Somogyi Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-21 / 119. szám
24 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1994. május 21., szombat Somogy acsa sóhaja A falu legidősebb lakója a 92 éves Porczió Gábor leányával Fotó: Kovács Tibor Negyven vagon gömbvas fél éve itt parkol Sávolyi sínpárok távol a világtól Megrogyott tornácoszlop, beszakadt tető. Takaros porták, gondozott kiskertek, parabolaantenna a házfalon. Boltba igyekvő jegyespár, bottal totyogó néni a járdán. Ellentétek. Somogyacsa dacol az idővel. A Gerézdpusztával együtt 353 lelkes településen tavaly 14 temetés volt, s csak két csecsemő született. Öregszik a falu. Lakói közül sokan a városba igyekeztek, néhány városi pedig itt vert tanyát. Budapestről és az Alföldről többen költöztek ide, és német, holland családok is vettek olcsón házat. Amikor szünet van az iskolában, már utazik is a nyugalomra és jó levegőre vágyó família. — Anyám itt halt meg — mondja Hegedűs Sándor, aki néhány hétre hagyta ott a zajos fővárost. — El akartam adni a házat, de csak harmincezret ígértek érte. Gondoltam, annyit nekem is megér, és inkább beleöltem még 400 ezer forintot, hogy használható legyen. A nyugdíjas férfi a budapesti VBKM-ben volt kereskedelmi igazgató. A környezet is magával ragadta, ezért vállalja feleségével a 145 km-es utat. Az elmúlt öt év alatt megszerette a falubelieket, s lehet, hogy nemcsak heteket töltenek itt, hanem egy idő után végleg hazajönnek. Újságot oszt a kézbesítő. Mindenkihez van egy jó szava. A boltba igyekvők is megállnak, jött-e pénz, írt-e az unoka. S mint valami nagy kincset, rejtik kötényük zsebébe a levelet, számolják a nyugdíjat. Spórbolt a felirat az üzleten, és Nagy László működteti. Van másik bolt is a faluban, s mint megjegyzi: elég olcsók, bár a diszkontárra kénytelenek valamennyit rátenni. Gomba, kígyóuborka is kelleti magát az alapvető élelmiszerek mellett. Kosárral a karján nyit be az üzletbe Szabó Tímea. Mögötte vőlegénye, Számfira Péter. A nyáron vettek itt egy házat, azt pofozgatják. — Mielőbb be kell fejezni, mert júliusban jön a baba — mondja gömbölyödő pocakjára mutatva az alig 18 éves lány. A férje 50 százalékos rokkant; cukorbeteg, és állapota romlik. Nemrég jött meg a pécsi 400 ágyasból. A környéken nincs munkalehetőség; a menyasszony is kenyér nélkül maradt, bár még kapja a jövedelempótló támogatást. Hogy miért Somogyacsán kötöttek ki? Mert itt olcsóbban jutottak házhoz. Köny- nyebb talán a lét is. Az, hogy munka nélkül maradtak, látszólag nem zavarja őket. — Van, ahol öt gyerek sír és egyik szülő sem dolgozik. Mégsem halnak éhen a lurkók — érvel a fiatalember. Mészáros Istvánnéék udvarán két kötélnyi ruha szárad. Az asszony tősgyökeres acsai. Régi időkre emlékezik: — A fiatalok nagyon hiányoznak. Egykoron minden szombaton és vasárnap bál volt a faluban. Összejártak a fiúk, a lányok, sokat játszottunk; színdarabot tanultunk be és adtunk elő minden jelentősebb ünnepen. Lélegzett a falu. Ma ez már a múlté. A napcserzett arcú asszony a téeszben anyag- könyvelő volt. Onnan ment nyugdíjba. Tanult volna, de nem lehetett. Apjának 25 holdja volt, s a lány bárhova jelentkezett, nem vették fel. Jött a papír: osztályidegen, így hát otthon maradt. Csak később végezte el a tanfolyamot és helyezkedett el. Két lánya van. Az egyik orvos Siófokon, a másik valutapénztáros Kaposváron. A tágas családi házban ketten élnek a férjével. Disznót hizlalnak, baromfit tartanak, és van néhány méhcsaládjuk is. Amikor arról kérdezem, milyennek látja a falut, így válaszol: — Kissé érdektelenebbek lettek ugyan az emberek, de az utóbbi négy évben több dolog történt a településen, mint az elmúlt negyvenben összesen. A közelmúltban korszerűsítették az orvosi rendelőt, ahol hetente egyszer a törökkop- pányi orvos rendel. A víziközműépítés 1991-ben fejeződött be. Rendbe tették és bebútorozták az önkormányzati épületet. A ravatalozót is teljesen felújították, emlékművet avattak az első és második világháborús hősök tiszteletére. 400 méteren út, 600 méteren vízáteresztő árok épült. Gerézdpusztán május közepén adja át a kivitelező a közkifolyót. Szakály Ferenc polgármester azt fájlalja, hogy a jelenlegi, 7,8 millió forintos költségvetésből fejlesztésre ebben az évben egyetlen fillér sem jut. Pedig a több is kevés lenne. Lőrincz Sándor Normál körülmények között feltehetőleg ma is komoly szerepet tölthetne be a jó nyolcvan esztendőn át szebb napokat látott sávolyi MÁV-állo- más. Egy-egy személy-, vagy gyorsvonat ugyan ma is átrohan rajta, hiszen valahol mégis főközlekedési (vas)út ez Balatonszentgyörgy és Nagykanizsa között, megállnia viszont ehelyt szinte fölösleges: felszálló, küldemény alig akad. Tény — mondta Bencze Attila szolgálatvezető — korábban, míg a tsz prosperált, jóval nagyobb volt a forgalom. Ma, itt, míg a környékbeli települések esetleg fürdővé nem fejlesztik természeti kincsüket, a feltörni kész termálvizet, nem történik semmi. Mindössze három pár sín, igaz, kellemes erdei környezetben a századfordulós állomásépület előtt kihasználatlan, üres. Azaz... mégsem. A harmadik sínen — a „holtvágányon” — utcahosz- szú szerelvény vesztegel: mintegy negyven vagon. Mindegyik megrakva gömbvassal, ami a modern építkezés egyik alapanyaga. Mindez most — száz, de inkább ezer tonna-számra — jobb sorsra vár a sávolyi állomáson. A tulajdonos (úgy tudják) eredetei- leg egy fővárosi kft, ahonnan ugyan járt itt két nagyvonalú úr, s miután szemrevételezték a terepet, úgy döntöttek, nem érdemes megmozdítani ezt a drága terhet. Most „rozsda marja, nem ragyog”, a költséges állásidő-fizetés helyett pedig jobb, ha átmegy a MÁV-ra a kínossá lett tulajdonjog. Forintban mérve: súlyos milliók. Kun G. Tibor Ütközők a vagonok közt. Innen nézve maga a béke képe a sávolyi MÁV-állomás A szerző felvétele KÜLÖNLEGES MAGÁNISKOLA BALATONSZEMESEN Sikerélményt mindennap a gyerekeknek Születés körüli károsodások — Később jelentkező zavarok — Svájcban húszéves tapasztalatokkal dolgoznak Nem ismeretlen Somogybán Szabóné Molnár Mónika magániskolája, amely a harmadik tanévét zárja idén és mindössze három hónap alatt szervezte meg annak idején beszédjavító oktatási intézményként a balatonszemesi logopédus. Tizenöt gyermeket írattak ide az első évben, ma harminchétén jönnek 12 településről, Nagyberénytől Fonyódig. Ahogy kitódulnak óra után a folyosóra, ahogy átballagnak a szomszéd épületbe a tornaórára, szembetűnően nem a beszédhibával van gondjuk. Képtelenek féken tartani indulataikat, mondanivalójukat. A kívülálló — vérmérséklete vagy szakmai ismeretei szerint — minősítené a látottakat, pedig egy szóval kifejezhető, milyenek ők: mások. A hazai iskolarendszer megállapítása szerint ők azok, akik nehezen kezelhetők, akik céltáblájuk az osztálytársak indulatának, akik zavarják a pedagógiai munkát. Vagyis nem valók oda. Innen kezdve számtalan megdöbbentő történetet mondhatnánk el, milyen utat jártak be a hozzájuk hasonló gyerekek, a vélt hallássérülés vagy a vélt értelmi fogyatékosság okán. * * * A szemesi magániskolában természetesen alap a beszédhibás gyerekek oktatása. Működtetnek itt logopédiai ambulanciát, tanácsadást a szülőknek, mert nélkülük a legjobb intézmény sem arathat sikereket. Ám az oktató-nevelő munka során a fiatal pedagógusgárda kezdettől szembetalálta magát a gyerekek különböző tanulási — olvasási, számolási — zavaraival, amelyek különleges bánásmódot, szakmai munkát követeltek. Szabóné Molnár Mónika elfogadja a következtetést: a munkájuk során tanultak maguk is, és szereztek képzettséget a gyerekek gondjainak megoldásában, s találtak olyan utat, amely ma még sajnos járatlan Magyar- országon. Két éve ismerkedtek meg a svájci Christoph Wolfensber- ger-Haessig professzor munkásságával, és az ottani intézettől rendszeresen kapnak szakirodalmat. A két évtizede létesített jelentős állami támogatással működtetett magániskolát a tavasszal meg is látogathatták. Mit mond a professzor ezekről a más gyerekekről, akiket a tudományos megfogalmazásban POS (pszicho- organikus szindróma, nehéz lefordítani, de annyit jelenthet, hogy a lelki rendszerezettség zavarainak tünetcsoportja) gyerekeknek neveznek? Mindenekelőtt azt, hogy nem betegek és semmi esetre sem gyengébb képességűek társaiknál. Sőt több területen egészen kiválóak. Csak gondjaik vannak például a koncentrációval, a reakciók irányításával, egyáltalán a helyes viselkedéssel. Vagyis minden egyes ilyen gyermek személyre szabott oktatási programot, törődést igényel. Szabóné Molnár Mónika házat rajzol az érthetőség kedvéért, amely a gyermeki személyiséget jelképezi. Ha zavar van az észleléssel, a motoros és lelki funkciókkal, nem építhetők egymásra a téglák. Ez az egymásra építkezés a pedagógus dolga. Mint mondja, hároméves korban ezek a zavarok kiváló tesztek segítségével nagyon pontosan megállapíthatók. Eredetük egyébként a magzati életre vagy a születés körüli károsodásokra vezethető vissza. Ezek nem az agyszövet pusztulásában, hanem a megfelelő agyi területek érési minőségének és fejlődési ütemének zavarában jelentkeznek. így a beszéd elsajátításának lassulásához és akadályoztatásához vezethetnek, vagy a vizuális formaérzékelés hibái a meghatározott látókéregmező sérüléseiből erednek. A körülhatárolt és az agy legkülönbözőbb pontjain ható károsodások az évekkel később megállapítható résztel- jesítmény-gyengeségnek felelnek meg. Érdemes figyelni arra, hogy milyen következtetésre jut a svájci professzor: mivel ezek a gyerekek mások, mint a többiek és másképpen struktúráit intelligenciájuk is van, és mivel számuk a népességben jelentős — majd minden tizedik gyerek —, nem szabadna arra kényszeríteni őket, hogy igazodjanak az iskolarendszerünkhöz. Az iskolának kellene a gyerekek különleges igényeihez, tanulási és teljesítménytempójához idomulnia, hogy a töretlen iskolai pályafutás esélyét szavatolják nekik. ★ * * Csak bizakodhatunk abban, hogy nem kell a szemesi magániskola pedagógusainak húsz évig várni olyan körülményekre, amelyeket a svájci Thalvilban megismerhettek. Az ottani iskola fejlesztéséről annyit, hogy egy tóparton fekszik az épület, és nemrég népszavazással döntöttek a település polgárai arról, hogy nem az idegenforgalom növelése a fontos számukra, hanem az intézmény, amely ezek után még egy házat kapott. Az iskolában nincs osztályozás, házi feladat. A legfontosabb, hogy minden gyereknek mindennap sikerélménye legyen. S ehhez számos önálló feladatot kapnak, az ellátásukat is maguk szervezhetik meg egészen, a bevásárlástól a főzésig, és ebben a legkisebbek is részt vehetnek. Senki sem ütközik meg azon, hogy egyetemi tanár oktatja a főzést, hogy a technikateremben a hegesztőpisztolytól kezdve szinte minden értékes eszköz megtalálható, ami a képességeket fejleszti, ami a későbbi mindennapi életben hasznos. Az sem meglepő, hogy Svájcban szinte valamennyi ABC-ben megtalálhatók azok a játékok, tesztek, amelyekből néhányat féltve őrzött kincsként hoztak haza a szemesiek, hogy mintaként szolgáljanak az általuk készítendő játékokhoz, oktatási eszközökhöz. Szemesen lassabban születhetnek sikerek, de ide jár Viki, aki hónapokkal ezelőtt még olvashatatlanul írt, aztán egy írógép segítségével és sok-sok türelemmel elérték, hogy szépen dolgozik a füzetben, vagy a bálványosi kisfiú, aki nyolcadik osztályos életkorával most jutott el az ötödikig nagy kerülőutakon, de reális esélye van arra, hogy itt eredményesen befejezze az általános iskolát, s a két kiröppenő középfokú intézménybe jelentkezett. Itt igyekszik bol- • dogulni a siófoki kisfiú, aki már novemberben folyamatosan olvasott és felháborodva kérdezte, amikor felvetették, hogy mehetne vissza a városi iskolába, „nem tudod, hogy ott nincs is iskola”, vagy az a harmadikos kisgyerek, aki már végzett a negyedikes matematikával is. Talán Balaton- szemesen népszavazás sem kell ahhoz, hogy a település elismerje odaadó, új utakat kereső polgárait és segítse kezdeményezésüket. Gáldonyi Magdolna
