Somogyi Hírlap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-12 / 85. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — GAZDASÁG 1994. április 12., kedd Hereford, a családi farmok fajtája A szekcióelnök példája Hazánkban az egy főre jutó marhahús fogyasztás 1993-ban már nem érte el a 8 kilót. Ennek a mennyiségnek is mintegy 40 százalékát importból kellett fedezni; a felajánlott vágóalapok még ezt az alacsony szintet sem fedezték. Kevesebb ma a hazai marha, mint a II. világháborút követő két év bármelyikében. Zalahús Hargitában Sikert ígérő tárgyalásokat folytattak a Zalahús Rt vezetői a romániai Hargita megyében egy Csíkszereda környékére telepítendő marha- és birkavágó üzem létrehozásáról. A tervek szerint a zalai cég szállítaná a korszerű vágósori technológiát, és küldené a dolgozók betanítását végző szakembereket. A tőkehús-termékek nagyobb részét harmadik piacokon kívánják értékesíteni. A tárgyaláson szó volt a zalai feldolgozásra szánt, a hazai hiányt pótló szarvasmarha-importról is, ám ehhez az illetékes magyar főhatóságok engedélye kell. 646,2 millió ecu Magyarországnak Szentpétervári közgyűlésére készülve az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) londoni székhelyén nyilvánosságra hozta a tavalyi esztendőről szóló legújabb éves jelentését, amely megerősíti, hogy az 1991-ben Közép- és Kelet-Európa számára alapított nemzetközi pénzintézet tevékenysége érezhetően gyorsul. Az EBRD tavalyi akciói közül, a pénzügyi megoldásokat tekintve úttörő jellegűnek minősítette az M1-M15- ös autópálya finanszírozásába és a Matáv privatizációjába való bekapcsolódást. Boeing óriásbébi Hollywoodi ízű showműsor keretében tartották meg a Boeing amerikai repülőgépgyár legújabb óriásbébijének keresztelőjét: a Washington állambeli gyáregységben hivatalosan is bemutatták a kétmo- toros, 400 személyes, 777-es típusjelű modellt. Az óriásgép először június elején emelkedik a levegőbe, majd 1995 májusában áll kereskedelmi forgalomba. Ez lesz a világ legnagyobb kétmotorosa, tíz éve ez a legelső teljesen új modell a cég palettáján; az első számítógéppel tervezett modell a cég életében. Párizs melletti szórakoztató parkok A múlt évben a marhavágó-kapacitás kihasználtsága mindössze 20 százalékos volt. Mindezeket összevetve, nem vitatható: az ágazat soha nem látott mélyponton van. — A tendencia előre látható volt, a különböző szakmai fórumok folyamatosan jelezték a gondokat, de a szakirányítás mással volt elfoglalva — mondta dr. Márton István, a Magyar Hereford Tenyésztők Egyesülete ügyvezető igazgatója. Ezt a világszerte ismert kiváló húsmarhafajtát 1970-ben az Ongai Állami Gazdaság igazgatója, Szemző János hozta be Magyarországra. A 100 darabos vemhesüsző állományból és a további tenyésztői munkákból lett 1992-re a 18 ezer tehén és szaporulata. Sajnos a recesz- szió ezt a fajtát sem kerülte el, és a kaposvári székhelyű egyesület nyilvántartásaiban ma már csupán nyolcezer tehenet számlálnak. — A létszámcsökkenés elsődlegesen annak köszönhető, hogy partnergazdaságaink zöme állami gazdaság volt. Mintegy hatezer nagyüzemi hereford tehén jutott vágósorsra az elmúlt években. A recesszió másik okozója, hogy a tulajdonváltást követően lelkes, de ugyanakkor hozzá nem értő menedzsment kezébe került az állattenyésztés. A maradék állomány fajtafenntartásához lényegesen több szaktanács- adó és segítő munkát kell végeznie egyesületünknek. A komoly szakmai munkát ha itthon nem is, de külföldön nagyra értékelik. Magyarországon rendezik meg jövőre a Hereford Világtanács Európai Szekciójának kongresszusát. E szekciónak jelenlegi elnöke dr. Márton István. — A hereford jól illeszthető egy családi vállalkozásba. Az elgyepesítésre alkalmas domboldalakon jövedelmezően lehet marhatartással foglalkozni. Az viszont hiú ábránd, hogy csupán ebből megéljen egy családi vállalkoAz idei első bikaborjú Fotó: Király J. Béla zás — mondta Márton István. Hogy nem csupán prédikál, saját sántosi farmján mutatta be a szerinte „hobbyméretű” állományát. A 18 tehén és hat vemhes üsző borjai már a friss fűre születnek. Az állomány tisztavérű, törzskönyvezett, genetikai keresztmetszete az országban található élvonalbeli állománynak. Nem véletlen, hogy az ügyvezető igazgató a hajdani meghonosítóval, Szemző Jánossal közösen „hobbyzik”. — Az igazi rangot világszerte a tenyészbika nevelés adja. A kis populációnak itt van előnye, hiszen jobban figyelhető az állomány. Termékenyítésre a legjobb, legújabb import-spermát használjuk— mondta a farmerré vedlett igazgató, miközben büszkén simogatta az első újszülött bikaborjakat. A Magyar Herefordtenyész- tők Egyesülete tavaly 86 millió forintot meghaladó exportbevétel mellett 4 millió feletti nyereséget ért el. A példaértékű igazgatói hobby, a nemzetközileg elismert munka hazai követőkre vár. Mészáros Tamás Az idegenforgalmi főszezon közeledtének csalhatatlan jeleként kinyitott a Párizs környéki két nagy szórakoztató park, az Asterix és a La Mer de Sable: ezek télen bezárják kapuikat. A La Mer de Sable több mint harmincéves múltra tekint vissza, tavaly 415 ezer látogatót vonzott. A híresebb Asterix-park most kezdi működésének hatodik szezonját. Develop-gyártmányok Magyarországon Magyarországon is megkezdődött a német alapítású Develop cég japán gyártmányú fénymásolóinak és telefaxainak értékesítése. A Develop gyártmányok disztribútora az E. C. Port Irodarendszer Kft a teljesen magyar tulajdonban levő Port-csoportnak a tagja. A cég 1981-ben alakult meg Németországban, a Stuttgart melletti Gerlingenben. Jelenleg japán fénymásolókat, telefaxokat, különböző irodatechnikai berendezéseket gyártanak, szerelnek össze, s Nyugat-Európában már meghatározó részesedést szereztek a piacon. Közép-Kelet-Európában most épül ki az értékesítési hálózat. Magyarországon az E. C. Port mint a Develop magyarországi vezérképviselete, múlt év decemberében alakult. mofa| MOHÁCSI FAROSTLEMEZGYÁR Rt, Mohács, Budapesti országút, Tel.: 69/311-922, Fax: 69/322-742 Termékforgalmazóink: Bayer Center Pécs, Cserkút-Plató tel.:72/326-227 Orientáció Kft. Pécs, Czinderi u. 3. tel.:72/324-495 Bázis Art Kemikál Pécs, (József u. 31) Görbe dűlő 1. tel.:72/410-684 Forma Kft. Kaposvár, Szent L. u. 20. tel.:82/315-154 Budai Építőanyag Kereskedés Siófok, Dózsa Gy. u. 8. tel.:84/313-345 FER-MI Baja, Fürst Sándor u. 47. tel.:79/321 -075 FORMÁTÓ Kft. Kecskemét, Kurucz krt. 2. tel.:76/483-228 DUTKER Kft. Kecskemét, István kir. krt. 24. tel.:76/481 -617 Faváll Kft. Dunaújváros, Március 15 tér 8. tel.:75/343-644 INTERFAFORG Székesfehérvár, Bereznai u. 20. tel.:22/320-340 Möbelspan Kft. Nagykanizsa, Magyar u. 168. tel.:93/311-356 1ALAIPARKER Rt. Nagykanizsa, Eötvös tér 25-26. tel.:93/311-281 amper Lajos Zalaegerszeg, Rózsa u. 7. tel.:92/312-291 ’is-Balaton" Kereskedőhöz Zalaapáti, Ady E. u. 9. tel.:83/352-634 Tüzép telepek. Vevőink elégedettsége, munkánk sikere. __________________________________________(36860) Új!V-™9 Új ! II. sz. telep, Lepsény, Fő út 2/e Telefon: (22)359-333 Fax: (22)324-154 Siófoktól 13 km-re, a 70-es út mellett, Lepsény külterületén megnyitottuk fakereskedésünket, ahol állandó 250-300 rrf-es fenyőfűrészáru készlettel állunk rendelkezésükre. Kaphatók ezen kívül: □ svéd lambériák és hajópadlók, □ natúr és fehér farost lemezek, faforgácslapok, □ bükk rétegeltlemezek, □ párazáró és tetőfóliák (39631) 84. Önfejlesztő Jü kurzusok Amióta George Harrison és a Beatles népszerűsítette a transzcendentális meditációt, cégek százai kezdtek el azzal foglalkozni, hogy megismertessék az emberekkel az önmegismertetés különböző útjait. Amerikai vállalatok évente több millió dollárt költenek különböző tréningekre, ahol a dolgozóik széles körű továbbképzéseken vesznek részt. Általánosan elfogadott az a vélemény, hogy az emberek jobb közérzete befolyással van a munkájukra is és okkal termékenyebbek lesznek. Tanfolyamokat különböző témakörökben lehet szervezni, a tudományos pszichológiai hozzáállástól kezdve egészen az extrém végletekig. (Amerikában például vannak olyan tanfolyamok, ahol többet nevetni tanítják a résztvevőket.) Akármilyen témát is választ, fontos, hogy a téma szerzője széleskörű tapasztalatokkal rendelkezzen, de ugyanilyen lényeges az is, hogy az előadó dinamikus, magával ragadó egyéniség legyen. Üzletet személyes kapcsolatok útján szerezhet. Először ismerősei körében, majd vállalatokat felkeresve ajánlja a tanfolyamokat! Önök által már jól ismert embléma az American Business Scholl lógója, ahol egy kétnapos tanfolyamon amerikai üzletkötési és eladási technikákat oktatunk. A program humoros megközelítéssel és gyakorlatokkal dolgoz fel olyan témákat, amelyek hatékonyabbá tehetnek mindenkit, aki üzletkötéssel foglalkozik. Ezek az ismeretek az élet szinte minden területén hasznosíthatók, nem kell menedzsernek lennie, hogy profitáljon belőle. Igen sok olyan élethelyzetbe kerülünk naponta, ahol adunk-veszünk valamit (akár egy emberi kapcsolaton belül is). Az ilyen tanfolyamok megmutatják az utat céljaink eléréséhez, megtanítanak rá, hogy élhetünk együtt sikeresebben és boldogabban. A már leadott ötleteket meghallgathatja telefonon is, hívja a 06-90-309008-as telefonszámot! (Folytatjuk) Szeretne Ön több pénzt csinálni? Jöjjön el az aiieiümysr Y6^' American Business School kétnapos eladástechnikai tanfolyamai valamelyikére! Mint a Somogyi Hírlap olvasója kedvezményt kap és megismerkedik más üzlettulajdonosokkal, vállalat- vezetőkkel, managerekkel, üzletkötőkkel, kereskedőkkel, azaz vállalkozókkal vagy leendő vállalkozókkal. Még ma kérjen részletes tájékoztatót programjainkról! American Business School;, 1112 Budapest Goldmark K. u. 14. Telefon: 15-53-161; 17-51-477; (9-16 óráig). Fax.: 15-51-524 Hét hektárnyi gyep az Expóra Kihirdették az Expo-terület gyepszőnyegének előnevelésére kiírt pályázat eredményét. A szigorú feltételeknek a bírálóbizottság értékelése szerint a W. Ausberger Gyepszőnyeg kft és a Silvanus Csoport kft közös ajánlata felelt meg a leginkább, így 1996-ban e két cég telepítheti majd a mintegy hét hektárnyi zöld pázsitot — jelentetik be tegnap a Világkiállítási programiroda sajtótájékoztatóján. Csököly, Gige és Rinyakovácsi községek Önkormányzata Képviselő Testületé pályázatot hirdet Csököly körzeti Általános Iskola igazgatói állásának betöltésére A pályázat feltételei:- tanárképző főiskolai végzettség,- legalább 5 éves szakmai gyakorlat. A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó részletes szakmai életrajzát, az intézmény vezetésére vonatkozó programját, valamint szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléseit. A pályázat benyújtásának ideje: 1994. április 30. A pályázat elbírálásának ideje: 1994. június 15. Állás elfoglalásának ideje: 1994. augusztus 1. Bérezés vonatkozó jogszabály szerint. Szolgálati lakás biztosított. A pályázatot írásban, Körjegyzőség, Csököly, Petőfi u. 100. kell benyújtani. <3983i)