Somogyi Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-20 / 118. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — BELPOLITIKA 1994. május 20., péntek « Változik a kormánypártok és az ellenzék viszonya? Az MSZP tanult az elmúlt négy évből Szekeres Imre, az MSZP ügyvezető alelnöke Egyes elemzők szerint a választás második fordulója már legfeljebb csak az arányokon változtathat, hiszen a szavazók az első fordulóban eldöntötték, milyen politikai változást remélnek az előttünk álló négy esztendőben. Ki- és hogyan fog kormányozni? Ez az a kérdés, ami ma a leggyakrabban foglalkoztatja a közvéleményt. Szekeres Imrét, a Magyar Szocialista Párt ügyvezető alelnökét egy hétvégi értekezlet szünetében erről kérdeztük. — A szocialisták szándékai szerint mitől lesz más a következő négy esztendő kormányzati politikája ? — A magyar társadalom május 8-án döntött abban a kérdésben, hogy milyen kormányzati politikát támogat. Ennek megfelelően igényli a gazdaságban a további előrevivő változások előkészítését, a szociális feszültségek mérséklését és az ország külső-belső nyugalmának a biztosítását. Döntött abban is, hogy ezt a politikát tisztességes, az emberekkel, a társadalommal párbeszédre törekvő, megbízatását szolgálatnak felfogó intézmények valósítsák meg. Mi ezt éreztük ki abból, hogy elutasított minden más megoldást, minden ezzel ellentétes alternatívát. Alkalmasak vagy pártkatonák — Gondolja, hogy ebben az országban az emberek csodákat várnak, akár csak a politika „tisztességét” illetően is? — Senki nem vár egyik napról csodákat. Az emberek józanabbak és realistábbak ennél, de azt elvárják, hogy az új hatalom bizalmat és nyugalmat teremtsen az országban, hogy szakszerűen, ne ideológiai alapon történjenek a döntések. — Feltéve, ha a parlamentben ilyen konstruktív szellem alakulna ki... Ha már itt tartunk: az előző négy év keserű tapasztalatai alapján, az MSZP milyen szerepet szán leendő ellenzékének? — Meg kell, hogy változzon a kormányzó pártok és az ellenzék viszonya! Ebben mindig azokra vár az első lépés, akik kormányon vannak, mert övék a többség. Vannak olyan kérdések amelyek megoldásánál a konszenzusra törekvés a magyar társadalom érdekében elengedhetetlen. Az országgyűlés munkáját tekintve az elmúlt négy évnek ez a legfontosabb tapasztalata. És még valami: minden indulat, gyűlölködés, ideológiai indíttatású feszültség keltés káros, az országgyűlésnek csakis szakszerűségi alapon szabad működnie. — Megvalósítható-e egyetlen választási ciklus alatt a nyugati demokráciák lényege: csak a politikai vezetés változik, a kormányváltás nem érinti az államigazgatás szakapparátusát. Ez nem így volt 1990-ben sem, és sokan attól tartanak, most sem így lesz. — Mi úgy gondoljuk, a kormányváltás csakis a minisztereket és a politikai államtitkárokat érintheti „hivatalból”, hiszen erről döntöttek a választók. A közigazgatási és a helyettes államtitkárok sorsa attól függ, hogy szakmailag alkalmasak, felkészültek-e arra a feladatra, ahol vannak, vagy pártkatonaként kerültek az adott pozícióba. Ez az egyetlen szempont. 1994 azért is döntő lehet: sikerül-e az új kormányzatnak egyszer és mindenkorra azt a pörgő kereket megállítania, hogy a kormányok jöttével-menté- vel négy évenként változzon a szakapparátus is. Azt szeretnénk elérni, hogy a közalkalmazottak munkaidejükben legyenek lojálisak az adott kormányzathoz, persze szabadidejükben olyan politikai nézeteket vallhatnak, azt a pártot támogathatják, amelyik hozzájuk a legközelebb áll. így van ez a világon mindenütt. Ha ezt sikerül elfogadtatni, akkor nincs és nem lesz szükség semmilyen takarításra. Kisebb apparátust — Lehet, hogy korai még a kérdés: milyen kormányzati struktúrában gondolkodik az MSZP? — Nem korai a kérdés. Úgy gondoljuk, hogy jóval egyszerűbb, de a mainál körülhatároltabb felelősségi viszonyokkal rendelkező kormányzati felépítésre van szükség. Az első lépést már a kormány megalakulásakor meg kell lépni. Szó lehet feladatkörök összevonásáról, hogy csökkenteni lehessen a felső államigazgatás létszámát. Korszerűsíteni kell a gazdaság irányítását, szükség lesz egy költségvetési minisztériumként működő pénzügyi tárcára; a műszaki fejlesztés, az ipar és a kereskedelem egységes minisztériumára; kell egy infrastrukturális és területfejlesztési minisztérium és egy földművelési tárca. Ez volna az a négy gazdasági terület, amelynek a munkáját vagy egy gazdasági kabinet, vagy egy csúcsminiszter koordinálná. Nélkülözhetetlen a művelődési és az egészségügyi tárca, de vitatható, hogy a szociális ügyek ide, vagy a munkaügyi minisztériumhoz tartozzanak-e, és kell egy környezetvédelemmel foglalkozó minisztérium is. Az igazságügy, a BM, a HM változatlanul megmaradna. Külön kérdés a miniszterelnöki hivatal, amelyik ma rendkívül nagy hatalommal rendelkezik. Szeretném előrebocsátani: ezek még csak elképzelések, a végleges döntés a koalíciós tárgyalásoktól függ. — Gondoltak-e már a nyári törvénykezési menetrendre? Vagy ez még korai? — Nem, ezt már végig kellett gondolni. Most pontosítjuk a teendőket. Aligha lehet számítani nyári szünetre a parlamentben, hiszen az új kormányra számtalan feladat vár. Nem vállalkozom teljes felsorolásra, csak példákat említenék. Új pótköltségvetést kell benyújtani, mert az államháztartás jelenlegi állapota ezt megköveteli. Dönteni kell a mezőgazdaságot érintő néhány fontos kérdésben, hogy az őszi munkák már az új feltételek ismeretében kezdődhessenek. Média törvény kell, mert a jelenlegi állapotok tarthatatlanok. Számos olyan törvény van, amelynek az előzetes vitáját az előző parlament már megkezdte, ezeket végig kell vinni. Az ön- kormányzati törvény is módosításra vár, hogy ősszel megtörténhessenek a választások. És persze az országgyűlés munkájával kapcsolatos törvények, a Házszabály is átdolgozandó. Elsőként leltárt — Kinek a segítségére számíthatnak az előkészületek során? Együttműködik önökkel az előkészítésben például az igazságügyi tárca? — Egyelőre a saját szakértőinkkel dolgozunk az előkészítésen, de számítunk a leendő koalíciós partnereinkre is, gondolom náluk is folynak hasonló munkák. Ezeket kell majd gyorsan összhangba hozni, hiszen most nem lesz a kormánynak 100 napos türelmi ideje, pontosan tisztában kell lennie mindenkinek a feladataival és azonnal lépni kell a legfontosabb ügyekben. Szívesen vennénk, ha segítenének a minisztériumok szakértői, de ezt ma még egy-egy tárca vezetése mintha kicsit korainak tartaná. Mindenesetre az első lépés a leltárkészítés lesz. Ha azon túl leszünk, meglátjuk a többit. Somfai Péter Tudnivalók a választás második fordulójához Az eredmény megállapítása Cigányság az Expo '96-on A világkiállítás célja nem csupán épületek, hidak létrehozása és üzletek megkötése. Szeretne hozzájárulni ahhoz is, hogy az etnikai, vallási közösségek közelebb kerüljenek egymáshoz. A cigány etnikum önálló bemutatkozására először a magyarországi expón nyílik lehetőség. Ebből az alkalomból rendezték meg Budapesten all. Nemzetközi Cigány Néprajzi, Történeti, Nyelvészeti és Kulturális Konferenciát, amelynek feladata, hogy a cigányság nemzetközileg szervezetten és szakmailag felkészülten mutathassa be ősi hagyományait és kulturális eredményeit. Csúcs kontra Borenich A Pesti Központi Kerületi Bíróság eljáró tanácsa első fokon kihirdetett ítéletében megállapította, hogy Borenich Péter, az MR Közalkalmazotti Tanácsának elnöke megsértette Csúcs László alelnök jóhírnevét. Csúcs László, mint felperes azért fordult bírósághoz, mert Borenich Péter egy újságcikkben megsértette, és ezért erkölcsi és anyagi kártérítés megítélését kérte az alelnök a bíróságtól. Ha az első fordulóban a választókerület választópolgárainak több mint a fele szavazott, de egy jelölt sem kapta meg az érvényes szavazatoknak több mint a felét, a második választási fordulóban azok a jelöltek indulhatnak, akik az első fordulóban az érvényes szavazatoknak legalább tizenöt százalékát megkapták. Ha nincs legalább három ilyen jelölt, akkor az első fordulóban a legtöbb szavazatot elért három jelölt indulhat. Ha a jelöltek közül bármelyikük időközben visszalép, helyébe másik jelölt nem léphet. Képviselő az a jelölt lesz, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapja, feltéve, ha a szavazáMagyarországon 1239 településen 11489 alapítvány működik. A SANSZ Alapítvány immár harmadik éve gyűjti az alapítványokkal kapcsolatos információkat, hogy tematikus és megyénkénti csoportosításban adja közre az alapításon a választókerület választópolgárainak több .mint egynegyede szavazott. Ha az egyéni választókerületben a választás első vagy második fordulóját azért nem lehetett megtartani, mert nem volt jelölt, időközi választást kell tartani. Ha a területi választókerületben a második választási forduló érvénytelen volt, mert a választópolgárok egynegyede sem szavazott, akkor az első választási fordulóban leadott szavazatokat töredékszavazatoknak kell tekinteni és a betöltetlen területi választókerületi mandátumok az országos listán kerülnek kiosztásra. nyok legfontosabb adatait. A Magyar Alapítványok Enciklopédiája 1994 című kiadvány bemutatja azokat az alapokat, alapítványokat, amelyek a társadalom öntevékeny kezdeményezéseit a legnagyobb összegekkel támogatják. Alapítvány enciklopédia KÖNNYŰ VÉTEL SOKSZÍNŰ KEDVEZMÉNY EK TS 6357 * képcső:?®" (71 cm) FST « programhely: 49 * frekvenciaszintézeres hangolás * mikroprocesszoros vezérlés * memóriás teletext dekóder OSD kivitel kép a képben rendszer * STEREO hangú adások vétele * PÁL és SECAM rendszer EURO-AV csatlakozó * (éjihallgató csatlakozó » méretek: 640/579/486 mm Támogatás a Duna TV-nek A kormány hozzájárul ahhoz, hogy a Hungária Televízió Alapítvány által fenntartott Duna Televízió egyszeri, 40 millió forint támogatást kapjon. A támogatás célja, hogy az alapítvány utólagosan kiegyenlítse a működésének megkezdéséhez szükséges kiadásokat. A pénzt a központi költségvetés általános tartalékából folyósítják az alapítványnak. Egy szavazaton múlik Filó Katalin, a Békés megyei 4-es számú egyéni választó- körzetben induló MDF-es képviselőjelölt a Legfelsőbb Bírósághoz fordult, hogy az Országos Választási Bizottság után a bíróság is vizsgálja felül a körzet érvénytelen szavazatait. Az OVB egyszer már átvizsgálta az érvénytelen szavazatokat Filó Katalin kérésére, aki csupán két szavazattal maradt le Pardi Gábor FKGP-s képviselőjelölt mögött a második fordulóról. Miután az OVB ellenőrizte az érvénytelen voksokat — és közülük sokat érvényesnek talált — Filó Katalin hátránya kettőről egyre csökkent. MINDEN TV-VIL NYER! A Videoton televíziók most sokszínű kedvezménnyel várják Önt. A 63 és 71 centiméteres képátlójú típusok kedvező ára már eleve nyereség Önnek,t de ha májusban vagy júniusban vásárol a fenti típusokból és visszaküldi címünkre a Videoton klubkártyáról letéphető lapot, tagja lesz egy másik exkluzív társaságnak is: A Városvédő Vállalkozók Klubjának névreszóló kártyájával az ország.18.000 üzletében és szolgáltatójánál átlagosan 10% árengedményt kap. A Videotonnál így nemcsak a televízió könnyű vétel. További információkat a kártyához mellékelt katalógusban talál, és a Városvédő Vállalkozók Klubjának tagjaitól kérhet. Ha más típusú Videoton TV-t választ, Ön akkor is nyerhet: májusban és júniusban 2 alkalommal 2 db tömött pénztárcát sorsolunk ki a vásárlók között. Mindegyikben egyenként 100.000 Ft készpénzt találnak a szerencsés nyertesek. Nézze a labdarúgó világbajnokságot a sokszínű kedvezményeket nyújtó Videoton televíziókon! ///VIDEOTON ?--------------------------------------------------------------------------------------------- m ÖSSZEÁLL A KÉP 2