Somogyi Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-30 / 125. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — GAZDASÁG 1994. május 30., hétfő Chinoin osztalék A Chinoin Rt legutóbbi közgyűlésén a tulajdonosok elfogadták az igazgatóság által előterjesztett javaslatot, így az elmúlt évi, több mint 3 milliárd forintos nyereség után minden 10 ezer forint névértékű részvényre 2780 forint osztalékot fizetnek. Chinoin minden eddiginél kedvezőbb évet zárt. Nemcsak nyeresége, de árbevétele is jobb 40 százalékkal, mint a megelőző évben. A Konzumbank 2 milliárdja A konzumbanknál elmaradt a bankkonszolidáció keretében tervezett zártkörű alaptőkeemelés, miután a pénzintézet tőkemegfelelési mutatója elérte a magyar szabálypk szerinti 8,9 százalékot. Az Állami Vagyonügynökség — a szavazati és osztalékjogok 75,1 százalékának tulajdonosa — arra számít, hogy hamarosan megtörténhet a bank tőkeemeléses privatizációja. Az előzetes remények szerint mintegy 2 milliárd forintnyi alaptőkeemelésre lehet számítani. A Matáv eladja részvényeit A Magyar Távközlési Részvénytársaság eladja a Pápatel Rt-ben meglévő teljes — 25 százalék plusz 1 szavazatot jelentő — tulajdonrészét. A döntés indoka, hogy a Pápatel tulajdonosai közötti együttműködés nem az eredeti elképzeléseknek megfelelően alakult, így például a Matáv Rt-t nem vonták be a területi koncesz- sziós pályázat előkészítésébe. Lelassultak a hálózatfejlesztési munkák, emiatt várhatóan késik a fejlesztés. A Matáv ügyvezető bizottsága úgy döntött: a társaság nem kíván osztozni a felelősségben a fejlesztések késése miatt a térség lakossága és az önkormányzatok előtt. Fotex közgyűlés A Fotex Rt 15 százalékos osztalékot fizet az 1993-as üzleti év után. A cég 659 millió forintos adózott eredményéből 654,5 millió forintot oszt szét részvényeseinek. A Fotex Rt. mérlegfőösszege az 1992-es 8,7 millárd forintról tavaly 9,7 milliárd forintra növekedett. A Fotex és cégei árbevétele egyébként tavaly csaknem megduplázódott — 8,6 milliárd forintról 15,8 milliárd forintra emelkedett. Üléshuzatok Jánosházáról Személygépkocsi üléshuzatot készítő gyárat avattak a Vas megyei Jánosházán. A 100 százalékosan osztrák érdekeltségű Eybl Textilipari Kft. az ország egyetlen, 1992-ben megszűnt Iskolabútorgyárának felét megvásárolva építette fel modern üzemét, amelynek gépsorain a Mercedes, az Audi, a Porsche és a BMW gyáraknak készíti termékeit. A térségbe új iparágként települt üzem létrehozása 440 millió forintba került. A tervek szerint naponta 1000-1200 üléshuzatot készítenek a számítógép-vezérelte varró és szabógépeken. Dunabank alaptőkeemelés A Dunabank Rt pénteki közgyűlésén az alaptőke 507 millió forinttal történő felemeléséről döntöttek a tulajdonosok. Az alaptőkeemelést konszolidációs államkötvényekkel hajtják végre. Külföldön nincsenek üres fuvarjaik Húsz kamionnal Európa országútjain Indulás előtt alaposan ellenőrzik a kamiont Fotó: Török Anett Szerencsejáték Rt borongós közgyűlése Fizettek és ráfizettek A közúti fuvarozás piacán kemény a verseny. Néhány éve még — megyénkben is — kevés volt a szállító cégek száma. Jelenleg sok a kamion és kevés a megrendelő. A Kapos Volán Nemzetközi Fuvarozó Kft még állja a sarat. Forgalmuk, bevételük év- ről-évre nő. — A belföldi illetve a nemzetközi teherfuvarozásra a nagy túlkínálat a jellemző — válaszolta kérdésünkre Lengyel Marianna, a Kapos Volán Nemzetközi Fuvarozó Kft ügyvezetője. — A piaci szereplők száma meghaladja a keresletet. Kemény, megbízható és következetes munkával lehet csak versenyben maradni. Ennek ellenére nem panaszkodhatnak. A cégnek évi 170 millió forint a forgalma. Nem terheli őket határidőn túli kifizetés, kétes kinntlévőségük sincs. Az idei első negyedév is jól „összejött”: 38 milliót könyvelhettek el. A tavalyi hasonló időszakot alapul véve már igazán látványos a növekedés: több mint 20 százalékkal teljesítették túl önmagukat. — A kamionok kihasználtságát a lehető legoptimáli- sabbra tervezzük. Az import járatainknál nincsenek üres fuvarjaink. így 88 százalékos rakott futást sikerült elérnünk, ami országosan is jó eredménynek számít. A teherfuvarozást — különösen a nemzetközit — nem mindig jellemezte a mai versenyszellem. Virágkorát bő évtizede élte. Akkor még jóval kevesebben dolgoztak. A nemzetközi szállításban a Hungarocamion egészen a '80-as évek elejéig tartotta monopóliumát. A Volán ez idő tájt vágott ebbe az üzletágba. Később, az évtized végén már egyre több magán cég illetve vállalkozó próbált szerencsét. Megyénkben a Kapos Volán 1991-ben vált ki az anyavállalatból és lett jogilag önálló. Innentől datálható nemzetközi teherfuvarozási tevékenysége. — Három évvel ezelőtt — épp az eluralkodó kaotikusság miatt — szükségessé vált a piac korlátozása. A nemzetközi árufuvarozás szabályozására kormány illetve minisztériumi rendeleteket alkottak. A tevékenység gyakorlását szigorú feltételekhez kötötték. Ezzel a döntéssel a szereplők számát is limitálták. A jogi szabályozás elkerülhetetlenné vált. Az akkori rende(ze)tlenség mára úgy-ahogy megszűnt. A látványos normalizálódáshoz nem elég az európai színvonalú törvény, idő is szükséges. — Munkánkban specializálódtunk. Csak így lehetett megmaradni, valamelyest piacot bővíteni. Elsődlegesen az EK-országokba szállítunk normál kereskedelmi árukat. Fuvarozási skálánk az ipari gépektől, berendezésektől egészen a CD lemezjátszó meghajtókig terjed. A cég 20 ponyvás kamionja legtöbbször Németország, Nagy-Britannia, Olaszország, a Benelux Államok illetve Ausztria útjain tűnnek fel. A 25 tonnás „országutak királyai” mellé idén négy újabb darabot kívánnak beszerezni. Ezek ára — várhatóan — 60 millió forint körül lesz. Mivel a szállítás jövedelmezősége nem túl nagy, így a kamionokat megfelelő hitelkonstrukció igénybe vételével vásárolják meg. Harsányi Miklós A Szerencsejáték Rt — mint az közgyűlésükön elhangzott —16 milliárd forintos árbevétellel, 1,1 milliárd forint üzleti eredménnyel és 487 millió forint veszteséggel zárta az 1993. évet. A Szerencsejáték Rt a költségvetés egyik nagy befizetője, hiszen összes adóbefizetése 5,7 milliárd forintra rúgott, amelyből közel 4 milliárd forint a szerencsejáték szervezői tevékenység külön adója. Az 1,1 milliárd forintos üzleti eredmény ellenére azért zárta az évet veszteséggel a társaság, mert az eredményt fölemésztették az 1993. évet megelőző befektetések veszteségei, és ezek között is különösen a Nemzeti Lóverseny Kft működtetése. A közgyűlés által elfogadott 1994. évi üzletpolitikának és gazdálkodási tervnek fő célja, hogy megteremtse a társaság új pályára állításának feltételeit. A Szerencsejáték Rt. jobb és korszerűbb szolgáltatást kíván nyújtani mintegy 4 millió ügyfelének, bővíteni szándéLegkésőbb augusztus 31-éig adhatók be azok az igénylések, melyeken a bélés külföldi magánszemélyek, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok pályázhatnak a mezőgazdasági célú földhasznosítási támogatásra. A kedvezményezett településeken külterületi szántó, kert, gyümölcsös, szőlő, rét és legelő művelési ágú területeken mezőgazdasági termelést kell folytatni. Varga Gábor, a megyei FM hivatal osztályvezetője elmondta, hogy a támogatásra azok a földhasználók jogosultak, akiknek az igénylés időszakában ténylegesen haszkozik a korszerű fogadási formákat és kulturáltabbá teszi a fogadás körülményeit. A társaság áttekinti a tulajdonában lévő cégek helyzetét. Ezek között is elsősorban a nagy hagyományokkal rendelkező, de csak nagy ráfizetéssel működtethető Nemzeti Lóverseny Kft. helyzetének rendezését tartják fontosnak. A közlemény szerint intézkedési tervet kell kidolgozni a szigorú költségtakarékosság érdekében, és át kell tekinteni a korábbi vezetés döntéseiből következő meghatározottságokat és veszteségforrásokat. A közgyűlés elvégezte azokat a feladatokat, amelyeket a közelmúltban történt tulajdonos- változás tett szükségessé. Módosították az alapszabályt, és további két évre megbízták a Deloitte and Touche könyv- vizsgáló céget a könyvvizsgálói feladatok ellátásával. A költségtakarékosság jegyében határozat született arról, hogy a Szerencsejáték Rt. főállású vezetői az igazgatóságban végzett munkájukért nem részesülnek tiszteletdíjban. nálatukban van a termőföld. A vissza nem térítendő támogatás mértéke szántó, kert, gyümölcsös, szőlő művelési ágaknál 1850 forint hektáronként, gyep, rét, legelő esetében hétszázötven forint hektáronként. Támogatás csak az 5 ezer négyzetmétert meghaladó területekre igényelhető. Az igénylőlapokat a jogi személyiségű földhasználóknak a megyei Földművelésügyi Hivatalhoz, a magánszemélyeknek pedig a helyi önkormányzatokhoz kell benyújtani. A kiutalásokat az Állami Fejlesztési Intézet 15 napon belül folyósítja. (Mészáros) F öldhasznosítási támogatások A felső határa csillagos ég? Drámai kávéáremelkedés előjelei Csak a legrégebbi tőzsdei kávészakértők emlékeznek arra a drágulási hullámra, ami végigsöpört a nemzetközi kávépiacon. Mindkét alapkávéfajta (arabica és robusta) ára 1993 december eleje és 1994. május 24. között gyakorlatilag megkétszereződött. Az arabica ára 2836 dollár/tonna New Yorkban, míg a ro- bustáé 2490 dollár/tonna. Mindez részletezve: 1994. Arabica dollár/tonna Robusta dollár/tonna február 2. 1494 1169 február 10. 1530 1250 március 10. 1608 1285 március 23. 1693 1364 április 21. 1680 1545 április 22. 1708 1510 április 29. 1794 1575 május 3. 1888 1655 május 12. 2198 1895 május 13. 2580 2060 május 24. 2836 2490 (Az adatokat 1994. februártól tüntetjük fel, amikortól az árnövekedés rohamossá vált. Az emelkedés havi átlaga jócskán meghaladta a tonnánkénti 100 dollárt a New York-i tőzsdén.) A drámai ármelekedés mögött az a tény áll, hogy az elmúlt években a kávé világpiaci ára — a túltermelés miatt — az 50-es évek szintjén volt. Az alacsony árszint kényszerítette a fő kávétermelő országokat, hogy drasztikusan visszatartsák a készleteket. A piacon ezért túlkereslet keletkezett, amely a klasszikus törvények szerint azárakat felverte. A New York-i piacokon a kereskedők — a május 13 és 14 között bekövetkezett rohamos drágulás következtében — többször is kénytelenek voltak áraikat emelni. Az államkötvények vételi- és eladási árfolyamai 1994. május 27. nettó vételi nettó eladási kötv. árfolyam % árfolyam % felh. kamat % 1994.05. 27. eladási árf.-hoz tartozó hozam % 1994/A 99,80 100,30 12,12 1994/B 95,01 95,51 7,67 24,70 1995/A 88,03 88,99 10,85 24,97 1995/B 87,47 88,48 9,13 24,97 1995/C 94,36 94,94 5,51 24,77 1995/F 92,09 92,90 15,32 24,96 1995/G 93,58 94,48 15,49 24,96 1995/H 93,11 94,07 13,87 24,97 1996/A 84,03 85,60 6,78 24,39 1996/B 89,17 90,31 5,99 24,98 1996/C 88,93 90,10 5,08 24,99 1996/F 87,98 89,27 0,48 25,00 1996/H 98,36 99,72 2,88 25,00 1997/C 82,83 84,46 4,05 24,22 1997/D 99,50 100,30 9,76 1997/E 99,50 100,30 4,75 1998/A 99,50 100,10 5,04 Az államkötvényeket bruttó árfolyamon forgalmazzuk, bruttó árfolyam = nettó árfolyam + az esedékesség napjáig felhalmozott kamat. A megjelölt árfolyamok az 1994/A kötvény esetében max. 1 millió Ft névértékű kötvény vételére, illetve 1 millió Ft névértékű kötvény eladására jelentenek kötelezettséget. A többi államkötvénynél a vételi limit 1 millió Ft, az eladási limit 3 millió Ft. Az államkötvényeket az MNB Somogy megyei Igazgatóság forgalmazza (7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4., telefon: 82/419-411, telefax 82/412-959), ahol részletes információt nyújtanak az érdeklődőknek. Új autóbuszmenetrend A Volán 1994/95. évi hivatalos autóbusz-menetrendje tegnap órakor lépett életbe és 1995. május 27-ig lesz érvényben. A menetrendek tájékoztatják az utasokat a járatok megállóhely- és idő adatairól, a díjszabásról és az utazási feltételekről. A menetrend változás időpontjától kezdve új külföldi és belföldi járatok indulnak. A Volán egyes járatokat sűrít, míg több, — eddig csak nyáron közlekedő — járatot egész évessé tesz. Új járat indul például Budapestről Szécsénybe, illetve Hollókőre, valamint Sátoraljaújhelyre, ahová az átszállások miatt nehézkes volt az eljutás. Május 29-től 12 európai országba lehet majd eljutni a Volán 85 vonalán, például Ausztriába, Franciaországba, Lengyelországba és Törökországba. Az új határátkelőhelyek megnyitásától függően folyamatban van néhány járat engedélyeztetése Romániába és Jugoszláviába. A Volán társaságok helyközi járatain az együtt utazó nagycsaládok kedvezményben részesülnek: a legalább három gyermekükkel együtt utazó szülők 50 százalékos kedvezménnyel válthatnak jegyet.