Somogyi Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-11 / 110. szám

1994. május 11., szerda 7 SOMOGYI HÍRLAP — EGÉSZSÉGÜGY, SZOCIÁLPOLITIKA Visszatérő rohamok, kiszámíthatatlanul Pánikbetegség — infarktustünet Új műszer Mosdóson Kolonoszkópot vásárolt a Mósdósi Tüdő- és Szívkórház. A belgyógyászaton használt korszerű műszer segítségével földeríthetők többek között a vastagbél korai stádiumú da­ganatos elváltozásai. A kolonoszkóp alkalmas arra is, hogy a belgyógyászok kisebb sebészi beavatkozásokat — szö­vetmintavételt, polipeltávolítást — végezzenek vele. Fotó: Gyertyás László Betegoktatás és ingyenes teszt-csík Bentlakásos tanfolyam, tanácsok cukrosoknak Segítségre van szükség 85 sérült gyermek Siófokon Tizenhárom nevelő foglalko­zik 85 gyerekkel Siófokon. A foglalkozások reggel 7-től dél­után fél 5-ig tartanak. Hermann Tiborné1985 óta az enyhe fo­kon sérült értelmi fejlődésűek általános iskolájának vezetője. — Sokan környező települé­sekről járnak be és napközisek — mondta az igazgatónő. — Az ebédet 54 forintért, az egésznapi ellátást plusz 83 fo­rintért kapják. A nehéz anyagi helyzetű család esetében az önkormányzat vállalja magára a térítési díjat. Azt, hogy egy gyermeknek speciális iskolába kell járni, egy Kaposváron mű­ködő szakértői bizottság álla­pítja meg az általános iskola, óvoda vagy — igen ritkán — a szülő kérésére. A vizsgálat módszerei egyértelművé te­szik, hogy a gyermek sérült-e, vagy sem. Az óvodából kike­rülve először egyéves iskola előkészítőn vesznek részt, majd ezután kezdik meg tanul­mányaikat az elsőtől a nyolca­dikig, csökkentett tanterv sze­rint. — Sajnálatos, amikor a szülő elfogult és nem érti meg, hogy a gyermekével a megszokottól eltérő módszerekkel kell foglal­kozni — mondta az igazgatónő. — A fogyatékos gyermek nem képes lépést tartani iskolatársa­ival, beilleszkedési problémák­kal küzd. Társai mellőzik, gyak­ran kiközösítik. Ez az osztály és a sérült gyerek számára egyaránt megoldhatatlan konf­liktushelyzetet teremt. A rendel­lenességgel született babák be­tegsége egészen kicsi korban felismerhető; ez a gyerekorvos, a védőnő és a szülő közös fel­előssége. Ilyenkor jobb ered­ményekkel lehet megkezdeni a speciális nevelést, tanítást. — Amikor ezek a gyerekek kikerülnek az iskolából, akkor kerülnek igazán nehéz hely­zetbe. Nagy szükség van a csa­ládjuk támogatására. Ha ez a háttér hiányzik, sorsuk kriti­kussá válik, mert környezetük visszaél kiszolgáltatott, véde­kezésre képtelen helyzetükkel. Nem sajnálatra van azonban szükségük — mondta Hermann Tiborné —, hanem embertársaik jó szándékú segítségére. Meg kell adni részükre a beilleszke­dés lehetőségét, és azt, hogy szerényebb képességeikkel is hasznos tagjai lehessenek a társadalomnak. (Ondrejovics) Rosszul vagyok; fáj a szí­vem, nem kapok levegőt — panaszolja a beteg, és meg van győződve róla, hogy in­farktusa van. A kórházak kardiológiai osztályain a be­tegforgalom tíz százalékát szervi háttér nélküli, pszi­chés eredetű megbetegedé­sek teszik ki. — A pánikszindróma a szo­rongásos megbetegedések közé tartozik — mondja dr. Szöllősi Ilona, a megyei pszi­chiátriai gondozó főorvosa. — Ez nem új betegség. Leggyako­ribb altípusa szívpanaszokkal jár: a beteg szívszúrásról, fel­gyorsult légzésről panaszkodik. A népesség 2-5 százaléka szenved ilyen betegségben. Az igazi pánikbetegségnek nincs megmagyarázható, lát­ható oka. A betegek először belgyógyászhoz fordulnak, csak a szervi ok kizárása után kerül­nek pszichiáterhez. — Milyen tünetei vannak a pánikbetegségnek? — Elsősorban a nehéz lég­zés, a mellkasi szorítás, a fulla­dás, a szédülés, ájulásérzés, a zsibbadások, a borzongás, az izzadás, gyengeség, remegés. A halálfélelem, a megőrüléstől vagy az önuralom elvesztésétől A Magyar Cukorbetegek Kaposvári Egyesülete segíti a beteg emberek életvezetését. A klubfoglalkozásokon a dia­béteszt kísérő szövődmé­nyekről és az intenzív betegek kezeléséről szakemberek tar­tanak előadást. A nyári szezonban pedig a Móricz Zsigmond Művelődési Ház szervezésében megren­dezik a felnőtt cukorbetegek bentlakásos tanfolyamát is, a kaposvári Csalogány panzió­ban. Ez a kurzus augusztus 19-28-ig tart. A résztvevők dr. Rumi György, dr. Deák László, dr. Dezső Enikő elő­adásain sajátíthatják el az ön­kontroll, a diéta és a cukorbe­való rettegés is jellemző. A visz- szatérő rohamokat, amelyek időről időre kiszámíthatatlanul jelentkeznek, bizonyos helyze­tek okozhatják, például az uta­zás is. Egyes betegeknél hirte­len aggódás, fenyegető kataszt­rófaérzet lép fel. Néha csak per­cekig tart, de elhúzódhat órákig is. — Kötődik-e ez a betegség valamelyik korosztályhoz vagy nemhez? — Bármely korban előfordul­hat, gyereknél éppúgy, mint fel­nőtt korban. A nőknél gyakoribb, mint a férfiaknál. Szövődménye leggyakrabban az alkoholra és a gyógyszerekre való rászokás, valamint a depresszió. Gyer­mekkorban az elkülönítés, a szorongás, a hozzátartozó ha­lála, költözködés és iskolaváltás hajlamosíthat a pánikbeteg­ségre. — Hogyan gyógyítható? — Intenzív pszichoterápiás támogatással és 6-12 hónapos gyógyszeres kezeléssel több­nyire javul a beteg állapota. Na­gyon fontos, hogy idejében felfi­gyeljünk a gyerekkori pánikbe­tegségre. A korai kezeléssel ugyanis tünetmentessé válhat a gyerek és sok kínlódástól meg­szabadíthatjuk. S. P. G. teg-életmód tennivalóit. Külön programban foglalkoznak a mozgás és a diéta terápiás szerepével. Az utóbbiról Pékné Tóth Lilla és Matos Ist­vánná dietetikus ad hasznos taácsokat. A kurzusra június 30-ig Ferkáné Pellérdi Zsu­zsannánál, az egyesület elnö­kénél lehet jelentkezni a Cu­korgyár köz 8-ban (Édosz). A szervezők a megye minden részéből várják az intenzív in­zulinkezelésben részesülő be­tegeket. Több, neves gyógyszer- gyártó cég — Novo Nordisk, Lilly, Elektronika 77 — állítja ki ekkor a cukorbetegség gyógyításában használatos termékeit. A tanfolyamon két­ezer forint önköltséggel ve­hetnek részt a rászorulók, s várják azoknak a szponzo­roknak a jelentkezését is, akik szerény hozzájárulásukkal támogatnák a betegoktatást. Ferkáné Pellérdi Zsu­zsanna egyéb szociális ked­vezményhez is hozzásegí­tette a cukorbetegeket. így szakmai javaslatra azok az in­tenzív terápiás cukorbetegek, akik napi háromnál több alka­lommal szorulnak inzulinra, 3 tesztcsíkot (havi 90-et) kap­nak receptre. Ez több ezer fo­rint többletkiadástól mentesíti őket. V. Á. Cognex a halálos kór ellen Az amerikai egészségügyi ha­tóság engedélyezte az első gyógyszert az Alzheimer-kórban szenvedő betegek kezelésére. A szérumot az Egyesült Álla­mokban Cognex néven a War- nar-Lambert gyógyszervállalat hozza forgalomba. Klinikai tesz­tek ugyanis bebizonyították, hogy a Cognex javította olyan páciensek állapotát, akiknél könnyű Alzheimer-szimptómák mutatkoztak. A szakértők mégis azt mond­ják, hogy a Cognex nem csoda­szer és hatása csak enyhe Alz­heimer-szimptómák esetében figyelhető meg. A kór halálos betegség, amely az agykérget károsítja és gyengeelmélyűség- hez vezet; az oka még ismeret­len és nincs rá gyógyszer. Mezőgazdasági nyugdíjasok nehéz helyzetben Korszerű esetkocsik, műszerek a mentőknek Létminimum alatt, a segély határán Toyota szállítja a betegeket Nem kifizetődő ma nyug­díjasnak lenni, legalább is azoknak nem, akik a mező- gazdaságban dolgoztak. Ez a következtetés vonható le a Mezőgazdasági Nyugdíja­sok Országos Egyesületé­nek elemzéséből, amelyet az agrárszektor 600 ezer nyugdíjasának helyzetéről készítettek. A felsorakoztatott adatok le­hangolóak: a saját jogú nyugdí­jak átlagösszege a volt alkalma­zottak esetében 10 500, a szö­vetkezeti tagok esetében pedig csak 9400 forint. Az újonnan megállapított nyugdíjaknál ez az összeg — nem tévedés! — 8500, illetve 6800 forint. Az egyesület sérelmezi az új öregségi nyugdíj megállapítá­sának módszerét is, nevezete­sen, hogy másként számítják be a szolgálati időt az alkalmazás­ban állóknál és megint másként a szövetkezeti tagoknál. Amíg ugyanis az alkalmazottaknál a nyugdíjba beszámított átlagos szolgálati idő több mint 31 év, addig a szövetkezeti tagok ese­tében kevesebb mint 28 év. A nyugdíjasok egyesülete ál­tal készített elemzés a feszült­ségek okát abban látja, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek ma már nem rendelkeznek olyan anyagi háttérrel, források­kal, amelyekből korrigálni tud­nák a nyugdíjak kirívó különb­ségeit. A 80-as évek közepéig a szövetkezetek széles körű szo­ciális juttatásban részesítették az időseket s ezzel némiképp pótolták az alacsonyabb nyugdí­jakat. Bár az új szövetkezeti tör­vény formailag ma is lehetősé­get nyújtana a különféle juttatá­sokra, a gazdálkodó szerveze­tek többsége nincs olyan anyagi helyzetben, hogy ezt a lehető­séget ki tudná használni. A nyugdíjakat illetően a szak­emberek azon az állásponton vannak, hogy az agrárszférában mindenképpen indokolt fenntar­tani a jelenlegi gyakorlatot, mi­szerint az alacsonyabb összegű nyugdíjakat az átlagosnál na­gyobb mértékben emelik. Ez a megkülönböztetés nem ütközik jogszabályba, ugyanakkor meg­felel az igazságosság és a mél­tányosság elveinek. Külön elbí­rálást igényel a mintegy 70 ezer mezőgazdasági járadékos hely­zete. Azoké, akik önhibájukon kívül nem szerezhettek szolgá­lati éveket, ugyanakkor teljes vagyonuk a szövetkezetek tu­lajdonába került. (újvári) Az Országos Mentőszolgá­lat legégetőbb gondjainak or­voslására 1 milliárd 434 millió forintot szavazott meg tavaly az országgyűlés; e pénz nagy részét korszerű járművek vá­sárlására fordítják. Göbl Gá­bor, az OMSZ támogatója hangsúlyozta: az utolsó pilla­natban jött gazdasági injekció. A mentőszolgálat járműállo­mányának és eszközeinek cseréjére ugyanis már évekkel ezelőtt szükség lett volna. A pénz jelentős részét új mentő­autókat szereznek be, s így hamarosan már csak Toyota mentőkocsik szállítják a bete­geket. Az úgynevezett esetkocsik nagy részét is lecserélik, de itt — mivel az európai szabvány szerint legalább 180 centimé­teres belmagasság szükséges — a Mercedesre esett a vá­lasztás. A járműállomány kor­szerűsítése során megválnak a régi terepjáró mentőautóktól és az 1980 óta használt orosz mentőhelikoptertől is. Helyettük Mitsubishi terepjárót és két új, Ecureuil típusú helikoptert vásá­rolnak. A beruházási keret má­sik hányadát a mentőautók or­vosi műszereinek, valamint az irányításukat szolgáló rádiók korszerűsítésére fordítják. Lehe­tővé válik néhány mentőállomás fűtésrekonstrukciója is, miután a Népjóléti Minisztérium 50 millió forintot biztosított a szolgálatnak épületfelújításra. Géher Pál, a tárca főosztály- vezetője szerint egy készülő — a betegszállítást szabályozó — jogszabályban a minisztérium a társadalombiztosítással közö­sen a műszerek és gépek amor­tizációjának helyzetét is igyek­szik rendezni. Támogatás Marcaliban A marcali önkormányzat csaknem 20 millió forintot ter­vezett az idén szociálpolitikai gondok orvoslására. Támo­gatja az étkeztetését 300 rá­szorulónak, a gyermekélel­mezési központból és a gim­náziumból 240 embernek na­ponta házhoz szállítják a friss, meleg ebédet. Az idősek klub­jában hatvanan részesülnek a nyugdíj alapján differeenciál- tan támogatott étkeztetésben. Ugyanitt minden egyéb ellá­tást ingyen kapnak az idős emberek. Antibiotikum az AIDS ellen Egy japán orvoscsoport az AIDS-fertőzést megakadá­lyozó antibiotikumot talált. La­boratóriumi kísérletekkel bi­zonyították, hogy az antibioti­kum, amit a csendes-óceáni szigeteken élő baktériumból vontak ki, megakadályozta az AIDS terjedését. A HIV-vírus terjedésénél a kórokozó fel­ületén bizonyos cukorvegyület halmozódik föl (mannose polysccharide), s a baktérium ezt a vegyületet közömbösíti. A tesztkísérletek során a „védett” sejtek nem fertőződtek meg. 363 millió forint alapellátásra A nagy érdeklődésre való tekintettel — a tervezett 312 millió helyett — 383,5 millió fo­rintot osztott ki a Népjóléti Mi­nisztérium azon a pályázaton, amelyet a szociális alapellátás fejlesztésére írt ki a tárca. A pályázók összesen több mint 2,2 milliárd forintnyi támoga­tást igényeltek. A bíráló bizott­ság előnyben részesítette a hátrányos térségekből pályá­zókat. Érsebészek konferenciája Érsebészeti konferenciát rendezett a megyei és külföldi legnevesebb szakemberek részvételével Budapesten a budai MÁV-kórház érsebé­szeti osztálya és a Magyar Angiológiai Társaság. Napi­rendjén az érbe helyezett pro­tézisek és a műerek fertőzé- ses, valamint általában az ér­sebészeti beavatkozások szövődményeinek problémája szerepelt. Szklerózis ellen gyógyszer Az Amerikai Egyesült Álla­mokban új szert engedélyez­tek a szklerózis multiplex ke­zelésére. A 338 páciensen tesztelt gyógyszerről David Kassler az USA gyógyszerha­tóságának vezetője elmondta: nem hoz gyógyulást, de segít a szklerózis multiplexben szenvedő pacienseknek elvi­selhetővé tenni a betegség gyötrő tüneteit. Telefondoktor az utazóknak A telefondoktor május 15-ig a külföldre utazóknak ad egészségügyi tanácsokat. Felhívja a figyelmet arra, hogy a trópusi és szubtrópusi or­szágokban sok olyan fertőző betegség fordul elő, amilyen Európában nincs, ezért a turis­ták indulásuk előtt legalább egy hónappal kérjék ki házior­vosuk tanácsát, illetve intéz­kedjenek a szükséges védőol­tások és gyógyszerek beszer­zéséről. Az egyes trópusi or­szág egészségügyi helyzeté­ről és a betartandó higiéniai szabályokról a megyei tiszti- orvosi intézet ad tájékoztatást. 1 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom