító teherautóba. Az ütközést követően két fiatalember ugrott ki a személykocsiból. Egy pillanat alatt saját kocsijukba kényszerítették a megszeppen sofőrt, és meg sem álltak vele egy kávéházig. Nem vendéglátásra invitálták áldozatukat, hanem a mellékhelyiségébe taszigálták, és kártérítésként 7 ezer dollárt követeltek tőle. Szándékuk komolyságát bizonyítandó: a szerencsétlen sofőrt hozzábilincselték a fűtőtesthez, és ott hagyták néhány napra... Mivel a teherautó vezetőjének nem volt valutája, felajánlották neki: írjon alá egy szerződést arról, hogy átadja az összes vagyonát, és lakását egy másikra cseréli. A szentpétervári rendőrség bűnügyi csoportjának egyik vezetője elmondta, hogy ehhez hasonló esetek naponta történnek a városban. A bűnözőknek elsősorban az áldozat lakására fáj a foguk, mivel a legolcsóbb egyszobás lakás is 15 ezer dollárba kerül. Az utóbbi két évben Szent- pétervárott elharapództak az ingatlanokért elkövetett bűn- cselekmények. A szentpétervári lakáshiány miatt a lakás csalás és zsarolás tárgyává vált. Csak a múlt év közepétől számítva a helyi hatóságok 700 alkalommal akadályoztak meg törvénytelen ingatlanügyletet. A bűncselekmények áldozatai elsősorban kiskeresetű emberek, egyedül élő nyugdíjasok. Ellenük valóságos hajtóvadászat folyik. Más esetekben alkoholisták esnek áldozatul, akik a lakásukért kapott pénzt azonnal elisszák, s így hajléktalanná válnak. A bűnözők a lakások megszerzéséért bármilyen eszközt alkalmaznak; előfordult már gyilkosság is. A nagyvárosban több ellenőrizhetetlen ingatlanközvetítő magánvállalat is működik, amely törvénytelen lakásügyieteket bonyolít le. Mivel rendezetlen az ingatlankereskedésre vonatkozó szabályozás, a városi vezetés nem tudja ellenőrzése alá vonni az efajta tevékenységet végző cégeket. Az előrejelzések szerint az ingatlanokkal való visszaélések száma ebben az évben tovább növekszik. A hatóságok tehetetlensége miatt a szentpéterváriak kezdik elveszteni a városi vezetésbe vetett bizalmukat, miközben az ingatlanpiacon virágzik a bűnözés.