Somogyi Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-07 / 107. szám
24 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1994. május 7., szombat LÁNYANYÁK MARCALIBAN Gyermekfejjel, elhagyottan Lányanyák. Kiskorúként megesettek. A marcali csecsemőotthon hintőporillatú szobáiba befogadták őket. Ide vezetett az útjuk a kaposvári Gyivi-ből, itt rejtik el a külvilág elől korai érettségük eleven „gyümölcsét”, megszületett és még burokban szunnyadó gyermeküket. A szoba, ahol a 17 éves K. és H. tölti napjait, akár a kollégiumokban. Az egyik heverőn falhoz támasztott, foncsorját foltokban vesztett tükör kelleti magát, mellette néhány női csecsebecse, krémek, az olcsóbbik fajtából. Kissé megtépázott, óriási szőke baba ül a kispolcon. Odahagyott gyermeklétük és kora felnőttségük groteszk szimbólumaként egykedvűen bámul nefelejcskék üvegszemével. Akár a szoba lakói, amikor kora délutánonként a Külügyi ügyek extravagáns szereplőin felejtik ábrándos tekintetüket. Otthonkeresés A testi fejlődésükben és szellemileg is elmaradott, kreolbőrül lányanyák sorsa olyan, mint több ezer társuké. Az Alexandrát császármetszéssel világra hozó K. szülei 1989-et követően egymás után haltak meg. Alig kerülték el a negyvenet, amikor nikotintól és alkoholtól agyongyötört testük végleg megpihent. Öt gyermek maradt utánuk árván, szanaszét az országban. Közülük csak egy, Zoli bátyja nyitja rá néhanapján az ajtót. A szánalomraméltóan gyermektestű K. szerint a nevelőszülőknek csak a pénzéért kellett, s amikor kiderült a baj, elküldték. Csak a gyermek kétéves korára fogadták volna vissza ismét. Ezt nem akarta. Itt szeretne maradni, amíg nem sikerül egy lakást vásárolnia. — Az árvasági segélyből már van 400 ezer forintom a takarékban — mondja büszkén, de a beszélgetésből kiderül: fogalma sincs menynyibe kerül ma álmainak vágya, egy kétszobás, komfortos lakás. A fiúját, akinek sorsa akár a többi intézetisé, „azóta” sem látta. — Én akartam — mondja határozottan a korai gyermekáldásról. — Szerettem, és ő is szeretett. Örült neki, hogy így alakult. — Anyám 1990-ben meghalt, apámról azóta semmit sem tudok — mondja a terhét hetedik hónapja hordó H. A mindössze két általános iskolai osztályt végzett gyermekasszonyt veszélyeztetett terhességgel kezelték a marcali kórházban. A kis asztalon sorakozó gyógyszerek segítenek megtartani a fejlődő életet. Ő nem akarta a szíve alatt hordott gyermeket, de így alakult. A fiút azóta sem látta. Tizenkét testvére közül némelyik olykor ír neki pár sort. H. fél a szüléstől, de a picit szeretné ő is megtartani. Beszabályozott élet A mértéktartóan berendezett tárgyalóteremben Tucsek Ferencnénél, az otthon vezetőjénél nem vagyok szívesen látott vendég: fojtott a beszéde, idegesek a gesztusai. Erőt vesz magán, amikor a lányanyákról kérdezem. — 1990-ben megszűnt a lengyeltóti szülőotthon, ahol addig elhelyeztük a megesett, állami gondozott lányokat. A megyei tanács vezetőivel történt megállapodást követően itt kaptak akkor ideiglenesen szállást. 24 éves korukig, illetve addig maradhatnak, amíg a családi életük nem rendeződik. — Teljesen különálló szobában élnek, de gyermekükkel csak felügyelet mellett, a csoportszobában foglalkozhatnak: ott, ahol a többi csecsemőt is elhelyeztük. Fürdethetik, tisztába tehetik őket, s ha nagyobbacskák lesznek, játszhatnak is velük. Az otthon rendjét azonban nekik is be kell tartani: nem csavaroghatnak, este nyolc óra után nem hagyhatják el az épületet. Itt mindenük — ruha, cipő — megvan, naponta ötször étkezhetnek, pénzüket a bankban helyeztük el. Havonta 800 forint zsebpénzből gazdálkodnak. Nemrégiben kaptunk a Gyivi-től egy gyógypedagógus-pszichológust; ott és a gyermekfelügyelő segíti őket fölkészíteni az önálló családi életre. Sajnos, legtöbbjük — ennek ellenére — vágyik a szabadabb életre, elcsavarog. Az otthon vezetője nem titkolja: sok a vesződség a renitens lakókkal, bár évente mindössze hárman veszik igénybe a szolgáltatásaikat. Hiányzik nekik a rendszeres munka, amit — többek között — az állapotuk miatt sem vállalhatnak. Néhanapján eljárnak a mosodába, hajtogatják a ruhákat. Ennyi. No, meg a takarítás. Ellátásukról az ön- kormányzat biztosította ösz- szegből gondoskodnak, ami nem több, mint amennyit a csecsemőkre fordíthatnak. A magasabb étkezési normát, a ruházatra és egyéb szolgáltatásra valót az otthon vezetőjének kell kigazdálkodni. Jó törvények kellenének — Kezdeményezésünket több megye is követte — magyarázza dr. Orbán István, a Somogy Megyei Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet igazgatója, a kiskorúak intézeti gyámja. — Ideálisnak tartom a marcali otthont; alkalmas arra, hogy az anyát és a gyermekét együtt gondozzuk, segítsük fölkészülni az önálló családi életre. Meg akarjuk előzni, hogy ezek a gyermekek is állami gondozásba kerüljenek. Ennek alapvető feltétele lenne a férjhezmenetel, a rendszeres munkavégzés 18 éves koruk után, és az önálló lakás. Egyelőre nyolc gyermek elhelyezését tudjuk vállalni. Most öten vannak az otthonban. A rendszerváltást követően nem valósult meg a magyar család- és ifjúságvédelem valóságos reformja — állítja az igazgató. — Ezzel magyarázható, hogy a Somogy megyei OTP-nél 130 millió forintot őriznek, amely az árvaellátásból és a családi pótlékokból tevődött össze. A törvény pedig nem teszi lehetővé, hogy ezt a pénzt forgassák, lakásokat vásároljanak rajta a rászorulóknak. Szerencsére segítségünkre jött a Házat, Hazát Alapítvány, amellyel egy hónap alatt lakáshoz juttathatjuk az önálló életre vágyó fiatalokat. Puhán ölelő, anyai kezekben... — Több vidéki önkormányzat hajlandó közművesített telket adni. Barcson például 50 lakás épül. Ebből tízet az állami gondozásban levő gyermekeknek szánnak. Ugyanitt munkahelyet is teremtenek nekik. A Phare-program keretében 700 millió forint pályázható meg erre a célra. Kétségek és remenyek Az intézeti gyám reményeket fűz a kezdeményezéshez. A csecsemőotthon vezetője azonban szkeptikus: család, lakás és egzisztencia híján mit kezdhetnek? Betöltik a 24. Fotó: Lang Róbert életévüket, és a kapu bezárul mögöttük. A gyermek vagy megy, vagy marad. Hatéves koráig. Aztán a Gyivi, esetleg egy nevelőszülő vagy az örökbefogadás között lehet választani. Az igazgató szerint Marcaliból 1990 óta egyetlen gyermeket sem adtak örökbe. A jog most úgy rendelkezett, hogy külföldre is örökbe adható a gyermek... — Szeretem mindenét — hallom ismét K. suttogó hangját, s látom, ahogy sóvárgó szemekkel néz az apró emberke után. A folyosó plafonjáról lelógó hatalmas, kör alakú, piros-sárga bohócarc kajánul vigyorog. Várnai Ágnes Több mint 16 ezer látogató évente A szennai falumúzeum jövője Két éve táncoltak ki utoljára májusfát — Talpra áll-e a talpasház? A „birodalmukat” féltő horgászok: A szigetet akarjuk! Szúnyoglesen a Szúnyogszigeten Mahart: Esetleg szerződésújításról is szó lehetne — Horváth Gábor fonyódi polgármester: Ne konzerváljuk a szemétdombot! (Folytatás az 1. oldalról) Járjuk a portákat a szennai falumúzeumban. Némelyik ház, gazdasági épület megérett már az újrazsúpozásra. Bár a gyűjtemény ebben az évben nem kapott a tetőcserére vagy -javításra külön támogatást, Sási János mégis kért egy ajánlatot, hiszen három épületnek elodázhatatlan a teljes tetőcseréje. Amit önerőből meg tudnak tenni, azt megcsinálják. Az asszonyok általában évente kétszer meszelik hófehérre a külső falakat, újratapasztják, ott, ahol kell, ám a csökölyi porta lakóházával és kamrájával már nem tudnak megbirkózni. A nedves falakat újra kellene szigetelni, hogy tovább már ne romoljon az állaguk. A Nagykanizsához közeli Nemespátróról származó talpas ház felállítására is csak akkor kerül sor, ha lesz rá pénz, pedig még 1986-ban került Szennába. Azóta darabokban várja, hogy talpra álljon. A mezőgazdasági gépeknek pedig elkelne egy gépszín, s megkezdődhetne a masinák restaurálása. Korábban gyerekzsivajtól volt hangos a terület, és népzenészek, táncosok teremtettek remek hangulatot a porták előtt. Táborozok vertek itt tanyát, és népszokásokról, jeles napokról emlékeztek. Legutoljára két éve táncoltak ki itt májusfát... — Nemigen van igény erre. Azon a bizonyos május- fakitáncoláson is több volt a szereplő, mint a vendég — mondja Sási János. — Nem is tudnánk most a gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozni, hiszen a múzeumnak nincs közművelődési munkatársa, és igencsak pénzszűkében vagyunk. — Húsvét előtt nem futotta harminc tojásra, néhány gi- cára és némi viaszra, netán egy tál pogácsára? — Én múzeológus vagyok, nem közművelődési szakember, ám ha pogácsát nem is, lángállót azért előzetes bejelentés alapján sütünk a csoportoknak. És mindig felajánlom a Zselickisfaludon táboro- zóknak a skanzent. Hogy élettelen-e a falumúzeum? Nem hiszem. Ha csak a statisztikát nézzük, akkor minden esztendőben 16 ezer fölött van a látogatók száma. Szennában, ahova a világ minden tájáról érkeznek vendégek, s megcsodálják a talpasházakat, a füstöskonyhákat, a kazettás templomot, nincs igény arra, hogy egy megszállott néprajzos tojáskarcolásról, locsolásról, mát- kázásról, elmúlt korok hétköz- és ünnepnapjairól meséljen? Lőrincz Sándor I Pácban vannak a kaposvári horgászok paradicsomi félszigetükön, Fonyódon. A Szúnyogsziget felett ugyanis baljós fellegek gyülekeznek. A hetvennégy horgásztanya lakói már rengetegszer kezdeményeztek tárgyalást a Ma- harttal, hogy e földnyelvet megvegyék. ígérgetésben nem volt hiány, ám a legutóbbi tárgyalás végeredménye nagyon soványka. Megújítható bérlet A Jakab György vezérigazgató-helyettes által aláírt levél értelme szerint: „A fonyódi horgásztelep ügyében végleges döntést hozni nem áll módunkban. A közös bejárást követően tájékozódtunk a fonyódi polgármesteri hivatalnál is. A kötelezően előírt részletes rendezési tervet az ön- kormányzat még nem fogadta el. Azt az információt kaptuk, hogy a részletes rendezési terv a vasúti rendező-pályaudvar és az öböl között egy bejárást biztosító, biztonságos közút építésével számol. Amennyiben ez az út elkészül, a terület felértékelődik, és így a terület vonatkozásában tárgyalásainkat az új viszonyoknak megfelelően kell folytatnunk... Az év végével lejáró bérleti szerződés megújítására van lehetőség, de a piaci viszonyok figyelembe vételét nem mellőzhetjük.” Kozári Miklós, a Kaposvári Sporthorgász-egyesület elnöke szerint meglepő a Mahart változó álláspontja, hiszen már kilátásba helyezték a terület eladását. Végleges árról persze nem volt szó, s azt a horgászok is tudják, hogy az általuk emlegetett hat-nyolc millióért nem kapját meg a szigetet. — A végsőkig elmegyünk — mondja az elnök. — A hosszú bírósági tárgyalássorozat sem veszi el majd a kedvünket, hiszen ez több száz embert érintő kérdés. Nekik egyetlen nyaralási lehetőségük és örömük a Szúnyogsziget. Az idén még ki-ki mozgássérült családokat is fogad, mégpedig ingyenes nyaralást biztosítva a rokkant pecásoknak. Nem hasraütve építették föl tanyáikat. Ehhez a BIB és az egykori fonyódi tanács engedélyét is megkapták. A kolónia rengeteget költött a fejlesztésre. A csalán- és nádtengerből a horgászok építettek — jó 30 éve — üdülőterületet; víz, villany, út, szennyvízcsatornázás mind az ő munkájuk eredménye. Az ingóságoknak legalább ötvenmillió forint az értékük. Az elkészült csatornahálózat mellé a vizesblokkok fejlesztése és a telefonálás lehetőség kiépítése van most napirenden. — A Mahart és a fonyódi hivatal most közösen lép föl a horgászok ellen. Miért? — Ez számunkra nagyon elgondolkodtató. Mégpedig azért is, mert mindketten sok-sok millióba kerülő irreális terveket szövögetnek. Luxus horgásztanyáktól kezdve, a hegyről átnyúló autósátjárón keresztül különféle hajósparadicsomig minden szerepel az ’’étlapon”. Csak éppen minket nem keresnek föl. Velünk nem törődnek. Az itt élők évtizedes baráti kolóniáját akarják fölrobbantani. Jöhet a dózer! — Ha valaki Badacsony felől, hajón érkezik a városba, először ezt a szemétdombot látja meg, s ennek alapján formál véleményt az itt élőkről — summázott Horváth Gábor, Fonyód polgármestere. — Ezért is az a véleményünk, hogy a rendezetlen állapotot nem szabad konzerválni. El kell dózerolni az egészet! Folyamatban van a Mahart által elkészített terveknek az ön- kormányzat fejlesztési elképzeléseibe való beágyazása. Tisztességesnek, szépnek tartjuk a hajósok elképzeléseit, ezeket kell megvalósítani. Az önkormányzat nem tarthat igényt a területre, bár a múlt évszázad vége felé tisztességtelen módon vették el Fonyódtól. A hatályos törvény értelmében amúgy sem lehet vásárolni részvénytársaság vagyonából, a Mahart pedig jelenleg ebben a gazdasági formában működik. A városnak elővételi joga sincs; a horgászok által felajánlott hatmillió forintos árról egyébként az a véleményem, hogy az nem ajánlat. Legalább tízszer, ha nem hússzor ennyit ér a Szúnyogsziget! Nem könnyű a döntés Dr. Kopár István, a Balatoni Hajózási Kft igazgatója arról beszélt: legalább negyvenötven millió forintba kerül a kemping, amelynek építését mihamarabb el akarják kezdeni. Mindenekelőtt azonban utat kell kövezniük, hiszen eddig a pecások a móló testén közelítették meg autójukkal a „szigetet”, amely nemcsak szabálytalan, hanem szerfölött balesetveszélyes is volt. — Én megértem a 74 bódé tulajdonosát; jó részük nyugdíjas, és már hallottam róluk, hogy jó pénzért eladásra kínálják az olcsón megvenni kívánt portékát — mondta még Kopár István. — Sajnálatosnak tartom azt is: nincs talán más tája a világnak, ahol az állam nem dotálja a személyhajózást. Magyarországon ez a — szomorú — helyzet. Emiatt kényszerülünk arra, hogy a veszteséges közszolgálati tevékenységet például a vendéglátóhelyek saját kézbe vételével, parkolásgátlók gyártásával, építőipari szolgáltatásokkal — és kempingek nyitásával — próbáljuk életben tartani... Békés József-Czene Attila À
