Somogyi Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-12 / 111. szám
1994. május 12., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — FIATALOK OLDALA 13 Egy szép szavú ápolónőj elölt Lengyel Éva, a Kazinczy verseny győztese Fotó: Kovács Tibor EZ EGY MÁSIK LEVÉL Három férfi, avagy - a hallhatatlan harmadik Sohase lehet eléggé bámulni azon, hogy az ember beszél, és a lehelete mozgatta hangszálaival közölni tudja azt, amit gondol és érez — mondta az országos Kazinczy Ferenc szépkiejtési verseny győri döntőjén Kosztolányi szövegét Lengyel Éva. És nyert. Pedig nem sok reményt fűzött a győzelemhez. Arról például, hogy írásbeli fordulója is lesz a versenynek, csak Győrben szerzett tudomást. — Hangsúlyilag kellett elemeznünk egy szöveget — mondja a 17 éves egészség- ügyi szakiskolás kaposvári leány. — Ilyesmire nem készültünk, fogalmam sem volt, hogyan kell; az egyik gimnazista versenyzőt kellett megkérnem, hogy magyarázza el, mi is ez. Mivel külön versenyeztek a gimnazisták és a szakmunkásképzősök, így nem voltunk ellenfelek; elmagyarázta. A sorrend sem kedvezett nekem: 130 versenyző jött össze, sorsolással döntötték el a fellépési sorrendet, és én utoljára léphettem a színpadra, amikor már a zsűrinek elege volt az egészből. Aztán mégiscsak ő lett a Kazinczy Ferenc szépkiejtési verseny országos győztese. Kiskorában pösze volt, korán kellett tehát kezdenie a szép kiejtés gyakorlását. Nagy munkával sikerült megszabadulnia a pöszeségtől, sőt általánosban már a tanító néni is fölfigyelt szép beszédére. — Iskolai ünnepségeken, szavalóversenyeken szerepeltetett, színjátszókörben játszottam. Azt azonban mindig tudtam: annyi nincs bennem, hogy színész legyek. Most a kaposvári egészség- ügyi szakiskola végzős tanulója. — Nem bántam meg, hogy idejöttem. Tudom, hogy ápolónőként állandó anyagi gondjaim lesznek, de ezt szeretném csinálni. Mindig is igyekeztem másokon segíteni. Ez ugyan manapság nem divat, de mit csináljak. Ez a segíteniakarás talán a vallásosságomból ered. Hogy mennyire szereti a szakmáját, bizonyítja: Lengyel Éva nemrég az egészségügyi szakiskolák regionális versenyét is megnyerte egyéniben. Betegségfölismerésből, betegségismeretből, ápolónői tennivalókból vizsgázott fényesen. Egy szép szavú, szakmáját értő ifjú ápolónő áll munkába hamarosan. Azaz, csak állna, mert — bár végzősként több helyre is elküldte jelentkezését — egyelőre válasz még sehonnét sem érkezett. Tény, hogy a végzősök közül kevesen tudnak elhelyezkedni. Nem mintha az egészségügynek nem volna szüksége rájuk, azonban nincs miből fizetnie a friss munkaerőt. (Nagy) Volt egy levél. És volt egy író. A Bereményi. Tollával megbírta az egész országot, miközben ezekilencszáz-het- venhatot írtunk, fölemelte aztán az országot, ott lógott a haza az ő tollán, határostul nemzetesül, koedukációstul, puha diktatúrástul, prágai söröstül, keleti blokkostul; csak lógtunk ott, melletünk lógott Fáskerty elvtárs meg nevem Szeberényi; aztán az ország, úgy ahogy volt, becsusszant a kékes borékba, ugyan a rendszer egy kicsit kilógott belőle, csakúgy mint a hősi emlékművek meg az Erzsébet híd. Ez utóbbi másért. Belefért a haza a borékba. És mégcsak nem is szorongtunk, (igaz, sok jó ember kis borítékban is jó ember), bélyeget ránk forintért vettek, fel lettünk adva, utaztunk mi Gyömrő, Zrínyi utca 7-be. A postás Cseh-Másik, és átvette Irén. Micsoda hangulat! Szent egek, hogy megöregedtem! És lett egy levél. Lett egy másik, (runk mostanság ezerkilencszáz-kilencvennégyet. Micsoda világ lett ez, hogy megváltozott! Ez egy levél, ez egy levél, ez már egy másik, és milyen hangos; a zongorát is hogy veri a Másik, meg a Cseh is milyen vehemensen dalol, elvégre metró az min ülünk. Abban vagyunk benne, élünk mint Marci, és hogy zakatolunk, és hogy lüktetünk. Van nekünk eszünk, és van ösztönünk is nekünk. De bizony jól beszorultunk közé, ész és ösztön közé, pedig hát van ám egy harmadik!, és ha ezt te tudod, és ha ezt ők veszik, ha ezt észreveszik rajtad, akkor pajtás vigyázz!, meglátták ezt rajtad; utazol metrón, kiszálni bajosan, ha tudsz; hát jól vigyázz, mimikád legyen tucat-mimika, szemed meg süsd le! A zongora, de idegesen zongora, a beszorulás de alaposan az. A tanár a kukában turkál. Legyek-e isten, hogy ezt megakadályozzam?, vagy csak drukkoljak, nosza!, lelje meg ő a kesztyű párját, és ne a konkurencia. Indulni tovább, gyerünk!, az élet pörög, benne mi pörgőnk, porszívócsövet, ha kérhetnénk, akkor mi kérnénk; felvesz a balfék bennünket, tekeri a kormány egy ujjal, és autó jajde gyorsan suhan. És mi itten ülünk, benne a kaposvári Szakszervezetek Művelődési Házának, nagytermének székeiben ülünk; és figyeljük miként változott meg ergya életünk. Tudunk, mi tudunk, mindent pon- tpsan, csak ha egyszer szerfelett feledésbe merülni gondosan szeretünk. De volt egy levél, és lett egy másik. És van három ember, akik ezt nagyon megírták-elénekelték. Géza, Tamás, János. Egy másik levél volt ez. Befejezetlen. Valamit még akartak a végére írni, és valamit még én is akartam a végére hallani. Még hogyha tudtam is, nincs mit a végére hallani. Ez már hallhatatlan. Nem ész és nem ösztön. Hanem harmadik. B. T. Kilenc év után újra együtt Újra együtt a színpadon Földes László és Deák Bili Gyula, ráadásul olyan zenészek társaságában, mint Tátrai Tibor, Zsoldos Tamás, Solti János, Tóth János Rudolf. Kilenc éve, a szakítás óta mindketten más pályákat jártak be, Hobó József Attila estjével is azt bizonyította, hogy több már mint egyszerű blues-énekes. Az egykori csapat most mégis újra összeállt, és Kaposváron most vasárnap lép fel, este hét órakor a Szakszervezetek Művelődési Házában. Extrakték indítottak Az egyre szaporodó rockbandák száma ismét tovább nőtt, ezúttal egy kaposfüredi zenekarral. A héten mutatkozott be Kaposváron az Extrakt együttes, s profizmusuk láthatóan megnyerte a közönség tetszését. Jó zenével és az átlagnál színvonalasabb szövegekkel nyomul a Pusztai Gyula, Pálffy Gábor, Pap Nóra, Orbányos Tibor és Stropek Sándor összeállítású csapat. Fotó: Csobod Péter Banda Zoltán rejtvényrovata Az Á-G Electronic Kereskedelmi és Szolgáltató Bt ajándékával Az április 29-én megjelent rejtvény helyes megfejtése: Beatles. A szerencse ezen a héten Benke Judit homok- szentgyörgyi levélírónknak kedvezett. Gratulálunk! Kreatív vezető Sokra telik egy szövegmondó kisiparos energiájából. Geszti Péter sikeresen rappelt a Rapülőkkel, műsorokat (Megáll az ész!, Ász) vezet a televízióban, sőt néhány szívós rendezvényt élőben is konferál. Közben rendíthetetlenül hányja-veti jellegzetes Geszti-rímeit, azaz dal- és reklámszövegeket ír. Geszti Péter május 9-én ünnepelte harmincadik születésnapját. Jelenleg egy reklámügynökség kreatív vezetőjeként dolgozik. Rímhányó vénájából kifolyólag bizonyára ontja a reklámszlogeneket. Mivel a Rapülők gyakran szerepeltek feladványainkban, ezért ma néhány személyes kérdésre találhattok válaszvariációkat. A helyes válaszok betűjeleiből összeolvasható annak a reklámcégnek (egy kft-nek) a neve, ahol Geszti Péter tevékenykedik. 1. Milyen pozícióban dolgozott a televíziónál az édesapja, akit szintén Geszti Péternek hívnak? AJ dramaturg S/ rendező T/operatőr 2. Az ifjabb Geszti kétévesen szerepelt először a tévében, mégpedig egy szilveszteri műsorban. Vajon milyen jelmezben? Pl újévi malacka 0/ krampusz KJ angyalka 3. Gyermekszínészként hangját adta kedvelt rajzfilmekhez. Melyik az a rajzfigura, amelyiket nem ő „szinkronizálta’? R/ Lúdas Matyi C/ Hugó, a víziló 0/ Mézga Aladár 4. Milyen szakon szerzett diplomát 1988-ban? TI német-könyvtár R/ orosz-angol I/ magyar-történelem 5. Melyik együttesnek írt legtöbbször dalszövegeket a felsoroltak közül? AJ Manhattan 0/ Első Emelet TI Azok a fiúk A helyes válaszok beérkezési határideje május 24., eredményhirdetésre két hét múlva kerül sor. Mini-cross és kerékpár verseny 10-20 év közötti fiúkat és lányok nevezését várják a május végén megrendezésre kerülő kaposvári mini-cross és terepkerékpár versenyre. BMX és Mountenbike kategóriában külön futamokat indítanak. A 28-ára tervezett verseny védnökei Szabados Péter kaposvári polgármester és dr. Király Ferenc városi rendőrkapitány. Whitney kétes dicsősége Whitney Houston dala, az I Will Always Love You a legtöbbet játszott dal lesz lassan az angol temetéseken, ahol a trend a pop irányába mozdult el. Csak kegyeleti okokból utasítanak el néhány dalt, mint például a Smoke Gets In Your Eyes-t (hamvasztáskor), vagy az Another One Bites The Dust című dalt a Queentől. Whitney dala azonban szinte minden hozzátartozónak megfelel — írja a Popcorn. Magyar eladási lista 1. Zámbó Jimmy (IV.) 2. Dr. Alban (Look Who ’s Talking) 3. Capella (U Got 2 Know) 4. Délhúsa Gjon (Lira) 5. Ákos (Test) 6. Ace of Base (Happy Nation US Version) 7. Hevesi Tamás (Ezt egy életen át kell játszani) 8. Vangelis (1492) 9. Roxette (Crash! Boom! Bang!) 10. Horváth Charlie (Charlie) 11. Pink Floyd (Division Bell) 12. Bravo Hits 13. Take That (Everything Cahanges) 14. Mariah Carey (Music Box) 15. Bruce Springsteen (Philadelphia) 16. Digital Scream (Pure Disco Energy) 17. Bródy János (Az utca másik oldalán) 18. Zoltán Erika (Blue Pearl) 19. Supra Hits (1993 Sensation) 20. Rapülők (Rapeta) 21. Zorán (Az elmúlt 30 év... Unplugged) 22. Kenny G. (Breathless) 23. East 17 (Walthamstow) 24. Shindler listája 25. FLM (Megdöglöm érted) Bono és a U2 Az utóbbi tíz évben egy napig sem unatkoztam. Vannak, akik álmodozónak tartanak, de ez nem igaz: én mindkét lábammal a padlón állok. Sőt, mondhatnám úgy is, térdig a mocsokban — állítja önmagáról Bono, a U2 frontembere. Úgy gondolom — mondja a zenekarról —, hogy The Edge a banda feje, én vagyok a szív, Adam és Larry pedig a lábak. Ha vita van köztünk, akkor a következőképpen döntünk: először megbeszéljük a dolgokat, aztán azt csináljuk, amit én mondok. Tévéröptetés Motörhead-módra Ha már egyszer kidobtál egy tévékészüléket a szállodaszobád ablakából, mindig kényszert érzel, hogy ezt tegyed. Csak mert a számla olyan borsos. Akkor van baj, amikor a készülék a képernyőjével lefelé landol, mert akkor nem láthatod a robbanást, de a számlát ugyanúgy ki kell fizetned — állítja Lemmy, a Mo- törheadból.