Somogyi Hírlap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-08 / 82. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP — VÉLEMÉNYEK 1994. április 8., péntek A Deseda vízvédelme és azok a parcellák T elefon(számla)-rej telem A Somogyi Hírlap március 17-én megjelent „Parcellázás a törvények szerint” című cikkhez az alábbi észrevétel érkezett. A desedai földárverés — parcellázás — törvényességének megítélésére természetesen nem vállalkozhatok, arra semmiféle felhatalmazásom nincs. Matusik Walter megállapítása és vélekedése a tó környezetvédelméről és vízminőségéről azonban, úgy gondolom, korrigálásra szorul. A Deseda környéki nagyüzemi gazdálkodással kapcsolatos nyilatkozata meglepő: „volt, hogy nyitva felejtették a tartály csapját és néhány mázsa gyomirtószer bejutott a tóba”! Mondanom sem kell, máris sokan érdeklődtek, hogy mennyire mérgezőek a desedai halak? Nos így lesznek az álhírekből rémhírek. Azon sem csodálkoznék, ha valamely nemzetközi tudományos tanácskozáson az előadó elrettentő példaként a Desedát emlegetné. Szeretném tájékoztatni a tisztelt olvasót, hogy ez az állítás nem igaz. Természetesen bárki gondolhatná, hogy ha a környezetvédelmi, vízügyi és más szervezetek nem tudnak a szennyezésről, attól még bekövetkezhetett az. Ez azonban teljességgel kizárt, mivel a Deseda tó vizét illetően a rendszeres analitikai vizsgálatok kifogástalan vízminőséget jeleznek a peszticid-terhelés, növényvédőszer-maradék vonatkozásában. Még a tárgyban laikusok is beláthatják, hogy „néhány mázsa” gyomirtó a tó teljes élővilágát évekre elpusztítaná, s a horgászok népes táborának halfogási esélye a nullára csökkenne. A másik vitatott téma a tulajdon és ahhoz kapcsolódó parcellaméret, melyhez nem lesz haszontalan néhány gondolatot fűzni. A magánparcellák megjelenéséről azt mondta a nyilatkozó: „javul majd a vízminőség, nem pedig romlik, hiszen a magángazdák nem pazarolhatnak a műtrágyával és a gyomirtókkal, és jobban ügyelnek a természet védelmére”. Szívből kívánom, hogy így legyen, de attól tartok, a dolog ennél sokkal komplikáltabb. Minden tisztelet és elismerés azoknak a magángazdálkodóknak, akik a növényvédő szereket előírás szerint alkalmazzák és nem pazarolnak. Természetesen ők vannak többségben, azonban különböző szakmai fórumokon és tanfolyamokon, de a gyakorlatban is gyakran találkozunk kistermelőkkel, akik egy igen nehezen szűnő beidegződéssel, a megadott dózist a „biztosabb” hatás érdekében rendszeresen túllépik, szeny- nyezve ezzel a környezetet és felesleges költséget produkálva önmaguknak. Az sem ritkaság, hogy a kiürült flakonokat, dobozokat, egyéb göngyölegeket magángazdálkodóink egy része nem a hulladékgyűjtőbe helyezi, s így jelenhetnek meg azok más hulladékkal együtt erdőszéleken, dűlőutak mentén, vízparton a „bódévárosok” környékén. Attól tartok, hogy Matusik Walternak — aki szavát emelte a környezetkímélőbb kisparcellák érdekében — figyelmét elkerülte egy igen lényeges dolog a közvetlen vízparton kialakított magánparcellákkal kapcsolatosan. A kis- parcellákon törvényszerű, hogy megjelennek a belterje- sebb kultúrák: szőlő, gyümölcs, mely érthető is, hiszen a tulajdonos igyekszik azt maximálisan kihasználni. Igenám, de az intenzív kultúrák védelme nem nélkülözheti a gyomirtóknál nagyságrendekkel toxikusabb kemikáliák (rovarszőlők, talajfertőtlenítők stb.) és egyéb készítmények alkalmazását. Természetesen egyáltalán nem törvényszerű, hogy a magángazdálkodással együtt jár a Deseda tó peszti- cid-terhelésének növekedése, mindenesetre nagyon komoly elővigyázatosság szükséges. Végezetül a kistermelői műtrágyahasználattól várni a tó vízminőség-javulását, nem kifejezetten hiteles szakmai vélemény. A műtrágyahasználat és a tó körüli egész talaj-tápanyag kérdés rendkívül bonyolult ügy, arra nincs mód, hogy e helyen részleteiben taglaljam. Említést érdemel azonban, hogy az elmúlt években a Deseda tó környékén, illetve annak vízgyűjtőjén a mező- gazdasági területeken — elképesztő mértékben — egy- harmadára esett vissza a műtrágyahasználat. A tó vízminősége szinte erre alig reagált; az évek során kialkuit, elviselhető mértékű eutrofizáció nem változott. Bármely furcsán hangzik, nemcsak a tavat közvetlenül övező mezőgazda- sági területeken felhasznált műtrágyának van jelentősége. Ez könnyen megérthető, ha arra gondolunk, hogy a tavat tápláló — kétágú — De- seda-patak 16 községet érint, közel 25 000 hektáros vízgyűjtőről, viszonylag jó minőségű löszös területekről szállítja szakadatlanul a talajkolloidokhoz (szemcsékhez) kötött és egyéb forrásból származó tápanyagot. Ne feledjük, hogy a tavat eredetileg mezőgazdasági víztározónak — a környék vízgazdálkodását szabályozó rendszernek — építették, és ezt a funkcióját remekül betölti mind a mai napig. Az már csak külön elismerés az önkormányzatnak, vízügyi és más szervezeteknek, akik mindent elkövetnek annak érdekében, hogy ez a mezőgazdasági víztározó a pihenni és üdülni vágyók számára is élvezhető legyen. Nem könnyű feladat a kettőt összeegyeztetni a fent leírtak alapján. A Deseda tó partján lévő mezőgazdasági területeken — teljesen függetlenül attól, hogy nagyüzemi a tábla vagy magángazdálkodó által használt kis parcella, mindennemű talajmunka, a talajfelület rendszeres bolygatása (szántás, tárcsázás, kultivátorozás, kapálás stb.), egyszóval talajművelés, a talaj eróziója, ennek kapcsán a talajhoz kötött tápanyagnak a tóba jutása miatt egyáltalán nem szolgálja a tó vízminőségének védelmét. Tehát döntő fontosságú a talaj-elmozdulás mérséklése. Úgy tudom, hogy sokan elmondták és leírták már, hogy a partmenti tulajdonviszonyoktól, valamint a tábla- és parcella-méretektől függetlenül az lenne leginkább célravezető, ha a tavat övező legalább 100-150 méteres sáv mentes lenne a mezőgazdasági műveléstől. A parcellázás ennek a „biztonsági sávnak” az esélyét csökkentette, s az önkormányzati észrevételek talán mégsem teljesen feleslegesek. Szó sincs itt korszakos felfedezésről, ezt a módszert például a nem túl távoli Nagykanizsán igen eredményesen alkalmazzák. Gyepesítés és fásítás után ez a terület kiválóan alkalmas lenne üdülés és pihenés céljára. Tehát a tó környéki exponált területeken se magángazdákat, se a nagyüzemet ne buzdítsuk semmiféle műtrágya- vagy növényvédőszer-használatra, egyáltalán a talaj bolygatására, mert itt egyik sem lehet elég környezetkímélő. Hiszem, hogy a szektorális és parciális érdekeken felülemelkedve ezt a csodálatos természeti kincset így könnyebben lehetne unokáink számára is megőrizni. Lehet, hogy minden a hatályos jogszabályok szerint történt, azonban az élő környezet és a természet az őt kímélni akaró értelmes emberi beavatkozásokat bőségesen meghálálja. Tóth István igazgató Somogy Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás Tizenhat éve előfizetője vagyok a Somogyi Hírlapnak, eddig még soha nem ragadtam tollat. De az eset okulásképpen mások javára is megírásra késztet. Mi is beléptünk az önerős- telefon-fejlesztők táborába közel féléves várakozás után hozzánk is bekötötték a telefont. Pillanatnyi örömünk az első telefonszámla megérkezéséig tartott. 1994. február 10-én a számla végösszege 11 292 forint volt, mivel önerős beruházás 6158 forint. Elképesztő összeg! A családfő dühében a szekrénybe rakja a készüléket, „többé aztán nincs telefon” jelszóval. Reklamációt továbbítunk a Matáv-központba telefonon, személyesen, írásban. Az igazgató úr válasza: leMárcius 11-én délután Fonyódon a vasútállomással szemközti parkolóban elveszett a pénztárcám közel 10 000 forint tartalmával. Hamar észrevettem és körülbelül fél óra múlva visszarohantam a helyszínre. Kérdezgettem az újságost, beszaladtam az ABC-be — hátha a megtaláló bevitte ide —, de senki sem tudott a bajoRendőri akció az éjszakában című riportjukban egy polgárbarát ellenőrző közeget mutattak be az olvasónak. Nos, én nem vitatom, hogy ez a rendőrség már nem olyan, mint a régi, de azért még nem az igazi. A leírt akció során a nagyatádi rendőrök egy feledékeny autóst elengedtek az otthon felejtett okmányáért, s miután a bemutatáskor kiderült, hogy a jogosítvány érvénytelen, nem büntették, hanem beérték egy ígérettel, miszerint napokon belül pótolja a hiányosságot. Ez így nagyon szép, de én nem ezt tapasztaltam. A közelmúltban hasonló eset szenvedő alanya voltam. Nagyatádon helybéli rendőr igazoltatott (újságíró nem volt vele), s kiderült, hogy okmányaim a munkahelyemen lévő másik gépkocsiban maradtak, ígértem, hogy pár perc múlva hozom, de a szerv zordra váltott (modortalanról), s helyszíni bírságot kért. Nem hitte el, hogy nincs nálam pénz, és a fizetés megtagadásával vágyenek nyugodtak, az ügyet megvizsgáltatom és a hibát korrigáljuk. Megnyugszunk. És láss csodát! A februári telefonszámlává készülék február 1-jétől 10-ig üzemel, utána a szekrényben pihen) még borzalmasabb összeget mutat: 16 165 forintot. Ebből kifizetendő 8339 forint. Derült égből villámcsapásként ér bennünket a hír. — Miért éppen minket ver a sors? — kérdezgetjük egymástól. — És vajon hogyan fogjuk kifizetni? A családunk 4 tagú, az egy főre jutó jövedelem 1500 forint. Felnőtt emberek vagyunk, a törvényt tiszteljük, becsületesen élünk, soha tartozásunk nem volt. A családunk minden tagja leilei lakos. Vajon ki az, aki szórakozik a mi telefonvonalunkon? Reklámon segíteni. Le is beszéltek még a reménykedésről is, mert hogy olyan a világon nincs, hogy azt nekem valaha is visszaadják. Már keresztet vetettem a pénzemre, amikor néhány nappal az eset után telefonon keresett a becsületes megtaláló. A pénztárcámban ugyanis szerencsémre bennmaradt egy nevemmel és személyi számomdolt. A zsebemben pár forint apró volt, mivel a tárcám s benne a pénzem az okmányokkal együtt a munkahelyemen volt. Az ellenőrzést követően az összes érvényes iratot tíz percen belül bemutattam a kapitányság ügyeletén. Az ügyeletes beírta a naplóba és közölte: rendben, távozhatok. Néhány nap múlva határozatot kaptam, miszerint szabály- sértést követtem el, s mellékeltek egy „4000 Ft-os” válaszlapot. Fellebbezéseimet elutasították. Az okmányok bemutatását nem fogadták el, s a vonatkozó jogszabályok szigorodását, és a rendőrök döntési szabadságát emlegették. Amennyiben az akcióban lejegyzett eset nem az újságírói fantázia szüleménye — s ezt nincs okom feltételezni, mert az átkosban volt ilyen esetem — úgy csak egy ok lehetséges. Pechemre azon kevés, de még előforduló rendőrök egyikével hozott össze a sors, aki még éretlen az európai közrend szolgálatára. Bakos József Nagyatád, Kiszely u. 8. máció természetesen újra indul, csak most már dühösebben. Az igazgató úr elismeri a műszaki hibát, de csak 60 százalékban, a többi a tulajdonost terheli, mert biztosan a „szex-vonalon” telefonált! Becsületszavamra nem telefonáltunk, mégis köteleznek a 6082 forint kifizetésére, ha nem akarjuk a telefonunkat és a befizetett 45 000 forintot elveszíteni. Kérem, írjanak egy kicsit a Matáv-ról! Vegyék észre végre, hogy az egyszerű, becsületes polgárok pénzéből tudnak telefonfejlesztést végrehajtani. Kikérjük magunknak a gyanúsítgatást és hogy olyan számlát keljen kifizetnünk, amit soha-soha nem telefonáltunk le. Vass Istvánná Balatonlelle, Vágóhíd u. 15. mai ellátott jegyzék, aminek alapján bravúros nyomozással, nem kis fáradsággal felderítette a tulajdonost. Klausz Lászlóné Ordacsehiből nemcsak a pénztárcámat adta vissza, hanem megerősítette hitemet is. Köszönöm tisztességes és példamutató cselekedetét. Gombor István Balatonboglár A kék és a piros MTZ A különböző napilapokban gyakran jelennek meg hirdetmények a szovjet utódállamok területéről származó új traktorok forgalmazásáról kedvező áron. A hirdetményeknek a sajtóban megjelent szövegezése a vásárlók megtévesztésére alkalmas. Mint a mezőgazda- sági erő- és munkagépek a megyében tradicionálisan legnagyobb volumenű forgalmazója, szükségesnek tartom a vásárlók figyelmét felhívni a következőkre. A rendkívül kedvező áron kínált traktor általában a Szovjetunió tagköztársaságaiban belső forgalmazásra készült, esetenként minőséghibás és a hazai minőségi követelményeknek sem megfelelő, átalakításra szoruló (kék színű) erőgépet jelenti, szemben a Magyarországon hagyományosan forgalmazott, exportminőségű (piros színű) MTZ traktorokkal, amelyek a vásárlói igényeket minden tekintetben kielégítik. Farkas József az Agroker Rt vezérigazgatója Megkerült pénztárca A polgárbarát és a kemény Segítők és közömbösek Tények és sejtések Dr. Matusik Walter, a Somogy Megyei Kárrendezési Hivatal vezetője alaptalanul és általánosítva tett sértő megjegyzéseket a város ön- kormányzatára, a Polgár- mesteri Hivatalra és a Deseda menti gazdálkodókra. A tények a következők: Az 1993. évi II. törvény 12. paragrafus (1) bekezdése szerint a Földrendező Bizottság az árverésre kijelölt táblákból kialakítandó kisebb földrészletek megközelítéséhez szükséges úthálózat kialakítása, visszaállítása érdekében még az árverések meghirdetése előtt javaslatot tesz a terület felosztására, utak kitervezésére és helyszíni kitűzésére. Ugyanezen paragrafus (3) bekezdése kimondja: „Az érintett bizottság a javaslatot egyezteti a jegyzővel, a területileg illetékes közúti igazgatósággal és közlekedési felügyelettel, valamint a hivatallal. A bizottság az egyeztetett javaslatot az önkormányzati képviselő-testület elé terjeszti jóváhagyásra”. Tény: egyeztetett javaslat nem került a képviselő-testület elé. A kárpótlásról szóló 1991. évi XXVI. törvény 18. paragrafus (4) bekezdése úgy rendelkezik: „Amennyiben a kárpótlás során védett természeti terület kerül kiadásra vagy a terület hasznosítására más korlátozás áll fenn, erről az árverésen résztvevőket írásban tájékoztatni kell.” Tény: kértük az írásos tájékoztatást, s az nem történt meg. Közgyűlésünk és a Polgármesteri Hivatal ezen mulasztásokat sérelmezve fordult az eljárásban közreműködő közigazgatási szervekhez és az ügyészséghez. A gazdálkodók környezet- szennyező magatartására vonatkozó sommás megjegyzés valóságtartalmáról — az azt igazoló tények híján — csak sejtéseim vannak. Dr. Kéki Zoltán jegyző Sokat gondolkodtam, hogy a történetet leírjam-e vagy sem. Végül is úgy határoztam: leírom. Hangsúlyozom: nemharagból, de „okulásként”! Vasárnap délután (március 6.) az elmaradt mérkőzését játszotta a toponári, illetve a leilei focicsapat. Az ifimérkőzésen sajnálatos módon az egyik toponári játékos megsérült. Hatalmas állrúgást kapott az áll- csúcsán — úgy, hogy azonnali orvosi ellátásra szorult. (Több öltéssel varrni kellett a vérző, szétszakadt részt.) Ez a fiú történetesen az én fiam volt, de lehetett volna bárki más is. Mivel már nincs kocsim, így kértem az arra illetékeseket — de bárki más is jó lett volna —, hogy valaki legyen szíves vigyen be bennünket a baleseti osztályra. Sajnálatos módon nem találtam senkit, aki a segítségünkre sietett volna! A sérülés és a baleset bent van a „pakliban”, még a sportnál is! Az önzetlen segítségnyújtás, emberség szintén bent kellett volna, hogy legyen! Mondom, okulásként írom a sportot szerető és vezető embertársaknak, hogy a jövőben ne fordulhasson elő ilyen sehol és senkivel sem! Ilyen és hasonló baleset vidéken is előfordulhat, ahol nincs ott a szülő... Talán nem könnyű, de ezt a feladatot is „meg kell” oldani! Mindnyájunknak! Tisztelet és köszönet jár viszont egy rendőr párosnak: Halász Károlynak és társának, akik önzetlenül segítettek és kocsijukon a balesetire szállítottak bennünket! Valamint a taxi sofőrjének, aki visszahozott bennünket és „beérte” kevesebb pénzzel is, mint amennyit az órája mutatott. (Ugyanis nem volt nálunk annyi.) Azt pedig csak halkan jegyzem meg, hogy meglepődtem, mikor a pályán „Törzsök” néven mutatkozott be a csapat. Minden elismerésem és tiszteletem annak az embernek, aki anyagi bázisa a csapatnak! De: ... a „Törzsök” név csupán vezetéknév és nem „fantázia” név. Kérem, hagyják meg a csapatot „Toponárt’-nak! Én és még nagyon sokan mások nekik szeretnénk szurkolni! — Mert csatát nyerni szerényebben is lehet,... ha ütőképes a csapat! Wirth Barna Éva Toponár, Tamási Áron u. 12.
