Somogyi Hírlap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-09 / 83. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — GAZDASÁG 1994. április 9., szombat 28 ezer forint az átlagkereset A tíz alkalmazottnál többet foglalkoztató gazdálkodó szervezeteknél februárban a havi bruttó átlagkereset 27.819 forintot tett ki, ezen belül a fizikai dolgozóké 21.442 forintot, a szellemi foglalkozásúaké 41.816 forintot. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint a minimálbér februárban 10.500 forintra emelkedett, a korábbi 9.000 forintról. A februári keresetek a pénzügyi területen dolgozóknál a legmagasabbak, a bruttó jövedelmek 52.379 forintot tettek ki. Hazai Neoplan busz Elkészült az a Neoplan típusú távolsági autóbusz, amelyet Magyarországon szereltek össze. A magyar- országi összeszerelésbe azért vágtak bele, mert az import járművekre vonatkozó 25 százalékos védővám miatt nem tudtak e márkánál versenyképes árat kialakítani. A Neoplan típusú busz első darabját a Volánbusz Járműtechnika angyalföldi telepén szerelték össze, 25 százalékos magyar beszállítás mellett. Reorganizáció a vegyiparban Miután kilábalt a válságból a hazai vegyipar két kiemelkedő cége, a Borsodchem Rt. és a Tiszai Vegyi Kombinát Rt., a társaságok vezetői idén és a következő években már nyereségre számítanak. Az idén a cég várhatóan 18,5 milliárd forintos termelési értéket ér el, amiből ha csak szerény is, de először pozitív, megközelítően 600 millió forintos nyereséget terveznek. A cég több mint 5 milliárd forint tartozását az adósságkonszolidáció keretében elengedték, így a tavalyi adózás előtti eredménye meghaladta a 3 milliárd forintot. Kedvezményes részvényvásárlás Nagy befektetői, érdeklődésre számít az Állami Vagyonügynökség a Kedvezményes Részvényvásárlási Program (KRP) április közepén - várhatóan a Soproni Sörgyár mintegy 2 milliárd forint értékű részvényeinek értékesítésével - induló kísérleti szakasza iránt. A kísérleti szakaszban egyszerre lehet bejelentkezni a programba, valamint részvényt jegyezni. A tömeges részvénykínálatkor azonban elkülönítik egymástól a nyilvántartásba vételi és a részvényvásárlási időszakot. Itthon az indiai TATA A világ harmadik legnagyobb járműgyártó csoportjának számító indiai TATA konszern autógyártó társasága is szeretne betörni az európai, közötte a magyar piacra. Ennek első lépéseként a napokban megkezdik Magyarországon az egyton- nás TATA 2.0D kisteherautók forgalmazását. Az indiai cég erősíteni kívánja európai pozícióit, és a kontinens több piacán, így Kelet-Európábán is terjeszkedni kíván. Az egy- tonnás, 68 lóerős, 2000 köbcentis motorral rendelkező kisáruszállító jármű árusítását 23 márkaképviseletnél kezdik meg. Hogyan adjuk el magunkat? Lehetőségkereső menedzserek Pályakezdő, illetve pályát el sem kezdő munkanélküliek, vagy kényszerből pályát váltók, 21-től 54 évesig. Diplomások, akik nem találnak vevőt tudásukra. Érzik: meg kell tanulni eladni magukat. A TIT által szervezett expomene- dzser és kulturális rendezvényszervezői képzés talán megoldás lehet. A hallgatók egyharmada kaposvári, a többiek a megye különböző részeiről járnak be naponta. — Éreztem, hogy váltani kell, azért vállaltam ezt a tanfolyamot. Érdekesnek és újnak tűnt — mondja Bognár István üzemmérnök. Losonczi András 39 éves kertészmérnök Balatonboglár- ról jött: — Ez a tízhónapos kurzus roppant sokrétű ismereteket nyújt. Emellett angol és német nyelvet is tanulhatunk. Új kapcsolatokat tudunk teremteni, amit később fel lehet használni. Böröcz László 28 éves mezőgazdasági gépész üzemmérnök szakmájában nem sok lehetőség adódott az elhelyezkedésre, ezért fogdta el a munkaügyi központ ajánlatát. Egy 30 körüli szőlész létszámleépítés miatt lett munkanélküli: — Nem akartam én váltani, de miután a munkaügyi központ állja a költségeket, úgy éreztem, ez egy ziccerhelyzet, amit ki kell használni. Az országban három helyen indítottak ilyen tanfolyamot, Kaposváron, Salgótarjánban és Szolnokon. A hallgatók képzést kapnak a reklám, a propaganda, a vendéglátás és a művészetek területéről, gyakorlati alkalmazásáról. Konferenciákon, kiállításokon vesznek részt. Meghívták őket a balatonfüredi tanácskozásra is: kössenek ismeretségeket azokkal akik részt vesznek majd az Expón. — A probléma az volt, hogy sem Barsiné Pataky Etelka, sem a tanfolyamot szervező főiskola igazgatója nem mondta el: itt vagyunk, ez a szakmánk, lehet ránk számítani — vetik fel. — Azért készítünk szórólapokat, hogy valamiképpen be tudjuk csempészni a sajtóba, hogy vagyunk, tudjanak rólunk. A beszélgetés során kiderül, hogy a csoportból is pályáztak az expóra két anyaggal. Az egyik a kaposújlaki reptér hasznosításával kapcsolatos, a másik elképzelés a dél-balatoni borvidék rendezvényeit fogja össze, csatlakozva a Nagy tavak találkozója című programhoz. — A második fordulóban konkrét marketingtervet kell beadni, s ha ezen túljut a pályázó, akkor felveheti az expo hivatalos kísérő rendezvénye nevet — bizakodik Losonczi András. Tisztában vannak vele: nincs arra biztosíték, hogy a tanfolyamom kapott diplomával állást is kapnak. — Ez volt az egyik választásom. A másik az volt, hogy munkanélküli maradok — mondja egy épületgépész. A napi gondok között felmerül, hogy bizony zsebbe is kell nyúlni a tanfolyam kapcsán, hiszen a tanulmányi kirándulásokat fizetni kell, ami alkalmanként egy ezres. És jó páran vannak köztük, akik csak a minimális segélyt, 8 ezer forintot kapják. A könyvek drágák, marad a könyvtárból való kölcsönzés és a sűrű jegyzetelés. Nem hallgatják el, hogy az estig tartó előadások sok vidékinek problémát okoznak a haza utazás miatt. — Hogy látják a jövőnjüket? — Nem biztos, hogy mindenki el tud helyezkedni expo- menedzserként. Öt embernek ígértek eddig állást a megyeházáról, nem tudom, lesz-e belőle valami. Van aki már kiszámolta; mire elvégzi a tanfolyamot éppen elviszik katonának. De utána termék- vagy kulturális menedzserként talán elhelyezkedhet. Úgy érzik, az itt szerzett ismeretek mindenképpen hasznosíthatók lesznek. Bíznak benne, hogy augusztus végén nemzetközileg elismert diplomát vehetnek át. A beszélgetés végén a telkemre kötik: feltétlenül vigyem magammal szórólapjukat, amelyben kérik az önkormányzatokat, az Expo- irodákat, a kiegészítő rendezvények nyerteseit, hogy ha jól képzett szakemberekre van szükségük, forduljanak hozzájuk. Mert a tehetőséget ki kell használni. S. Pap Gitta Mar az anyagbeszerzéskor is időt nyer: a 400 YTONG márkakereskedő egyike biztosan ott van a közelben. Ráadásul az YTONG-gal az építkezés gyorsabb, pontosabb és anyagveszteség P m Az YT0NG falazoelemek könnyen a kívánt méretűre és formájúra fűrészelhetők. A kábelek, vízvezetékek helye vésés nélkül, horonykaparóval, az elosztók és kapcsolók helye fészekfúróval alakítható ki. Ha további információra van szüksége, küldje el az alábbi szelvényt címünkre: YTONG Hungary Kft. 1393 Budapest, Pf. 330 — — — — — _ — _ _ _ _ _ _ _ _ K erem, küldjenek szamomra díjmentes ismertetőt az YTONG falazóelemekről. Név: Cím: Foglalkozás: (Csak ha tervezéssel, építéssel, építőanyagokkal hivatásszerűen foglalkozik) 2Q6j YTONG A bölcsek köve. sä 4r* 82. Fogyókúraiskola Amerika első népszerű fogyókúrás cége Jean Nidetch nevéhez fűződik, aki megalapította a „Weight Watchers” (Súlyfigyelők) nevű céget. A kezdés nem volt túl nehéz. Egy speciálisan kidolgozott diétás étrend szerint kezdett étkezni, és miután sokat fogyott, ezt elmesélte ismerőseinek. Ekkor jött rá, hogy az emberek, akiknek hasonló problémái vannak, tudnak segíteni egymásnak. Jean Nidetch „Weight Watchers” fogyókúrás osztálya végül is Amerika egyik legnagyobb vállalkozásává nőtte ki magát. Ma már — a vállalkozást segítendő — Amerika szerte kaphatók olyan mélyhűtött készételek, amelyek csomagolásán feltüntetik, hogy az adott étel mennyi kalóriát tartalmaz. Egy fogyókúrás osztály elindításához elég ha a saját környékén ismerté válik, és segít azoknak, akik fogyni szeretnének. (Ilyen emberek pedig mindenhol vannak.) Az első alapszabály a példamutatás. Ha ön rááll egy diétára, és saját példájával mutatja meg környezetének, hogy te tehet fogyni az adott módszerrel, akkor ez a legjobb reklám. Az első csoportot akár a saját lakásában is fogadhatja. Hetente egyszer találkozzanak és a kezdettől kezdve folyamatosan jegyezzék fel, hogy kinek hogyan alakult a súlya! Magyarázza el, hogy akaraterővel mindent el tehet érni, mutasson saját magáról egy régi fényképet, amely még a fogyókúra előtt készült, és amelyen sokkal kövérebb volt! Ossza szét a diétás étrendet, ezek tehetnek fénymásolatok is! Az étrendnek természetesen orvosilag is elfogadhatónak kell tennie. (Figyeljen rá, hogy vannak olyan túlsúlyos emberek, akinek a fogyókúra alatt orvosi felügyeletre is szükségük tesz!) Gyűjtse össze a beiratkozási és részvételi díjat legalább egy kéthónapos időtartamra! Aztán hetente találkozzon a csoport és közösen állapítsák meg, hogy ki mennyit fogyott az előző hét óta! Ezt feltétlenül vezessék be egy naplóba! Ha a fogyás már látható, és a közösség ezt pozitívan értékeli, ez visszahat a résztvevőkre, és egyre kitartóbbak, egyre eredményesebbek tesznek. Ezzel az üzlettel nemcsak pénzt kereshet, hanem környezete egészségesebb életmódra való áttérését is elősegítheti. A már leadott ötleteket meghallgathatja telefonon is, hívja a 06-90-309008-as telefon- számot! (Folytatjuk) Szeretne Ön több pénzt csinálni? Jöjjön el az American Business School kétnapos eladástechnikai tanfolyamai valamelyikére! Mint a Somogyi Hírlap olvasója kedvezményt kap és megismerkedik más üzlettulajdonosokkal, vállalat- vezetőkkel, managerekkel, üzletkötőkkel, kereskedőkkel, azaz vállalkozókkal vagy leendő vállalkozókkal. Még ma kérjen részletes tájékoztatót programjainkról! American Business School: 1112 Budapest Goldmark K. u. 14. Telefon: 15-53-161; 17-51-477; (9-16 óráig). Fax.: 15-51-524 (X) OTP-részvények kárpótlási jegyért Az Állami Vagyonkezelő Rt. az OTP és Kereskedelmi Bank Rt. 2,3 milliárd forint névértékű részvénycsomagját kárpótlási jegy ellenében az április 14. — május 6. közötti jegyzési időszak alatt nyilvános forgalom- bahozatalra kínálja fel. Az akció során két darab 1000 forint címletértékű kárpótlási jegyért három darab OTB Bank Rt. részvény jegyezhető az OTP kijelölt fiókjaiban és az OTP Értékpapír Ügynökség Rt. székhelyén. Áz OTP Bank Rt. jogelődjét állami pénzintézetként alapították 1949-ben lakossági betétek gyűjtésére, lakossági hitelezésre és az állami szerencsejátékok szervezésére és bonyolítására. A bank 1991-ben alakult át részvénytársasággá, s ma Magyarország legnagyobb pénzintézete. Piaci körkép Kaposvár Siófok Nagyatád Marcali Fonyód Burgonya 25-35 35 30 35 35 Káposzta 18-20 25 30 25 25 Paprika 40/db. 30-40 15-40 25-30 30-35 Paradicsom 300 250 300 _ 230 Uborka 130-180 130 150-180 150 180 Leveszöldség 75 50-60 60-70 60 70 Tojás 6,50 6 7 6-6,50 7 Sampinyon 130-160 200 200 __ __ H agyma 30-50 60 45 50 50 Banán 120 110 120 120 130 Alma 35-60 30/db. 30-50 25-70 35-70 Karaláb 40 40/db. 42 — — Karfiol 150 120 140 130 — Saláta 30-40 30-40 30 15-35 20 Kelkáposzta 60 80 50 __ 6 0 Savanyúkáposzta 80 60 50 60 80 Ponty 200 200 180 — 180