Somogyi Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-24 / 120. szám

Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik édesanyánk, ÖZV. SALAMON JÁNOSNÉ temetésén részt vettek és fájdal­munkban osztoztak. Gyászoló család Hálás köszönetünket fejezzük ki, a Somogy Megyei Temetkezési Szolgáltató Kft. vezetőinek, dol­gozóinak és Kaposcukor Rt. dolgozó kollektívájának, valamint minden barátunknak, akik felejt­hetetlen halottunk, NEMES KATALIN temetésén részt vettek és gyá­szunkban osztoztak. A gyászoló Nemes család Hálás szívvel mondunk köszö­netét a testvéreknek, a roko­noknak, barátoknak, munka­társaknak, szomszédoknak, akik felejthetetlen halottunk, PERÁK FERENC temetésén részt vettek, gyá­szunkban és fájdalmunkban osztozni igyekeztek. A gyászoló család Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, szom­szédoknak, akik szeretett halot­tunk, KOVÁCS JÁNOSNÉ temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család t Farkas Mária szomorú szívvel tudatja, hogy szeretett egyetlen húga, DR. SOMORLAI GYULÁNÉ szül.: Horváth Gizella Ella 1994. május 13-án, Budapesten elhunyt. 1994. május 26-án, du. 14.30 órakor temetjük, a ka­posvári Nyugati temetőben, a családi sírboltba. Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak, akik felejt­hetetlen halottunk, TÜTTŐ JENŐ temetésén részt vettek, koszo­rúikkal, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. • Gyászoló család nlBln Ha gyógynövény akkor Herbária! Magyarország legjelentősebb gyógynövényfeldolgozó vállalata mától megnyitja raktáráruházát a lakosság részére is V Forgalmazunk: gyógynövényeket, gyógyhatású készítményeket, gyógykozmetikumokat, Sholl készítményeket, szakkönyveket, illóolajokat, gyógyszörpöket, gyógyhatású műszaki cikkeket, (masszírozó készülékek, infra lámpák, autó üléshuzatok), napozószerek, hajszínezők, A kis- és nagykereskedők, magángyógyszertárak mellett várjuk a lakosság kitüntető érdeklődését is. Nyitva tartás: hétfőtől csütörtökig 8-15 óráig, pénteken 8-14 óráig. Címünk: Kaposvár, Baross u. 12. Tel.: 82/422-294 (4jO40j uAlassza a GO-Soft BT PROGRAMJAIT !- Készletnyilvántartás- Számlázás- Főkönyvi könyvelés -Naplófőkönyv, stb... Tel.: 06-60-368-547 (45174)1 A Liszt Ferenc Zeneiskola Igazgatósága (Kaposvár, Kossuth L. u. 21.) pályázatot hirdet gazdasági igazgató-helyettesi állásra. Az állás betöltéséhez felsőfokú végzettség és legalább 5 év szakmai gyakorlat szükséges. Benyújtási határidő: ° 1994. május 31. § Gerendák, pallók, lambériák rendkívül olcsó áron kaphatók. Jonex Kft. Siófok-Kiliti, Blaha Lujza u. 14. Telefon: 84/322-989 (43486)^ TERMÉSZETGYÓGYÁSZ Bioenergiával (csontkovács is) GYÓGYÍT (referenciákkal)- meddőséget, izületi gerinc, lábfájdalmakat,- idegrendszer, fejfájás, álmatlanságot. Jelentkezni: levélben Zamárdi, Szent István uí 114. Telefon: 84/348-800 és 348-700 Rendelés: 8-18-ig naponta. _____________________(4421 Tj K öszönetét mondunk mind­azoknak, akik ÖZV. HORVÁTH MIHÁLYNÉ volt nagyatádi lakos temetésén részt vettek és együttérzésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, GOMBAI KÁLMÁN életének 69. évében elhunyt. Temetése katonai tisztelet- adással, május 26-án, 15 órakor lesz a marcali temetőben. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, TAKÁCS IMÉRÉNÉ temetésén részt vettek, s fájdal­munkban osztoztak. Gyászoló család Kenőanyagok és üzemanyagok nagykereskedelmi forgalmazása. Tab,Vasútállomás Tel.: 84/320-720 (43535) I Tavaszi—nyári I HASZNÁLT RUHAVÁSÁR jogging-blúz-nadrág SORT-FÜRDŐRUHA óriási választékban! Már 150 Ft/db-tól Kaposvár, Ifjúsági Ház Május 25-én szerdán 9-17 óráig (45230) A BALATONFENYVESI POLGÁRMESTERI HIVATAL érettségivel rendelkező titkárnőt keres Bérezés a köztisztviselői törvény szerint, megállapodás alapján. Érdeklődni a polgármesternél vagy a jegyzőnél lehet. Tel.: 85/361-478 (45266) Parabola Vásár! 100 csatornás, stereó szett 16 800 Ft áfával, új készülékek 1 év garanciával. Távszabályzós antennaforgató 4 műholdra, Duna tv is, 14 600 Ft áfával. Sándor Lajos Kaposvár, tel.: 82/321-807 Török Sándor Hajmás, tel.: 82/370-628, esti órákban. (45141) Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik felejthetelen halot­tunk, ROZINA JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek, koszo­rúikkal, virágaikkal, részvétükkel fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÚRI LÁSZLÓ balatonföldvári lakos, 66 éves korában elhunyt. Temetése május 26-án, 11 órakor lesz a balaton­földvári új temetőben. Gyászoló család ÉPÍTKEZŐK! Csökkentsék költségeiket! Téglát legolcsóbban az AGROVET-től B-30 30,30 Ft/db Thermoton 58,— Ft/db ... és így tovább különböző típusokban. Hat raklapnál már ingyenes szállítás! Kaposvár környékén! Kaposvár, Cseri-major 1. Állatkórház épülete (45343) /--------------;------------\ KÁR PÓTLÁSI JEGY FELVÁSÁRLÁSA: Zalaegerszegen a Művelődési és Ifjúsági Központban (Kisfaludy S. u. 7/11) május 24-én, kedden 8-12 óráig. Nagykanizsán az Ifjúsági Házban (Zrínyi M. u. 18/a) május 24-én, kedden 14-18 óráig. A felvásárlás 80% névértékben történik 20% fizetése azonnal, 60% postai átutalással 120 napon belül. Jogi és ingatlan garanciák. Cégek és magánszemélyek jelentkezését várjuk. ^DON-ALFREDO KFT. BUDAPEST Oázis Üzletház, Szántód nyári szezonra eladókat és pénztárosokat alkalmaz Jelentkezés: az üzletház igazgatónál. v (44177) Fényképezőgépek, vakuk, távcsövek javítása. Fotócikkek bizományosi értékesítése. Fényképezőgépek kölcsönzése. FOTÓSZERVIZ, Kaposvár, Arany J. u. 33. (45004) MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház, 14.30 óra­kor: A BŰVÖS ERDŐ III. sz. bérlet, 19.00 órakor: KAKUKKFÉSZEK Bajor­bérlet. Kaposvár, Szivárvány, du. 5 és 7: CSÚCSFEJEK (am.). Cserénfa, Au­tósmozi 9: KASZAKŐ(?) (am.). Fonyód, autósmozi, 21 ó: Árralszem­ben (Színes amerikai film). TELEVÍZIÓ Budapest 1 6.05: Falutévé. 6.25: Határtól határig. 6.35: Üzlet. 6.45: Híradó. 7.00: Napkel­te. 9.00: Napközi. 9.30 Riviéra. 10.30: Európai Nemzeti Parkok: Norvégia. 11.30: Játék. 12.00: Déli harangszó. 12.10: Zoom. 12.45: Menedzsment. 13.00: Vivát Benyovszky! 13.55: Az örök­ség. 15.30:Tükör. 15.40: Falutévé. 16.00: Híradó. 16.10: Telis-televideo '94.16.17: A favelláktól a felhőkarcolókig. 16.45: Külügyi ügyek. 17.15: Ombudsnő. 17.40: Álljunk meg egy szóra! 17.50: 7színvi- lág. 18.04: hANGOLka. 18.20: Válaszo­lunk... 18.30: Zsákbamacska. 18.55: „Ve­letek vagyok mindennap..." 19.10: Csu- pafül. 19.20: Választási műser. 19.30: Híradó. 20.15: Családi kör: Amíg élsz, remélj! 21.10: Holland Nemzeti Hét a Magyar Televízióban: Gazdag gazda­ság. 22.00: Apropó. 23.00: TS-Spartvilág. 0.10: BBC-híradó. 0.30: Képújság. Budapest 2 15.20: Csízió. 15.25: Nemzeti értéke­ink: Szentendre. 15.35: Irodalom: Zelk Zoltán. 15.55: Históriánk. 16.25: Mit ér az ember, ha vidéki...?! 16.40: Állatport­rék. 17.05: Tessék hívni. 17.20: Vendég­várók. 17.50: Privatizációs történetek. 18.00: Körzeti híradók. 18.15: Válogatás a határainkon túli magyar szer­kesztőségek műsoraiból. 18.45: Paradi­csom szálló. 19.40: Zöldpont. 20.05: Hol­land Nemzeti Hét a Magyar Televízió­ban. 21.00: Híradó. 21.28: Mindent vagy semmit! 22.03: Két perc-kék perc. 22.05: Európai tizenkettek. 22.55: Gondolkodó. 23.25: Cellatársak. 23.55: Üzlet. Duna Tv 15.30: Business az biznisz. 16.00: Hír­mondó. 16.25: A 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplója. 16.55: Tatár őseim. 17.40: A kengru erszényéből. 18.00: Hír­adó. 18.10: Űri muri. 19.50: Könyvjelző. 20.00: Gazdakör. 21.00: Híradó. 21.20: A vőlegény. 22.50: Mozgó kép. 23.15: Költők társaságában: Sir Patrick Spens. HBO 17.30: Tintin: A kék lótusz. 18.05: Mo­zimánia: Katherine Hepburn. 19.20: Ádám bordája. 21.10: Nyomkereső. 22.45: A Földre pottyant férfi. Osztrák Tv 1 16.30: Flintstone család. 16.55: Az utolsó esély. 17.10: Wurlitzer. 18.00: Hí­rek. 18.05: Rólunk van szó. 18.30: Fal- kenaui erdészház. 19.30: Híradó. 20.00: Sport. 20.15: A szél nomádjai. 21.00: Oldalpillantások. 21.20: A weissenthali. 21.45: A számok világa. 21.55: Nagy üzlet. 23.25: Egyedül a maffia ellen. Osztrák Tv 2 15.00: Loving You. 16.40: Kirándulás a tegnapba. 16.45: Az ember a csodála­tos gép: A tüdő. 17.30: Tájékozódás. 18.00: Bili Cosby-show. 18.30: Mind a kilencet. 19.00: Tartományi élet. 19.30: Hírek. 20.00: Kulturális magazin. 20.15: Európa-fórum. 22.00: Hírek/Klub 2. 24.00: Puntacavallo detektív. "Gyermeke cipőjére ne legyen gondja, megtalálja a KÁDI-M cipőboltban" Gyermekcipők nagy választékával várjuk a kedves régi és új vásárlóinkat. Kaposvár, Arany tér 1. (piros sarokház) §; Teleki u. 7. (árkád alatt) § * , \ #AD l-Af MŰHOLDPROGRAMOK PRO 7 5.25: Scarecrow és Mrs. King. 6.10: Babar. 7.25: Flintstone család. 7.55: Pip- pi Langstrumpf. 8.50: Dennis, a komisz. 11.40: Bill Cosby-show. 12.10: Scarec­row és Mrs. King. 13.05: Hotel. 14.00: Dinasztia. 15.00: Lindenau talkshow. 16.00: A mi kis farmunk. 17.00: Rendőrakadémia. 17.25: Tiny Toon ka­landjai. 17.55: Flintstone család. 18.25: Hangos otthon. 18.55: Más világ. 19.25: Bili Cosby-show. 20.00: Híradó. 20.15: Rémület a középiskolában. 22.10: Ri­porterek. 23.05: A Palm Beach-i duó. 24.00: Hírek. 0.10: Az éjszakai sólyom. SAT 1 14.30: Bonanza. 15.25: Alf. 16.00: Űr­szekerek. 17.00: 5x5. 18.00: Mindent vagy semmit. 19.00: Hírek. 19.30: Sze­rencsekerék. 20.15: A hegyi orvos. 21.15: Sötét igazság. 22.15: Tiltakozás. 23.10: Spiegel TV. 23.45: Labdarúgás. RTL 14.10: Gyilkosság a hobbija. 15.00: Ilona Christen. 16.00: Hans Meiser. 17.00: Ki itt a főnök? 17.30: Borzasztó kedves család. 18.00: Gazdag és szép. 18.30: Robbanékony. 18.45: Híradó. 19.10: Robbanékony. 19.40: Jó idők, rossz idők. 20.15: Columbo. 22.10: Qu­incy. 22.40: Dirk Bach-show. 23.15: Éj­szakai show. RÁDIÓMŰSOR Kossuth rádió 4.30: Reggeli Krónika. 8.10. Törvény- könyv. 8.20: Műsorismertetés. 8.40: Nap­közben. 10.30: Mindennapi tudomány. 11.05: Társalgó. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Gyer­mekszemmel. 13.15: Szűz Mária, a ke­resztények segítsége. 13.30: A római katolikus egyház félórája. 14.05: Klasszi­kusok mindenkinek. 14.55: Első közlés. 15.05: Bukfenc, a császár. 15.55: Cé­gér. 16.00: Délutáni Krónika. 16.10: Min­dennapi gazdaság. 16.20: Zenei híradó. 17.05: Az év dokumentuma. 17.25: A Szabó család. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.30: Jó éj­szakát, gyerekek! 19.40: Egyet lép az ősi város. 20.05: Népi táncmuzsika. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Médiavi­lág. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Viszlát, Huszadik! 23.05: Egy énekes­több szerep. Petőfi rádió 4.32: Hajnali kalendárium. 6.03 Reg­geli csúcs. 7.40: Sportreggel. 8.00: Hí­rek. 8.10: Europódium. 8.50: Helyke­reső. 9.03: Zöld telefon. 9.10: Zene-szó. 10.55: öt perc tudomány. 11.00: Hírek. 11.05: Családi persely. 11.15: Az én slágerlistám. 12.0Q: Nóta-só. 13.00: Hír­percek. 13.10: Édes anyanyelvűnk. 13.15: Fűtől fáig. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: A pénzből nem jutott eleg... 15.03: Csúcsforgalom. 17.05: Suli-só. 18.00: Kamasz-panasz. 18.30: Helykereső. 19.05: Öt perc tudomány. 19.10: Lecke után lazítás. 19.50: World Music. 20.20: Boldog születésnapot! 21.00: Hírpercek. 21.10: Zeneközeiben a hallgató. 22.30: Férfiháztartás. 23.10: Máról holnapra. 0.15-4.20: Éjfél után. Bartók rádió 9.05: Pódium. 10.05: Nemes rozsda. 10.32: Barokk muzsika. 11.40: Orszá­gok, tájak zenéje. 12.05: Zempléni Mű­vészeti Napok, 1993. 13.20: Donizetti operáiból. 14.05: Deutsch-warum nicht? 14.20: Szepességi történet. 14.50: Ze­nekari muzsika. 16.05: Hangpaletta. 16.35: Pipre de la Rue: Requiem. 17.00: irodalmi Újság. 17.50: Nyelv, zene, moz­gás együtt. 18.05: Saint-Saëns: Sámson es Delila. 19.00: Teleobjektív. 20.30: Ze­nekari muzsika. 22.05: Kamarazene orosz szerzők műveiből. 23.00: Műszaki átadás. 23.35: A hét zeneműve. 0.05: Magyar előadóművészek felvételeiből. Pécsi rádió 12.00: Szerb nemzetiségi műsor. 13.30: Horvát nemzetiségi műsor. 15.00: Déldunántúli hírmagazin. 16.00: Pannó­nia rádió. 18.00: Regionális német anya­nyelvű műsor. 19.30. In der Mutterscpra- che. 20.00: Na materinjem jeziku. 20.30: Na maternjem jeziku. Juventus rádió 6.00: „Jó reggelt Magyarország"! - információs magazin sok zenével. 9.00: Tetszik hallgatni? - Nyugdíjasok műso­ra. 10.00: Őskor a hőskor. 11.00: Színes hírek. 11.40: Magyar nóta. 12.00: Cse­vegő szaxi. 13.00: Zenés beszélgeté­sek. 14.00: Sony musik. 15.00: Csevegő szaxi. 16.00: Játék. 17.00: Tea kettes­ben. 18.00: Orvosi magazin. 19.00: Lap­szemlék, esti mese, zene. 20.00: Napi aktualitások, érdekességek. 21.00- 24.00: Keddi Cupido. ZAMÁRDI NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA versenytárgyalást hirdet az alábbi tárgykörben: • vízisportszer kölcsönzés • újságárusítás • mutatványos tevékenység gyakorlása • fizetőparkolók bérbeadása. A versenytárgyalások megtartására, 1994. május 27-én csütörtökön 9 órától kezdődően kerül sor. Érdeklődni: személyesen, illetve telefonon Kiss István Pálnál, 06/ 84/348-400,348-950 ^ ____________________________________________________(46376)/ V ARGA és TÁRSA iK IP Bútorkészítő Bt. Nagyatádon, a Kossuth u. 10. szám alatt Bútor Stúdió nyílt. 1994. június 15-ig minden termékünket termelői áron kínáljuk. Tel.: 06/60/398-386 (44395) Kaposvári Közúti Igazgatóság értékesítésre meghirdeti Igái belterületén, 441. sz. t. lapon, 355/2 hrsz. alatt lévő 720 m2 üdülőtelkét Érdeklődni, vételi ajánlatot írásban lehet tenni az alábbi címre, a hirdetés megjelenésétől számított 30 napon belül: Dr. Halmai Terézia Judit osztályvezető jogtanácsos 7400 Kaposvár, Szántó u. 19. (44844) ^0^ AmadeuS rJin'/öhaÜ' II Jamaha hét az Amadeus Hangszer és Zeneműboltban 1994. május 24-31-e között. Mindennap hangszerbemutató 15 órától. AZ AKCIÓ ALATT 10-20%-OS KEDVEZMÉNY. RÉSZLETFIZETÉSI LEHETŐSÉG. Cím: Kaposvár, Irányi D. u. 2. Tel.: 82/429-890 (45335) j SZENTBALÁZSI ÖNKORMÁNYZAT árverésen értékesíti az alábbi erő- és munkagépeket: 1 db MTZ 550-es traktor 1 db RK 2. fűkasza 1 db Farmer 03-as pótkocsi 1 db tolólap 1 db DETK 5000 l-es pótkocsi Az árverés időpontja: 1994. május 29, de. 10 óra. Az árverés helye: Hajmás, Fő u. 22. Részvételi feltételek: 10 000 Ft bánatpénz letétbe helyezése a helyszínen. Felvilágosítás: a 82/370-001 számú telefonon kérhető. (45372)4 >

Next

/
Oldalképek
Tartalom