Somogyi Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-11 / 136. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — BELPOLITIKA 1994. június 11., szombat Ha alkotmányellenes is, marad a kártya? Valaszút előtt a tb Átvették megbízólevelüket a somogyi képviselők A Megyeházán tartott fogadáson tegnap ünnepélyesen átadták a megbízóleveleket a pártok területi listáiról Parlamentbe került somogyi képviselőknek. Dr. Rozsos István, a területi választási bizottság elnöke beszédében jól előkészített- nek és szervezettnek értékelte a választásokat. Megköszönte a választásban részt vevők munkáját, majd arra kérte a képviselőket, hogy pártállás nélkül, mindannyiunkat képviseljenek az ország házában. Ezután átnyújtotta a megbízó- leveleket Barkóczy Gellértnek az FKGP, dr. Egerszegi Lászlónak, az MSZP, dr. Lamperth Mónikának az MSZP, és dr Páris Andrásnak, az SZDSZ képviselőjének. Dr Gyenesei István, a megyei közgyűlés nevében fejezte ki elismerését a területi választási bizottságok tagjainak, a helyi önkormányzatok munkatársainak, a megyei koordinációs stábnak és a pártoknak. Mint elmondta, a megye 450 szavazókörzetében 5000 ember dolgozott a választások korrekt, törvényes lebonyolításáért. Arra kérte a képviselőket, vállalják fel a területi érdekeket, cselekedjenek a somogyi emberekért. Rajtuk múlik, hogy a pártok háza vagy a nemzet képviseletének háza lesz-e a parlament. A megye 240 települése nevében dr Sütő László, Marcali polgármestere szólt a képviselőkhöz. Hangsúlyozta: azt várják tőlük, hogy közvetlenül és keményen lépjenek fel a megyében élők érdekében. Ezután az új parlamenti képviselők köszönték meg a választópolgárok bizalmát, ígéretet tettek rá, hogy együtt fognak működni a rájuk váró feladatok teljesítése érdekében. Majd Jákli Péter megyei főjegyző gratulált a képviselőknek, felajánlva a köztisztviselői kar támogatását további munkájukhoz. (S. Pap) A Fidesz volt, van és lesz... Juhász Tibor: az elkeseredettséget az elszántság váltotta fel Az Alkotmánybíróság egyik legutóbbi határozatában alkotmányellenesnek minősítette, hogy a társadalombiztosítási kártyákon két személyazonosító szám is szerepel. Ezért úgy döntött, hogy 1994. december 31-ig az illetékeseknek meg kell szüntetniük a jogellenes állapotot. Mi lesz a kártyák sorsa? — kérdeztük dr. Sándor Lászlót, az Országos Egészségbiztosítási Önkormányzat elnökét. — Az Alkotmánybíróság úgy látja, hogy a személyi szám használata ezeken az igazolványokon felesleges, elegendő a társadalombiztosítási azonosító feltüntetése. A döntés jogosságát magunk is belátjuk, ám a decemberi határidő technikai szempontból is túlságosan szűknek látszik. Világbanki hitelből most folyik a társadalom- biztosítás teljes ügyviteli rendszerének gyökeres átalakítása, amelyhez szervesen illeszteni kell — várhatóan 1995 végétől, 1996 elejétől — az új szempontok szerint kialakított biztosítási nyilvántartást is. Erre az időre tervezzük az új kártyák kibocsátását is. — Válaszút elé kerültünk: el kell dönteni, hogy egyetlen átmeneti esztendőre több száz milliós költségbe verjük-e az amúgy is szegény társadalombiztosítást, vagy találunk olyan átmeneti megoldást, ami megszünteti a törvényellenes állapotot, de nem jelent felesleges kiadást sem. — Van ilyen megoldás? — A következő napokban szeretnénk ezt a kérdést megtárgyalni az alkotmánybírákkal is. Arra gondoltunk, hogy ha nem lehet kitolni a végrehajtás határidejét, akkor talán elfogadják megoldásként, ha a jelenleg forgalmazott kártyákról egyszeKésnek a pártok a leltárral — Összeomlás helyett ösz- szefogást eredményezet a Fidesz nem várt választási veresége, legalábbis a tagság körében — mondta Juhász Tibor, a Fidesz kaposvári elnöke. — Többen arra számítottak, hogy a valamiféle elvándorlási hullám következik be. Szó sincs erről, senki sem hagyta el a Fideszt. Az első órák elkeseredettségét az elszántság váltotta fel. — Hogyan ítéli meg pártjának elfogadottságát? — Véleményünk szerint a Fidesz annak ellenére, hogy súlyos választási vereséget szenvedett, továbbra is szimpatikus párt maradt. A választópolgárok úgy ítélték meg, hogy a harmincasok generációja még nem elég felkészült az ország vezetésére. Az azonban tény, hogy a 174 egyéni képviselőjelölt egytől egyig bizonyítottan a szakmájához értő, elismert tekintély volt. Nem azért ért el rossz eredményt, mert személyiségekre voksoltak a polgárok. A Fidesznek van jövője... Az adott körülmények között jó politikusok nőttek fel a fiatal demokraták között és kerültek tűzközelbe. Olyan csapatról van szó, amelynek előbb vagy utóbb meghatározó szerepet kell kapnia Magyarország politikai életében. A Fidesz volt, van és lesz... — Országszerte leépítésekről, racionalizálásról beszélnek? — Biztosan sor kerül a szervezet racionalizálására, de Somogy megyében nem lesz durva létszámleépítés, bár irodák szűnnek meg. Hogy hol, arról még nincs döntés. A helyi vezetők mandátuma jövő áprilisig szól, a tisztújítás még szóba sem került. Egyébként is; a helyhatósági választásokra kell felkészülnünk. L. J. A pártok nagy része még nem számolt el a választási kampányra kapott pénzzel, holott ennek határideje június 7-én lejárt. Ennek valószínűleg az az oka, hogy az elszámoláshoz sok helyről, sok számlát kell egybegyűjteniük a pártoknak, és ez időbe telik — mondta tegnap Juhász Mária, a Pénzügyminisztérium munkatársa. A kampányra 35 párt ösz- szesen 94,5 millió forint — egy országgyűlési képviselő-jelöltre 21 ezer forint — állami támogatást kapott. Nyolcmillió forintnál nagyobb támogatásban egy párt sem részesült. A kampánypénzzel eddig az SZDSZ, az MSZP, a Köztársasági Párt és a Munkáspárt számolt el, az FKGP, a KDNP és az Agrárszövetség pedig haladékot kért. Ha a késlekedő pártok néhány napon belül nem kerítenek sort az elszámolásra, a Pénzügyminisztérium levélben figyelmezteti őket a mulasztásra. Ennél többet azonban a jogszabályok szerint rűen töröljük a személyi számokat. Ezt vagy a kártya kiállítója, vagy az orvos tehetné meg. így csak egy közjogi értelemben vett javítás történne hivatalos iraton... — Áthúznák, leragasztanák, kitörölnék? Nem sérül ezáltal a kártyák dokumentum jellege? — Természetesen ez is egy olyan nyitott kérdés, amire a jogászoknak kell választ adniuk. Minden esetre olcsóbb és egyszerűbb megoldásnak látszik, mint az országos kártyacsere. — Mi lesz azokkal a kártyákkal, amelyeket ezután bocsátanak ki? — Az újonnan kibocsátott kártyákon természetesen már nem lehet rajta a személyi szám. Hogy mi lesz a régebbi kártyákkal? Legkésőbb június 27-én dönteni fogunk és akkor nyilvánosságra hozzuk az átmeneti időszakra vonatkozó álláspontunkat is. (Somfai) nem tehet, mert a pártok gazdálkodását államigazgatási szerv nem vizsgálhatja. Erre csak az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jogosult. Abban az esetben, ha egy párt hosz- szabb ideig sem mutatná be a kampánytámogatás felhasználásáról szóló számlákat, a Pénzügyminisztérium az Országos Választási Bizottsággal egyeztetve az ÁSZ-hoz fordul, amely lefolytatja a vizsgálatot, és ha kell, bírósági eljárást is kezdeményezhet. Választási kudarc után a sikerekre emlékezve Dr Gaál Antal: nem egyéni fiaskó volt, következik 1998... Dr. Gaál Antal balatonlel- lei állatorvost 1990-ben a Somogy megyei 4-es számú választási kerület ország- gyűlési képviselőjévé választották. Most viszont sikertelenül ért véget a kampány az MDF-es politikus számára. Megyei listán sem sikerült bejutnia a T. Házba. — Ilyen helyzetben az ember szembenéz önmagával. Hogy értékeli, mennyiben tett eleget parlamenti küldetésének?- Úgy gondolom, nincs okom kötelességmulasztással vádolni önmagamat. Megbízatásom kezdetétől a végéig minden tőlem telhetőt megtettem körzetem fejlesztése, az itt élő emberek ügyes-bajos gondjainak intézése érdekében. Ezen a vidéken rendkívül fontos az idegenforgalom, itt majd’ mindenki abból él. A teljesség igénye nélkül említhetem: kiverekedtem a 7-es úton áthaladó kamionforgalom időszakos korlátozását az itt nyaralók nyugalma érdekében; vezérlobbis voltam az Országos Idegenforgalmi Alapnak 600 millió forintról egymilliárdra való felemelésében, s hasonlóképpen abban, hogy hét országban propagandairodát nyitottunk a túristák hazánkba orientálása érdekében és sorolhatnám. Tény: minden idegenforgalommal kapcsolatos lépésemmel közvetlenül segítettem az itt élőket. Képviselői munkám sikerének tartom, hogy térségünk közbiztonságának javulása érdekében Fonyódon megalakult a rendőrkapitányság, Lengyeltótiban és Balaton- földváron pedig rendőr őrs. A faluprogram keretében sikerült elintéznem, hogy Somogy- tur, Somogybabod, Visz, Lát- rány és Gamás krossbar telefont kapott. Több településünknek kilobbiztuk az útépítés lehetőségét, külön öröm, hogy Buzsák és Csiszta- puszta között is megépülhet az összekötőút. Segítettem Balatonöszöd és Öreglak szövetkezetének átalakulását, jogász feleségemmel folyamatosan tartottunk tanácsadást és adtunk javaslatokat kárpótlási kérdésekben, arról nem is beszélve, hogy közel ezer egyéni panaszos, problémás ügyben sikerült intézkednem. — Most mégis vesztesként került ki a választási küzdelemből. Egyéni fiaskónak tekinti ezt, vagy az MDF népszerűségének zuhanórepülésével magyarázza? — Szerintem egyértelműen ez utóbbiról van szó. Mégis: ha a választási végeredménnyel kapcsolatban engem meglepetés ért, az nem az MSZP jó, illetve az MDF rossz szereplése volt, hiszen ennek előjeleit már korábban érezni lehetett. Azt azonban nem gondoltam, hogy a választások során ennyire elvesztheti jelentőségét a jelöltek személye. — Most hogyan tovább? — 1990-ig hivatásom volt az állatorvoslás. Az utóbbi négy esztendő politikusi munkája után immár mindkettőt hivatásomnak tekintem. Úgy gondolom, mindaz a politikai ismeret és tapasztalat, amit ezekben az években megszereztem, a munka, amit választókerületemben végeztem, még hasznosítható. És 1998-ban ismét választások lesznek... — Sok sikert, köszönöm a nyilatkozatot. Kun G. Tibor Felesküdtek a III/III-as bírák Az Országgyűlés elnöke, Szabad György előtt letették a hivatali esküt azok a bírák, akik az ügynöktörvény hatálya alá tartozó személyek ellenőrzését végzik. Boros Gábort, Eigner Józsefet és Tarr Györgyöt április 7-én, utolsó ülésnapján választotta meg az Országgyűlés, és ezzel létrehozta a jogszabályban előírt legalább két bírói bizottság közül az elsőt. A bírók elsőként az országgyűlési képviselőket világítják át, az ABC sorrendjében. Úgy vélik, hogy a kormányváltás bizottságuk munkáját nem érinti, hiszen abba a parlamenten kívül sem a kabinetnek, sem a minisztériumoknak nincs beleszólásuk. Felkészültek arra a lehetőségre is, hogy az új Országgyűlés módosítja, illetve hatályon kívül helyezi a jogszabályt. Pályázati felhívás A Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank Rt., mint a Balatoni Regionális Fejlesztési Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban BRFT) többségi tulajdonosa, a BRFT ügyvezetői állása betöltésére pályázatot hirdet. A BRFT-t az alapítók kockázati tőketársaságként működtetik, melynek célja profitérdekeltségi alapon tőkerészesedés vállalása új, elsősorban kis- és közepes vállalkozásokban. A BRFT széleskörű pénzügyi szolgáltatásokat is nyújt. A BRFT tevékenységét a Balaton kb. 30 km-es körzetében fejti ki. A BRFT székhelye: Balatonfüred A ügyvezető feladatai:- a vállalkozásokban való részvétel követelményrendszerének meghatározása- különféle üzletágak kiépítése,- A BRFT vagyonának (ingatlanok és részvények) hasznosítása és növelése,- a társaság működéséhez szükséges szakemberek kiválasztása. Az ügyvezetői állás betöltésének feltételei: 1. felsőfokú végzettség 2. fejlesztési tervek és elképzelések elemzésében, finanszírozásában, kockázatelemzésében szerzett gyakorlat 3. a társaságalapításban való jártasság, 4. a régió gazdasági struktúrájának és működésének ismerete, 5. kiváló tárgyaló- és kapcsolatteremtő készség, független, felelős döntéshozatalra való képesség. Bérezés: a pénzintézeti átlagnak és a feladat kiemelt súlyának megfelelő. A pályázattal kapcsolatos részletesebb információkat és dokumentumokat a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank Rt-nél lehet beszerezni. Ügyintézőnk: Bartke István, tel.: 153-0222/237 (kivéve: kedd-csütörtök) A pályázatok beküldési határideje: 1994. július IO. A pályázatok értékelésének határideje: kb. 3 hét A pályázatokat az alábbi címre kérjük eljuttatni: Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank Rt., 1365 Budapest, 5. Pf. 678., Személy és Munkaügyi Főosztály. ‘ (47388)