Somogyi Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-30 / 125. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1994. május 30., hétfő A külföldi média a magyar választásokról / Sárdi Árpád: Szerénység és szolgálat Lengyel tévé A lengyel televízió esti hír­adójában első helyen, a nap híreként számolt be a magyar választások második forduló­járól. Mint közölték, az első felmérés szerint ez a forduló megerősítette az MSZP meg­határozó arányú győzelmét. Leszek Platta budapesti tu­dósításában kiemelte, hogy sokak meglepetésére a rész­vétel már 11 órakor elérte a választások érvényességéhez szükséges 25 százalékos kü­szöböt. A tudósító az utcán megszólított választók véle­ményének bemutatásával il­lusztrálta, miért szavaztak kü­lönböző pártokra. A riporter véleménye szerint ezzel még bonyolultabbá vált a helyzet Magyarországon, kérdéses ugyanis, hogy vál­lalja-e az SZDSZ az MSZP-vel való közös kormányzást, vagy egykori ellenfelei mellé ellen­zékbe vonul. Román tévé A román televízió vasárnap esti híradójában Dórin Suciu hosszabb budapesti jelentését ismertette. Ebben a Horn Gyula MSZP-elnök szavazásáról szóló képsor alatt hangsú­lyozta, hogy az MSZP június 4-én összeülő kongresszusa valószínűleg a párt elnökét je­löli majd miniszterelnöknek, aki reformista, és Nyugaton is tekintélynek örvend. A televí­zió, amelynek ellenőrzéséért a jelenlegi kormány mindent megtett, tendenciózus táma­dásokat indított ellene, ezek azonban csak növelték nép­szerűségét, akárcsak autó­balesete és a körülötte kiala­kult találgatások — mondta a tudósító. A Boross Péter kormányfő szavazását mutató képsort kommentálva a tudósító meg­jegyezte, hogy az MDF a har­madik helyre szorult. A balol­dal győzelme a pökhendiség- nek, a demokrácia megsérté­sének és azoknak a hibáknak a következménye, amelyek a jobboldali konzervatív, dilet­táns, a múlt iránti nosztalgiá­kat tápláló, a két világháború közötti rendszert jellemző na­cionalizmustól és klerikaliz- mustól áthatott kormányzatot jellemezték — így a román tévé tudósítója. Deutschlandfunk Magyarországon érvényes az 1989/90-es fordulat óta megtartott második demokra­tikus választás — jelentette vasárnap esti politikai maga­zinjában a Deutschlandfunk rádióállomás. Budapesti tudósításában hangoztatta, hogy a választási részvétel már a déli órákban elérte a szükséges minimu­mot. Thomas Gerlach tudósító szerint csak éjfél körül dől el véglegesen, hogy az aacheni Károly-díj birtokosa, a volt külügyminiszter, Horn Gyula vezette MSZP megszerezte-e a mandátumok abszolút több­ségét. Az MSZP már diadal­maskodott egyszer az első fordulóban, miután meghá­romszorozta négy évvel ez­előtt szerzett voksainak ará­nyát, ezzel szemben az MDF elvesztette szavazóinak felét; a választók tömegével pártol­tak el a fórumtól — mondta. A szélsőségesek nem jutot­tak be a budapesti parla­mentbe, s ezt számos polito­lógus a magyar demokrácia érettségi bizonyítványának te­kintette. A kormánykoalíció vereségét Gerlach elemzőkre hivatkozva két okra vezette vissza: elégedetlenség a pök­hendinek talált koalíció politi­kájával, másrészt azzal, hogy a legtöbb választót felbosz- szantotta a kormányhű médi­ákban folyó antikommunista propaganda — mondta a né­met rádió. Orosz tévé Az orosz hivatalos hírügy­nökség a második fordulóról beszámolva megállapította: a magyarországi parlamenti vá­lasztásoknak már az első for­dulója világossá tette az új parlament pártok szerinti ösz- szetételét. Ugyanaz a hat párt jutott be az Országházba, mint az első szabad választások idején. A választások első for­dulóban meggyőző fölényre szert tevő szocialisták jó alap­pal indultak a második fordu­lóban — írja az ITAR-TASZSZ hírügynökség a választások második fordulója utáni jelen­tésében. Szergej Zsirnyihin tudósító szerint az MDF harmadik he­lye azt jelenti, hogy az eddigi kormánykoalíció vezető pártja szövetségeseivel együtt el­lenzékbe kénytelen vonulni. — A megfigyelők többsége szerint csak valamiféle csoda akadályozhatja meg, hogy a szocialista jelöltek megelőz­zék összes ellenfelüket a par­lamenti mandátumokért vívott harcban. Mindamellett aligha sikerül valamelyik pártnak el­venni az SZDSZ-től a második helyet. Ez azt jelenti, hogy az MSZP és az SZDSZ léphet koalícióra és alakíthatja meg az új kormányt — írja az ITAR-TASZSZ. Gazeta Wyborcza A legnagyobb példány- számú lengyel lap, a liberális Gazeta Wyborcza hétfői szá­mának első oldalán számolt be a magyar választások má­sodik fordulójának eredmé­nyéről. A Szonda Ipsos felmé­résére hivatkozva kiemelte, hogy az csak megerősítette az első forduló eredményét, a szocialisták győzelmét. Herényi Károly, az MDF szóvivője a lapnak úgy nyilat­kozott, hogy a választás ki­menetele azt tükrözi, milyen áldozatokat kellett hozniuk az embereknek a gazdasági re­formokért. De meggyőződése: a jövő másképp fogja meg­ítélni az elmúlt négy évet. El­ismerte mindamellett, hogy le kell vonniuk a tanulságot: nem elég a nemzeti értékekre hi­vatkozni, hanem figyelembe kell venni a különböző társa­dalmi csoportok érdekeit is. Jánosi György, az MSZP elnökhelyettese kijelentette, hogy a szocialisták a kor­mányzásban elődjük ideoló­gia-központúságával szem­ben előnyben részesítik a pragmatizmust és a társada­lommal való dialógust. Wojciech Maziarski írásá­ban foglalkozott az MSZP és az SZDSZ koalíciójának esé­lyeivel. Mint írta, a két pártot közelebb hozta egymáshoz az, hogy a „nemzeti jobboldal egy csapatnak minősítette őket, és vitáikat „családi ve­szekedésnek”. A közeledést lehetővé tette, hogy a szocialisták megsza­badultak szélsőbaloldaluktól, a liberálisok pedig enyhítették kommunistaellenes szónoki- asságukon. Az SZDSZ vezetői többször is úgy nyilatkoztak, nem lép­nek szövetségre a szocialis­tákkal, ha azok abszolút több­séghez jutnak a parlament­ben. Ha mégis meggondol­nák, kemény koalíciós tárgya­lások várhatók — írja a Ga­zeta Wyborcza. (Folytatás az 1. oldalról) Az MSZP-ben, a szocialis­ták apparátusában két fő ál­lású és öt mellékállású dol­gozó tevékenykedik. Azt hi­szem, tőlük sem kell félni — mondta Sárdi Árpád. — Az MSZP nem ígért és nem is ígér semmiféle nagytakarítást; a szakemberek garantáltan a helyükön maradhatnak. Ez természetesen vonatkozik Somogy megyére is. Az a párt, amelyik meghirdeti a szakszerűséget, nem oszto­gathatja a beosztásokat párt­katonáknak. — Vannak pártkatonáik? — Megnyugtatom: nincse­— Amikor az első forduló eredményeinek ismeretében reálisan vizsgáltuk a második fordulóbeli esélyeinket, akkor szembe kellett néznünk azzal a lehetőséggel hogy egyik vá­lasztókerületben sem lesz egyéni képviselőnk — vála­szolta tegnap este a Somogyi Hírlap kérdésére Marksz Pál az SZDSZ megyei ügyvivője. — De ha a két forduló közti kamánymunkát nézem, akkor azért egy győztesre számít­hattunk volna, hisz az elmúlt három hétben csak nekünk volt igazi kampányunk. Ismét kiderült: a választók nem személyekre, hanem pártokra voksoltak, „bejött a papír­forma”. — Melyik választókerü­letben számítottak győze­lemre, vagy legalábbis szorosabb eredményre? — Az eddigi adatok alapján úgy tűnik, hogy a második for­dulóban 50 százalék fölötti lesz a részvételi arány, tehát most mindkét választási fordu­lóban jóval többen vettek részt a szavazáson, mint 1990-ben. Az MSZP szerint ez annak a jele, hogy felnőtté lett a ma­gyar társadalom, tud és akar élni a demokrácia adta lehető­ségekkel — mondta Jánosi György szocialista alelnök az urnák zárásakor. Jánosi szerint a magas részvételi arány világosan mu­tatja, hogy a polgárok nem a demokráciában, a rendszerá­talakításban vagy a többpárt­rendszerű parlamentarizmus­ban csalódtak; hanem azok­ban, akik rosszul éltek a ’90-ben kapott történelmi lehe­tőséggel. Jánosi elmondta: jelöltjeik 160 körzetben az első helyről indultak, ebből minimális cél­ként 89 mandátum megnyeré­sét ítélték reálisnak. Az este közzétett legfrissebb közvé­lemény-kutatási adatokat nem kívánta kommentálni. SZDSZ Rendkívül örvendetes, hogy a választópolgárok ilyen ma­gas arányban, az 1990-esnél is többen járultak a választás második fordulóján a szavazó urnákhoz — értékelte Magyar Bálint vasárnap este, a szava­zóhelyiségek zárása után. Az SZDSZ kampányfőnöke sze­rint mindez bizonyítja, hogy a' választók tudatában voltak a nek. Az országban, de So­mogy megyében sem kell félni. Akik ezt terjesztik, nem ismerik a valóságos viszonyo­kat. Mindennél fontosabb, hogy ígéreteinket valóra vált­suk. Szilárd elhatározásunk, hogy Kaposváron képviselői­rodát állítunk föl, ahol naponta szembesülhetünk a választó- polgárok akaratával. Azt sze­retnénk, ha képviselőink jó ér­telemben véve a törvényho­zásban és a helyi érdekek képviseletében is lobbyzná­nak. — Némelyek szerint a képviselő a megválasztá­sáig a pártjáé, azt követően — Marcali kivételével bármelyikben nyerhettünk volna, egy másféle választói magatartás mellett. De nyil­vánvaló, hogy az emberek többsége már előre eltökélte magát, hogy az MSZP-re szavaz, nem válogattak a je­löltek között. Ez így igaz Somogy megyére is, és az országos adatokat figyelve az egész országra is. Mi mással lehetne magyarázni azt, hogy egy olyan formá­tumú politikusok, mint Pető Iván vagy Magyar Bálint alulmaradjanak politikai té­ren sokkal kevésbé ismert je­löltekkel szemben. — Valóban, az SZDSZ még az utolsó pillanatban is végzett komoly kampány- munkát. Mégis, az eredmé­nyek szinte hajszálra azo­nosak az első fordulóéval. szavazás tétjének és élni kí­vántak állampolgári jogaikkal. Az MSZP-nek meglesz az ab­szolút többsége az új parla­mentben. Ez azonban a kam­pányfőnök számára nem je­lent meglepetést, mivel 45-55 százalékos MSZP-eredmény- nyel számolt. Az SZDSZ vár­ható eredményéről szólva Magyar Bálint emlékeztetett arra, hogy a szabaddemokra­ták a parlamenti helyek 20 százalékának megszerzését tűzték ki célul, s ezt valószínű­leg sikerült is elérni. — A , szabaddemokraták számára az a választás leg­nagyobb eredménye, hogy az SZDSZ tartós eleme lesz a magyar politikai életnek — hangsúlyozta végezetül a kampányfőnök. MDF, FKGP Herényi Károly, az MDF szóvivője jobban örült volna, ha a második fordulón jóval több választópolgár vesz részt a szavazáson. Kifejtette: az a tény, hogy az eddigi ismeretek szerint kevesebb választó élt szavazati jogával, mint három héttel ezelőtt, valószínűleg a baloldalnak kedvez. A szóvivő több, rendőrségi feljelentéssel végződő, MDF-es aktivisták ellen elkö­vetett atrocitásról számolt be. A legsúlyosabb pénteken este, a Zala megyei Kiskani- zsán történt: két személy sú­lyosan bántalmazta az egyik képviselőjelölt fiát, annak tit­kárnőjét és egy aktivistát. A plakátragasztókat felpofozták, az egyik sértettnek eltört az a nemzeté. Dr. Ilkei Csaba, aki az előző választásokon az MDF somogyi listáján ke­rült a parlamentbe, azt állí­totta: a képviselő a megvá­lasztása után már nem a vá­lasztóié, hanem a nemzeté. Vagyis nincs jogi kötődése a választóihoz. — Ha mi így gondolkodunk, akkor négy év múlva nem lesz képviselőnk. A képviselő fel­adata egyrészt a törvényhozói munka; ebből a szempontból a nemzeté, de amelyik képvi­selő elszakad a választóitól, s nem vállalja azok gondjait, biz­tos, hogy négy év múlva nem lesz képviselő. — Ez még csak tovább erősíti azt, amit az előbb mondtam: a választópolgár eltökélt volt és nem sze­mélyre, hanem továbbra is pártra szavazott. Mindegy volt, ki kampányol és ki nem, ki szólal meg a választók előtt és mit mond. Az ered­mény ugyanaz. Csak erre igazán nem számítottunk. Annak természetesen mi is örülünk, hogy a második for­dulóban is ilyen magas volt a részvételi arány, mert lega­lább biztos: ez a többség akarata, amit mi is tisztelet­ben tartunk. A koalíció kér­déséről én nem tudok mit mondani, arról a kongresz- szusunk hivatott dönteni. Mi pedig dolgozunk tovább, azt hiszem már elkezdhetünk készülni az önkormányzati választásokra. orrcsontja, s a másik arcát pe­dig öt öltéssel kellett össze­varrni. Minden esetben felje­lentették a garázdákat... Keszthelyen, Nagykátán, és Makón okozhatnak meglepe­tést a kisgazda jelöltek, de győzhet akár a Borsodban in­duló ajelnök, G. Nagyné Maczó Ágnes is. A Független Kisgazdapárt versenyben lévő 47 képviselőjelöltje közül sen­kinek sincs komoly esélye a győzelemre, így az az FKGP-nek várhatóan 28-30 mandátuma lesz az új tör­vényhozásban. Erről Torgyán József tájékoztatta a sajtó képviselőt, közvetlenül a sza­vazóurnák zárása után. Fidesz Az első forduló is bizonyí­totta: a választók — 1990-hez hasonlóan — érzik annak sú­lyát, hogy szavazatukkal dönthetnek az ország sorsáról — nyilatkozta a késő délutáni részvételi eredmények kap­csán Cs. Bíró Attila, a Fidesz sajtóosztályának vezetője. A továbbiakban elmondta, hogy a Fidesznek öt jelöltje maradt állva az első forduló után. KDNP A választások második for­dulójának első részeredmé­nyei arról tanúskodnak, hogy a választópolgárok — az első fordulóhoz hasonlóan — ismét inkább pártra adták voksukat — kommentálta a többnyire szocialista párti győzelmet előrejelző adatokat vasárnap este Szilágyi Krisztina, a KDNP szóvivője. Eszes István, a KDNP kam­pányfőnöke szerint a keresz­ténydemokraták 20-21 képvi­selővel lehetnek majd jelen a következő törvényhozásban. Már elkelt 350 mandátum Az adatlapok több mint 99 százalékának nem hivatalos számítógépes feldolgozása után a 386 mandátumból már 350 gazdára talált. Ebből az MSZP-nek 179, az SZDSZ-nek 67, az MDF-nek 35, az FKGP-nek 24, a KDNP-nek 22, a Fidesznek 21 jutott, míg a négyes koalíció (Fidesz, Válta­kozók Pártja, Agrárszövetség, SZDSZ) egy képviselőhelyet szerzett meg. Mandátumosztás Az adatlapok csaknem 96 százalékának számítógépes összesítése után a 386-ból, már 323 mandátum sorsa el­dőlt. Ebből az MSZP-nek 157, az SZDSZ-nek 63, az MDF-nek 34, az FKGP-nek 24, a KDNP-nek 22, a Fidesznek 21, és a négyes koalíciónak egy mandátum jutott. Bombariadó Orosházán Bombariadó volt tegnap Orosházán a 6. számú, Tán­csics utcai szavazókörben, ugyanis az épület felrobban­tásával fenyegető levelet talál­tak a szavazatszámlálók az urna felbontásakor — jelen­tette be este fél tízkor Békés­csabán a területi választási munkacsoport vezetője. A szavazatszámláló bizottság rendőri kísérettel a városhá­zára vitte a szavazólapokat, s azokat ott értékelte; a rendőr­ségi ellenőrzés a szavazókör­ben nem találta bombákat. Kinkel az orosz vétó ellen A Welt am Sonntag című lap szerint Klaus Kinkel német külügyminiszter elutasítja, hogy Oroszország megvétóz­hasson NATO-akciókat, vagy hogy vétójoggal éljen a közép- és kelet-európai reformor­szágok NATO-felvételénél. Ugyancsak a tegnapi német lap jelentette: a magyar kor­mány kérésére már több hó­napja a budapesti védelmi mi­nisztériumban dolgozik Winf­ried Dunkel német tábornok, a Bundeswehr hegyihadosztá­lyának parancsnokhelyettese, aki tanácsadással segít a ma­gyar hadseregeknek a nyugati követelményekhez való al­kalmazkodásban. II. János Pál Angelusza Pontosan egy hónappal combnyaktöréssel járó bal­esete után a protézisműtéten átesett II. János Pál pápa tegnap személyesen mondta el az Angeluszt a vatikáni Szent Péter téren. A több tí­zezernyi hívő és zarándok előtt a katolikus egyházfő be­szédet is tartott, melyben kö­szönetét mondott Szűz Mári­ának, hogy „a szenvedés adományában részesítette”. A tervek szerint csütörtökön Bili Clinton amerikai elnököt fogadja majd audiencián a Vatikában II. János Pál. Meghalt Honecker A ZDF német televíziós ál­lomás vasárnapi információja szerint 81 éves korában San­tiago de Chilében rákban el­hunyt Erich Honecker, az egy­kori NDK Államtanácsának exelnöke, az NSZEP KB volt főtitkára. Honecker családja körében élt a dél-amerikai ál­lamban, miután 1993 január­jában elhatalmasodó beteg­ségére hivatkozva gyakorlati­lag beszüntették az ellene fo­lyó pert és kiengedték Német­országból. Marksz Pál: Bejött a papírforma Képviselőválasztás — első vélemények Az 5 százalékos parlamenti küszöböt elért pártok szék­házában tegnap este is együtt várták a híreket a párveze­tők, az apparátus tagjai és a szimpatizánsok. Akárcsak a választások első fordulójában, az MTI ezúttal is gyors érté­kelést kért a pártok vezetőitől. MSZP

Next

/
Oldalképek
Tartalom