Somogyi Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-13 / 112. szám

10 Növényvédelmi tájékoztató SOMOGYI HÍRLAP — TIPP, TÁJOLÓ 1994. május 13., péntek Rusztikus lámpa Nyaralóba, hétvégi házba, de a lakás jellegétől, berende­zésétől függően bárhová ajánlható ez a rusztikus hangulat­lámpa. A barkácsolókedvű ezermesterek maguk is elké­szíthetik, hiszen az alapja két míves lópatkó, ernyője pedig bármilyen háziszőttes anyag, vékony bőrrel szegélyezve. A levéltetvek ellen Az időjárás a levéltetvek átte­lelt alakjai számára kedvező feltételeket biztosított és az első fejlődési alakok élettevé­kenységüket megkezdték. A felmelegedés eredményeként a szárnyas (fertőzést elindító) alakok repülése tömeges. A kedvező körülmények hatására máris nagymértékű betelepe­désük figyelhető meg, al­mán,szilván, őszibarackon, cseresznyén, meggyen, ribisz­kén, málnán és díszcserjéken. A veszélyeztetett gyümölcskul­túrák mellett répaféléken, ká­posztaféléken, később pedig paprika és burgonya kultúrák­ban várható tömeges betele­pedésük. Amennyiben az időjá­rás a továbbiakban nem válto­zik (erős lehűléses periódus) rövid idő alatt erős fertőzések alakulhatnak ki megyénk min­den részén a késői elszaporo­T anács A faltakarítás fő szerszáma a toliseprű, a partvisra tekert ruha. Minél gyakrabban hasz­náljuk, annál jobb. Könnyebb a takarítás, tisztábbak a falak, mintha már nagyon beporo­sodott volna. De hogyan is takarítsunk? A meszelt fal nem mosható, csak újrameszelhető. Az utóbbi időben elterjedt disz­perziós falfestékek viszont már moshatók. A mosóvízben dás ellenére is. A védekezést a Bi-58 EC 0,1 százalék, Unifosz 50 EC 0,1 százalék, Chinetrin 25 EC 0,05 százalék, Fendona 10 EC 0,01 százalék, Decis 2,5 EC 0,05 százalék, Pirimor 0,05 százalékos készítmény vala­melyike használatával végez­hetjük el. A meleg időjárás kedvez a szőlőlevél atkák aktivitásának és folyamatos a gyümölcsfa ta­kácsatkák lárvakelése. A kárté­telük időszaka az idei tavaszon is elhúzódó, ezért a 2-4 lomb­leveles szőlőkben a védekezé­seket a Neoron 500 EC 0,15 százalékos készítménnyel in­dokolt ismételten végrehajtani. Április 20. óta rajzik a tarka szőlőmoly, keleti gyümölcs-a moly, szilvamoly és az alma­moly. Az esetenkénti záporok, zivatarok a népességeket szá­mottevően nem gyéritették. Fel­egyszerű háztartási tisztító- szert tegyünk, és mindig felül­ről lefelé haladjunk. A falat so­hase dörzsöljük, mert a lekopó festékréteg miatt foltos lesz! A tapéták jobban bírják a tisztítást, mint a festett falak. Ehhez is használhatunk mo­sószert, de még jobb a Flóra-szappanos víz. Ajánla­tos mind a mosóvízbe, mind az öblítővízbe boraxot tenni. Ha a víz elpiszkolódott, azon­tétlenül fontos feladat ezért az őszibarack, kajsziültetvények­ben a lárvák kelésének várható időpontjában a védekezések megkezdése. A szilva gyümöl­csökön a kedvező időjárás ha­tásaként egy-egy gyümölcsön több szilvamoly tojást is ész­lelni. Parancsoló szükségsze­rűség ezért a házikertekben is a szilva védelmének végrehaj­tása. A molykártevők elleni vé­dekezésre felhasználható a Fendona 10 EC 0,01 százalék, a Chinetrin 25 EC 0,05 száza­lék, Decis 2,5 EC 0,05 száza­lék, a Karate 0,01-0,02 száza­lék. A javasolt szerek a Chinet­rin kivételével védelmet biztosí­tanak a levéltetvek ellen is. A szilva betegsége ellen a per- metléhez a Sulfur 900 0,5 szá­zalékos gombaölőszert kever­jünk. Dr. Katona Antal nal cseréljük tisztára. Amíg a papírtapétát nem lehet mosni, a müanyagtapétát igen. Kézi­kefével és szivaccsal mossuk le, és tisztavizes ruhával töröl­jük át. A műanyag tapéta vi­szont gyakoribb kezelést, por­talanítást kíván, mert „szívja” magához a port. A szövettapé­tákat a porszívó kárpittisztító­jával portalanítjuk, ezután esetleg nedves ruhával utótör­lést végezhetünk. faltakarításhoz Virágültetés növénytartókba Az egynyári virágokkal beül­tetett növénytartó nemcsak dí­sze a kertnek, az udvarnak, hanem praktikus is. Minden környezetbe illik a fából készült tartó, de a legkülönbözőbb mé­retben, színben kaphatók a műanyagból gyártott tartók. Azért is népszerűek, mert könnyűek és viszonylag ol­csók. Betelepítés előtt minden nö­vénytartónál a vízelvezetést kell megoldani. Minden nö­vénytartóba leglább 10-15 cen­tiként legyen egy 1 cm átmé­rőjű lyuk. Ezt a nyílást cserép­darabokkal fedjük be, hogy a föld ne mosódjon ki. Ezután az aljára 2-3 cm vastag kavicsré­teget helyezzünk és erre rakjuk a jó minőségű földkeveréket. Az ültetést feltétlenül bősé­ges beiszapoló öntözés kö­vesse. Hangulatos, ha egy na­gyobb tartóba több féle egy­nyári virágot ültetünk. Napos helyre javasoljuk az egész nyáron át gazdagon vi­rágzó, kék virágú Bojtocskát, a Folytonyíló begóniát, a több faj­tacsoportból álló Petúniát, vagy a lángoló piros Paprikavi- rágpot. Félárnyékba ültethető a gumós Begónia, a Nebáncsvi- rág, a Csodatölcsér. Indiai húsgombócok Hozzávalók 5 személynek: 50 dkg darálthús, 1 fej hagyma, 4 gerezd fokhagyma, 3 zöldpaprika, 2 burgonya főzve, só, kevés tej, 1 tojás, fűszerek. Keverjük össze a hozzáva­lókat a tojással. Lisztezett kézzel formázzunk a húsból kis gombócokat, és süssük meg aranybarnára. Ezután pi­rítsunk meg egy fej finomra vágott hagmát és 3 db apróra vágott zöldpaprikát. Tegyünk hozzá 2 kávéskanál őrölt ka­kukkfüvet, fél kávéskanál csili port, fél kávéskanál őrölt kö­ményt és negyed kávéskanál őrölt gyömbért. Főzzük ezeket lassú tűznél 5 percig, és önt­sük hozzá a tejet, sózzuk és citromlével ízesítsük. Tegyük a húsgombócokat ebbe a ke­verékbe, és pároljuk kb. fél óráig. Körítésként adjunk mellé rizst, melyet borssal, hagymakarikákkal, uborkával és citromszeletekkel tálalunk. Arvalányhaj Minden népnek megvannak a maga növényei, virágai. A magyar nép dalaiban például milyen sokszor jelenik meg a rózsa, a rozmaring, a viola, a tulipán, a muskátli! Ám ismert az is, hogy népünk még ősibb, eredetibb, szinte nem­zeti szeretete fűződik az árva- lányhajhoz. Ma már nehéz eldönteni, hogy a részvétre indító neve kedveltette-e meg vagy in­kább egyszerű, kedves füve és az ártatlanságot hirdető, a fiúk süvegét díszítő fehér bok­rétája. Egyébként van valami hasonlóság a kalpagon viselt kócsagtoll és az árvalányhaj között. Az árvalányhaj a tiszta, né­pies egyszerűségnek, az igaz szerelemnek alkalmas kifeje­zője, illő bokréta a patyolat öl­tözékhez és a pörge kalap­hoz. Az árvalányhaj a pázsitfűfé­lékhez tartozik, a trópusok, a szubtrópusok növénye, de a mérsékelt égöv füves pusz­táin is előfordul. Az Alföld ho­mokpusztáin a homoki árva­lányhaj a jellemző, míg a kö­zéphegységben a hegyi árva­lányhaj a gyakoribb. Száraz virágokkal csokorba kötve, de akár önmagában is, vázában, hosszú ideig lehet a lakásnak hangulatos dísze. V9 ...egyszerűen minden •Alkalmazottból tulaj? • Titkosítják a Horn-karambolt? • Lesz-e még népi részvény? • Nagy üzlet a szegénység? Hétvégi ügyelet Orvosi ügyelet Kaposvár, Ezredév u. 13. Tel: 311-005. Kaposvár, Somogyaszaló, Magyaregres, Őrei, Zimány gyer­mekorvosi reggel 7-től másnap reg­gel 7-ig, a fogorvosi ügyelete 7-13-ig tart. Városkörnyéki hétvégi ügyelet: Kaposvár, 48-as ifjúság útja 72. Tel: 314-024. Mernye; Tel: 1. Nagyba­jom; Tel: 35. Kadarkút, Fő u. 5/a., tel: 19. Igái, Farkas J. u. 4. Tel.: 82/372- 053. Mosdós (tüdőgyógyintézet). Tel.: 82/377-055. Andocs, Ady E. u. 50/a. Tel.: 372-507. Siófok, Sem­melweis u. 1. Tel: 84/310-500. Fog­orvos: 7—13-ig. B.földvár (rend.), Tel: 340-113. B.szárszó (rend.), Fő u. 48., Tel: 84/362-776., Fogorvosi ügyelet: szombaton 8-13’ óráig, a rendelőkben kifüggesztett helyen. Fonyód, Tel: 85/360-050. Marcali, Széchenyi u. 17. Tel: 11-851. Len­gyeltóti, Tel: 85/330-620. Nagyatád, Koch u. 3. Tel: 82/351-854. Csurgó, Baksay u. 7. Tel: 135. Igái, Tel: 72- 053. Andocs, Tel: 72-053. Barcs, Bajcsy-Zs. u. 72. Tel: 82/463-178. Fogászat: 8-12-ig. Kőröshegy, Pe­tőfi u. 126. Tel.: 84/340-008. Tab, Kossuth u. 60. Tel.: 84/320-620. B.boglár, Vikár B.u. 4. Tel.: 85/351- 419. Gyógyszertárak Kaposvár: Kossuth tér 4. Tel.: 82/311-222, szóig, rend hét­köznap: 8—20-ig, szombat, vasár­nap: 8-14-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Barcs: Fel- szabadulás u. 5. Tel.: 82/463-716, szóig, rend hétköznap: 8-19-ig, szombat: 8-14-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Bala- tonboglár: Dózsa Gy. u. 2. Tel.: 85/350-640, szóig, rend hétköz­nap: 8-17-ig, szombat: 8-12-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szol­gálat (páratlan hónap). Balaton- lelle: Móra F. u. 2. Tel.: 85/351- 295, szolgálati rend hétköznap: 8- 18-ig, szombat: 8-12-ig. Nyitvatar­tási időn túl ügyeleti szolgálat (pá­ros hónap). Balatonföldvár: Pe­tői u. 2. Tel.: 84/340-091, szóig, rend hétköznap: 8-18-ig, szom­bat: 8-12-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Csurgó: Cso­konai u. 4. Tel.: 17, szóig.rend hétköznap: 7.30-18.30-ig, szom­bat: 8-12-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Fonyód: Szent István u. 31. Tel.: 85/361- 322, szóig, rend hétköznap: 8- 20-ig, szombat: 8-14-ig. Nyitvatar­tási időn túl ügyeleti szolgálat. Marcali: Rákóczi u. 6-12. Tel.: 85/310-065, szóig, rend hétköz­nap: 8-18-ig, szombat, vasárnap: 8-12-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat (páros hónap). Hársfa u. 25. Tel.: 85/311-286, szóig, rend hétköznap: 8-12 és 15- 19 óráig, szombat: 8-12-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szol­gálat (páratlan hónap). Nagy­atád: Korányi S. u. 4. Tel.: 82/351-004, szóig, rend hétköz­nap: 8-18-ig, szombat, vasárnap: 8-14-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Siófok: Semmelweis u. 1. Tel.: 84/312- 510, szóig, rend hétköznap: 7.30­19.30- ig, szombat, vasárnap: 7.30- 13.30-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Tab: Kos­suth L. u. 55. Tel.: 84/320-042, szóig, rend hétköznap: 8-19-ig, szombat: 8-12-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. * Állatorvosi ügyelet Kaposvári kerület: dr. Horváth Aladár, Bárdudvarnok (tel.: 27), dr. Szabó Lajos, Ecseny, dr. Balázs Péter, Ráksi (tel.: 372-343), dr. Készéi Tibor, Nagyberki, dr. Csák János, Somogysárd.Marcali kerü­let: dr. Vizi Jenő, Tapsony (tel.: 26), dr. Tóth Tibor, Pusztakovácsi (tel.: 16), dr. Berényi Sándor, So- mogyszentpál (tel.: 339-301), dr. Fülöp Endre, Marcali, Arad u. 4. (tel.: 312-672).Nagyatádi kerület: dr. Szabadkai Miklós, Segesd (tel.: 4), dr. Széli Csaba, Barcs, Széchenyi u. 17. (tel.: 461-538), dr. Kővári Imre, Barcs, Barátság u. 30. (tel.: 463-300), dr. Kádár Ta­más, Iharosberény. S/dfofc/ kerület: dr. Szigethy László, Siófok, Szép­völgyi u. 21. (tel.: 311-494), dr. Gaál Antal, Balatonlelle, Dobó K. u. 6. (tel.: 350-419), dr. Mészáros László, Baltonboglár, Szabadság u. 27. (tel.: 353-732), dr. Farkas Lajos, Kánya (tel.: 320-284). Az ügyelet 14-én reggel 8 órától 16- án reggel 8 óráig tart. A kapos­vári Áilatkórház szombaton 10—12 óra között tart nyitva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom