Somogyi Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-12 / 111. szám
y öröskereszt-vizsga Vizsga a gyakorlati ismeretekből Fotó: Csobod Péter Csecsemőápolási, elsősegélynyújtási elméleti és gyakorlati ismeretekből vizsgáztak tegnap Kaposváron az ifjú vöröskeresztesek a megyei döntőn. A balesetellátást mutatták be a részvevők, és mintha fölsírt volna a gumibaba, a gyermekápolás fontos teendőit is szakszerűen bemutatták a diákok. Hét általános iskolából és tizenegy középiskolából érkeztek a területi versenyeken legjobban szerepelt 5-5 fős csapatok. Elsősorban a tíz-tizennégy éves gyerekek egészségügyi ismereteinek a gyarapítását tűzte ki célul a Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezete, a tegnapi rendezvény házigazdája. A szép számú versenyző csapatok is mutatták, hogy van igény az alapvető egészségügyi ismeretekre a tanulók körében is. A döntőre látogatott a németországi Duisburg két önkéntes vöröskeresztes tagja is. H. B. Nyelvtanulás, virágkötészet Nyári diáktáborok A kaposvári Együd Árpád Városi Művelődési Központ elkészítette diáktábori toborzó- ját. A nyelvet tanulóknak a művelődési központban június 13-tól 24-ig angolból, németből kezdő és haladó tanfolyamot szerveznek. E naptól ugyancsak a művelődési központban a 13-16 éves ügyeskezű diákokat várják a virágkötészeti táborba, öt napra. A tánciskola kezdőknek szintén itt lesz június 13-tól, 10-14 évesek számára. Augusztus 3-tól 16-ig a zákányi általános iskola ad otthont a honismereti tábornak, ahová 10 éves kortól várják a diákokat. A táborokba a hónap végéig lehet jelentkezni. Kár 13 gépkocsiban Több mint kétmillió forint kárt okozott az az ismeretlen tettes, aki a kaposvári Füredi u. 10. sz. előtti parkolóban tizenhárom személygépkocsit öntött le maró anyaggal. A kaposvári rendőrkapitányság folytatja az eljárást rongálás vétsége miatt. A siófoki rendőrkapitányság nyomozást rendelt el súlyos testi sértés miatt L. Gáborné siófoki lakos ellen, aki május 8-án ittas állapotban, szóváltást követően megszúrta élettársát. A sértett jobb lábán a szúrás elmetszette az idegszálakat és így a láb megbénult. — Műholdvevő szerelve 18 900 Ft. Tab. Tel.: 84/320-205. (43767) — A Kaposvári Domus Áruházban franciaágy és heverő vásár, valamint olcsó asztalok érkeztek (80x80 és 80x120 cm). Az emeleti osztályon függöny, sötétítők, bútorszövetek egyszínű és mintás bársonyok vására. Kárpótlási jegyét 70%-os árfolyamon beszámítjuk vásárlásánál. Hozzánk gyakran érdemes benézni. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9.00- 17.30-ig, szombat és vasárnap 9- 12-ig. (43892) — Balatonendrédi önkormányzat 1994. május 14-én állat- és kirakodóvásárt rendez a vásártéren. (36098) — Csiky Gergely Színház igazgatósága közli, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel: 1994. május 26, 27-én — június 2-án, 19.30 órakor: Örkény István: Tóték — stúdió elődása kerül bemutatásra. Április 13-án elmaradt előadás jegyei június 2-ra érvényesek. Jegyek válthatók a Jegyirodában, Kaposvár, Fő u. 8. Tel.: 311-113. (44030) Gyémántlakodalom A vései Kincses József és felesége Nagy Katalin 1934 májusában esküdtek egymásnak örök hűséget. A 11 germekkel, 30 unokával és 6 dédunokával büszkélkedő házaspárt családi körben köszöntötte fel a népes rokonság. A 85 éves papa és a 80 éves mama gyémántlakodalma nemcsak a hozzátartozók, hanem a véseiek számára is ritka esemény. 50 év együtt Aranylakodalmukat ünnepelte tegnap Puspán József és Bajnai Mária Kaposvár, Kanizsai u. 24. szám alatti lakosok. A házaspárt 4 gyermeke és 5 unokája köszöntötte. Ökumenikus egyházi naptár Csütörtök. A prot. egyházakban és a kát. egyházban határainkon kivül az Úr mennybemenetele (áldozócsütörtök). Napi igék: Kát.: ApCsel 18,1-8. Zsolt 97. Jn 16,16-20. Ref.: Jer 22,1-19. Róm 4,13-17. Ev.: Lk 24,50-53. Zsolt 68,1-21. Őrt.: ApCsel 4,23-31. Jn 5,24-30. Áldozócsütörtök annak emlékezete, hogy Jézus, aki feltámadása után 40 napig a földön tartózkodott, apostolainak a szemeláttára felemelkedett a mennybe. Pongrác. Görög eredetű név, jel.: nagyon erős. Védőszent: Szent Pongrác vértanú gyermek, akit nevelőszüleivel együtt 304-ben kivégeztek. A népies meteorológiában az első „fagyosszent”. Az őrt. és a gör.kat. naptárban Szent Germánosz konstantinápolyi érsek és Szent Epiphániosz ciprusi püspök. Horgászok kitüntetése Horgászsportért kitüntetést kapott Gaát Ferenc, a Nagybajomi Horgászegyesület titkára többéves munkájáért, az ifjúsági horgásztáborok szervezéséért. Kiváló társadalmi munkájáért Ágoston Imre (Nagyatád), Szikszay László (Gyékényes), dr. Vályi Aurél (Siófok), Bíró Sándor (Inke), Hajik György (Kapösfő) és Tálas Sándor (Marcali) vette át az elismerést a somogyi horgászegyesületek küldöttközgyűlésén. Újabb pilótajáték Tiszarofon őrizetbe vették Gödő András 28 éves szolnoki lakost, aki ellen különösen nagy kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének alapos gyanúja miatt folytatnak nyomozást. A Gödő által alkalmazott módszer már ismerős: betétgyűjtés havi 10 százalékos kamatra. Tette mindezt az általa alapított Láncszem Bt. égisze alatt, „természetesen” pénzintézeti tevékenységre szóló engedély nélkül. Az eddigi vizsgálat szerint harmincra tehető azoknak a jogi és magánszemélyeknek a száma, akiktől 100 ezertől hárommillió forintig terjedő összegeket vett át. MÁJUS A nap 5.12 órakor kél, és 20.10 órakor nyugszik; a hold 6.13 órakor kél, és 21.55 órakor nyugszik. Szeles idő Csütörtök Pongrác Megnövekszik a gomoly- felhőzet, számítani lehet záporra, zivatarra. A mérsékelt, változó irányú szél megerősödhet. A hőmérséklet 18-23 fok között lesz. Vendégségben a Vikár kórus Somogyi nóták Olaszországban Az idei Kaposvári Tavaszi Fesztiválon ismerkedhettünk meg az olasz Coro Polifonico di Cimpiano kórussal. A Vikár Béla vegyeskarral már korábbi a kapcsolatuk. A Zákányi Zsolt vezette kórus ma indult Olaszországba, s ott tartózkodásuk ideje alatt kétszer mutatkoznak be. Műsorukban a reneszánsztól napjaink kórusirodalmáig adnak ízelítőt. L. S. Ovi-újság Marcaliban Marcaliban a postaközi óvoda nevelői közössége Pipitér címmel újságot szerkesztett, melynek első száma jelent meg az Óceán Könyvesbolt D. T. P. stúdió támogatásával. A lap hasznos ötleteket ad a gyermek nevelésével kapcsolatban, beszámol arról, hogyan foglalkoznak a gyerekekkel a beszoktatástól az iskolai életre való felkészítésig. A lapot ovisok munkáiból állították össze: a kicsik „mesés” rajzaikkal, meséikkel járultak hozzá újságjuk sikeréhez. Torták percek alatt A Döhler-Szilas Kft munkatársai kóstolóval egybekötött bemutatót tartottak tegnap cukrászati specialitásokból. A kaposvári Vaszary kávéházban a megye cukrászai és élelmiszeripari szakemberei a tejszínes alapanyagok, zselék és sütőipari alapanyagok gyakorlati feldolgozását láthatták. Nagy sikere volt a néhány perc alatt elkészített eper, vilmoskörte és túró tortáknak, illetve a felszolgált dzsúzos Campari bittérnek. Fotó: Csobod Péter Tarka sorok Árrendezések idején A férj munkába készül, pizsamában, habos képpel áll a fürdőszobában. A felesége, cédulával a kezében, odaáll a háta mögé és azt kérdi: — Ugye tudod, hogy be kell vásárolnunk a hét végére! Mindjárt elmondom, mi mindent kéne vennünk... — Várj! — kiált fel a férje. — Amíg borotva van a kezemben, egy szót se! Elég ijesztő A fiatal táncosnőt feleségül veszi egy idősebb fröccsöntő kisiparos. A férj azonban már a nászúton rosszul lesz, orvost kell hívni hozzá a szállodába. A doktor végtelennek tűnő ideig bent van a betegnél, s ettől a feleség az ajtó előtt csak egyre idegesebb. Amikor az orvos kilép, vésztjóslóan így szól: — Hát asszonyom, a férje eléggé ijesztő... — Tudom, tudom! — vág közbe a fiatalasszony. — De hát rengeteg a pénze! Válóok — Ügyvéd úr, el akarok válni a feleségemtől. — Szabadna tudnom, miért? — Mert tányérokkal meg konzervesüvegekkel dobál! — Mióta? — Amióta összeházasodtunk. Tíz éve. — Ember! És miért csak most akar válni? ■ — Mert csak most talált el. Soha nem lehet tudni Anikó vénkisasszony, de szeretné, ha még fiatalnak hinnék, hiszen szépnek már hinni sem lehetne. Egy ízben vidékre kell utaznia, s a helyi szállodában vesz ki szobát. Csomagjait a londiner viszi fel, s a borravalót várva megáll a küszöbön. Elképedve látja, hogy a vendég egy zseblámpát vesz elő a retiküljé- ből, majd négykézlábra ereszkedik és bevilágít az ágy alá. — Keresni tetszik valamit? — Nem! —feleli a hölgy. — Csak mindig megnézem, ha idegenben alszom, hogy nincs-e férfi az ágyam alatt. — Nos és volt már ilyen szerencséje? — Értesítem tisztelt leendő ügyfeleimet, hogy ügyvédi tevékenységemet megkezdtem. Dr. Biczó Sarolta ügyvéd — Kaposvár, Fő u. 24. I. emelet. Ügyfélfogadás: hétfő-péntek 8-18 óráig. Telefon: 82/313-941. (43723) — Az Áramszolgáltató Rt. értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy 1994. május 13-án 7.00 órától 12.00 óráig a Katona J. utcában végig, az Akácfa, Tompa M., a Sorház utcában áramszünet lesz. (43979) Nyílik * Nyílik * Siófokon Május 14-én 800 m2-en a Hamvai Lakberendezési Áruház Siófok, Fő u. 212. Tel.: 84/310-760 (Makovecz templom mellett) Lakáskultúra, ami elérhető. (44062) SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Főszerkesztő-helyettes: BÍRÓ FERENC Vezetőszerkesztő: KURUCZ FERENC Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS Rovatvezető: JUTÁSI RÓBERT (sport), LANG RÓBERT (fotó) LENGYEL JÁNOS (belpolitika), VARGA OTTÓ (gazdaságpolitika) Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644 Telex: 13—360, Fax: 312-315. Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: KILVINGER OTTÓ. Telefon és fax: (82) 311-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 311-668, Telefax: (84) 310-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: GERHARD MEYER Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS Telefon (terjesztési ügyekben): 82/423-213 Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, az OTP Rt Somogy megyei fiókjainál, a balatonföldvári, a barcsi, a csurgói, az igali, a nagyatádi és a nagybajomi takarékszövetkezetnél a Postabank Rt siófoki fiókjánál, a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással az 0KHB 390-11581-7014 számú pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyed évre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. ISSN 0865-9125 ______________Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.______________ V égre valami, ami jó mindenkinekl Tisztelt vásárlók! Mi már Önök előtt járunk egy lépéssel, hiszen összegyűjtöttük számtalan árunak az árát, amit szívesen tovább is adunk. Önnek csak egy telefon a vásárlás előtt, s máris tudja, hova induljon. Nyitva tartás: hétfő-péntek 8-15, szombat 8-12 Tel./fax: 82/311-711 (44072)